7daywealth (7 day wealth, 7DW) Hol az átverés? (beszélgetés)
Ne gondoljátok, hogy visszakaptatok pénzt! Nincs rajta a számlátokon! Rosszul láttok! Majd pont Ti vagytok benne a 40 kiválasztottban!
(bocsi, csak rámragadt a Kombusz félék véleménye :))
Jah, hogy én mint beépített ember miért nem kaptam még semmit? Pedig ha az vagyok, gondolom nálam van Kombuszka pénze is, én léptem le vele!
MA MEGKAPTAM A TŐKÉM FELÉT. 2500$-BÓL 1250-ET,AZAZ 1218 -AT, MERT AZ ALERT LEMARTA AZ Ő RÉSZÉT .
NEKEM NOV. 23-ÁN JÁRT VOLNA LE, ÉS HANGSÚLYOZOM,HOGY NEM ÍRTAM AZ ALERTNAK SEMMIT !!
MIVEL TÚL VOLTAM A 30 NAPON. TEHÁT VALÓBAN FIZETIK A TŐKE 50%-ÁT ! TÜRELMESEN KELL VÁRNI.
Egyszerűen nem hiszem el, hogy ezt itt komolyan gondolják a kultúr Urak (akik menj a p-be és hasonlókat irogatnak nekünk), hogy kizárólag csakis az itt beirkálók kapták vissza a pénzt és persze csak akik mocskolódó leveleket írtak!
Az meg pláne felháborít, hogy azok háborognak még továbbra is a legjobban, akik már visszakapták a felét (ld. Nikolas). Én még semmit nem kaptam vissza, de örülök neki, hogy sokan azt jelezték, hogy visszakapták, és nem gondolom, hogy ezek mind hazugok és csalók, pláne, hogy konkrétan én ismerősöm is kapott vissza pénzt! Mert ugye konkrétan ezt írtátok, amikor elkezdtek emberek beírni a fórumba, hogy megkapták...
Sziasztok!
Örömmel jelentem, ma megkaptam a tőkém felét.
Tényleg fizetnek.:)
olvasok másik forumot is ahol vannak más tagok is de ott is ugyenezek kapták vissza akik itt is leirták.
az meg már nem éppen 80emberböl 40
leszarom hogy mit okoskodsz.
akkor is elenyészö eddig aki visszakapta.
...eddig kb 40 ember írta azt, hogy visszakapta a pénzének a felét!
..ez mondjuk a 14500-hoz viszonyítva qrva jó arány ugye debbyke?
...hová is kell menni bocsánatot kérni??
...már rohanok is...
...te például miért vagy ilyen pozitív beépí...akarom mondani beállítottságú amikor állítólag nem is kaptál vissza pénzt?:-)
Véleményt íróknak:
Kockázat mindig van - igaz itt 100% tőke garanciáról is beszéltek legalább is nekem - a kártalanítás meg hosszabb folyamat reméljük mindenki vissza kapja az ígért pénzt.Különben én is inkább pesszimistán fogtam/ fogom fel a dolgot, de ma nekem részben bizonyított Steve.
Nem félsz ilyneket írni? Itt a pozitív embereket tudod hová küldik...
Talán Te is beépített ember vagy, mint én állítólag?
...gratulálok:-)
...lassan elkezdem megszámolni, hányan kapják vissza a saját pénzük felét harmadát...és kezdi eltölteni a lelkemet a hála ezek iránt a jólelkű emberek iránt, akik képesek visszaadni a saját pénzünk felét ha jó kislányok és jó kisfiúk leszünk és nem reklamálunk
...ez fantasztikus!!!!!!
Tudtommal Steve a Gorrilásokat is teljesen kártalanította és az 2 hónapig tartott.
Higgyünk benne és Karácsonyra talán mindenki megkapja a járandóságát.
Kombusz Te csak azon éled ki magad, hogy itt eddig mindenkit próbálsz megalázni és mocskolni, aki kicsit türelmesebb és pozitívabban gondolkodik mint Te! És a tények, hogy kifizetések vannak, semmit sem változtatott a hozzáállásodon. Eddig azon háborogtál, hogy megléptek a pénzünkkel. Most az a bajod, hogy Téged még nem fizettek ki! H kifizetnek, akkor majd a kamatokat hiányolod, ha meg esetleg azt is, akkor majd +kártérítést követelsz! 40 ember? Ha itt összeszámolod, hányan jeleztek kifiztést családtagokkal és ismerősökkel együtt, az jóval több, mint 40! És gondolom nem spec az itt szájalóknak utalnak csak! Amúgy még engem sem fizettek ki, nem vagyok beépített ember, nem vertem át senkit, igyekeztem másoknak is segíteni, képzeld az AP felé is, csak nem mocskolódva! És akinek segítettem, csodák csodájára vissza is kapta a pénzét! Én meg türelmesen várok egyenlőre. Amúgy írd már meg, hogy a sok háborgással meg mocskolódással mit értél el konkrétan, azon kívül, hogy mindenki jó ideges lett tőled??? Igen, szerintem is tegyünk valamit, ha itt az idje, de a te stílusoddal semmit nem fogunk elérni!
Szép napot és sok pénzt kívánok mindenkinek a számlájára!
Tőkém fele visszajött nem kevés van/volt bent.
10.14én raktam be, volt bejelentésem az AP nek,visszavontam azt.
A héten beszéltem az AP vel telefonon ott azt mondták, hogy ők csak segítenek az ügyben, de ők pénzt biztos hogy nem küldenek senkinek vissza.
Kérdésemre, hogy milyen cég a C.E. azt mondták megbízható!?. Elvileg ma nekem bizonyított, de részemről még nincs vége.......
..szerintem te beteg vagy ha azt gondolod hogy az embereknek majd azért kell bocsánatot kérniük csalóktól, mert mondjuk visszakapják a saját pénzüket hosszas írogatás meg levelezgetések után!!
...kb 14000 embert vágtak át és ha ebből 4-5000 esetlegesen megkapja a pénzét még akkor is 10000 ember lett megkárosítva!!!!!
...te honnan jöttél?
..a szocializmusból maradtál itt, amikor még dívott a személyi kultusz?
...majd ha akarod bekeretezzük a fényképét Franznak Margitnak és Barbarának és minden nap imát mondunk előtte, mert esetleg visszaadják (feltételes módban) a saját pénzünket?
...azért tiltsanak ki innen valakit mert háborog a saját pénze miatt??
...vizsgáltasd már meg magad!
...majd pont te fogod megmondani kit tiltsanak ki innen!!
...lehet hogy téged kellene inkább!
Sziasztok!
Most regisztráltam és lenne egy kérdésem...
Mi a teendő akkor, ha volt befizetésem kb. 500 dolcsi, de nem a saját AP számlámról fizettem be.
Melyik számlán kell kérni a visszafizetést az AP-től? Még benne vagyok a 30 napban..
Előre is köszi a választ.
Nah összekutyultam rendesen a kérdést ..
A 810 dollárt mikor tetted be , hogy még csak 1100 dollár az egyenleged?