Anyósjelöltemet nem tudom elviselni, mit tegyek? (beszélgetős fórum)

Hát én nem tudom az ilyenket annyira nem tudom, hogy lehetne megoldani, talán úgy, hogy az elején sem kellett volna hagyni, hogy beleszóljanak.Úgylátom amúgy, ha a volt férjed leállított volna az elején az Anyját ez nem történt volna így.A pasi kicsit sem bánta, hogy elvesztett.Ezt utálom rohadtul, hogy a pasi inkább a szülei mellett él egyedül nehogy ki kelljen egyszer nyitnia a száját.Szerintem SZK TE is olyan konfliktus kerülő vagy, nem?Sokkal jobban lemondasz dolgokról,amik neked fontosak a békesség kedvéért, nem?Jó tulajdonság ez, belőlem hiányzik,de így sokkal élhetőbb az élet, csak az a baj, hogy a nyuszimuszi fiúk ezt sem értékeleik.Hát nem semmi amúgy, de néha szerintem össze kell balhézni az anyóssal.Féltél tőle amúgy?

Mi van most az exeddel, nincs senkije?

Sziasztok!

Volt egy nagy szerelmem de az anyja tönkretett mindent. Mindaddig nem volt semmi probléma amíg el nem kezdett komolyodni a helyzet. Szinte ideálisnak volt mondható minden. Apró jelekből éreztem, hogy mintha félrékeny lenne rám az anyja és a huga de mindig elhessegettem ezt a gondolatot mert nem feltételeztem róluk ilyet. Azt hittem, csak én reagálok túl dolgokat. Aztán mikor megkérte a a kezem és szerveztük az eljegyzést akkor már mindenbe belekötöttek. (Errefelé a lányos szülők tartják az eljegyzést.)Nem volt jó nekik az az időpont, a helyszín, a kajába is bele akartak okoskodni... Ők ketten: anyós és lánya. Mindent átszerveztünk veszekedés nélkül úgy ahogy ők akarták. Már az eljegyzési ajándékokon elkezdtekn osztozkodni, hogy melyiket kapta a párom melyiket én. Mi erre csak azt mondtuk, hogy szerintünk minden közös, mire a volt anyósom felvilágosított, hogy ez az ő családjukban nem így van. Amit az ő rokonai adtak az a páromé. Fél év múlva volt a lagzi. Amit csak el tudtok képzelni mindenbe belekötöttek. A meghívóba, a dátumba, a zenészekbe, a koszorúslányokba, szóval mindenbe. Még a menyasszonyi ruhámat is elmentek megnézni ők ketten: anyós és lánya. Teljesen kiakadtam de nem veszekedtem a párommal mert nem így akartam kezdeni a házasságunkat és gondoltam ha majd elköltözünk akkor úgyis meg fog szűnni ez a sok okoskodás. Még az esküvő előtt azzal álltak elő anyósomék, hogy vesznek nekünk egy házat. A korábbi zűrök miatt nekem bűzlött a dolog és megbeszéltük a párommal, hogy úgy megyünk bele a dologba ha az én szüleimmel közösen veszik meg a házat. Ha nem mennek bele akkor nem fogadjuk el... Addig dumálták a párom fejét, hogy rábólintott arra, hogy vegyék meg a házat. Amikor közöltem velük, hogy a szüleim kifizetik a ház felét akkor nekemesett az anyós, hogy szó se lehet róla mert ők mindkét gyereküknek fognak venni házat, ezt ők már rég megbeszélték a férjével. Ekkor se cirkuszoltam, gondoltam: "megmarad anyámék pénze".... Bár ne mentem volna bele...

Összeházasodtunk, közben megvették a házat, mi beköltöztünk az esküvő után rögtön és közben újítgattuk.

Onnantól kezdve semmibe nem volt beleszólásom, mindent ők akartak megszabni, hogy mi hogy legyen, persze szerencsétlen párom (azért szerencsétlen mert egy anyámasszonykatonája volt aki hagyta magát általuk irányítani) nem mert nekik megálljt parancsolni, hiszen ők vették a házat.

