Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Az én szülésem története cikk

Az én szülésem története


Bár már a fiam 2 éves múlott még is úgy emlékszem rá mintha tegnap történt volna. Két évvel ezelőtt 2005. szeptember 13-ára voltam kiírva kisfiammal. Ez a terhesség már a harmadik volt, az első kettő babát spontán elvesztettük. És ezt a babát is majdnem.
Az én szülésem története

Vele is bevéreztem a terhességem elején. Két hétig kórházban is voltam. Onnantól fogva veszélyeztetett terhesként kellett otthon lennem. Ami nem volt rossz, mert tényleg a terhesség alatt végig mindig volt valami bajom, és legalább nem kellett a munkahelyen kínlódni, hanem magam kényelme szerint próbáltam túl lenni a nehézségeken.


24-dik héttől elkezdtem testszerte ödémásodni, és felment a vérnyomásom 140/90-re, ami ugye épp határesett, bár már mondják rá, hogy magas. Mindenesetre egész nyáron ennyi volt akárhogy nőtt a vizesedésem és súlyom, meg a baba is, a vérnyomásom stabilan ennyi maradt. Lényeg az, hogy ezt már toxémiának hívják, de szerencsére nem jelent meg fehérje a vizeletembe.

37. hetet hétfőn töltöttük be, kedden kellett NST-re mennem. Ugye akkor is megmérték a vérnyomásom. És ekkor is 140/90 volt. Leküldtek a dokihoz. És persze a saját dokim épp szabin volt, aki helyettesítette azt mondta nekem hogy akkor holnap reggel jelentkezzek az osztályon mert be kellene feküdnöm most már.

Bevallom, bőve mentem haza, hogy most sétálok utoljára pocakosan az utcán, és egy kicsit összezavarodtak bennem az érzések, mert nem akartam még hogy megszülessen, és még is szerettem volna, ha már itt lenne köztünk a babóca. Szóval végig sírtam az utat hazáig és még otthon is.

A súlyom a teherbe eséskor 74 kg volt, és 107 kg voltam szüléskor. Ez azt jelenti hogy 33 kg jött rám, vizesedéssel, hízással, gyerek súlyával, magzatvízzel stb. együtt.

A kórházunkról annyit, hogy egy 20 000 lakosú kis városban lakunk, és a szülészet is egy külön álló épület a kórház területén belül. Évek óta mindenki által ismert dokik, és szülésznők, meg csecsemősök dolgoztak itt, (amíg a nagy eü. reform ideje alatt be nem zárták idén tavasszal) szóval nagyon családias volt légkör, és mindenki nagyon kedves és segítőkész volt. Ráadásul kellemes augusztus végi nyári időjárás, kevés baba, kevés születendő gyermekét váró anyukával, összességében egy jó kis környezetbe kerültem másnap mikor jelentkeztem a szülészeten.

Természetesen elkezdtek gyógyszerezni a vérnyomásom miatt. És bizony nem mindig sikerült eltalálniuk, mert volt olyan hogy egyik hajnalban tachicard lettem. Szóval gyógyszereztek.

Rá két nappal, pénteken délbe fél 12-kor épp elmentem a wc-re és pisilés után láttam hogy véres volt a wc-papír. Abban a pillanatban tudtam, hogy ez a nyákdugó. (Még szerencse hogy 10 nappal korábban szült barátnőmnél is ez történt és ő mesélte, addig azt se tudtam mi az a nyákdugó.) Akkor kapásból végig futott az agyamon, hogy na elkezdődött, szülünk. Ahogy felálltam abban a pillanatban: locccs. Elfolyt a magzatvíz. Elég fura érzés volt, mintha akaratom ellenére pisiltem volna, de vagy 2 litert legalább. Totyogtam a papucsommal a magzatvízben. Hú elég kellemetlen volt. De hát nem tudtam mit tenni, mentem a szülésznőhöz, hogy bocsi, de elfolyt a magzatvíz. Ő meg visszakérdezett, hogy biztos, hogy az volt, hát mondom más nem lehetett. Na akkor mondta, hogy menjünk nst-re. Odaértünk a vajúdóba, és ahogy fel akartam szállni az ágyra megint egy loccs. Újabb adag magzatvíz folyt el. A szülésznő meg mondta semmi baj, és mintha a szolgám lett volna neki állt törölgetni, engem is, meg a földet is, én meg majd elsüllyedtem szégyenemben, hogy valaki más takarít utánam. Pedig utólag belegondolva ez a dolga. De igazából akkor tudtam át érezni, hogy mennyire rossz lehet az időseknek, mikor ennyire ki vannak szolgáltatva. Fura dolgok ezek.

Na felraktak nst-re, nem volt semmi gond, jött az ügyeletes nőgyógyász, mert aki meg volt fogadva, az épp nyaralt. Ez van, ezt kifogtam. Nem találtak semmit, ami gond lenne. Kaptam antibiotikumot, és mehettem is vissza a szobámba. Akkor hívtam a családot, hogy mi van, és egész délután a fél rokonságom ott szórakoztatott. Már látni lehetett, hogy az elfolyt magzatvíz miatt sokkal kisebb volt a hasam. Este 6 felé még kajáltam is, semmi fájás. Miután elmentek, hogy azért pihenjek is egy kicsit akkor óránként jelentkezett egy fájás, ami 4-5 percig is eltartott.

Este tíz körül kérdeztem a szülésznőt, hogy mi legyen lefeküdjek-e vagy már nincs értelme? Mondta, hogy nyugodtan feküdjek le. Na mármost azt tudni kell, hogy a terhesség eleje óta, este 10kor feküdtem le aludni és reggel 8kor ébredtem meg. És az agyam erre nagyon beállt, szóval nekem ez a biológiai órám. Úgyhogy lefeküdtem. Igen ám de egyszer csak a jöttek a fájások és azok csak-csak felébresztettek egy kis időre. Így aztán elkezdtem egy papírra írni, hogy mikor is volt a fájás. És idővel azt vettem észre, hogy bizony 10 percesek. De két fájás között szépen aludtam. :O))

Aztán, kb. olyan 11-éjfél körül 5 percesek lettek. Ekkor kimentem a folyosóra, gondoltam sétálok, hátha segít a gravitáció. Gondoltam magamba, nehogy már azt mondják, hogy lusta dög vagyok, erre meglátott a szülésznő és mondta, hogy menjünk be a vajúdóba és nézzünk egy nst-t. Ami ugyan fájást nem mutatott, de a baba szíve rendben volt. Akkor behívták a férjemet is és a fogadott szülésznőmet is. És utólag kiderült a férjem el is ment érte kocsival és ő hozta be a szülésznőmet a kórházba. Na közben jött a doki is, és persze néha-néha megvizsgált, hogy mennyire tágulok, de mondani nem mondta. Azt tudom, hogy éjjel 1 körül lettek 1 percesek a fájások, és hogy akkor mondta a doki, hogy na most kezdtem el vajúdni. Én meg kérdeztem magamba, hogy miért eddig mit csináltam? Na mindegy. Sok mindenre nem emlékszek, mert mint írtam két fájás között aludtam, álmos voltam! Szóval mikor jött a fájás, a szülésznő állandóan fogta a hasamat, hogy tényleg összehúzódik-e én meg mindig mondtam neki, hogy engedje el mert nagyon rossz ez hogy fogja. De nem engedte el. És végig ott volt velem, a férjemmel együtt és beszélgettek. Aztán valamikor ¾-ed 4 körül olyan érzésem lett, mintha kakilnom kellene. Éreztem, hogy jön a baba, nyomnom kell. Erre azt mondták nekem, hogy tartsam vissza, ne hogy nyomjak. És hogy át kell mennünk a szülőszobára. Szóval egy derékig érő ágyról fájással leszállni és átsétálni és a derékig érő csikóra felszállni hát nem épp egy kellemes dolog. De hát kibírtam azt is. Ott éreztem, hogy infúziót kötöttek rám, és hogy készülődtek körülöttem. Bejött a csecsemős is előkészülődni.

Aztán jöttek a fájások és nyomni kellett. És persze hogy a terhesség alatt jártam olyan oktatásra, hogy hogyan nyomjunk és vegyük a levegőt. Na mondanom se kell, hogy eszembe se jutott. Úgy szóltak rám, hogy hogyan vegyek levegőt két fájás és nyomás között. Hú de szégyelltem magam, de hát bevallom nem voltam szerintem teljesen a tudatomnál. Ugyanis olyan érzésem volt, mintha kiszálltam volna a saját testemből, és kívülről figyelném az eseményeket, persze ha épp nem aludtam két fájás között. És mikor szóltak hozzám hallottam hangokat és jó sok idő kellett mire felfogtam, hogy hozzám beszélnek. Ekkor éreztem, hogy visszaszállok a testembe, és utána mikor válaszoltam ismét kiszálltam. Ez nagyon fura és különös dolog, és eddig nem sok anyuka számolt be hasonló élményről. Arra emlékszek még hogy egyik fájás mikor következett akkor ahogy felhajultam, hogy veszek egy nagy levegőt és épp becsuktam a szemem, mert arra viszont figyeltem, hogy nehogy nyitott szemmel nyomjak, nehogy bevérezzen a szemem, akkor épp megcsillant a doki ollója, szóval szerintem épp annál a fájásnál vághatta át a gátat. De nem éreztem semmit. Aztán nagyon különös érzés volt az is, amikor a babafeje már bent volt a szülőcsatornában. Fájt persze mint az őrült, de ilyen típusú fájdalommal még nem találkoztam, ahogy körkörösen belülről feszítenének szét. Így tudnám leírni. De ez sokáig nem tartott. Ekkor éreztem úgy, hogy kezdek magamhoz térni és hallottam amint a doki odaszólt a szülésznőmnek, hogy ha kint a babafeje, azonnal húzza ki, ne várjuk meg a következő fájást. Hú de örültem neki. És már jött is a fájás, és a szülésznő szépen szót fogadott és segített a kezével kihúzta a gyerkőcöt. Ez ¾-ed órával a tolófájás után történt, hajnali fél 5. kor. Nálam itt megint megszűnt egy kicsit a világ. Itt van egy kis kép kiesés. Mi levetettük a babának az őssejtjeit. És nem tudom hogy mit csináltak vagy mit se, arra emlékszem, ahogy a kilógó köldökzsinór hozzáért a popsimhoz és azon kezdtem el csodálkozni, hogy ez milyen fura érzés. Aztán meg hallottam, ahogy a pici fiam sír, és akkor elkezdtem azon gondolkodni, hogy jé hát hiszen azt is kell neki! És hogy-hogy nem figyeltem én rá hogy sír –e már?? Hú akkor nagyon haragudtam magamra, na mondom szép kis anyja leszek neki. De tovább nem tudtam gondolkodni, mert egyszer csak rárakták a hasamra. Mikor terhes voltam, annyira készültem, hogy jaj mit fogok neki mondani először, és mikor ott volt az első találkozás, hát bevallom, nem tudtam mondani semmit. Csak néztem és éreztem őt. Csurom fehér volt a magzatmáztól, hiszen kora szülött volt 37 hétre született. Aztán elvették tőlem, vitték őt rendbe tenni. A férjem meg mint egy majom ott ugrált örömébe. Szerintem egy kicsit rá is tett a lapátra én egy kicsit szégyelltem magam a viselkedése miatt. Segíteni igazából nem tudott, lehet hogy a mostani babánk születésére nem fogom behívni. Na aztán jött a doki engem rendbe rakni, mert ugye még meg kellett szülni a méhlepényt. Hát mit ne mondjak nagyon nem akaródzót már nekem még egyet nyomni. De muszáj volt. Na aztán mikor meg volt erre, hirtelen kiküldték a férjemet, mert hogy nem szép a méhlepény, biztos bent maradt egy-egy része. Na gondoltam elaltatnak, de nem. Az egyik (ügyeletben lévő) szülésznő odajött megfogta a kezem és mondta, hogy most a doktorúr betapintást fog végezni ne ijedjek meg! ! Hát gondoltam jól van, ha muszáj. Na aztán jött az első ordítás. Addig egy hangom nem volt, de akkor…. És ráadásul egy betapintás nem volt elég, jött a másik. De a doktorúr nem talált semmit. Na akkor megnézték még egyszer a méhlepényt, és kiderült, hogy azért volt az csúnya, mert a fiamnak lett volna egy ikertestvére, de mivel az elhalt, vagy felszívódott a méhlepény egyik fele ezért az ő része volt ami ugye csúnyácska maradt vagy mi. Nem tudom ezt pontosan leírni, az okosok jobban tudják ezt. Utána visszaengedték a férjemet, és elkezdték összevarrni a gátat. Hát az nagyon nem volt jó érzés, állandóan húzogattam el a popómat, hogy hagyjanak már békén, a doki meg mindig rám szólt. Közben a férjem a fejemnél állt, és rajtam keresztül a dokival a szobafestésről beszélgettek. Hát mondom nem igaz. Tökégő volt. Na utána vissza kellett mennem a vajúdóba 2 órára megfigyelésre. Aztán egy idő után jött a doki és megnyomogatta a hasamat, hogy vérzek-e rendesen, meg tudok-e pisilni, ha hát mit ne mondjak, akkor üvöltettem harmadszorra és azon a szinten voltam, hogy még egyszer meg meri nyomni a hasam és behúzok neki. Na nem sokkal később azonban, odahozták hozzám a kis bébimet, bepólyálva. Olyan édes volt, csicsikált. És teljesen az én (elhunyt) apukámra hasonlított, és rá hasonlít a mai napig is. Egy kicsit ott lehettünk, életünkben először hármasban, vagyis négyesben, mert anyut is beengedték hozzánk. Két órával később mikor fel akartak állítani, hogy menjünk át a betegszobába, elájultam. És két órával később is. Kiderült hogy 8-as volt a vasam és a vérképem romokban hever. Majdnem vért adtak. De mivel határérték volt, nem fogadtam el. Meg is lett a böjtje, mert vagy 4-5 hónapig rosszul voltam szülést követően. Délután 1kor tudtak átvinni a betegszobába. De délután már sétáltam és fogadtam a látogatókat. Utána életem legboldogabb hete volt, amit a kórházban töltöttem.


A súlyomat illetően, egy héttel a szülés után 18 kg-mal voltam könnyebb, annyi víz, a gyerek súlya stb. lement rólam. És fél éven belül 12 kg súlyfeleslegtől szabadultam meg. 33 kg-ból 3 kg maradt rajtam összesen.




Írta: 7934d1ac97, 2007. október 8. 06:03
Fórumozz a témáról: Az én szülésem története fórum (eddig 11 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook