Elvehetik a gyerekemet csak azért mert rendetlen vagyok? (tudásbázis kérdés)

Az utolsó mondatodban a lényeg! ;)

Nálam amúgy abból adódik némi rendetlenség, hogy bizonyos dolgoknak, ami a gyerek végett került hozzánk nincs helye és hányódik ide-oda!

Pl. a bölcsőhinta meg a habtapi, hordozó, ilyesmi!

Nyugi mert begolyózol!

Könnyű mondani DE, van két füled, egyiken be a másikon ki.

Anyós nem akar elfogadni, akkor tudomásul kell venni,(fáj, de)ehhez kell igazodni.

Felesleges bizonygatni , hogy te jó vagy, mert úgy sem lehetel az. (Ezt vénségemre megtanultam)

A férjednek megfelelsz, akkor anyukának is jó leszel így.Neki kellene anyucija száját betapasztani.

Igen anyuka, rendetlen vagyok, trehány vagyok. Nem tetszik mehet feljelenteni,tegnap nem vittem ki a szemetet. Neked van igazad, nincs mitől félni.

A baba nincs nyakig calban, nem látszanak ki a bordái az éhségtől, zöld foltokkal sincs tele, akkor anyós nem sok mindent tehet. A védőnő szava mégis jelent valamit, neki jó volt "a koszos" lakás!

Basszus... Én ezt nem gondoltam volna...:S

Nekem.... mint már írtam, annyira idegen az ilyet befogadnom. Totálisan le vagyok hűlve tőle.

Az unoka megszületése drámai változást hoz: a család genetikai „túlélése” biztosított (persze, ha fiú unoka született volna, az még jobb lenne), és a nagyszülői lélek legmélyén – általában nem is tudatosan – felsejlik a gondolat: ez a fiatalasszony már megtette a „kötelességét”, valójában többé nincs is rá szükség! Hiszen a gyerek – mint a ház és az anyagi javak – az apáé, az apa pedig az övék! A nagyszülők - akár a saját fiukról – pompásan tudnak a kicsiről is gondoskodni, aki egyébként „kiköpött” édesapja, vagyis kezdődhet minden elölről, és ebben a szocializációs folyamatban Te tulajdonképpen teljesen felesleges vagy! Egy tudattalan, vagy félig tudatos gondolatmenetet – és ennek viselkedésbeli megfelelőjét – próbáltam vázolni.

Mit lehet ilyenkor tenni? Azt javaslom, légy nagyon kedves anyósoddal (ilyen helyzetekben általában az anyós a fő „ellenfél”, az após inkább csak követi felesége instrukcióit), de nagyon határozott: ennek a kicsi lánynak Te vagy az édesanyja, és a nevelés teljes felelősségét Te és a férjed viselitek! Tudom ilyenkor a „megsértődés-játszma” következhet, amelynek rejtett célja, hogy a nagyszülők maguk mellé állítsák fiukat (az férjed), és rajta keresztül kényszerítsék ki dominanciájukat a családban.

Addig, amíg nem voltál várandós, azért volt más a helyzet, mert sok vizet nem zavartál. Aztán jött a pici: első ok a féltékenységre, hogy gyermeket szülsz, hiszen anyósod erre már képtelen. Ekkor már TE csak kihordó szerepét töltheted be a szemükben, aki nekik szüli ugye az unokát.

Amikor megérkezik és látja elsősorban az anyós, hogy mennyi mindent másként tezsel, ez ad okot az újabb féltékenykedésre. Hiszen az unokát az övének érzi (rosszul) az ilyen anyós. Szeretné vele átélni azt, amit a gyerekével átélt és bizony itt kezdődnek az ismételt konfliktusok...

épp ma beszéltem a védőnővel.. megmondta,amíg a gyerek élete nincs veszélybe, foglalkoznak vele, stb nem szólnak a gyerekjólétisnek..