Onnantól kezdve állandóan ott lebzseltek nálunk. Ha kellett ha nem, folyton ott intézkedtek, sokszor még este 10 órakor is ott ültek a nappaliban és nézték nálunk a tv-t én meg az órát néztem percenként, hogy vegyék már a lapot. Hosszú lenne mindent leírni, de gondolhatjátok mennyire visszaéltek azzal, hogy ők vették a házat. Az a leggörényebb dolog, hogy tudatosan így tettek, ha netán elválunk azt mondhassák, hogy az övék és menjek a fenébe onnan. Egy év múlva megszületett a kislányunk akit imádtunk. 3 éves koráig bírtam ott lenni. Elegem lett a volt anyósom állandó keveréséből, rivalizálásából. Ezt úgy értem, hogy ha anyámék vettek a kicsinek valamit akkor ő 3x annyit vett, stb. Az após szeretett, ő nem kevert, de az anyós teljesen kicsinált idegileg. Többször mondtam a páromnak, hogy kölktözzünk el, de a szülei megfenyegették ha eladja aházat és elmegyünk, ők kitagadják. Annyira elmérgesedett a viszony, hogy anyós összeveszett anyámmal a kislányunk keresztelőjén mert ott is mindent ő akart diktálni, rengeteget hazudozott a férjemnek rólam, hogy összeveszítsen bennünket.... hála az égnek voltak tanuk mindig akik az én igazamat tanúsították. És mindvégig ott volt az anyósom mellett a volt férjem huga aki olyan mint egy kígyó. A szappanoperákban látni ilyen szemét, görény embereket. Nekem sajnos az életmeben is jelen voltak.

Sajnos elváltunk, nem bírtam tovább. 10 évig voltunk együtt, ebből az utsó 2 év pokol volt, sokat veszekedtünk az anyja miatt. De mégis szerettük egymást. A bíróságon, a válás napján is szerettük egymást. Utána fél év múlva újra megpróbáltuk együtt, de ugyanúgy kavart az anyós... 5 év telt el azóta, de én még mindig sajnálom, hogy így alakult. A gyermekem sínylette meg legjobban....

Nem is sajátítom ki, egy héten talizunk kb 3szor.Ebből is kb 2szer este 18 után.Akkor jön ki hétvégén a barátom miután otthon megebédelt!Meg, ha munka van, mindig otthon van.

Szóval igazán nem mondhatják, hogy elveszem tőlük!

Korrektül kell játszani, csak nehéz, amikor Ő nem korrekt!:(

Mennék külföldre dolgozni, de elég távol is van:)

Belemegy, nem annyira anyámasszony katonája, mert szeret velem lenni, csak Ő nem akarja látni, hogy igenis problémázik az Anyja rajtam.Nekem kellett mondanom neki, hogy menj már oda és kérdezd meg nincs -e valami bajuk velem.Szerinte(párom) minden okés.Lement megkérdezte és egy valag sérelmeik voltak!:(

Szerintem úgy érezték, hogy kisajátítod a barátodat. Ha nem így van, akkor is.És talán az ex-szel is így voltak.

A többi már csak apróság, jól mondtad, ha nem kedvelünk valakit, akkor az élő fába is belekötünk vele kapcsolatban.

Nagyon-nagyon sokat kell törődni a szülőkkel, akár egyedül vagyunk, akár párban. És tisztázni kell, hogy ugyanolyan fontosak, mint eddig voltak, csak a nap még mindig 24 órából áll, nem tudunk mindig ott lenni velük.

De korrektül kell eljárni, mert sajnos van olyan ember is, aki elég egyoldalúan védi vagy a párját vagy a szüleit, ha nézeteltérésről van szó.

Szia! Az lenne a legjobb, ha senkinek nem kellene alakulni senkihez. Jó lenne, ha mindenki az élni és élnihagyni elv szerint járna el. Én arra vagyok allergiás, ha kérés nélkül beleszólnak a dolgaimba, hogy így vagy úgy kellene csinálnom. Ha tanács kell, akkor szól az ember, nem?

A nagy távolság nagyon jó!!!!!!!!! Az anyósomhoz autóval több, mint másfél óra az út. Mi megegyeztünk a férjemmel, hogy nem költözünk olyan településre, ahol valamelyikünk szülei laknak. Utálnám ha állandóan "beugranának" hozzánk:) A párod belemenne egy költözésbe?

Nekem egy öcsém van, de szerencsére anyám pontosan tudja, hogy hülye, így nem veszi rossznéven, ha bárki lehülyézi:)

Talán igazad van, sőt tuti!

Vagy nálunk az is megoldás lehet, ha elköltözünk jó messzire ,nem?

Miért nekem kell az anyjához alakulnom és Ő miért nem próbál hozzám alakulni?

Ezt sosem értem:képzeld el Apámnak az esik rossszul, amikor a sógornőm lehülyézi a bátyjámat.Pedig Ő is rengetegszer lehülyézi a bátyjámat, és mégsem ugyanolyannak ítéli a helyzetet, mert az sérti a fülét.Tök érdekes, hogy mi nem esik jól egy szülőnek, nem?

Szia! Én mit tennék? Én mindig elvártam, hogy én legyek egy kapcsolatban az első, ha nem így volt, akkor léptem. (nagyanyai tanács, mindig bevált:))Te viszont meg akarod a párod tartani, tehát nincs más megoldás, mint tűzön-vízen át megkedveltetni magad az anyóssal, akkor is ha idegesít, ha kifordul a gyomrod tőle. Sajnos gyakrabban kellene menned meglátogatni:( Beszélgess vele sokat. Biztos van valami amit szeret (macskák, virágok, könyvek, főzés, bármi)próbálj ezen keresztül közelíteni. Nem tudom milyen az apósjelölt, de a férfiakkal könnyebb az embernek magát megkedveltetni, ettől kezdve az anyós is kezelhetőbb lehet.

A párod viszont, ami az anyjával való kapcsolatát illeti, nem fog megváltozni. 15 éves kor felett egy férfi kismértékben formálható, de ennyire nem:( Ha eddig nem tűnt fel neki, hogy piszkálnak, ezután sem fog.

Most mesélek egy elrettentő példát: egy kolléganőm két éve ment férjhez egy anyafüggőhöz. Mindenáron akarta ezt a házasságot, keresztül is vitte. Lakást vettek a városban, a fiú viszont a 2. héten már 4 napot töltött anyukánál (ott is aludt), mert szerinte csak ő érti meg, ő szolgálja ki úgy, ahogy szerinte járna neki, ő főz jól stb.... Anyukának ő az isten, úgy is néz rá. Most ott tartanak, hogy egy hónapból kb. 3 napot tölt a közös lakásban a kolléganőmmel, a többit az anyjánál. A kolléganő meg még mindig reménykedik, hogy egyszer a férje rájön, hogy ő mennyire szereti és jelent annyit számára, mint az anyja...

Igen ez így van!

De nektek az a nagy mákot, hogy a párotok is látja a szülei korlátját, az enyém sajnos nem ilyen!Így a küzdelem baromi nehéz.Azt sem tudom, hogy térítswm a párom észhez, az nem jó, ha elmondom milyen szemetek, és bunkón bánnak velem, de ha meg nem adok hangot a sérelmeimnek azt hiszi minden oké.Nem tudom mit kéne tennem.

Gondoltam elhagyom Őt, de egyrészt szeret másrészt nem is lehet szakítani vele, meg igazából talán én sem akarom.Szóval nem tudom, egyenlőre azt próbálom meg, hogy nem foglalkozom a szüleivel, de őket csak akkor sikerül kizárnom az életemből, ha nem megyek hozzájuk, de amikor náluk vagyok, folyton az jár az eszembe futás haza ,mert iszonyat szarul érzem magam.Amikor már megyek hozzájuk ideges is vagyok, és ott mint egy rémálom, amint egyedül hagy velük a párom, el vagyok veszve.Szóval totál szar érzés, most jól megvagyok lelkileg ,mert kb 1,5 hónapja nem láttam őket, de nem tudom lassan meg kell látogatnom!Azt nem értem, hogy érzem, hogy nem szeretnek, mégis azt akarják menjek.Azért, hogy kínozzanak?Nem értem, nem tudom mit tegyek.

Sziasztok!

A férjem szerencsére pontosan tudja, hogy "anyuka" milyen, tehát nálam az anyósbefolyás nulla. Az meg, hogy idősebb, tapsztaltabb, tehát néha jól jönne nekem is ez az élettapasztalat, nem igaz!!!! Az én anyósom félelmetesen "egyszerű"..:) 57 éves ( ami egyébként még nem kor), de fogalma sincs az életről. Hogy adjon nekem tanácsot valaki, aki kb. 30 éve, évente két alkalommal hagyja el a faluját? Állandóan szappanoperákat néz, ebből próbál valami információt szerezni a "kinti" világról. Sejhetitek milyen eredménnyel. Megtehetné, de nem utazik, nincs valami hobbija, nincsenek barátai (özvegy).

Éppen most hallgattam végig másfél órás telefonját (én hívom, hetente ápolom a kapcsolatunkat:)) arról, hogy az eső miatt kb. 2 kg borsóval kevesebb lesz idén. És sírt. Emiatt... Úgy felment az agyvizem, hogy legközelebb viszek neki egy csomó borsót, nehogy hiányt szenvedjen. Kedves vagyok hozzá, de csak azért mert mégis a férjem anyja. Szerencsére jó messze lakik:) Most borogatja a szívét szerintem, mert közöltem vele, hogy idén is elmegyünk nyaralni.

Most már nyugi van, de a kapcsolatunk elején kemény küzdelem volt, amíg tudatosítottam benne, hogy ezentúl én vagyok, aki döntéseket hoz a fia életében (pontosabban közösen a fiával), és nem ő.

Ő egyébként a törékeny kicsi nőt játssza, de aki ennek bedől nagyon megjárja. Önző, szűklátókörű és hihetetlenül rosszindulatú.

Nem irigylem azokat akik még az anyóssal vívott csatáik elején járnak. Kitartást hozzá.

Most ő nem szól hozzám, igaz, nem is találkozunk, én meg nem erőltetem.

Nem szeretnék erőszakos lenni, pedig szívesen leülnék vele, megbeszélni, hogy pontosan mi a gondja velem. Tudom, vagyis sejtem az okokat, mint azt le is írtam lejjebb, de úgy lenne a jó, ha ő maga mondaná és tisztázhatnánk a helyzetet, köthetnénk egyezséget, kompromisszumokat, ahogy tetszik.

De ehhez nagyon mélyen magába kéne szállnia, csak úgy nem fog engedni, ahhoz túl büszke, ismerem.

Szerintem az idő fog segíteni, mivel neki sem jó, hogy a fiával megromlott a viszonya, tehát nem tud úgy belekényelmesedni a helyzetbe, mint azok az anyák, akiknek mindenre szemet huny a gyerekük. Ha jóban akar lenni a fiával, előbb-utóbb kénytelen lesz engedni.

Csak félek, hogy ez inkább utóbb lesz, és a legjobban a párom fogja megsínyleni.

Nekem amúgy mindegy lenne, nagy ívben letojnám, hogy valaki fúj rám, de a barátomért aggódok. Piszok rossz érzés, ha a szüleid nem akarnak elfogadni.

Ahogy olvasom, neked sem jobb, sőt, talán rosszabb. Nem is tudom, melyik a jobb, az, ha a családból valaki ki akarja vonni magát az életedből, vagy ha épp ellenkezőleg, ott van mindenütt, és mindenbe beleköt.

Sehogy se jó.

