Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Alvási apnoe - Légzéskimaradás - A mi történetünk fórum

Alvási apnoe - Légzéskimaradás - A mi történetünk (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Alvási apnoe - Légzéskimaradás - A mi történetünk

1 2 3
2010. jún. 14. 11:56
Sziasztok! Ősszel lesz 12 éves a fiam, akivel vmi hasonlót mi is átéltünk. Szerencsére Ő "csak" nem akart felkelni szopizni, amit két nap kórházi tartózkodással és sok tanáccsal tudtak, tudtunk orvosolni. Negyedik gyermekként született és elhatároztam, hogy szakítok az addigi hagyományokkal és igény szerint etetem Őt. A nagyobbakat én sem ébresztettem normális idő kereten belül, de igyekeztünk vmiféle napirendet tartani. A kórház, ahol a babám született, Baba barát kórház címet viselt, ahol biztosítják és preferálják az igény szerinti szoptatást. Mi is így próbáltuk, sokszor mellre tettem éjjel és nappal egyaránt. Negyedik napja voltunk otthon, amikor reggeli szopi után órákig nem tudtam felébreszteni. Du. orvoshoz mentünk, aki nem tudott semmi érdemlegeset mondani. Este felé már nagyon tónustalan volt, ébreszteni még mindig nem lehetett. Kórházba mentünk. Rengeteg vizsgálat következett, majd a has vizsgálata során kiderült, hogy tele vannak a belek és nehezebben kap levegőt is emiatt. Szélcső segítségével több pelenkányi kaki távozott, ami után újra elaludt. Benntartottak megfigyelésre minket és hangsúlyozták a napi és étkezési rend fontosságát. Visszatértünk a hagyományos módszerhez, nyolc hónapos koráig szopizott. Én nem török pálcát egyik módszer mellett sem, de nem kell mindent erőltetni. Mindenki úgy szoptasson, ami a mentalitásához a legjobban megfelelő. Egyik módszert alkalmazó anyuka sem jobb v. több a másiknál!!
11. gne2
2010. jún. 14. 11:51

"és vajon tényleg annyira jó-e az igény szerinti szoptatás"

"Bár születése óta mindenki azt hajtogatta, milyen jó az igény szerinti szoptatás (tegyem cicire nyugodtan megnyugtatás céljából is és hasonló „jó” tanácsok), itt közölték velem az orvosok és a nővérkék is, hogy nem Anyuka, ezt nem szabad"


Ezeket a cikkből idéztem. Miért kell ironikusa fogalmazni?


Ne legyenek illúzióid, hogy a "kedves nővérkék" majd rá fogják beszélni az anyukát, hogy szoptasson csak nyugodtan! Eddig csak egyetlen kórházban tapasztaltam ilyet: DEOEC, neonatológia, ahol is az adjunktusnő megköveteli a szoptatás minden fajta támogatását!


Az egyik kórházban (vidékiek vagyunk, szóval nincs miből sokat válogatni) a 3 hónapos ordító lányomnak azonnal bekötötték az infúziót, és megtiltották, hogy szoptassam, merthogy "túl zsíros" a tejem. Ami másnapra már "túl vizesnek" minősíttetett, és elrendelték a tápszert. Miután elhoztam a gyereket saját felelősségemre, egy maszek gyerekdoki egy óra múlva 5E-ért megállapította, hogy torok- és mandulagyulladása van, ezért nem akart enni, és sírt keservesen 2 napja. A gyermekosztályon eszébe sem jutott senkinek, hogy belenézzen a gyerek torkába.


Az igény szerinti szoptatás éppen arról szól, hogy nem egyforma két gyerek sem. Az egyik jóllakik 3 óránként és boldogan alszik, a másik pedig sűrűn eszik, és szomjoltásként is kéri, mert erre van igénye.


Hiszen éppen ezt írod te is, látod a babádon: van, hogy 2 óra múlva lesz éhes, máskor pedig 3-4 óra múlva. Ez már jó rendszer, 2,5 hónaposan pedig már nagyon jó dolog, hogy ennyire jutottatok!

Napirendet kialakítani és kiságyban altatni akkor is lehet, ha anyatejes a baba. A légzésfigyelőt pedig mindenkinek csak ajánlom. Nyugodtabban alszik az anyuka is. :)

2010. jún. 14. 11:35

tanulságos a cikked! Bennem tuti a frász lenne hátra lévő életemben ha ilyesmit tapasztaltam volna. :(


örülök, hogy nem lett semmi gond! jó egészséget! :)

9. erika84 (válaszként erre: 8. - Gne2)
2010. jún. 14. 11:28

Te se haragudj meg, de nem is arról írt, hogy ne szoptassunk... Hanem arról, hogy nem biztos hogy jót tesz ha valaki sokszor mellre teszi a babát... Nekem nagyon nagy szerencsém van, mert ritka jó gyerekem van... Az elejétől kezdve külön alszik, 2és fél hónapos átalussza az éjszakákat. Napi 6-7szer eszik. Mégsem vettem magamra hogy nem kellene szoptatni. Amúgy nálunk is vagy 5ször már beriasztott a légzésfigyelő... Jobb ha ott van alatta, de hála Istennek mindegyik téves volt.

És én is igény szerint szoptatok, mert van hogy csak 2órát bír ki, de van hogy 3-4et is..

8. gne2
2010. jún. 14. 11:21

Meg ne haragudj, de nekem ebből a cikkből az jön le, hogy az igény szerinti szoptatás és minden tanács, amit ezzel kapcsolatban kaptál, az rossz! Ez pedig nagyon sarkalatos vélemény!


A szoptatott gyereknél is kialakul a napirend, attól, hogy gyakrabban szopik (mert fáradt, mert melege van, vagy egyszerűen szüksége van rá) teljesen jól ki lehet alakítani a rendszert az életében. Nem is kell együtt aludni a gyerekkel feltétlenül, van akinek ez válik be, van, akinek az együtt alvás. A lányom velünk aludt, neki az volt jobb, a kisfiam teljesen más személyiség, ő csak a saját kiságyában tud jót aludni. Felkelsz, megszoptatod, büfi, visszateszed. Mi a gond ezzel? Az esetleg, hogy ha veled alszik, akkor többet szopik? Nem minden gyereknél okoz ez gondot.


A rendszeresség és a napirend kialakítása nem jelenti azt, hogy ne szoptathasson igény szerint az édesanya!


Ne beszélj le senkit a szoptatásról, mert ennél jobb táplálási mód nincs. Aki próbálta már mindkét oldalt (szopi és tápszer), az tudja igazán értékelni az anyatej jelentőségét.

2010. jún. 14. 11:14

Szia!

Én is örülök annak,hogy megosztottad velünk a történeted,mert épp egy 11 napos babával vagyok itthon.Vele eddig nem volt gond,de a nővérével 4 éve voltunk pár napig megfigyelésen a Bethesda kórházban,mert párszor riasztott a légzésfigyelő.

A kórházban nem volt gond,így lehet,hogy csak rosszul volt összerakva,vagy nem érzékelte rendesen a kis súlyú baba apró légvételeit.

Pedig őt is "óráztattam",ahogy régen mondták,azaz 3-4 óránként etettem,nem igény szerint,igaz,neki eleve ez volt az igénye.És cumizott is,és csak a hátán feküdt,hason soha.

A pici is így állt be,3-4 óránként kér enni.

Nagyon jó egészséget kívánok én is nektek!

2010. jún. 14. 11:08

Nagyon tanulságos a történeted, szépen és precízen megírtad, szerintem minden anyukának el kellene olvasnia.

Gratulálok. Sok boldogságot és egészséget kívánok az egész családnak.

2010. jún. 14. 10:59
Nagyon örülök ,hogy megosztottad velünk történetedet,gratulálok kicsi fiatokhoz,kívánok egészséget és boldogságot Nektek!
2010. jún. 14. 10:57

Szia!

Roppant tanulságos történet, nagyon jó hogy megírtad. Reméljük sok anyuka levonja a tanulságot belőle.


Nekünk is volt ilyen problémánk:-(

Használtam a légzésfigyelőt, többször is riasztott!

Mindenkinek ajánlom.

2010. jún. 14. 10:49

Nagyon jó cikk. Sok anyukának el kellene olvasnia.


Jó egészséget, sok boldogságot kívánok nektek.

2010. jún. 14. 10:19

Szia!


Megható történet, és nagyon tanulságos!

Örülök, hogy minden jól végződött!

Sok egészséget, és boldogságot kívánok Nektek! :-)

2010. jún. 14. 10:08
Remélem a mi kicsi történetünk segít abban a kérdésben dönteni minden leendő és kisbabás anyukának, hol is aludjon gyermeke és vajon tényleg annyira jó-e az igény szerinti szoptatás!
Mert persze, ha a Baba óránként felébred, könnyebb, ha mellettünk van és persze a Tesót sem zavarja éjszaka a sírásával.
Mennyire fontos a következetesség és milyen hasznos a rendszeresség, a napirend kialakulása minden téren?Nagyon, nemcsak gyermekünknek, de számunkra is és nemcsak lelkileg, egészségileg is!

Ugrás a teljes írásra: Alvási apnoe - Légzéskimaradás - A mi történetünk
1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook