A Férjem betonfejű, vagy Én vagyok rendetlen? (beszélgetős fórum)

Húha.... én voltam a jó eset az emberi viselkedés megfigyelésére ;)

Azért kíváncsi lennék a Lenitanulmányra ;)

Sziasztok!

Én még a Fegus vita elején írtam ide, én is felhúztam magam, jól kiírtam magamból a véleményem és bocsánatot kértem ha megbántottam valakit a kirohanásommal.

Száz szónak is egy vége:Visszaolvastam az egészet és nagyon sokat tanultam belőle.

1;Az időmet úgy osztom be ahogy akarom, de akkor viszont tartsam magam hozzá.

2;Látjátok milyen összetartóak voltatok, ez alatt a pár nap alatt is?Hogy összehozott pár ismeretlen embert egy másik.Ez számomra jelző értékű, hogy az emberek ha legyőzik a kicsinyes tulajdonságaikat, akkor igen is összetartóak tudnak lenni és ez jó érzés.

3;A hozzászólásaitokon keresztül számos embert megismertem egy kicsit és aki a leginkább megfogott az Leni.

Nagyon jó eset volt ez az emberi viselkedés megfigylésére és érdekes tanulmányt lehetne ebből írni.

Szeretem megfigyelni az embereket és figyelni a reakcióikat.

4;Nem éri meg makacsul ragaszkodni egy felfogáshoz ha csak negatív visszajelzéseket kapunk.Gondoljatok bele milyen rosszul érezhette/ti magát Fegu vagy akárhogy is hívják, hogy ennyien szembeszálltak vele és csak a negatív visszjelzéseket kapta folyamatosan.

Ezért úgy érzem ez egy tanulságos eset volt arra, hogy hogyan kell kezelni az embereket.

Köszi mindenkinek!Örülök hogy vannak még ilyen emberek mint Ti! :) A továbbiakban ha nem zavarlak Titeket szívesen vissza-visszalátogatok majd ide!

Közben meg kicsit meg is mosolyogtam a szitut, mert most esett le a tantusz, hogy Myly vagy :)

És annyira gyanús voltál ám már egy ideje, csak épp a naplócímedet nem néztem meg, és most láttam, és pont ugyanezt gondoltam :D)))

Nem semmi csaj vagy Te hallod, mindig tudsz meglepiket okozni :)))

Úgyhogy még szép, hogy van mit tanulnom Tőled!!!! ;)

Igen, ezt tudom én is, hogy el kell fogadnom önmagam, csak még azt nem tudom, hogy azt hogyan kell csinálni...

Legyek az, aki vagyok... dehát ki vagyok?

Kövér, igen, azért vagyok kövér, most már tudom, nem rég jöttem rá, mert nem vagyok képes megszabadulni a hasamtól... valahogy tudat alatt magam ellen dolgozom... észrevettem, hogy időnként, ha leülök, vagy hanyatt fekszem, vagy akármi, a hasamra teszem a kezem... a terhességből megszokott módon, és öntudatlanul a baba rugdalózását várom...

És közben tudom, hogy nem lehetek többé már terhes. Igen, megbeszéltem a férjemmel, könyörögtem Neki, és beleegyezett, hogy ok legyen még gyerek (én három gyereket szerettem volna, de ma már annak is örülnék, ha csak még egyet szülhetnék, hogy testvérkéje legyen a fiamnak, hogy ne legyen egyedül, és én megint várandós legyek, mert az olyan jó volt, akkor voltam életemben a legboldogabb, akkor éreztem magam életemben először nőnek...), de közben tiszta ideg volt mindig, ha ez szóba került. Végül, amikor terhes lettem, akkor még idegesebb lett, hogy ez már egy "biztos" dolog. Ő nem szeretne több gyereket, neki "bőven elég" egy is.

Én pedig 11 hetesen elvesztettem a babát. 7 hetesen még volt szívhangja, 11 hetesen már nem. Művi úton be kellett fejezni a terhességet...

Utána vártunk pár hónapot, és idén januárban megint megpróbálkoztunk a "babagyártással", megint átálltam az injekcióra (mert a véralvadásgátló gyógyszer, amit életem végéig szednem kell magzatkárosító hatású, így heparin injekciót kell magamnak beadni helyette, ha babát szeretnék... szóval nálam nem lehet olyan, hogy véletlenül terhes lettem, mert az elég veszélyes lenne a babára nézve), és idén májusban megint terhes lettem, közben vérezgettem, az embriót nem lehetett látni, csak a véreredényből tudták, hogy tehes vagyok, de amúgy gyanús volt, hogy méhen kívüli... majd két hét kórház... közben mindösszesen kétszer láttam a fiamat, meg a férjemet... és volt időm gondolkodni arról, hogy milyen az amikor az ember széllel szemben akar pisilni... és közben tudtam, hogy otthon áll a bál amiatt, hogy minek kellett nekem megint a baba... és a férjem aggódott, hogy elveszít, és egyedül marad a kicsivel... és az orvosom is sokat riogatott, hogy ez most milyen veszélyes szitu, percek alatt elvérezhetek stb.... végül hazaengedtek, de úgy, hogy ha görcsölök, menjek azonnal... egy-két hét, és már el is veszítettem ezt a babát is...

És végül megígértem a férjemnek, hogy beletörődöm abba, hogy nem lesz több baba... de igazából én is félek, mert nem szeretném, ha a makacsságom miatt a fiamnak anya nélkül kellene felnőnie, mert én tudom, hogy az milyen rossz...

Szóval ez van most nagyvonalakban. Legyek az, aki vagyok. Ok. De nem tudom, hogy ki vagyok, és azt még kevésbé, hogy mit akarok...

Azt tudom, hogy le kell fogynom. Érzem, mert nehéz a testem, de valahogy mégis megakadályozom magam folyton ebben, egy lépés előre, kettő hátra...

Igen, szeretnéd gyereket is, de hiába beszélem meg a férjemmel, Ő nem szeretne, és félt, és fél, és már én is félek...

És már olyan büszke voltam magamra, mert már hónapok óta jól tartottam magam, már rég elkerültek az öngyis gondolatok, de már tudom, hogy megint csak elástam, de nem oldottam meg. Megint ugyanoda jutottam, ugyanaz a kör újra és újra...

Leni:))

Légy az aki vagy:)

A többi mind blablabla,azért ,hogy megmagyarázhasd miért nem vagy az aki lennél,ha a férjed nem ilyen lenne,ha az anyósod olyan lenne,ha a tested amolyan lenne???????

Fogadd el önmagad úgy ahogy vagy ,és amilyen vagy.

ha kövér ,akkor most épp kövér,mindenki törődjön a maga testével,majd lefogysz ,ha úgy fogod érezni!:))

Gyereket akarsz?

Akkor beszéld meg a férjeddel és hajrá!:))

Ha anyósod valamit másképp csinálna hallgasd meg ,eleht ,hogy tuti ötletet ad,ha nem akkor mond meg neki,hogy én másképp tanultam és szoktam csinálni,ezért fogadja el,vagy ne próbáljon segíteni a maga módján .

........stb stb.

Fogadd el önmagad!:))))

Meg most mondogatja egyébként azt is megint, hogy le kéne fogynom... de ez örök téma, akkor is mondta, amikor 63 kg voltam...

Persze most tényleg le kell fogynom, tudom én, csak nem könnyebb úgy, ha valaki folyton ezzel csesztet... meg azért sem, mert közben rájöttem a jelenlegi fogyásképtelenségem lelki eredetű okára is... és nem tudom kezelni a helyzetet jelenleg. Majd idővel biztos valami megoldást találok rá, mert amúgy az akaraterőmmel nincs gond, ha igazán elhatározok valamit, azt mindig véghez szoktam vinni, csak most ez kicsit fájó dolog... valahogy túl kell rajta lépnem...

Mármint úgy érted, hogy mondjam anyósomnak, hogy: "Úgy érzem, hogy szerinted nem tartom eléggé tisztán a házunkat", vagy, hogy: "Úgy érzem, hogy nagyon ellenzed, hogy szeretnék még babát?" ?

Erre gondolsz?

Mert ezeken már túl vagyunk. Megmondom Neki, hogy mit gondolok, mit érzek ki a hangsúlyából, és utána mondja is, hogy igen, jól érzem, Ő nem így csinálná, hanem így, én meg mondom, hogy én értem, de ez az én életem, és én így szeretném csinálni... aztán valamelyikünk végül ráhagyja a másikra... de Ő utána elmondja a férjemnek (a hátam mögött is), hogy márpedig nem jól gondolkodom, hogy mégis az övé legyen az utolsó szó, mert nyilván nem fogom felhívni utána, hogy: "Figyu, mondta a párom, hogy felhívtad ezzel és ezzel, na ezt inkább jobb lenne, ha nekem mondanád", merthogy akkor meg a párom kerül nehéz helyzetbe amiatt, hogy az anyukája "bizalmasan" mondott Neki valamit, és Ő elmondta nekem...

A férjem pedig nem bírja az ilyen jellegű konfliktusokat. Ha "falhoz kényszerítem", akkor persze kiáll mellettem, de utána hetekig szenved, az anyukája meg hetekig meg van sértődve...

Én már ezt csinálom tíz éve, de már kezdek belefáradni, és egyre ritkábban szólok.

Gyakorlatilag már elfogadtam, hogy anyósom ilyen, Ő szeret a "tanító néni" lenni, aki megmondja a "gyerek"-nek, hogy mit hogy kéne, vagy szól az "anyukájának", hogy figyeljen oda jobban a gyerekre, és óvatosan terelgesse a szerinte megfelelő irányba...

Szóval én megismertem és elfogadtam Őt ilyennek, de ettől függetlenül ez néha ütközik az alapvetően létező kisebbségi komplexusommal, és a "lehet-e szeretni engem", "elég értékes vagyok-e", és hasonló gondolataimmal, és van, hogy ez már az utolsó csepp a pohárban, és akkor következik egy depis, meg "öngyivágyó" időszak, majd egyszer csak megrázom magam, és megyek tovább a lenini úton...

És persze anyósom is megismert, és talán elfogadott már ilyennek, amilyen vagyok, de ettől függetlenül annyira erős benne a "közlési vágy", és az "én jobban tudom", hogy nem bír rajta a kedvemért sem uralkodni.

Ettől eltekintve mondom, hogy amúgy meg szeretjük egymást, meg minden, csak vannak ilyen nézetkülönbségek közöttünk...

Tanuld meg azt,hogy te mond el a véleményed,a gondolataid szemtől szembe.

Akkor tudni fogja mit hogyan gondolsz,egyszerűen meg fog ismerni,hát nem ez az emberi kapcsolatok lényege?Hogy megismerjük és elfogadjuk a másikat?:))

Na látod, ezt kéne nekem Tőled megtanulnom! :)

Sajnos én ezen görcsölök sokat, amit írsz, hogy "biztos ezért mondta", "biztos azért tette", de sajnos általában ezeknek van alapja.

Szóval, amikor anyósom itt takarít (mert, amikor még dolgoztam, és Ő a nyári szünetében - mert tanár - unatkozott, akkor időnként eljött hozzánk ablakot pucolni, meg ilyenek, amíg nem voltunk itthon), akkor utána meg szokta jegyezni a férjemnek, hogy "Ivett helyében én ezt így és így csinálnám, próbáld már meg mondogatni Neki, hátha úgy csinálná ő is".

Sőt, most, amikor pár hónapja nem volt biztos, hogy méhen kívüli, vagy belüli-e a terhességem (azóta elveszítettem a babát), akkor, amikor felhívtam, hogy tud-e a fiamra vigyázni, amíg én kórházban leszek, vagy inkább a férjem vegyen kis szabadnapot, akkor is kihallottam a hangjából, hogy: "minek kellett neked ezen a terhességen erőlködni, miért nem elég neked egy gyerek", és mondtam is a férjemnek, hogy én így éreztem.

Majd, amikor a kórházban voltam, konkrétan vitázott is a férjemmel azon, hogy miért nem tudott engem lebeszélni arról, hogy megint babát akarjak, és, hogy milyen egy önfejű, akaratos vagyok, miért nem elég nekem egy gyerek, mint más normális embernek (pl. Neki), hát nem vagyunk mi nyulak, hogy úton útfélen szüljünk....