Nem olvastam vissza, de kíváncsi vagyok, csak veled viselkedik ilyen barátságtalanul az anyuka, vagy előző az kapcsolatokat is (ha voltak ilyenek) is rossz szemmel nézte?

Tudod az nagy mák, ha nem vált a mama pici fiával, így értem miért is nem utálod az Anyját!

Nálunk sajnos az Anya pici fia, nem olyan nyálasan, de a pasi nem látja, hogy az Anyja milyen rosszindulatú, és állandóan azt lesi mit tesz a fia a csajért, és folyton mérlegel, hogy a fia fizet vagy épp én!Szóval anyagias, meg azt akarja hinni, hogy a fiát kihasználják, holott nincs így!Tényleg az a baj, hogy 50 évesen már nem változnak az Anyukák, és ebben veled értek egyet!

Te próbálsz még közeledni az Anyja felé?

A barátom egykeként nőtt fel, anyukája egyedül nevelte fel. Ragaszkodik hozzá, féltékeny, magányosnak érzi magát, úgy érzi, el akarják lopni tőle a fiát. Tudom, hogy hülyeség, sőt, mi több, kifejezetten károsnak tartom az ilyen hozzáállást, de valahol ez tipikus. És egy kicsit sajnálom is, meg dühös is vagyok rá. De nem utálom, mert ha túl tudna lépni a féltékenységén, akkor egy rendes, kedves asszony lenne.

Bár a párom kamaszkora óta sose volt vele igazán bensőséges viszonyban, mert mindig is önálló volt, sose engedte, hogy az anyja írja elő, mit csináljon. Nem is lett belőle egy mama pici fia, ezt szeretem benne (is).

Anyuka tehát nem könnyű eset. És szerintem elég magányos. A legnagyobb gondja, hogy túl magasak az elvárásai. Az egyetlen fiával is. Nem olyan életet szánt neki, amilyet most él.

De tudom, hogy ha sikerül elfogadnia a gyerekét, úgy, ahogy van, akkor sikerül elfogadnia azt is, hogy önálló életet él, akár egy másik nővel, idővel pedig majd lehet, hogy saját családot is szeretne.

Nem utálom, csak nagyon haragszom. És reménykedek, hogy egyszer majd "észhez tér". Bár 50 évesen már nemigen változik az ember. :(( De hajlok a kibékülésre. Anya és fia már keményebb dió, nem ennyire elfogadóak, és igazából ez az ő problémájuk.

Nem akarom kifecsegni őket a hátuk mögött, de név nélkül úgy érzem, beszélhetek a gondjainkról.

Hogy nem utálod?

Én sajnos annyira utálom, pedig nem akarok így érezni:(

Hú, de jó, végre egy sors társ!

De gondolom a Te párod látja, hogy milyen az anyja nem?

Sziasztok!

Nekem van. Vagyis neki van velem. Senkit nem bír elviselni, akivel a fia komolyan kezd. Azért ez mond valamit. Mondjuk azt, hogy nem a személyemmel van a baja.

Addig volt jó fej velem is, amíg meg nem bizonyosodott arról, hogy ez komoly kapcsolat lesz. Onnantól kezdve nem áll szóba velem.

Nem utálom, csak haragszom rá. A párom miatt, ő szenved a legjobban ettől, bár nem szívesen vallja be.

Hahó?????

Ne halljon már ki pont ez a topic?

Senkinek nincsenek mostanába anyós/anyósjelöltes problémái?

Furcsa olvasni ezt a sok anyós utálatot. Én a magam részéről nagyon szeretem a sajátomat, talán jobban is mint az édest. Kijár neki a tisztelet és a szeretet, ő már bizonyított.

"Nem bánt, nem zaklat, de mégis olyan hülyeségeket csinál és annyira hülyén gondolkodik hogy nem tudom elviselni. "

Ha nem bánt, és nem zaklat, akkor viseld el a hülyeségeit, és örülj, hogy csak az van neki. Gondold végig, neked milyen hibáid vannak, amit ő is elvisel a fia érdekében, mert látja, hogy szeret téged.