Felháborodtam - láblógató anyukák? (beszélgetős fórum)

Ezért vagyunk talán érzékenyebbek.

Szép napot!!

Egyet van értve..

Nem idegen a téma.

Nyugaton ez még az egyházakkal (a keresztény szellemű családsegítésre, és társaira gondolok)is kapcsolatba hozható..

Gondolok itt arra, hogy egy darabig halálos ellenségeknek gondolták egymást. Aztán rájöttek, hogy bizonyos lelki, és bizonyos pszichikai síkok nem azonosak az emberben, azaz ők nem ellenfelek, hanem kollegák...

A gyakorlatban sokszor pap, vagy lelki gondozó küldi el pszichológushoz az embert (az öcsém is így kezdett gyógyulni, így került Tündérhegyre).

Vagy olyan is van, hogy egy adott lelkiismereti problémánál pszichológus kéri egy lelkész segítségét... bár ez utóbbi a vallás-téma nem egészen helyretett mivolta miatt itt Magyarországon elég ritka. De pl. Lux Elvira sem az a szélső liberális gondolkozó...

Ja és a lényeg: ma nagyon kevés olyan család van Mo.-on, akik erre így vagy úgy nem szorulnak rá.. És nem a bölcsőde, vagy nem bölcsőde, hanem az egyensúly hiánya miatt.. Mert szerintem hiába "tesznek meg mindent", ami papíron a gyerek érdeke, ha közben az egész család összeroppan... Szerintem a gyerek nem "individuum", már a szónak abban az értelmében, hogy nem cél, hanem egy egység része...

Igen, lehet magamra veszek sok dolgot és nem kéne, ezt már más is mondta:) És a tutit senki nem tudja megmondani, mert az később derül ki, hogy jó az volt e.

És igen, valóban csak tesszük a dolgunkat, és vivódunk magunkban, hogy jó lesz e igy:)

A szülő már csak akkor lehet biztos benne, azaz majdnem biztos benne, hogy jól csinált valamit, amikkor a gyereke már felnőtt, családja van és látja, hogy az ő normáiknak megfelelően jól csinálja:)

Ideális időpont szerintem sem létezik. Biztos vannak olyan országok, ahol igen, de ez nem a mi országunk. Egy életen át nem tudjuk megteremteni annak a feltételét, hogy közel gondtalanul éljünk.

Itt szerintem az a lényeg, hogy vannak már olyan tapasztalatok, amiket érdemes átolvasni. Alapok. Mikor, hány éves korban mi fontos a gyerek fejlődésben.

Aki ebben a dzsuva világban rohan, nem sok ideje marad a tiszta megérzéseinek a megfigyelésére, amik amúgy jók lennének a megfelelő reakciólra a gyereknveléssel kapcsolatban is, így jó ha van mellette egy kis segítség.

Lux Elvirát nagyon szeretem.. Neki megvan az a humora ehhez a "szakmához"...

A többivel éppen az a bajom, hogy túl komolyan veszik magukat, de vannak ép gondolataik nekik is...

Fontosak ezek a dolgok, de mindent csak a maga helyén. Történetesen járunk pszichológushoz.

Ja. Így van, csak Te is sokszor sokmindent magadra veszel, amit nem kéne... Vannak olyan szintű emberek, akikkel nem érdemes cívódni. És velük a legnagyobb baj az, hogy azt képzelik, hogy csak egy megoldás van, és amit ők csináltak, az tuti jó.

Én (meg szerintem Te is, de javíts ki) tettük, tesszük a dolgunkat, amit épp jónak vélünk, de azért esetenként ott motoszkál a kisördög, hogy lehet, hogy más jobb lett volna, vagy legalábbis tudtuk, hogy lehetne más megoldás is... viszont dönteni meg kell.

Igen, ez szerintem is egy hosszútávú verseny.. Az, hogy mi van három éves korig, egy fontos rész, de nem minden. Sok olyan szülő van, akik addig majd meghalnak, elvesztik a munkájukat, sokszor egymást is, de kitűzik a papírt, hogy én bezzeg otthon voltam a gyerek 3 éves koráig...

