2011 januári babák (beszélgetés)
Sziasztok, üdv az Újaknak.
Tegnap megkaptam az AFP eredményét, a 17.héten vették le és a következő az eredmény
Terheségi AFP 33,8 ng/ml
MOM érték 0.84
A doki szerint jó. Szerintetek?
Sziasztok! Nahh, végigolvastam a lemaradásomat. Örülök, h pörög a fórum és hogy egyre többen vagyunk.:)
Tegnap voltam terhesgondozáson, Babócánk ez a doki szerint is kislány és teljesen tankönyv szerintiek a méretei. Doki kikérdezett, adott beutalót a cukorterhelésés vizsgálatra, meg uh volt. Nektek szokott kézi vizsgálat lenni terhesgondozáson? Nekem utoljára a 7.héten volt, amikor levették a rákszűrést. Mondjuk nem bánom, h nem piszkálnak, csak kérdezem.
Az alacsony afp-m miatt, mivel hivatalos genetikai uh-ra nem sikerült eljutnom, adott beutalót. Először nem értettem, h minek, mivel voltam egy nagyon jó genetikusnál és megmondta, h mindent renben lát. Aztán mondta a doki, h ugyan a genetikus leírta a leletre, h 19.héten mindent jónak tart, de nem adott szakvéleményt, h alacsony afp ellenénre nem szükséges szúrni... Nahát mondtam ám, h én sz@ros papír miatt nem megyek megint x ezer ft-ért genetikushoz, meg kórházba már úgysem kapék 24.hét előtt időpontot... Úgyh megbeszéltük, h ő beutal, azzal ő le van védve, én meg nem megyek el, mert mindketten látjuk a genetikus véleményét... Hihetetlen ez az afp körüli mizéria még mindig. Ott a kombinált teszt és ezek szerint a dokikat még mindig számon kérik akkor is, ha az tökéletes és afp meg nem és esetleg valami gebasz van aztán a babával.
Ti mikor mentek a terheléses cukorra? Már nem is emlékszem, h Zalánnal mikor mentem, de majd előkutatom a papírokat. Annyira el voltam foglalve a fenti témával, h nem figyeltem, h erre mit mond a doki.
Nekem nagyon sokat mozog a baba, ami új élmény, mert Zalánt teljesen máshogy éreztem. Ezek szerint tényleg sokat jelent az, h a lepény hol tapad..
A szülési fájdalmakról írtatok. Hát nekem is érdekes volt, mert mi délután pici vérzéssel bementünk a kórházba és ott kérdeztem egy szülésznőt, h honnan tudjam, ha vissza kell menni, mit érzek. Azt mondta, hogyha igazi fájás, akkor nem csak lent görcsöl. Hadd ne mondjam, nekem sosem görcsölt máshol, csak lent. De ott baromira... Órákig itthon a neten lógtam, h akkor amit érzek jósló vagy sem. Aztán amikor a kórházba bementünk (leginkább azért, mert elkezdtem vérezni) már 4 ujjnyira ki voltam tágulva. Szóval... Nincs sztem két ember, akinek ugyanolyan lenne a fájása.:) És arra tippelnék, h még nekem sem lesz ugyanolyan most, mint előzőleg volt.:)
Bocs, h nem reagálok név szerint, de tényleg szerencsére sok volt a termés, de gratula a kisfiúkhoz, kislányokhoz!:)
S700, írjál, h a barnázással mi lett. Egyébként nekem is sokszor olyan erős folyásom van, h megijjedek, h nem barna-e. Reméljük, h nálad sincs semmi komolyabb oka. (Tuti. :) ) Azért ha nem múlik, mutasd meg magad dokinak!
Nah, kisregény lett az irományom...
Sziasztok!
Köszönöm a bíztató szavakat!
Igen, csak barna és csak egy csepp volt.
Volt már ilyenem és akkor is azt mondta a doki, hogy pihennem kell. Valószínű apa okozhatta:-)
Vagy, hogy cipekedtem reggel. Nem kéne, tudom, de hát ez van, ha nincs aki segítsen, magad oldod meg...
Majd 1-2 napig nem nézünk egymásra és megoldódik. Ha erősödik, akkor mindenképp felhívom a dokimat, ígérem. Egyébként meg hétfőn úgyis hívom UH időpontért, akkor majd mondom neki.
Még egyszer köszi a jó szavakat, és bocsi, de nincs energiám végigolvasni, reagálni meg pláne...
Láttam vannak újak is, üdv köztünk!
