Az önbizalmam kapott egy újabb pofont. (beszélgetős fórum)
Ez a fórum egy anonim vallomáshoz nyílt.
A félreértések elkerülése végett, nem én vagyok a FI (mivel az ő nickneve nem látszódik)
Most nem fogok belemenni, hogy kik, mikor és mivel sértettek meg. Lehet, a FI problémája teljesen más természetű. Egy hülye rokon, hátba támadó "jóbarát" vagy szemét kolléga is sárba tudja taposni az ember önbizalmát (persze a három együtt nem fáj annyira, mintha az bánt meg akit szeretsz)
FI, nem mindegy hogy ki mit mond? Én az esetleges túlzott önbizalmamból eddig csak jól jöttem ki.
Channa szebben írta le, de a lényeg ugyanaz.
És aki megsért, az feddhetetlen, csodaszép, tisztességes ? neki is biztosan vannak hiányosságai, nem szabad mindent, sőt semmit sem eltűrni, vágj vissza, hidd el, jó érzés, ha látod, hogy ő is elbizonytalanodik v. rinyál.
Fogalmam sincs, hogy milyen pofonokat kaptál és kiktől, de nem szabad dédelgetni a kudarcaidat!
Sosem volt részem bántalmazó kapcsolatban, olyanban sem, ahol megcsaltak és olyanban sem, ahol a pasim bántott volna a kinézetem vagy az agyi képességeim miatt.
Valószínű, hogy ez több ok miatt nem történt meg velem, pl. nagyon megválogattam, hogy kivel állok szóba, ahogy a barátaimat is megválogatom. Csak azért nem gyűjtök be egy újabbat, hogy azt mondhassam, volt már 20 vagy 100 barátom van.
Szerintem is számít, hogy mit hozunk magunkkal.
A szüleim soha nem versenyeztettek minket (hárman vagyunk testvérek), sokat foglalkoztak velünk, és azt próbálták erősíteni bennünk, amiben hiányosságokat láttak, de sosem emelték ki, hogy ez emiatt történik, azaz sosem kellett azt hallgatnunk, hogy pl. a bátyám jobb, a húgom szebb, stb. És mire abba a korba értünk, hogy kapjunk ilyen megjegyzéseket, akkor már lepergett rólunk.
Pedig, kapunk ilyeneket, sőt! a mai napig megkapom én pl. hogy én nem vagyok szép, bezzeg a húgom! Meg, hogy ne csináljak valamit, mert az hülyeség, felesleges időtöltés...
Ja, akkor bocsi, tényleg félreértettelek. Valahogy annyira a pofonokra gondoltam. A fórumcímben az van, hogy a kiíró önbizalma kapott egy újabb pofont. Ebből én nem következtettem depresszióra való hajlamról. De így, hogy kifejetetted, értelek.
Biztosan van, akinek gyerekkori traumára vezethető vissza az önbizalomhiánya. De szerencsére ez nem általános. Úgy gondolom, hogy a vallomás kiírója sem depressziós, legalábbis ennyiből, amit leírt, nem derül ki.
Nem vitatom, hogy amit írsz, az helytálló. Valóban lehet olyan, hogy a pofonoktól valaki padlót fog, és nem tud felállni. Aztán ha újabbakat és újabbakat kap, kialakulhat nála pszichés betegség. Igen, hajlam kell hozzá.
Engem a pofonok megerősítettek.
Nem. Nem a neveltetésen múlik. Nem is a szülőkön múlik.
Szerinted aki már kapott pofont az életében - az pszihésen beteg? Furcsa elgondolás...
„Az önbizalmam kapott egy újabb pofont.
#lepasszoltak #bizalom” - mindig elolvasom, hogy milyen kulcsszavak vannak a vallomáshoz téve. Arra gondolok, hogy bíztál valakiben, aki most elhagyott. Ha nem így van, akkor bocs, de én így értelmeztem ezt a vallomást.
Tudom, hogy nem vigasz, de azért mondom: a szép, csinos, szexi nőket is elhagyják néha. Mert mindig van olyan, aki a másik fél számára szebb, csinosabb, szexibb. Meg van egy bűvös szó: érdekesebb. Aztán néha van ám a nagy pofára esés. Amikor a hűtlen rájön, hogy mekkora balfék volt.
Fel a fejjel! Majd jön, akinek te leszel a leg-leg.
Ha rosszul gondoltam, és más miatt kaptál pofont, akkor is kibírod. Az önbizalom nem egy-egy pofontól szenved csorbát. Sőt, van, amikor megerősít. Sok pofont kaptam az élettől. Mindegyiktől erősebb lettem.
Hát nem tudom...
Ha valakinek nincs önbizalma, akkor az, hogyan tud pofont kapni?
Nekem van önbizalmam, sokak szerint több is, mint aminek kellene, hogy legyen;)
Így ha kap egy pofont (csak a jó helyről érkező számít egy csöppet), akkor kicsit elgondolkodok, majd megrázom magam és tovább lépek. Az önbizalmam meg marad ott, ahol van;)
Egy kicsit sem tud érdekelne, hogy a szomszéd szerint ronda vagyok, ahogy az sem, ha a boltos lehülyéz, mert attól, hogy valaki gondol vagy mond valamit, még nem lesz igaz egyik sem. Ha meg igaz, akkor annyira sem érdekel, hogy elgondolkodjak rajta.