Aztán 3 év egy naposan meg be az oviba, és utána meg ezerrel behozni, ami lemaradt, egészen a gyerek 30 éves koráig, ha nem tovább...

Ha mindenki az ideális időponra várna a szülésre, ami a legtöbbeknek ebben az országban soha sem fog eljönni, akkor már kihaltunk volna...

Mert biztos dédanyáink a 10 gyerek, kenyérsütés, meg 12 órás kapálás mellett még napi 8 órában Shakespeare-t, meg pszicho-meséket olvastak a gyerekeknek. Nemám az udvaron, meg az utcán rohangáltak a porban a félévestől kezdve... És vigyáztak egymásra így vagy úgy...

Sok hasznos olvasmányt írtak a mi pszichológusaink is, elég nagy baj,hogy ennyire leblamálod őket.

Az tény, hogy nem kell lépten-nyomon könyvből olvasni, hogy bizonyos helyzetekre hogyan reagálj a gyermekeddel kapcsolatban, meg nincs is rá idő - szerintem az anyák ösztönösen érzik, hogy mit kell tenniük -, de azért nem árt, ha utánaolvasgatunk - ezek nem kitalált dolgok, hanem megfigyeléseken, hosszú évek tapasztalatain alapuló tanulmányok. Gondolok pl. Rancshburg Jenőre, Popper Péterre, Lux Elvirára (bár ő szexuálpszichológus), de ők és mások is mind nagyszerű lélektani könyveket alkottak, amik igenis segítenek, nem pedig ártanak, ha a kezünkbe vesszük őket.

Azt írtam, hogy azért nem adtam volna be a gyerekemet, hogy elkapjon mindenféle fertőzést. Hiszen ki szeretné, hogy megbetegedjen a gyereke? Ráér nagyobb korában is, amikor erősebb már az immunrendszere.

És most sem gondolom, hogy bárki is azt gondolja magáról, hogy ő a szuper és tökéletes anya /te pedig a szaranya/, csak Te gondolod, hogy mások így gondolják.:)

Ez így van. S az évek nagyon gyorsan elszállnak, visszahozni már nem lehet őket.

"De" mindig úgy van és úgy lesz,hogy ki hogy gondolja. A joga is megvan hozzá természetesen.

HACSAK NEM A MEGÉLHETÉSE MÚLIK RAJTA VALAKINEK, akkor viszont nagyon éreznie kéne, hogy mi a fontosabb: a gyermeke testi-lelki egészsége, vagy a gyermekét félretéve, előbbre való a munkája... (és ezen most nem azt értettem, hogy sosem lehet egy-két órára elmenni,hanem a rendes napi szintes munkaidőről, amikor az a baba, vagy kisded napi több órára is távol van az édesanyjától).

Annak, hogy a fiam sokszor volt beteg, meg volt az oka. A mandulája. Amióta kivették évente 2x beteg, és nem gyenge az immunrendszere. Van olyan ember, aki ennyiszer nem beteg éves szinten?

Gondolom a mandula is valahol genetikai örökségünk egy része. Ki mit örököl genetikusan. A férjem családjában mindenkinek beteg volt a mandulája igy ki is vették nekik. Nálunk ez nem probléma, de van más. Gondolom a gyerek megörökölte a hajlamot, ami ellen nem tudunk tenni. Csak egy orvos kellett, hogy felismerje, és ne csak kontárkodjon, ahogy tette az első.

Érdekesnek tartom, hogy ti csak azt szűrtétek le a hozzászólásomból, hogy a betegségek, pedig egyértelműen leirtam, hogy a gyerek társaság volt a lényeg, mert a fiam egyke. Mivel szülni nem szülhettem ismét, ezért ez a lehetőség tűnt a legjobbnak.

És 2,5 évesen nem hinném, hogy bármilyen lelki sérülést okoztam volna neki. Sőt! Megadtam neki azt, amiben hiánya volt. A gyerek társaságot.

És az, hogy a betegségeket megkapja sem úgy értendő, ahogy ti értitek. Itt nem agyhártyagyulladásról és társairól beszélek, hanem a többi ember bacilusáról, virusáról, amihez hozzá kell szokni a többieknek. És ha nem voltam érthető, akkor ismétlem magam újra. A gyerekem bölcsis volt, de csak ebédig volt bent. 8-12:30 ig. A napja további részét velünk töltötte, és valóban úgy, hogy csak vele foglalkoztunk, hiszen én e pár óra alatt elvégeztem a házimunkát, igy volt időm foglalkozni vele.

És lehet, hogy van akinek a gyereke nem fejlődik megfelelően, de az én fiam igen. Közel 4 kg volt, amikor megszületett és a vele egykorúaknál mindig nagyobb volt kb. 1 fejjel. Bár ez is genetika. 11 évesen 180 cm magas volt, most pedig 192 cm magas. Volt egy idő, amikor kicsit duci volt(2-4 osztályos korában), ezután jött a hirtelen nyúlása, amióta a súlya tökéletes.

Nem értem miért akarjátok azt hinni, hogy én nem foglalkozok a gyerekemmel megfelelően. De hiába hiszitek ezt, attól én még jól csináltam. Erre bizonyiték egy 22 éves felnőtt fiú, aki tanul, dolgozik, szórakozik, nem drogozik, nem iszik, akinek teljesen normális felfogása van az életről, aki pont annyira szereti a gyerekeket amennyire kell, tervei vannak családdal kapcsolatban.

És jó lenne, ha nem hasonlitanátok a felfogásomat pl. a sógornődhöz! Nem hiszem, hogy egy szinten lennék vele és még valószinű, hogy veled sem.

Majd akkor beszélgessünk ki csinálta jól, ha már ennyi idős lesz mindenkinek, mert akkor eldönthetőbb lesz, hogy kicsinálta jól. Az én gyerekem nem volt hiperaktiv, nem erőltettem rá a mai divatos betegségeket, és én sem voltam sosem depressziós, nem azt hallgatta, hogy a szülei folyamatosan veszekednek, féltékenykednek, kibeszélnek embereket, káromkodnak. Természetesen vannak hibáink, amelyeket biztos tovább visz ő is, de ezek nem rontják az életminőségét.

Mindenki nézzen körül a saját életében és azt próbálja meg helyretenni és ne úgy, hogy másra mutogat, hogy más csinálja rosszul, mert ezzel nem oldódnak meg a meglévő problémák.

Akármit is hisztek rólam és a gyerek nevelésemmel kapcsolatban, attól nekem nem lesz rosszabb, de el kell mondanom, hogy nektek meg jobb nem lesz, mert ezzel csak elterelitek a figyelmeteket a saját problémáitokról. Inkább azzal foglalkozzatok, hogy azokat oldjátok meg, ne azzal, hogy én elrontottam e valamit...

:) Én is csodálkoztam kék irisz eme fura kijelentésén :) a betegséget sajna úgyis el fogja kapni az oviban, nem kell nekik minél hamarabb találkozni velük :( Megedződni is ott fog.

...de miért kéne arra hajtani, hogy egyáltalán elkapjon valamit??? (a bárányhimlő más, azon jobb, ha átesik ovis korában, de fiatalabb korban nem szerencsés, meg egyáltalán, egyik betegséget sem szerencsés, hogy megkapja).

Van egy rokonom, tulajdonképpen a sógornőm. Pont ilyesforma véleményen van, mint kék írisz a betegségekkel kapcsolatban. Meg is látszik a gyerekein: most 7 és 9 évesek, de olyan vékonyak és sápadtak, hogy a szél átfúj rajtuk és ami betegség csak van, mindet elkapják, mert annyira gyenge az immunrendszerük. Hát, igen, nem volt rájuk odafigyelve, hogy megóvják őket a folyamatos meghűlésektől... szóval előbb-utóbb meglesz a böjtje az ilyen gondolkodásnak. Nem pont te írtad Írisz, hogy a nagyfiad is mindent elkap??

Egyet értek Veled abban, hogy nagy hibát követ el a szülő, ha mindent megvesza gyerekének,. Ennél nagyobb már csak az, ha családon belül nem működik a kölcsönös odafigyelés, a szeretet, a megbecsülés. E mellé kell tenni a munkát, karriert, és nem elé. Nagyon sok összefogást és kitartást igényel, hogy működjön, de ha erre valkinek igénye van, az meg tudja csinálni.

