Hogyan kezdjen egy fiatal pár önálló életet úgy, hogy mindketten minimálbéresek? (beszélgetős fórum)

Azon vagyunk, hogy jobbá tegyük az életünket. :)

De úgy gondolom, hogy egy gyermek, és egy pici lakás örökre csak álom marad számunkra.

Nem tudom, miért, de az a három év, amit Németországban töltöttem, e szempontból meghatározó volt.

A gyerekeket illetően, itt sincs egy érvényű igazság.

Én is szeretnék édesanya lenni. De úgy érzem, hogy felelőtlenség lenne.

Nem akarom, hogy a gyermekem nélkülözzön. Mit tudnék nyújtani neki? Egész hónapban vajas kenyér, krumplis tészta? Hogy az iskolában kiközösítsék, mert szegény? Mert nincsenek drága, menő holmijai?

Hadd ne soroljam...

Aztán mit hagynék rá? A nagy büdös semmit. Kínlódhatna ugyanúgy, ahogyan mi. Sőt, ki tudja mi lesz itt évek múlva.

Ezt így olvasni mellbevágó.

Holott...a családunkban még a jól szituált, sokáig pártvonalon helyezkedett nagynéném sem vett kifejezetten lakást az egy szem lányának.

Anyu ága, a tesóim és én nem kaptunk lakást, nem is vártuk. Anyu egyedül nevelt fel hármunkat. Nem tudom biztosan, de eleinte a németországi 3év miatt alig tudott elhelyezkedni, politikailag gyanús volt. Utána is akármit csinált, nem jutott feljebb.

Én fiatalon nem tanultam, hanem nagy szerelemmel férjhez mentem, szültem, dolgoztam.

Autó a mi águnkon sosem volt a családban. Illetve a két húgomnak van, de jól elszóródtunk egymás közeléből. Tehát én sem tettem lakást a gyerekeim alá. Ez a rozoga kis ház hármuké, örökségből vettem. És azóta romlik, mert nincs pénz rendes kartbantartásra, felújításra.

Mégis, nem volt kérdés, hogy sosem leszek nagy keresetű - de anya mindenképpen akartam lenni, és ezt a döntést nem bántam és nem bánom akkor sem, ha a gyerekeim túlélést, makacsságot és találékonyságot kaptak tőlem szellemi vagyonként. Egyebet alig.

Vegetálni életünk végéig, ezt lehet tenni. A szüleim ugyanígy kezdték, a mai napig albérletben laknak. Ahogy mi is a férjemmel, és ez nem is fog változni, kivéve, ha nyerünk a lottón - bár nem lottózunk.

Mire kifizetjük a lakbért, rezsit, egyéb számlákat, alig marad egy kevés pénzünk.

Soha nem voltunk még nyaralni, nem járunk szórakozni, maximum sétálni a partra, az ingyen van.

Autónk sincs, napi 2 órát buszozunk oda-vissza.

Roppant elkeserítő... sokszor már élni sincs kedvem. Gyerekről álmodni sem merek. Nem akarok a semmibe szülni, pedig lassan kifutok az időből, sőt, ezt a nyomort sem akarnám továbbadni neki. Ez van, ez jutott nekünk. Egyszerűen kilátástalan.

A lányom is azt mondja, az albérlet előnyösebb (a fenntartási költségek miatt), mint az önkormányzati bérlakás.

Nincs mindenkinek önálló lakása. De abban is lehet gondolkodni, hogy egy olcsó ház falun azért elérhető, és nem minden falu a világ vége. És mégis saját ingatlan, ha évek munkájával szépen kirittyented, öreg korodra eladhatod egy kényelmes városi lakásért.

Én öregen sem szeretnék visszamenni városba, de sokan igen.

Azért azt megjegyezném, hogy aki a bérletet alig tudja kifizetni, az hogy birkózik meg a "saját lakás" kiadásaival? A hitel, a rezsi, az egyéb kötelezô kiadás, plusz a telefon, a kábel, internet, a lakás berendezése, stb.

És akkor még nem is ettek, nem vettek egy ruhát, egy cipôt, stb. Csak vegetálnak egy lakásért.

Erről van szó. Ez a fiataloknak való lehetőség, és aki fiatal csak teheti, tényleg próbáljon szerencsét. Nyilván kell legalább nyelvi tehetség is hozzá, hogy ragadjon rá valami, ha nyelvtudása nincs vagy kevés van.

Nekem, ha meglesz a szakfordítói, talán adódik lehetőségem itthonról dolgozni németországi fordítóirodáknak, cégeknek. Ott keményen kérik a szakfordítói diplomát. Azért is akarom megszerezni.

Én a fiatalokkal együtt nyomom itthon, harmadéves egyetemista vagyok levelezőn.

A szakfordítói még hátravan.

Itt vannak a gyerekeim, az unokáim, a komondorom, a macskáim. A cinkék, akiket etetek télen.

Ha kimennék, csak egy szál egyedül lenne érdemes, és Németországban tökegyedül mégis miért lenne jó nekem?

A nyelvet itthon is tudom.

Azt írtad, mindenki, aki teheti, menjen ki 1-2 évre.

Te magad is a fiatalokra gondoltál. Én itt csak a tapasztalatokat mondom, meg kiakadtam, hogy mégis, mire gondolt a topikindító. Mintha minimálbérből nem lehetne kijönni, ha nehezen is.

Betöltöttem az 59-et.

Tudok németül, itthonról fordítok. Kaptam már tanácsot, hogy ha tudom a nyelvet, miért nem megyek ki? Akár mosogatni is?

Hát azért nem, mert ha kimegyek, a sarki újságos is jobban tud nálam németül, és mosogatni már mégsem fogok, fene a fajtámat, ha itthon megélek azokból, akik nem tudnak németül.

Csak példa arra, hogy fiatal fejeddel hamar általánosítasz... :D

Mire szabadon lehetett volna menni, ott voltam két iskolással és egy újszülöttel.

Mire az akkori újszülött is egyenesbe jön lassan, már nincs erre energiám.