őszinte legyek? édesanyám után mindig is extraérzékeny ember voltam, és talán tőle örököltem a depresszióhajlamot is...eleinte én voltam a szép a jó.. mióta várandós lettem anyóséktól sokszor csak negatívumot kaptam.. majd jött sógornőm, aki átvette a helyem; addig én voltam a jó, azóta ő... elég sok támadást kaptam azóta anyóséktól.. ha túl sokat adtam a gyereknek az volt a baj, mondván betegesen szeretem a gyerekem.. hagyjak neki teret... mikor hagytam teret, megkaptam,hogy elhanyagolom.. holott nem hanyagoltam el, csak pár órát együtt játszottunk, kis időre meg a kiságyba raktam a játékokkal,hogy feltalálja magát.. én ha márványkastélyt nyalnék a lakásból, akkor se lennék jó.. és ez fáj... mert anno nagyon szerettem őket, viszont valamiért ellenem fordultak.. engem szólnak le,hogy kupiban nevelem a gyereket, após meg a kutyaszőrős ágyukra 2 hónaposan hasra fektette a lányomat... anyós meg a kutyával kinyalatta a gyerek tányérát.. de ezt senkinek nem mondják.. csak amit én csinálok.. hogy mi zavar? hogy sztem ők durvább dolgokat csinálnak mint én, és mégis engem ásnak el mindenki előtt... de szavam nem lehet, mert nem(azaz nem tartozik ide, és s.k.h. senkinek..) és mindent a szívemre veszek, és annyira féltem a picit, hogy már beképzelek pár dolgot az alap dolgok mögé..

Csak kicsit lazábban már!

Járj sokat emberek közé, beszélgess! Nem csak neked vannak hasonló gondjaid.

Egyszer hívd át a barátnődet, kicsit takarítsatok együtt, oldottabb hangulatban...

Ha már megvan a rend, akkor tartsd meg. Pl: azonnal mosd ki az orrszívót, a koszos pohara azonnal öblítsd ki, és tedd helyre, stb... apróságok, de nem kezdődik el a "kupi"...

Egy szőnyegpucolás kisbabával is tök jó buli, elmászkál ott... (Persze azért vigyázni kell a vegyszerrel)

Anyósékról meg - okosan és diplomatikusan - de kezdj el beszélgetni a férjeddel...

Biztos Te is hibázol néha valamiben, de ezek mind olyan problémák, amiken majd mindenki keresztülment, csak igyekeztünk belőle minél kisebb gondot csinálni...

Kitartást!

nem vetted észre, hogy kb 6 óránként ha írtam valamit? a gyerek talán épp alszik.. de te biztos jobban tudod, úgyhogy találd ki te...

a "kedves" hangvétel csak válasz... :)nem így válaszoltam volna, ha...

Nyomorba ne szüljön senki.

Akinek van lakhatása, élelme, férje... azt viszont nehéz nyomornak nevezni. Akkor a 40-es 50-es években mindenki nyomorba szült... Ja, hogy a fodrászról, kozmetikusról le is lehet mondani?

Hogy sok helyen az aranykalitkába várják a bébit, és nem jön? No én meg (tisztelet a kivételnek) őket nem tudom sajnálni. Ott azt az időt, amit az Isten gyerekszülésre adott, fölcserélték a pénzhajhászással, bulizással, pasizással... Ennek meg így-úgy, pszichésen, vagy fizikálisan, de megvan a büntetése. Csak ezt soha nem merik leírni...

Valahol a normális helyzet úgy lenne, hogy az előző generáció segít (nem megcsinálja helyette, csak segít) az éppen gyerekező-dolgozó generáció gondjain. Csak ez manapság egyre nehezebb, mert vagy lepukkantak a szülők, vagy ők maguk is hajtanak.

A fórumindítónak meg vagy komoly depis gondjai vannak, vagy nagyon sok ideje...

Én egyetem mellett szültem, mindig mindenre rohadt kevés időm volt, viszont nem lettem depis, mert az egyik irányú elfoglaltság oldotta a másikat...

Jó volt felállni a tervezőasztaltól kipakolni a mosógépet.

Egyébként meg tényleg segítséget kell kérni, orvostól, pszichológustól, stb... ők jobban fogják látni a helyzetet, a tényleges, és a vélt félelmek okait...

A fórum indítónak üzenném:

PIHENJEN, amennyit csak lehet, KÉRJEN segítséget a férjétől, családjától! Segítsenek a picit ellátni, vagy mosogatni, vagy bármit, de ne riadjon semmitől vissza. A nagyival ne húzzon ujjat, rámegy a házassága, kérje meg Őt is, hogy foglalkozzon a kicsivel, amíg rendet tesz.