Ezek, szerintem nem függnek a gyerek éáletkorától( el tekintve az egész picsi kort )

Folytatnám, de dolgozom.

Szép napot!

Ez teljesen jó így, ennyi idős korában már nyugodtan mehet a gyerek bölcsibe, én csak a félévesen rakjuk be, mert meg kell valósítanom önmagamat, nem értek egyet, ami nem jelenti azt, hogy én most pálcát török a feje felett bárkinek.:)

Sokféle karrierje lehet egy nőnek, és én is írtam, hogy kell is legyen neki a mai világban.

Dehogynincs:)

Épp az előző hozzászólásomban irtam, hogy mindenkinek mást jelent a karrier. Én leirtam, hogy nekem mit jelent. E mellé simán belefér minden.

2,5 éves korában vittem a gyereket bölcsibe, de csak délig volt ott. Ebéd után haza hoztam minden nap, majd 3,5 évesen került oviba, és 4 éves volt, amikor el kezdtem dolgozni újra. Azt gondolom, hogy én eleget voltam vele otthon:) És ráadásul a férjem is otthon volt velünk, mind a 4 évben:) Igy azt gondolom mi kitettünk magunkért:)

Ez szerintem egy olyan példa, ami a végletekhez tartozik.

A karrier mindenkinek mást jelent, ahogy sok minden. Van akinek a karrierje pusztán annyi, hogy a munkahelyén megfelelően tejesitsem, amivel megkeresi azt a pénzt, amiből megélnek. Én ehhez a csoporthoz tartozok. Fontos a családom és a munkám is, mert a munkám nélkül nem élünk meg. Nem nagy karrier, mert nem leszek vezető, nem lesz előléptetés, max évi kb. 3% fizetés emelés, de nekem erre szükségem van, azaz nem csak nekem, hanem a családomnak is. És legtöbben csak ilyen karrierre vannak berendezkedve.

Ebben a látványban nekem is van részem sajna, és olyanban is, amikor sok esetben rendkívül tehetséges gyerek elkallódott pontosan ezért, a kevésbé tehetséges pedig többre vitte, mert mellette ott volt az édesanya, a család.

Ettől függetlenül nem pálcát tötök senki feje fölött, én csak azt írom le, amit én gondolok.:)

Nekem van gyerekem, kettő is, és amit látok az iskolájukban elég elkeserítő.

Sok gyereknek karriert építenek a szüleik, velük van a legtöbb gond. Mindenük megvan, ami pénzen megvehető, csak az odafigyelés hiányzik. Holott ez a legfontosabb szerintem.

Persze, tisztelet a kivételnek!

És ráadásul ennek a karriernek a bevételéből adjuk meg gyerekeinknek azt amire a szülői gondoskodáson kivül is nagy szüksége van.

Ha nem lenne karrier (bármilyen), akkor a gyereket hiába szeretnénk, éhen halna...

Az ittlévőknek, de elsősorban a dokinak szzeretnék felidézni " rég-volt " időkből. A ma 50 éves korosztály szüleinek nem volt lehetősége arra, hogy gyerekeivel otthon maradjon. 6 hét volt a szülési szabi. Ennyi ! Ha beteg volt a gyerek, a szülők kivették apránkint az éves szabadságukat, mert betegszabi a gyerek után nem járt. ! Három gyereket neveltem. 1 illetve 2 éves koruktól bölcsisek voltak.( a kis súlyú babákkal 1 évig maradhatott betegálloményban az anyuka ) Testben, lélekben egészséges felnőtt lett belőlük, mind a három egyetemen tanult, családot alapított, élik a normásil emberek életét.

Az apa szerepe: amikor kihoztam a kórházból a kicsiket, hozzányúlni se mertem, pelenkázni is óvatosan tudtam A férjem fürdetett.Az egyiket reggel-este a férjem etette, másikat én. Nem könyvből neveltük, hanem érzéssel. És egyik gyerek sem tévesztette soha össze az anyját az apjával.

Kedeves doki, hány gyereked van? az igazi tapasztalatot az élet adja és a könyv csak ráadás.

Lenne egy kérdésem. Mit nevezel, " sérült " nek, amit oly sokszor használsz abban az esetben, ha az anya bölcsibe adja a gyerekét? Mindegy miért, mert muszáj, vagy meert dolgozni akar.

És még valamit-- már korábban erről írtam-- igen is lehet egyszerre a gyerekedet és munkádat szeretni, karriert építeni.Nagyon sokan beszéltek úgy a karrierről, mintha az szégyen lenne ! Nem az ! Az egy hatalmas kihívás, amiért nagyon sokat kell tenni, keveseknek sikerül.

Na ez aztán szép számú hozzászólás!:)

Bölcsi ide vagy oda, jó-e vagy rossz megoldás, a lényeg, ne sajnáljunk már ha a lehetőségeink megengedik, pár évet a gyerekünkkel tölteni az életünkből. Előtte, utána bőven van egy nőnek ideje önmegvalósítani is. Az én lányom pld. most jár egyetemre,miután elvégezte, jöhet a család, a gyerek, így nem kell egyik dologért a másikat feladnia. Ráadásul ha éppen nem bír a fenekén otthon maradni, még mindig elhelyezkedhet 4 órás állásban, amit én úgy egyébként maximálisan támogatok.

Persze azt is megértem , a mai világban egy nő nem teheti meg, hogy egy férfinek kiszolgáltatott életet éljen, sajnos egy nőnek a mai világban meg kell tudnia állni a saját lábán is, különben annyi neki.:)

Szerintem minden anya tegyen úgy, ahogy ő jónak látja, ne könyvekből készüljön fel, mert az abban leirtakat nem lehet mindenkire alkalmazni. A legjobb segitséget kérni ha valamit nem tudunk a saját környezetünktől és nem a szomszédtól. De általában egy anya ösztönösen tudja mit kell tennie.

Nekem fura volt, hogy már akkor mindenki imádta a gyerekét, amikor terhes lett. Én ezt nem éreztem, azt gondoltam, hogy valami gond van velem, nem is igen mondtam ezt el senkinek. Mit szerethetünk egy olyan emberen, akit nem is ismerünk? és amikor megszületett sem éreztem még szinte semmit. Gondoztam, foglalkoztam vele, de bizony néhány hét kellett, hogy igazán megszeressem.

Ezért most biztos kapok még a többihez negativ véleményét. Azt elmondom, hogy a fiam már felnőtt és még mindig nagyon oda van értünk az esetleges furcsaságaink ellenére. Szerinte jó szülők vagyunk. Jobbakat nem is akarna magának:)

sziasztok

rengeteget írtatok nem tudom vissza olvasni:)

De mint már irtam, és sajnos most sem azt olvastad, amit irtam. Nem ez volt az elsődleges cél, hanem a gyerek társaság.

Dehogynem itt mindenki azt gondolja magáról, és ha valaki máshogy teszi, akkor az már nem jó anya. Hiszen te is azt mondod, hogy nem adtad volna be 2,5 évesen bölcsibe. Hát gratulálok neked! Te aztán szuper vagy! Bezzeg én aki beadta a gyereket 2,5 évesen, hogy szokja a közösséget egy szaranya vagyok. Bár az én gyerekem már felnőtt és látom milyen, de biztos neked van igazad...

Ez tényleg beteges:)

Én azt szeretném megkérdezni, hogy aki arról ír, hogy nyomás van az anyákon, hogy milyen anyának illik/kell lenni, ők hogyan képzelik el az anyaságot? Hogyan valósítják meg?

Nem kötözködésként kérdezem, hanem mert biztos, hogy vannak nagyon jó elképzelések, megoldások. A másik, ami érdekel, hogy ha valamit szülés előtt valaki társadalmi nyomás általi viselkedésnek gondolt, megváltozott-e róla a véleménye és mennyivel változott meg a szülés után? (nem tudom, hogy aki itt ír, anya-e már, vagy tervezi, vagy elveti teljesen azt, hogy azzá váljon)