Szóval sajnos itt sem én képzelődtem, hanem ténylegesen így gondolta. De nekem szemtől-szembe nem merte megmondani, mert párszor már próbálkozott, és én mindig leállítottam...

Amúgy meg elfogadok én mindent amit adnak, csak amikor később a fejemhez vágják, hogy bezzeg én ezt meg ezt adtam (nem anyósom, ez már az apám szokása), akkor az rosszul esik, és utólag van, hogy bánom, hogy elfogadtam...

Így van:))

Ha bárki bármilyen fórumon ilyent tapasztal,sokszor nem is tudják megfogalmazni ,miért is alakul ki parázs vita,miért is irritálja az embert ez a viselkedés.

Pedig pofon egyszerű:))

Egyszerűen hiteltelenné válik a vélemény,a magáról alkotott kép.

Sajnálom, én nem tudtam (nyilván nem is tudhattam), hogy mi történt közötted és a fórumindító között.

Ez igazán gusztustalan dolog, hogy így megkeresett Téged priviben. Kár, hogy menekülésre fogtad annak idején a dolgot, mert szerintem jobb lett volna, ha inkább Te szólsz Hoxának. A pánikos fórumból egyébként már volt olyan, akinek ki kellett tenni a szűrét, úgyhogy a betegség nyilván nem indok erre.

Erre szerintem semmi sem lehet indok, hogy valaki ilyen gerinctelen módon személyeskedjen, ahogy Veled tették. Én plána fel tudok háborodni, amikor gyerekeket címkéznek fel negatív jelzőkkel, meg ilyen "üss a fenekére", meg hasonló dolgokat javasolnak. Különösen undorítónak tartom, amikor beteg gyerekkel kapcsolatban személyeskedik valaki így. Egyébként Fegu pont ugyanígy tett itt egy hiperaktív gyermek anyukájával kapcsolatban...

Mindenesetre nem foglak "kijavítani" ego ügyben, mert én nem akarok és soha nem is akartam zen mestert játszani, még nagyon-nagyon messze vagyok attól a szinttől.

Egyébként az ego szót sem személyeskedésre használtam, hanem csak úgy leírtam, hogy ez egy olyan dolog, ami bizonyos helyzetekben akadályoz minket a tisztánlátásban. Nekem éppúgy megvan, mint másnak, ezt is leírtam, szerintem nem is egyszer. Nem is nagyon ragoznám ezt tovább, mert ez itt nem az ego fóruma elméletileg...

Ráadásul, ahogy a szavaidból kiveszem, Neked jobban a szakmádba vág ez a téma, mint nekem, mert én csak egy mezei statisztikus vagyok. Úgyhogy nyilván sokkal többet tanulhatnék e téren én Tőled, mint Te tőlem. És kérlek szépen, hogy hidd el, hogy ezt egyáltalán nem cinizmusból, vagy iróniából mondtam. Én ténylegesen egyetlen helyzetben ironizáltam, és az az volt, amikor a "Fegu főisten"-es poén (tudom, hogy szerinted nem volt jó poén) ment. Az összes többi hozzászólásom mentes volt részemről az iróniától. Ha másképp tűnt volna esetleg, akkor azért elnézést kérek.

Az, hogy vannak emberek, akik ellenszenvesek, vagy stílusok, amik ellenszenvesek, az szerintem is tök normális. Persze, hogy úgy érdekes az élet, hogy különbözőek vagyunk. Ezzel nem is volt itt gond szerintem. Hiszen én is szeretem a rendet, és pl. amikor az én apósom itt volt két hétig, mert csinálták a férjemmel a kerítést, akkor Ő Mosó Masának hívott, mert szerinte állandóan mosok. Az apám meg állandóan azt mondja, amikor eljönnek hozzánk, hogy le se mer ülni nálunk, merthogy olyan tisztaság, meg rend van nálunk - de ez mondjuk más tészta, mert Neki már az is patyolattisztaságnak számít, ha fel van porszívózva. Az egyik barátunk meg mindig azzal cikiz, hogy miért van az, hogy nálunk úgy csillog a WC, hogy nem mer az ember bele... :))))

Másrészt viszont az anyósom időnként megjegyzi, hogy ezt vagy azt az ablakot, már igazán pucolni kéne, meg az a csillár innen porosnak tűnik, meg hasonlók. Úgyhogy ez is egy relatív dolog, hogy kinek mi a tisztaság, meg a rend.

Én nem érzem magam sem rendmániásnak, sem tisztaságmániásnak, viszont időnként rendetlennek érzem magam, de akkor nem szoktam megkérdezni, hogy most akkor én vajon rendetlen vagyok-e, ha nem mosogatom el vacsi után a tányérokat, mert olyan jót beszélgetek a férjemmel, meg hasonlók, hanem elkönyvelem magamban, hogy na igen, most rendetlen vagyok.

Amúgy én minden helyen jól tudom magam érezni, akár rend van ott, akár kupi.

Na, ok, az olyan helyen (rokon), amikor a konyhában rohadtak és bűzölögtek a mosatlanok, meg az ágyban hevertek a macska által rágcsált csirkecsontok, meg a fürdőszobában virított a sárga vízkő, meg valami sóderféle a kádban, ott kicsit kellemetlenül éreztem magam, és nem kértem kávét, majd igyekeztem arra invitálni a házigazdát, hogy menjünk el sétálni, és inkább úgy beszélgessünk... de alapvetően az ilyen embert is tudom szeretni, és el tudom fogani, ha ettől függetlenül jó Vele együtt lenni, max. nem fogunk együtt élni, de ez nyilván mindkettőnknek jobb is így.

Mindenesetre nálam nem központi téma a takarítás. Megcsinálom, mert kell, de ha valaki más csinálná meg helyettem, akkor azt se bánnám, és biztos nem venném ki a kezéből a porszívót ;)

Nekem van egy ,régi kolleginától elhappolt ,nagy igazságom,amit mindig hangoztatok,mégpedig "amit adnak,azt bíz' el köll' fogadni!":))

Azt hiszem az emberekkel néha az a baj,hogy többet képzelnek egy egy tett mögé ,mint ami.

Pl,ha velem az anyósom ezt tette volna,megköszöntem volna neki a segítséget.

De sokan azt gondolták volna,hogy azért teszi mert rendetlenek hiszi őket,vagy példát akar mutatni,egyszóval valami negatív dolog miatt tette volna amit tett.

értem-itt igazából nem hiszem, hogy azon bukott vagy állt volna a dolog, hogy ki szeret takarítani, és ki nem.

Inkább azon, hogy egyik tábor se essen a másiknak csak azért, mert más az életformája.

Igazából, ha megnézed, mit mondtam a fórum indítójának, akkor azt mondhatom, hogy nem. Megértem őt. Én most azért vagyok itt, mert ebédelek és közben kiváncsi voltam, mi történt, mit írtatok... Aztán rohanok mindjárt tovább és pakolom a rumlit. Nem nagy, de azért már érik a pakolásra :D Gyerkőc alszik, itt az idő!

Fegut se nem védem, se nem támadom. Hozzám közel áll ez a takarítós-pakolós napirend, az állandó takarítás része az életemnek, anyám szerint többet takarítok egy héten, mint ő egy hónapban, de engem ez nem zavar. Szegény apám, amikor nálunk volt két hétig, azt mondta, hogy a legtöbbször engem vizes kézzel és ronggyal látott itthon... :) Pont annyira vagyok mániás, amennyire a keretek engedik, mert a gyerkőcökkel való foglalkozást nem áldozom fel érte. Szeretem a házimunkát, a szép lakást, a rendet... pont mint Fegu és ennyi.

A fórumkiíróról azért említettem meg a tapasztalatomat, mert többen is sajnálták a véleményözön keretein belül. Nem érzek iránta ellenszenvet, bántott, amiket írt, azért töröltem magam hirtelen, mert annyira élesen jött le a kritikája a fiamat illetően (pontosan a kezelését illetően), hogy nem jutott más eszembe, csak a "menekülés".

Akkor némi személyes érintettséged neked is volt no nem a témában, de "személyi" kérdésekben.

Lehet ezért néztél más szemmel egy működési stílust, és igazából nálad sem feguról volt szó?

Nem tudom, mert nem ismerlek, csak kérdezem.

Lehet, hogy így van, lehet, hogy nem... nem nézhetjük ugyanarról az oldalról a dolgokat... ez a szép (ez is) az életben. Én igyekszem elfogadni másokat személyiségemből és munkámból eredően is. Azt azonban be kell, hogy valljam, nem mindig sikerül. Volt már, hogy -erősíts meg benne, kérlek- talán az egóm kerekedett felül és én alulmaradtam vele szemben szépen. Mindenesetre utálok valakit kifigurázni, piszkálni. Nem gondom az, ha az én igazam nem a tiéd is.

A fórumkiíróról... (csak azért, mert többször említve volt, hogy pánikbeteg és biztosan elmenekült és talán bántja is, ami itt elhangzott).... én egyszer cakli pakli töröltem magam a hoxáról miatta. Elég volt neki néhány privi üzenet arról, milyennek gondol engem. A naplóm alapján és néhány hozzászólás alapján alpári véleményt alkotott rólam és kioktatott a beteg fiam kezelését illetően (fellengzősen "adott tanácsot", ami nagyon bántott, mert nekem ez a legérzékenyebb témám az életemben, érthetően). És amikor többedszerre kértem, hogy ne írjon nekem többet, főként negatívan (mindezt illedelmesen, higgadtan), akkor közölte, ha mégegyszer írok neki, jelent hoxának. Nem akarok bunkó lenni, de akkor se el nem tűnt, se be nem pánikolt. De ez az ő dolga.

Végezetül pedig én vártam, hogy értelmes és jó lesz a fórum, mert van itt néhány -szerintem-nagyon "jó ember", aki meg is tudja fogalmazni normál keretek között a véleményét.

Én egyébként szeretek vitázni, másokat meghallgatni, esetleg ötleteket "lopni", más szemmel nézni a világot. De csak addig, amig nem durvul el a helyzet.

Át én :)))

Végül, amikor terhes lettem, akkor úgy a 7., 8. hónap táján, amikor jöttek, és láttam, hogy csodálkozik a fotelek elrendezésén, akkor mondtam Neki, hogy: "Ne haragudj, de ekkora pocakkal már nem nagyon akartam arrébbhuzigálni a fotelokat oda, ahol Neked tetszenek" :)))))

Persze szabadkozott, hogy jesszus, hát Ő nem is gondolta, hogy csak az Ő kedvéért átrendeztem a házat mindig, és, hát persze, csináljuk úgy, ahogy nekünk kényelmes :)))

Aztán még volt párszor, hogy próbálkozott. Például, amíg Ő itt vigyázott a fiamra, amikor dokinál voltam, akkor nekiállt közben összeszedni azt az egy-két ruhát, amit "szanaszét" talált (amik azért voltak a szék karfájára akasztva, mert az otthoni ruháink), és kimosta a többi szennyessel együtt.

Na, én mérges lettem már azért is, hogy kimosott, azért meg pláne, hogy azt is kimosta, amit még nem is kellett volna, de a legmérgesebb akkor lettem, amikor megláttam, hogy hogyan teregette ki... úgyhogy, amikor hazajöttem, tüntetőleg levettem minden egyes ruhát, és újrateregettem őket, majd szóltam az anyósomnak, hogy: "nézd csak, ha legközelebb esetleg teregetnél nálunk, akkor inkább így teregesd, mert így nem gyűrődnek annyira száradás közben", majd, miután megszáradtak, már jött oda hozzám, hogy mutassam már meg Neki, hogy hogyan szoktam hajtogatni, mert nem szeretné, ha újra kéne hajtogatnom a kiszáradt ruhákat, miután Ő összehajtogatja ;)

Úgyhogy végül is ráéreztünk egymás játékszabályaira, hogy úgymondjam :)

Amúgy meg imádom, mert tényleg nagyon sokat segít minden téren, és lehet Rá számítani mindig, csak éppen mindketten másképp csináljuk. De szerintem el lehet egymást fogadni így is.

Igaz, Ő néha mondja a páromnak, hogy próbáljon már meg erre-arra rábírni, de a párom szokta Neki mondani, hogy: "tudod Anyu, hogy ez lehetetlen, ha egyszer a fejébe vesz valamit, akkor azt megcsinálja" :)))

De olykor dícséretet is kapok ám Tőle :)

A minap mondta például, hogy milyen jó anya vagyok, és milyen sokat törődök a kisfiammal, hogy ez mennyire látszik rajta :)

Na, akkor dagadt a mellem a büszkeségtől - pedig így se kicsi :D))))

Szóval Ő egy ilyen visszajáró lélek?

És még nem hisz az ezoterikában, amikor a reinkarnációnak Ő az iskolapéldája ezek szerint :D))))

Nem akartam sem szép, sem okos lenni, csak a gondolataimat írtam le ezügyben.

A fórumindítónak én is elsőkézből ugyanezt ajánlottam, még jóval a vita kialakulása előtt. És azért néztem ide vissza többször, mert kíváncsi voltam, hogy vajon ír-e valamit rá, aztán láttam, hogy nem, de közben láttam azt is, ami itt kialakult.

Közben a fórumindítónak az egyéb hozzászólásaira ránéztem, és láttam, hogy pánikbeteg, úgyhogy gondolom, talán emiatt is lehet, hogy lelépett innen. Mondom: gondolom, mert nem beszéltem Vele, azt sem tudom, hogy olvassa-e még ezt a fórumot, vagy megkapta a kérdésére a választ és ezért nem figyelte tovább a témát.

Biztosan észrevetted azt is, hogy én sem bizonygattam semmit az adott témában. Leírtam, hogy én hogyan próbálok rendet tartani, hogyan próbálom a kisfiamat rendre szoktatni, de nem mondtam azt sem, hogy aki nem így csinálja, az igénytelen, vagy ilyesmi.

Szerintem akkor és ott lett Fegu célpont, vagy legalábbis akkor kezdett el tenni érte, hogy az legyen, amikor elkezdett másokat igénytelennek minősíteni.

Nem a fórumindítót, hanem másokat, akik szintén egyszerűen csak a véleményüket írták le. És azután szép lassan kiderült, hogy gyakorlatilag Ő semmiféle más gondolkodást nem tűr a saját gondolkodásán kívül. Mert például most úgy látom, hogy Neki még az is fáj, ha engem az ezoterika érdekel. Sőt már az is baj, hogy egyáltalán létezik a Hoxa fórum, és itt az emberek egymással beszélgetnek. Mert ez Őszerinte azért van, mert nincsenek barátaink, meg mit tudom én még, hogy miket írt, mert nem is lehet megjegyezni ezt a ménnykű sok vagdalkozást szóról szóra...

Persze, ez utóbbi gondolatok már a jelen helyzetet festik le, de a célponttá válás szerintem akkor történt, amikor másokat leigénytelenezett.

Ekkor az igénytelen címkével jelzett emberek meg Őt tökéletes címkével látták el.

Ezek után Ő tovább kezdte ecsetelni, hogy biztos mekkora koszban fetrengenek az itt írók, és bezzeg Ő mindent milyen jól csinál (olvasd kicsit vissza, tényleg így jött le).

Erre az ellentábor leírta, hogy nem arról van szó, hogy koszban fetrengenének, hanem arról, hogy nap közben nem pakolják össze a játékot a gyerekek után, hanem csak este.

Erre Fegu írt valami olyasmit, hogy tkp. Ő is csak a hétvégén takarít jobban, és, hogy Ő sem érti, hogy a férj miért szól pár széthagyott játék miatt, merthogy az még nem rendetlenség...

Szóval végül számomra kiderült, hogy nem is annyira különböznek itt a különféle háztartási menetrendek, de most mégis azt írja megint, hogy itt mindenki a koszban fetreng...

Szerintem Fegut senki sem szorította sarokba. Nem érzem úgy, hogy Ő itt egy áldozat lenne. Addig szurkapiszkálódott óvatosan, amíg végül sikerült szinte mindenkibe belekötnie, függetlenül attól, hogy az adott témakörben melyik álláspontot képviselik.

Ha szabadulni akarna, akkor nagyon egyszerű lenne a dolga. Annyi lenne, hogy ha egyszer azt mondja, hogy nem ír ide többet, akkor nem ír. Ennyi az egész.

Ha én egy buliban nem érzem jól magam, akkor nyilván hazamegyek, vagy keresek más bulit, nem? Ha időnként elköszönök, hogy ok, léptem, mert ez egy szar buli, aztán meg megint visszajövök, hogy ja még el akartam azt is mondani, hogy ez milyen szar buli, de most már lépek, aztán meg még százsor visszamegyek ugyanezért, akkor szerintem hiteltelen vagyok, és értelmetlen amit csinálok, nem?

Abban tökéletesen egyet értek veled, hogy a vita szükséges az életben, hiszen általa lehet fejlődni, oly módon, hogy megismerünk más embereket is, más látásmódot, és elgondolkodhatunk azon, hogy esetleg érdekel-e az Ő látásmódjuk, akarunk-e abba az irányba változni.

Illetve hasznos abból a szempontból is, hogy megtanulhatjuk elfogadni egymást, és nem utolsó sorban önismereti tréningnek is jó, ha már itt tartunk ;)

Látod, ha én írtam volna azt, hogy önismereti tréningre jártam, akkor Fegu ezt is ki tudta volna forgatni a maga módján úgy, hogy az derüljön ki belőle, hogy csak az a normális, aki nem jár önismereti tréningre...

Igazából ez a szomorú az egészben, és kár, hogy nem látod...

Én elhiszem, hogy Fegu nagyszerű rendet tart otthon, és, ahogy leírta, nem is nehéz úgy, hogy ebben a férje is partner. Csodálatos dolog (és ezt nem ironikusan mondom, hanem komolyan is gondolom), ha két ember ennyire egymásra talál, ahogy Ő és a férje. Hogy Ő tartja a szép rendet, meg a csillogó tisztaságot, és a férje amikor hazaér, szépen végighúzza a kezét mindenhol, ahol port gondol, és azután szépen együtt újra áttörölik a nem megfelelően portalanított helyeket. Majd, miután végeztek a takarítással, szépen együtt a szabadidejükben mindenféle dologra jut idejük, mert együtt szépen, ügyesen beosztották az idejüket, mert nekik ez a fontos az életben. Ez tényleg, komolyan mondom, hogy nagyon szép dolog, és azt mondom, hogy bárcsak minden házasság ilyen lenne, hogy az emberek ilyen szépen egymásra találnak, mert nyilván kevesebb lenne a válások, és a boldogtalan házasságok száma is.

De jó lenne, ha Ő is elhinné, hogy két ember más dolog miatt is alkothat ilyen egységes, harmonikus közösséget, mint Ő a férjével. Jó lenne, ha belátná, hogy nem csak egyedül az az út az "üdvözítő", amelyen Ő jár.

Én nem látom, hogy bárki más javasolta volna Neki, hogy ekkor és akkor keljen fel (rosszul láttad, azt, hogy nem tízkor kellene felkelni, nem a fórumindítónak írta, hanem valaki másnak, aki nem kérte ki a véleményét senkinek a saját életvitelével kapcsolatban), vagy, hogy tartson kupit a házában. Ilyet senki nem mondott.

Sőt, mint kiderült, másoknál is lehet, hogy van legalább akkora rend és tisztaság, mint Őnála, csak éppen ezt nem úgy érik el, hogy precízen beosztják az idejüket, hanem úgy, hogy amikor kedvük tartja, vagy egyéb elfoglaltságaik engedik, akkor takarítanak, és pakolnak.

Még mielőtt Fegu úgymond "célponttá" vált volna, én már kezdtem úgy érezni, hogy ez a fórum már az Ő saját bejáratú fóruma, ahol Ő mondhatja meg, hogy szerinte ki mennyit ér... Még egyszer mondom, hogy szerintem rosszul látod, ha úgy érzed, hogy Fegu ártatlan áldozat ebben az egészben. Ha gondolod, akár utána is kereshetek pontosabban, hogy precízen pontosan mi vezetett idáig, de ha nem annyira fontos, akkor lehet, hogy nem bíbelődnék ilyenekkel...

"Nem azt mondtam, hogy ok nélkül!!! Hanem azt, hogy az utolsónál nem írtam egy csúnya szót sem.

Neharagudj Hoxa! Köszönöm az esélyt! Én igyekszem jól viselkedni:)))"

Hát ez nem sikerült..:(