Azóta van egy harmadik gyermekem is, dolgozom is, sokszor fut a lakás. Egyik nap felmosok, másnap ragad a 3 gyerektől minden. És rendet tartok, amennyire lehet, de nem görcsösen, nem zavar a vasalatlan ruhahalom a kiságyban, a mosogatnivaló, az elgurult ropi, a leöntött terítő. Esténként, amikor mindenki ágyban...ha van kedvem megcsinálom, ha éppen nem beteg valamelyik, nem álmodik rosszat, nem szomjas, nem fáj valamilye...nem kér 20. mesét. Ha nincs kedvem, bebújok az ágyba és bekapcsolok egy jó filmet ééés 5 perc után elalszom. :)

Reggel felkelek, elmosogatok, 30 percem jut ilyenkor a lakásra, aztán irány az öltöztetés, reggelizés, ovi, suli, munka. Ami meg nincs a helyén, az majd vmikor a helyén lesz.

A gyerekek kiegyensúlyozottak, szépek, okosak, lelkileg és anyagilag rendben vagyunk (azóta nagy döntést hoztam és egyedül nevelem Őket) és amikor jön valaki, együtt pakol az egész család, mert ugye csak rendben várunk vendéget, ezt betartják a gyerekek is. :) De minden nap nem állnának neki anyának segíteni, mert ahhoz még kicsik.

Második gyermekem áldott jó kisbaba volt, csak éppen építkezés közepére csöppent, sok-sok sikertelen próbálkozás után. Szülés után 4 héttel cipeltem a törmeléket, hordtam a téglát, megálltam szoptatni, közben ott volt a másik lakás, ahol rendet kellett tartani, főzni a munkásokra is, ott volt a nagyobbik örökmozgóm...kedves anyósom mindenbe belekötött. Azt mondta egyik este, mikor a kimerültségtől sírtam, hogy elveteti tőlem a gyereket és majd Ő fogja felnevelni! Mert kimerültem és sírtam, hogy nem bírom tovább!!!Nem az életet, hanem a súlyt a vállamon. És akkor azt mondta, hogy nekem nem is kellett volna gyereket szülnöm, mi lesz velem ha majd dolgoznom is kell, mennyire alkalmatlan vagyok. A szekrényeket átvizsgálta mindig, a saját lakásunkat Ő rendezte be...jajj, vannak ám iszonyatosan rosszmájú emberek!

Folyt.

Én csak halkan jegyezném meg, hogy a gyerek születése után is adódhat úgy, hogy leromlik az anyagi helyzet, például apuka munkanélkülivé lesz vagy új állás után kell néznie!

Bár maximálisan a védekezés híve vagyok, ha valaki nem akar gyereket, de azért biztos nem vetetném el a babát, mert utána szűkebbre kell húzni a nadrágszíjat! Persze ez a körülményektől is függ, de azért jó kapcsolatban, pláne házasságban nehogy már abortuszra kelljen menni, mert az ember nem él nagylábon.

Kedves Kátya!

Neked írnék pár sort, saját tapasztalatból:

Amikor nagyobbik gyerekem megszületett, folyton megakartam felelni a körülöttem lévőknek. Ettől iszonyatosan depressziós lettem, hiszen soha nem aludtam ki magam, hasfájós kisbabám (ma már nagy baba:) ) csak kézben érezte jól magát. Hát vettem egy kengurut és úgy végeztem el a házimunkát. Ha 1 pohár nem volt elmosva, már sírtam, ha poros lett a fekete bőr kanapé, sírtam, ha elmozdult a helyéről a futószőnyeg, sírtam. Nekem az Édesanyám volt olyan, hogy minden lépésemet kritizálta. Már előre ideges lettem, mikor tudtam, hogy jön. A legnagyobb rend mellett is talált kivetnivalót, egy zsírcseppet a csempén!!!de tényleg...végül erre és arra, hogy a férjemre nem maradt semmi energiám, tönkrement a házasságom. Pedig Neki is megakartam felelni, de nem kívántam a szexet...ez egy másik történet.

Folyt.