Az idős emberek bántalmazása (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Az idős emberek bántalmazása
Valóban megrendítő az az állapot, ami jelenleg uralkodik a fiatalok-öregek kapcsolatában. Igazából egyetértek azzal, hogy amit az ember otthon lát, azt viszi tovább, és ő is úgy fog cselekedni. Nehezen tudom azt is elfogadni, hogy nagyon sokan arra hivatkoznak, hogy sokkal nehezebb ma az élet, mint régen. Akkor sem volt könnyebb, az idős szülők is megdolgoztak a mindennapi kenyérért, persze akkor is volt kivétel,mint most is, akiknek könnyebb volt. Minden időnek megvan a maga jó és rossz oldala, de nem szabadna, hogy az emberi érzések így kivesszenek, és kiforduljanak emberi mívoltukból.
Tudom, hogy igy bölcselkedni nagyon könnyű, de a kisebb-nagyobb társadalmi összefogással talán lehetne ezen változtatni. Én nem hiszem, hogy az emberi érzések teljes kiírtásával -pediglen mostanság csak is ez tapasztalható minden területen- bármit le lehet seperni az asztalról.
Véleményem szerint, legalább a saját kis környezetünkben odafigyelve meg tudunk akadályozni
ilyen galád tetteket.
Én is azon a véleményen vagyok, hogy nevelés és példamutatás kérdése, hogy ki, hogyan viselkedik akár a családon belül élő, akár az idegen idős emberekkel.
Aki nem tiszteli az időseket, az veri a gyerekeket és az rúg bele a kutyába.
Ezeknek az embereknek a lelke romlott.
Siralmas,
de akik bántalmaznak másokat,
ugyan azt fogják vissza kapni, és majd csodálkoznak, és átkozzák a fiatalabb nemzedéket.
Eszükbe sem fog jutni, hogy csak azt kapják, ami jár.
A Karma Törvénye akkor is működik, ha tagadjuk, vagy nem veszünk róla tudomást.
Ugrás a teljes írásra: Az idős emberek bántalmazása
További ajánlott fórumok:
- Toxikus, bántalmazó közeg
- Szeressétek az idős embereket.
- Van itt valaki, aki egy hosszú, otthonülős időszak után visszatért az emberek közé?
- Debreceni idős emberek barátságát keresem /beszélgetős fórum)
- Milyen egészségügyi ellátás van ma Magyarországon az idős emberek számára?
- Mit gondol(hat)nak az emberek általánosságban a bullyingról, iskolai bántalmazásokról?