Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » 6 hetes terhességnél még nincs szívhang. Ez normális? fórum

6 hetes terhességnél még nincs szívhang. Ez normális? (tudásbázis kérdés)


2018. máj. 17. 06:17

Sziasztok! Én napra pontosan tudtam, mikor fogant a kisbabám, így rám is a frász jött, hogy 6+5 napon csak egy petezsákot láttunk az uh-n. A doki nyugalomra intett, de hát... nyilván szétidegeltem magam. Két héttel későbbre hívott vissza, ekkor már láttuk a kis törpit, dobogott a szíve :) megmérte a doki, és akkor mérte 7 hetesnek, holott nyilván ez nem lehetett. Nem voltam túl nyugodt, mert mindenhol azt olvastam, hogy ilyenkor az elején még tök pontosan meg tudják állapítani a korát. Izgultam, hogy valami akkor mégsincs rendben, de aztán minden oké volt hála az égnek :) 39+5 naposan született meg, nagyon apró volt :D 2900 gramm és 48 centi (szerintem még ennyi sem, mert az 50-es ruha úgy lötyögött rajta..), egyszerűen ő ilyen aprócska bébi volt a kezdetek óta, azért nem láttuk az elején. Teljesen egészséges, nemsokára három éves, még most is viszonylag aprócska a korához képest :) Én sem vagyok magas ami azt illeti, és én is hasonló paraméterekkel születtem.

Bocsi a kisregényért, csak mindenképp akartam nektek megnyugtatót írni, hisz tudom, milyen rossz ezen izgulni... :(

2018. máj. 17. 05:44

Jelenleg most én is hasonló helyzetben vagyok.

Mi fél évvel későbbre terveztük a babát, kicsit előbb jön... a baj az, hogy 6+2-n voltunk uh-n, és csak egy embriócsomót látott a doki. Ez az előző mensitől számolva ennyi.

Olvastam hogy esetleg később fogant... na jó, de mennyivel? Még nem volt 4 hetes már éreztem hogy terhes vagyok. 4+3 -n is voltam uh-n, akkor már látott felritkulást. Normális hogy 2 hét alatt csak ennyit fejlődik?

Ujjabb 2 hét mire vissza kell menni uh-ra.

2013. máj. 1. 14:25
Én is 6 hetesen mentem először uh-ra. Nálam sem volt még akkor szívhang, két héttel később pedig már szépen zakatolt :) Ezt a "nem fejlődik rendesen" dolgot pedig nem értem. Ilyenkor még szinte semmi nem látszik a szikhólyagon kívül. Természetesen az is benne van a pakliban (amit itt többen is leírtak), hogy a pici később fogant. Nem mindenkinél egyezik meg a terhességi és a magzati kor. Szerintem ne izgulj feleslegesen, persze azt sem mondhatom, hogy éld bele magad! De nagyon drukkolok neked/nektek! :)
2013. máj. 1. 13:08

Én azt tudom hogy amikor én terhes voltam, egészen addig nyugodt és boldog kismama voltam, amíg nem vettem a kezembe valami kismama újság félét.

Agyon riogattak benne mindenféle "lehetőséggel".

Ne aggódj!

Amit leírtál nagyon azt mutatja, hogy nincs semmi gond, mert nem is biztos hogy 6 hetes, a barnázás az elején sokaknál van, a kismamát gondozók közül meg sokan csak riogatni tudnak.

Engem a súlyommal piszkáltak mindegyik terhességnél.

13. Kistigriss (válaszként erre: 10. - Nívea)
2013. máj. 1. 11:44

Köszönöm hogy leírtad.

Nekünk sem jött könnyen, mi 2,5 éve próbálkozunk, IR-el kezeltek, gyógyszert szedtem, és nem is gondoltam, hogy összejöhet a baba. Nagyon örültünk neki, én hiszem, hogy minden rendben lesz, Isten vigyáz ránk. Az Ő csodája, már ez is,hogy megfogant. Úgyhogy pihenek,szeretgetem már most a babát:) Aztán majd meglátjuk.

2013. máj. 1. 10:54
Én a mensitől számitott 9. héten mentem ultrahangra, 6 hetes volt akkor. Nálunk végig fennáll ez, hogy 3 héttel fiatalabb...
11. Nívea (válaszként erre: 10. - Nívea)
2013. máj. 1. 10:54

Ja igen! És nekem nem volt vérezgetés meg barnázás, tehát sejtésem sem volt róla, hogy gondom lehet a progeszteronnal, csak akkor, mikor a vérkép megjött. Akkor már az uh kimutatta, hogy baj van.

Tehát nem feltétlenül kell barnázni, hogy a baj megtörténjen.

Van olyan ismerősöm, akik végig barnázott és mégis egészséges babája lett.

10. Nívea (válaszként erre: 2. - Kistigriss)
2013. máj. 1. 10:50

Neked mi a megérzésed?

Én is így jártam. A menstruációtól számított 8. hetes terhesen voltam először uh-n (későn tudtam meg, mert mindig késni szokott és nem gondoltam volna, hogy pont most sikerült végre).

Akkor még csak 19 mm-es szikhólyag volt, más nem. Mindenki nyugtatott, hogy korai terhesség, kései peteérés, de valahogy éreztem (már uh előtt is), hogy nem stimmel valami.

Egy hét múlva megint uh. Akkor már 24 mm-es szikhólyag és életjelenség nélküli amorf embriócsomót találtak. Sajnos ebből már nem lett semmi.

Egy hét múlva (hétfőn) missed ab, de előtte való vasárnap már otthon eltávozott szegénykém.


Engem az aggaszt, hogy a doktornő azt mondta neked, hogy nem fejlődik rendesen. Ezt miért mondta?! Neked mi a megérzésed? Sokat számít.


Az én esetem azért más, mi 1,5 évnyi próbálkozás után hoztuk össze. PCOS gyanúval kezdtek éppen vizsgálni (az eredmények jók lettek, de a ciszták ott vannak valamitől mégis). Nálam alacsony volt a progeszteron, talán emiatt nem sikerült úgy a baba, vagy valami genetikai baj lehetett.

Azért a 6. héten még normális, hogy nincs életjelenség, lehet, hogy 10 nap múlva lesz. Ha akkor sem, talán baj lehet. De most még van remény! :) Tessék pozitívan hozzáállni (bár baromi nehéz).


Nem akartalak megijeszteni, csak azért meséltem el az esetemet, hogy lásd, a megérzések ritkán csalnak. Remélem, hogy Veled nem fog ez előfordulni és nemsokára pocakos fórumra fogsz írni :)

9. bowie (válaszként erre: 8. - Kistigriss)
2013. máj. 1. 10:48
Egy barátnőm végig barnázott..végig paráztatták. Tiszta depi lett, mire megszült, azóta se jött helyre idegileg. Szóval, ha te úgy érzed, hogy minden oké, akkor igyekezz ne foglalkozni azzal, hogy miket hajtanak, meg mivel riogatnak. Hamarosan minden kiderül.:) Ja és persze GRATULÁLOK!
2013. máj. 1. 10:43
Köszi mindenkinek.:) Nekem barnázásom is van mellé, de úgy tűnik minden oké. Ne tudják mitől van a barna folyás. Szedek gyógyszereket, meg pihenek.
7. kiszvorosz (válaszként erre: 1. - Kistigriss)
2013. máj. 1. 10:42
Nyugi, nekem sem volt még akkor. Visszahívtak hetente uh-ra, 8. héten megjött a szívhang is. Azóta meg bitang erős lett, így a 38. héten már halkítani kell a gépet :)
6. bowie (válaszként erre: 4. - Kistigriss)
2013. máj. 1. 10:33
Akkor meg nincs mitől tartanod sztem.:)
2013. máj. 1. 10:32
Lehet még nincs is 6 hetes
2013. máj. 1. 10:32
Az utolsó menzi március 17. De nekem rendszeretelenek a ciklusok, peteérés sem középidőben volt szerintem. De ők így számolják.
2013. máj. 1. 10:31
A Doki mondta, hogy 6 hetes vagy a te számításod alapján annyi?
2013. máj. 1. 10:31
Doktornő szerint nem fejlődik rendesen. A méretek: 19 mm-es petezsák, benne 3mm-es szikhólyag és korai embriócsomó.De szívhangot még nem talált. Megijedtem kicsit.Másnak hogy volt ez?
2013. máj. 1. 10:30
6 hetes terhességnél még nincs szívhang. Ez normális?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook