2019 januárra babát váró kismamák (beszélgetős fórum)
Engem is erdekel a lista ;)
Es udv koztunk ;)
Kozben kaptam adatokat mas tagoktol is, ugyhogy ma jovok egy frissitett taglistaval ;)
Mi első babások vagyunk, az elején szabályokat hoztunk: 12. hétig babaosztályra tévedni, nézelődni tilos 😀 20. héttől szabad vásárolni. Végül a genetikai miatt csak a 15. héten kezdtünk el nézelődni, tervezgetni és azóta számtalanszor újratervezni... Néhány kihagyhatalan dolgot viszont már vettünk. Féláron kanapét a babaszobába (külön szobája lesz), tegnap f&f rucikat jövő nyárra, mert hatalmas nyári babaruha kiárusítás van és 7500 felett még további 2000-et elengednek. Ha valakit érdekel a kupon, szívesen felteszem, egy vonalkód, telefonon mutattam én is, holnap még érvényes, akciósra, nem akciósra egyaránt.
Egyébként rengeteg rucit kaptunk, de erősen szelektálni kellett, mert ömlesztve jött használható és használhatatlan egyaránt, illetve sajnos 70%-ban kifejezetten fiú ruha, így body-ból lett végül vagy 30, de pl. rugi egy sem, így azért néhány ruhát még kell majd vennünk.
Szeptember végén tervezzük rendelni a bútort és a babakocsit, mert mindenre 6-8 hetet mondanak, én meg simán bevonzom, hogy lesz az 10 is...
Tegnap az ingyenes promóciós várandós csomagok egy részét sikerült megszereznem, így megvan az első cumink és cumisüvegünk is ❤️ Az elérhető ilyen csomagokról van egy listám, ha bárkit érdekel, el tudom küldeni. Illetve egyeztethetnénk is, hátha van még olyan, amiről nem értesültem.
Ti terveztek menni kórház látogatásra, szülés felkészítőre, újraélesztő tanfolyamra, bármi másra? (pl. babamasszázs tanfolyam stb.)
Gratulálok! 😊 Én is a Honvédban fogok szülni. ☺
Én babaruhákat vásároltam eddig, szeptember végén akarjuk a bútort és babakocsit megvenni, az apróságokat meg majd folyamatosan beszerezzük ezután.
Sziasztok!
Nálunk a pici egyelőre velünk lesz a hálóban.Rengeteg ruhát kaptunk már(semleges színekben,sárga,fehér stb),babakocsi,kiságy,pelenkázó folyamatban,szülők megveszik.Viszont minden mást be kell még szereznünk,idő van,nem kapkodjuk el.:)
Védőnőmhöz tartozó kismamák közül,minden 2.pajzsmirigy alulműködéses,kicsit meglepett mikor mondta.Első babánk lesz.
Méhlepény elől helyezkedik.
Baba neme remélem a jövőhéten kiderül,január végére várjuk.
A hasam most kezdett el látványosabb lenni,17.hetet betöltöttem,érezni még nem éreztem a mocorgást :)
Sziasztok!
Csatlakozok én is a fórumhoz . Tegnap este végig olvastam mind a 25 oldalt 😀. Sajnálattal olvastam , hogy két picitől is el kellett válni . Első babánk . Pest megyében lakunk .Jelenleg 17+4 hetes vagyok . Sokat vártunk a kis csodára . Két inszemen és egy lombikon vagyok túl . 22 éve vagyok cukorbeteg és 5 éve állapítottak meg pajzsmirigy alulműködést . Mindkettő szigorú felügyelet mellett kezelve van . Az első trimeszter nagyon jól bírtam , elvetve volt hányingerem . Ahogy nő a baba néha érzek szurkolást , feszulest a hasamban de nem vészes . Sajnos meg nem érzem a mozgást , de türelmesen várok 🙂 nem idegeskedem ezen . Védőnő ill a választott dokim is meg van már, Honvéd kórházban fogok szülni , mert a diabétetologusom is ott van így ők folyamatosan tudnak konzultálni , ha bármely probléma lép fel . Első genetikai uh-n minden rendben volt , de biztonság kedvéért megcsinaltattuk a verify tesztet plusz minden kromoszómara is is kértük a szűrést . Minden negatív lett , kiderült hogy kislanyunk lesz így most nyugodtabbak vagyunk . Kislányok táborát nővelem 😊 . Szerencsések vagyunk abban a tekintetben , hogy rokonságon belül kapunk sok ruhát , fürdetőkádat, babakocsit , legzesfigyelőt és egyéb dolgokat . Jövő héten megyek megnézni és elhozom őket 🙂 legalabb tudom hogy későbbiekben mit kell meg beszereznünk .
Egyenlőre ennyit rólam .
Figyelemmel olvasom fórumhoz való hozzászólásokat. További szép estet !
Nalunk kulon szobaban lesznek a gyerekek. A fiam most is kulon van. Elso evben egy szobaban aludtunk, lakasban. Hazban elunk most es a tetoterben van harom halo. A banaszobaban lesz nekem egy agy. Az elso idokben ott alszom az ejszakai szopik miatt ;)
Sajnos meg kell baratkoznom nekem is ujra a kompresszios harisnya gondolataval.
En hulye ma bringaval mentem kismama jogara, nem bolt itthon a kocsi. Volt ket apro pici verfolt a bugyimon utana. Azota fekszem. Amugy elol tapado a lepenyem, emiatt is a para. Nektek hol van a lepeny? Jah es picit a mehszajon is... ez remelem valtozott.
Hál'isten semmit nem kell vennünk. Még tökéletes állapotban van a 16 éves babakocsink is.
Viszont, bocs nem ide tartozik, kisszandit és kiscipőt kellett vennem a pici lányomnak nyár elején. Tuti jó lesz még a kis pocilakónak is.
Én azt mondom, hogy kiságy, kisruha jó a használt is, de majd ha arra kerül a sor hogy cipőt szandit vesztek, akkor az tuti minőség legyen.
Én eddig csak babaruhákat vettem-nem bírtam ellenállni ;)
Most kezdünk babakocsinézőbe, bár eléggé korlatozottak a lehetőségeink,mivel ikrek és mindenképp 3az1bent szeretnénk.
Amúgy meg szeretnénk elköltözni,úgyhogy még azt sem tudjuk itt lesz babaszoba, vagy az új helyen :)
Addig is piackutatok a neten, mi hol mennyibe kerül-ezzel is el lehet szórakozni :)
Az előző terhességemnél liotont használtam. Mondtam a dokinak, hogy nem használ. Azt mondta kenegessem nyugodtan. 2 doboz ment el, de semmi. Aztán megszültem és elmúlt. Most jött elő megint, csak most 6-8 héttel hamarabb. Felkelés előtt "rángatom" magamra a harisnyát, egésznap rajtam van. Így kibirom. Ha esetleg ki kell rohannom a wcre, akkor pillanatok alatt lilafolt lesz a térdem belső részén, (teszek fel képet) és olyan mintha egy 5 cm darabon szét akarna szakadni az erem.
Szóval nekem csak a harisnya használ. Ha délben lefekszem, akkor leveszem.
Crissy: te a visszerre mit hasznalsz? Elso terhessegemnel is idonkent felvettem a kompresszios harisnyat es ereztem is h hasznalt. Ezen kivul van olyan krem (ami erosebb mint a vadgesztenye) es szabad terhesen is?
Ki hogy all a beszerzessel? Foleg az elso babasok belekezdtek mar? :)
TAGOK
Úgy gondoltam, összesítem a tagokat, hogy lássuk, kinek mikor kell majd szurkolni, lányok-fiúk milyen arányban érkeznek, és ki jár esetleg hasonló cipőben, mint a másik. Aki úgy gondolja, szeretne a listán szerepelni, küldje át az adatait, a lent látható formában és a továbbiakban a listán szerepelni fog ő is. Köszönöm :)
2019.01.05 – Chrissy77 (41) első (?) babája – kislány – Tolna megye – elején sokat hányt, eddig 4 kgot hízott, visszér, amúgy minden OK
2019.01.08 – Zerika (?) első babája – kislány - Hanna – most Budapest, de hamarosan Békéscsaba – PM alulmkűködés, IR, terhesséi magas vérnyomás
2019.01.19 – Csakazertis2010 (35) második babája – kislány – Pest megye – PM alulműködés és IR, visszér – SOTE 2. – VBACre készül (császár utáni hüvelyi szülés) – császár a MÁV Honvédban volt másik orvosnál
2019.01.20 – Schann (28) babája - kisfiú – második terhesség, első babától 14 hetesen búcsúztak :(
2019.01.23 – Titanilla (?) negyedik babája – Alsópáhok – császárra készül mert aliglátó lett 8 éve
Köszi, akkor megnyugszom :)
Csak az ember olyan mozgékony kismamákat lát, én meg egy fájós napon úgy gurulok le szinte az ágyról, mint egy öreg hölgy :D
Egy kérdésem lenne a nálam tapasztaltabbaktól.
1-2 hete érzem ha hirtelen felállok, felhúzom a lábam, az ágyban megfordulok, hogy bal oldalt baromira feszít vagy szúr a hasam alja. Van, hogy még vezetés közben is, ha kuplungolok. Ez a szalag lenne szerintetek? Igyekszem nem aggódni, csak meglepődök milyen kellemetlen néha. (18+2-nél járok)
Persze, a down mellett számtalan rendellenesség van, de azt a szervezetünk vagy a kis babakezdemény, a nagybetűs élet elintézi.
Emellett vannak a hormon betegségek, ami a fogamzásgátló tabletták miatt alakult ki. Az egész élővilágra kiterjed, mert nem hasznosította teljes mértékben a szervezet és a víztisztító berendezések sem tudták szürni. A pisivel kijutott a természetes vizekbe is. Ezért is van, hogy számtalan állatt fajban is felfedezték a meddőséget.
Erteni en biztos nem, de tovabb bonyolitani tudom.
Az elso babamat el kellett engednunk. (Egesz mas betegsege volt) Vele: eletkor 27, vereredmeny jo, ultrahang jo. Down: 1:11000.
Most: eletkor: 28, vereredmeny nagyon rossz, ultrahang jo (most egy kiterjesztett kombinalt volt, tobb mindent mertek). Down: 1:50000.
A testsulyom ugyanannyi.
Abban egyezik, hogy mindketto alacsony kockazat, de hogy mitol van ekkora kulonbseg a 2 eredmeny kozott, na azt en sem ertem...
További ajánlott fórumok:
- Milyen babatermékeket készítsek, amit a kismamák/anyukák megvásárolnának interneten keresztül?
- Miskolci kismamák, leendő kismamák, babát tervezők!
- Negyvenes babatervezők... és kismamák
- Veszprém megyei kismamák, akik tavaszra várják a kisbabát :)
- Negyvenes kismamák, vagy babatervezők
- 2008 januárra babát várók!!!!