JA ÉS TELJESEN EMBERSZÁMBA VESZ ÉS FIGYEL RÁD A KÉRDÉSEDRE ÉS NEM ÉRZED MAGAD NÁLA FUTÓSZALAGON.
tE VAGY A FONTOS ÉS TELJESEN OLYAN ÉRZÉSEM VOLT MINTHA ÉN LENNÉK AZ EGYEDÜLI KISMAMÁJA AMÍG BENT VOLTAM.
Én még várok a vásárlással a harmadik trimeszterig, de ha valami gyönyörűséget találok azért lehet hogy kivételt teszek talán. én utazás elött sem szeretek hamar összecsomagolni mert valahogy akkor olyan sokáig tart a várakozás, így inkább kivárok tovább és utánna kiélvezem hogy mindent egyszerre, de ez csak én vagyok...
Én a fiamnál a kórházi csomagot valahogy a 36.hét után kezdtem el összepakolni, elötte úgysem szeretnék szűlni. :)
Húú, ezt így ennyi csalódás után nem könnyű megmondani:
- kezeljen emberként, nem pénztárcaként
-feltehessem neki a kérdéseimet ha van, (egyébbként nem vagyok akadékoskodó:))
- legyen kedves,
-szakmailag alapos, precíz
- és ami a legnehezebb, hogy meg tudjak bízni benne és biztonságban érezzem magam
azt hiszem ennyi. velem van a baj, túl sokat szeretnék???
Mikor érdemes elkezdeni szerintetek bevásárolni a babának?Mert én még nagyon korainak tartom mert valahogy még mindig a 12.hétnél tartok agyban közben már a 20-at is elhagytuk.Tartok tőle, hogy majd kapom az osztást, hogy minek még vásárolni!Mondjuk sok mindent nem kell vennem mert ugye megint fiú, de egy két dolgot biztos beszerzek.Főleg a babakocsit, de szerintem az lesz az utolsó, kivéve ha lesz valami kihagyhatatlan ajánlat.
és a kórházi csomag?Azt mikor kell összerakni!Jó persze gondolom nem most!meg azt mondják kell egy amit a szülőszobára viszünk.Már annyira nem emlékszem ilyenekre, mintha nem is szültem volna még soha.
üdv Mindenkinek!
Elkezdtem dolgozni így kevesebb időt töltök a gép elött, és arra is rájöttem hogy nem vagyok már annyira fitt.
Üdv nektek Stuncogó és Edit!
Stúdio: gratula a kislányhoz
Enie: nekem sem mindig puha a hasam, de szerintem ez nem haskeményedés, inkább csak feszül, mintha telefújnák levegővel, de úgy emlékszem az igazi haskeményedés valahogy más érzés volt talán, de ha tévedek és ez az akkor nekem is sokszor van ilyen, de nem hiszem hogy ez nagy baj lenne, viszont a pihenés tényleg jót tesz ilyenkor.
Ella: ezen én is egyre többet gondolkozom hogy hova viszem Zalánt ha beindul a szülés,de még nincs meg a megoldás, valamelyik barátunkat fogom készenlétbe állítani szerintem.
Lányok! Nekem fogalmam sincs milyen csomagról beszéltek. Mit kellett volna kapnom a védőnőtől és milyen boltban lehet ez beváltani?
Üdv köztünk Edit!Gratula a babóhoz!hány hetes is vagy?Hol fogsz szülni?
Studio! gratula a kislányhoz!Most kicsit irigykedem.
Szerintem nem csak lent van már a baba, mert nekem most 4D-n egész a köldököm felett is nézte és mondta, hogy a méhteteje már a köldök felett van 1cm-rel.
nekem a lábam még nem szokott görcsölni remélem nem is fog.
még most se szedek semmi vitamint.
sziasztok:)
üdv az újaknak:)
tök jó,hogy egyre többen vagyunk:)))
akkora hajrába vagyok,hogy csak na.pakolom a gyerekruhákat stb
Studio64
gratulálok neked!
remélem felszívódik a babócának a ciszta!!
nálunk akkor adják ki a csomagot amikor érte megyek:)
de még várok:)
mindig figyelem ki mit kap hátha jó kis csomagom lesz:)))
az én babócám már elég aktív:)
akkorákat rúg,hogy csak na!
napközbe elég sokszor érzem.
Én a lábikragörcsre napi 1 béres magnéziumot szedek,azt is reggel...este pedig a gravidát.
Amúgy hogy lekopogjam 2 napja nem volt görcs a lábamba! :)
Helló Csajok!
Ma voltam vizsgálatokon, a védőnéni most is nagyon rendes volt, körmölt ezerrel, vérnyomást és vizeletet nézett. Amikor behoztam a produktumomat fel is állított a mérlegre, ami 63kg-ot muatatott. :-)Meglepődtem, de ez egy hónap alatt 3 kg-ot jelent:-))Na jó, 60 volt a kezdeti súlyom, tehát nem vészes. Azt mondta, hogy csinos vagyok, már látszik a terhesség, most emelkedik ki a a kismedencéből, ezért ez normális.
Elég jól viseltem ma a két vérvételt is. 10 körül levettek 3 kémcső vért, de ebben benne volt a toxoplazmára is.
13-kor voltam Integrálton, na ott a másik karomat adtam, ahol nem olyan jó a vénám, picit be is van dagadva, de a jó hír, hogy most egy darabig tuti nem szúrkálnak!:-)))
Védőnőhöz is csak okt. 7-én megyek. Lehet, hogy pár hét múlva meglátogat, ha itthon leszek pl. az uh miatt. Mert ugye oda csak délelőtti időpontot adnak sztem. . .
Remélem Veletek is minden ok!
Ja, még valami. Ma tökre begörcsölt reggel ébredés után a lábikrám, ezért MagneB6-ot kell szednem. Mennyit kell bevenni? Ki, mit javasol?
Én arra gondoltam elég egy szem a Femibion mellé. Nem?
Jaj de jó,örülök,hogy minden rendben van!
A kislányhoz pedig hatalmas gratula:)
Sziasztok,
Voltunk genetikain, egy cisztától eltekintve ami a pici jobb agyában van , minden rendben. Erre is azt mondták, hogy majd felszívódik, de azért visszarendeltek 3 hét múlva.
És KISLÁNY!!!! Úgyhogy ha valakinek Cherookie 1 babánál használt ruhákra fájna a foga és cserébe adna nekem szintén alig használt csajos rucikat, az küldjön már rám egy privit. Ne itt, mert nem jövök minden nap!
köszi
Én meg rögtön rohanok majd a kórházba, amint érzem, hogy valami készülődik. Még azt se tudom, a lányommal mit csinálok, a szüleim 70 km-re laknak, mire vonattal vagy autóval ideérnek, megszülök. Hozzájuk én nem akarok menni, mert járok egyetemre, sokat kéne beutazgatnom BP-re és ha valami történne, akkor Vácra vinnének vagy megszülnék az autóban. És persze a csomagjaimat is össze kell készíteni, azokat hol tartsam, a szüleimnél vagy a budai lakásban? Szóval nem tudom, hogy legyen.
Meg azt sem, hogy mi van, ha anyósom dolgozik, a pasija nem elérhető, a férjem záróvizsgázik, a szüleim dolgoznak, egyszer csak vérezni kezdek vagy rögtön elfolyik a magzatvíz.
Na, erre az esetre azt találtam ki, hogy beadom a nagyanyámhoz a lányt (úgyis útba esik az ÁEK felé az Izabella utca), csak nem tudom, mennyire tudná ellátni, mivel nem tud menni a fekélyes lábától. Meg aztán a lakása is jó füstös, annyit cigizik. De van egy törpe schnauzere a nagybátyámnak (vele lakik), azzal ellenne Lea, múltkor is nagyon jól eljátszottak. Csak az a baj, hogy a lányom nagyon izgága és a mama nem tud utána rohangászni, nehogy lerántson valamit és megüsse magát vagy ilyesmi. Szóval ez sem egy tuti megoldás. :S
Ella, én kifejezetten görcsöket éreztem a vajúdás alatt. nem szorítást, meg nyomást, hanem mint amikor görcsöl a beled, csak 100x erősebben. Vagy mikor a vádlid görcsöl, csak a hasamban.
Most elhatároztam, hogy csak akkor megyek be a kórházba, ha már félig kint a gyerek /kis túlzással :)/ Eddig mindig úgy kezdődött, hogy elment a nyákdugó, még alig voltak nagyon enyhe fájásai, ritkán és rendszertelenül, én meg rohantam a kórházba. Ott meg amég el nem kezdődtek az igazi fájások, csak vizsgáltak meg szadiztak, mindenféle ügyeletes, a dokim csak később jött be, tudta az elmondásomból, hogy még jó sok óra múlva szülök csak, nem rohant. Hát most nem hagyok rá nekik időt. Aztán majd lehet, hogy jól megjárom, és ez kivételesen valami extra gyors szülés lesz. Bár úgy lenne! De sajnos nem vagyok az a típus.
Üdv. Stuncogó és Edit!
Én is később kapcsolódtam be, aztán néhány nap alatt végigolvastam a fórumot.Fárasztó volkt,de megérte. Sajnáltam, hogy nem jöttem hamarabb. nem mertem gyerektémával foglalkozni, amég be nem töltöttem a 12. hetet, az előző babaát 12 hetesen veszítettük el. És már előtte is volt egy vetélésem 7 hetesen.