Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » 3 éves lovagolni szeretne... fórum

3 éves lovagolni szeretne... (beszélgetős fórum)


2013. máj. 16. 19:12
Én is!
2010. júl. 31. 13:50

Szóval A Fecske Lovas Egyesületben voltunk Jager Évinél. Minden olyan volt, ahogyan azt Lucával megálmodtuk :) Kicsit korábban értünk, úgyhogy megismerkedtünk Arankával a kecskével és Bori barival, meg is etettük öket répával.


Aztán egyszercsak a lovasok közül elökerült Évi. Luca fogalmazta meg a lényeget: "Szép Néni" Olyan, akiröl már messziröl látod hogy áldás van azon amit csinál. Luca azonnal elfogadta Öt is és Csilla lovat is. Évi rögtön feltette a lóra és már mentek is, mi a "pálya" széléröl figyeltük csak, mit csinálnak. Jó nagy körben sétáltak, Csilla rutinos lovacska, "nyugdíjas" már, tudja a dolgát. Évi mellette sétált, vigyázott Lucára. A lovon csak egy heveder volt két kapaszkodóval, egyébként szörén ült. Ahogy megszokta a ló tempóját, már csináltak is néhány "mutatványt", Évi lefektette Lucát hanyatt, aztán elöre nyúltak megsimogatni Csilla sörényét, átkarolni a nyakát. Aztán megfordult Luca, úgy hasalt a ló hátán, mint aki a strandon van :) Aztán keresztben fektette rá Évi. Aztán négykézlábra állította, utána pedig még fel is állhatott Luca a ló hátán. Évi nagyon elégedett volt Lucával, azt mondta másnál hónapok mire ide eljut, és hogy elképesztö ez a gyerek, mindent megcsinál :) Azt hiszem nagyon megkedvelték egymást :) Lovaglás után még Évi behívta Lucát nyuszikat simogatni. Folytatás jövö héten, már alig várom.

Ahogyan jöttünk el, Luca még megszeretgette Csillát, aki már jól megérdemelt pihenöjét tartotta az árnyékban. Hihetetlen érzés volt, ahogyan ölelte a lovat... képek a naplómban :)

9. Zsu77 (válaszként erre: 8. - Trapiti)
2010. júl. 30. 08:00
Sajnálom, de tényleg sok helyen csak így van. Mi régebben kezdtük, de még mindig száron vezetve, körbe a karámba szabad lovagolni. Tanítani kell a helyes tartást, a kommunikációt a lóval stb. Egy pici gyermek ezekre még nem képes, ezért mondják, hogy várjatok pár évet.
2010. júl. 29. 19:46

Na, megjöttünk... Azt kell mondja, egynek jó volt, de amit mondtak magukról, az jóval több volt mint a valóság. Egy 16 körüli lányka vezette Lucát a pónin fél órát, kb. egy szót sem szólt a gyerekhez és egyfolytában az óráját nézte, mikor mehet végre ö is lovagolni. Most még élmény volt, de nem hiszem, hogy a gyerekem két éven ét heti-kétheti rendszerességgel bírná ezt, hogy felteszik a lóra, lefutjuk ugyanazt a kört, nézi az "oktató" hátát aztán mehet haza... Ettöl csak el fog menni a kedve az egésztöl :(


Szombaton megyünk egy helyre, ahol voltizs lovaglás van, talán többet kaphat töle.


Sok helyet felhívtam, a legtöbb helyen azt mondták, várjunk kb 5 évet...

7. trapiti (válaszként erre: 6. - Zsu77)
2010. júl. 27. 15:01
Nekem is lenne kedvem... különösen ha közös programmá lehet majd tenni :)
6. Zsu77 (válaszként erre: 5. - Trapiti)
2010. júl. 27. 14:59

Már nem aktívan. Nagyon jót tesz a kicsiknek. Mivel a ló nagyon érzékeny állat a gyerekekkel hamar megtalálják a közös hangot. A kislányom nagyon erős akaratú (vagyis hisztipanka), amikor a lovardába megyünk teljesen megváltozik. Csendesebb és türelmesebb lesz, egyfajta áhítat lesz úrrá rajta.

Nyugodtan próbáld ki Te is,teljesen kikapcsol a mindennapokból. Belenézel a ló szemébe, látod a kicsi ragyogó szemét.....

5. trapiti (válaszként erre: 3. - Zsu77)
2010. júl. 27. 13:50

Nagyon helyes kislány!!! Ha ilyen korán kezdte, gondolom Te is lovagolsz, ugye?

Amúgy amióta felmerült a dolog, lassacskán nekem is megjön a kedvem, lehet hogy ha Lucának tetszik és kicsit nagyobb lesz, én is belevágok...

4. trapiti (válaszként erre: 3. - Zsu77)
2010. júl. 27. 13:49

Én egyáltalán nem értek a lovakhoz, még sosem ültem lovon... de látom a lányomon mennyire vonzódik a lóhoz (amúgy minden állathoz) és mennyire magabiztosan viselkedett már elsö alkalommal. Ráadásul abban is biztos vagyok, hogy a kis szeleburdi személyiségének is jót tenne a lovaglás. Amúgy olyan mint egy forgószél, nincs egy perc nyugta sem, de a lovon elsö pillanattól olyan megfontolt és összeszedett volt, hogy rá sem ismertem, mintha nem ugyanaz a gyerek lett volna.


Próbáltam utátnanézni, mi az ami innét tölünk (XV.kerület) elérhetö lenne, így akadtam erre a helyre. Kipróbáljuk aztán meglátjuk :) Jó lenne olyan helyet találni, ahová könynen el tudom vinni, hogy késöbb se legyen ez akadály.

3. Zsu77 (válaszként erre: 1. - Trapiti)
2010. júl. 27. 13:42
A kislányom 1 évesen ült először lovon, persze akkor még nem egyedül. Még nem volt 3 éves amikor már egyedül. Igaz még száron vezetve. Pónin talán csak 2x ült. A pónik kissé önfejűek:)
2. trapiti (válaszként erre: 1. - 006373a427)
2010. júl. 27. 13:36

A kislányom is hasonló korú, 2 év 8 hónapos, és nemrég kipróbálta egy alkalommal a lovaglást. Ö is ugyanúgy reagált, mint amit Te is írsz, ezért gondoltam, hogy elkezdjük :)

Már alig várom a csütörtököt, bejelentkeztünk délutánra, majd beszámolok

2010. júl. 27. 10:14
Szia,mi kfiunk 2.5 éves kora ota lovagol minden probléma nélkül felült rá és fél orával később alig akart leszállni,azota minden héten egyszer járunk és imádja

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook