Elfogadható a sok sírás árán történő nevelés? (beszélgetős fórum)

Nem nagyon lep meg, amit írsz. :D

Szerintem kétségeid vannak, azért vagy ilyen támadó mindig a téma kapcsán. Bizonygatsz. Nyilván sírós a gyereked, és ezzel nyugtatod magad, hogy mindent megtettél, vagy amit tettél, az a legtökéletesebb. Ha ez kell a lelki békédhez, akkor leírom: igen, tökéletes vagy, saját tapasztalattal természetesen. És ezt így is gondolom, te érzed úgy, hogy bizonygatnod kell, és cikkeket, riportokat tolni a másik képébe olyan dolgokról, amit a hülye is tud a hisztiről, a személyiségfejlődésről, meg arról, hogy egy gyerek akkor is sír, ha fáj a hasa. Bocsesz, nem vagyok egy buckalakó, aki ezekről most hall először.

Azért szólok bele, mert olyan kedvem van, demokrácia van, jogom és kedvem van hozzászólni. Ha pedig ez nem építő jellegű, nem érdekel, akkor görgess tovább, és sz.rd le, amit írok.

Ja, és onnan tudom, hogy nem sírtak, mert mondták, és nem szoktak hazudni nekem. Ez van. Attól még a másiké sírhat. Miért zavar az téged, hogy nem sírós a húgom gyereke? Úgy érzed, be kell bizonyítanod, hogy a sírás kell, az fontos, így jelez, a hiszti fontos, kell. Ja. Kell. attól még el lehet fogadni, hogy nem minden gyerek hisztis, hogy nem minden gyerek bőg állandóan, és nem mindegyik igényli, hogy együtt aludjon az anyjával. Az, hogy a tiédet magad mellé szoktattad, egy dolog. Nektek úgy felel meg, a másiknak meg máshogy. Attól még a másiké nem lesz egy ingerszegény, nemnormális, akivel nem törődik az önző anyja.

Nem gondolom, hogy a legideálisabb a bölcsi, a tápszer, de a kényszer nagy úr. És ha tápszerezni kell, akkor tápszerezik. Ha dolgozni kell menni, akkor dolgozni mennek. Ha majd te is rá lennél kényszerülve, hogy otthagyd a pici babád a babysitterre, mert vagy majomszereted, vagy valamiből ételt teremtesz az asztalra, akkor azt bizonygatnád, hogy nem is olyan fontos az az anyatej, nem is fontos a kötődés, anélkül is kiegyensúlyozott lesz.

Ismerek olyat, aki nem tehette meg, otthon maradt a babával, aztán szívták a fogukat, mert nem jöttek ki a fizetésből. Mert a gyereknek a szeretet a legfontosabb, az anya közelsége. Ja. Meg az, hogy legyen ruhája, meleg szobája, ennivalója.

Ja, és hogy kinek milyen felnőtt lesz a gyerekéből? Majdnem teljesen lutrinak tartom.

Pont azokból a gyerekekből lesz majd deviáns kamasz, akik nem kapják meg otthon az érzelmi biztonságot.

Régen a családból hozták az anyák a nevelési mintát, ma már egyre kevesebb az ilyen, mert a nagycsaládok megszűntek, és sokan borzasztó tudatlanok, semmit nem tudnak a gyerekükről, fogalmuk sincs még nagy vonalakban sem, mi és hogyan volna helyes. Oké, hogy hallgassunk az ösztöneinkre, de kell valamilyen szintű tudatosság is.

Nem az általad valagba bújásnak meg majomszeretetnek titulált szerető, gyerek igényeit figyelembe vevő nevelés miatt van annyi "elcseszett gyerek", abban biztos lehetsz.

Az elcseszett ilyen olyan gyerek lehet, hogy éppen olyan szülőktől való, akik pont nem figyelnek a sajátjukra. Szerintem nem az ilyenek ringatták, óvták a gyerekeiket és próbáltak minél jobb szülők lenni.

Én itthon vagyok 3 évig, de kikérem magamnak, hogy elrontanám a gyerekemet.

Szerintem te nagyon benézted az ok-okozati viszonyokat.

Szóval szerinted az az ideális, hogy 3 hónapot van az anya a gyerekkel, aztán tápszer és bölcsi, és ettől lesz belőle szuper felnőtt? Megjegyzem, Amerikában sem így működik egészen, ugyanis ott a legtöbb nő megteheti, hogy egyáltalán ne dolgozzon gyerekszülés után és housewife legyen, vagy csak félállásban dolgozik, mert az apuka fizetése elég a családnak. Aki a karrierje miatt 3 hónap után visszamegy, az szerintem más történet.

Azt ugyan honnan tudod, hogy az öcséd, barátnőd, akárkid gyereke bőgött -e a külön szobába szoktatáskor? Ott aludtál velük minden éjjel?

Bármennyire is hihetetlen, de nem minden gyerek olyan, hogy ha éhes, kap enni, aztán megy szépen vissza aludni. Mert a gyerek nem csak éhségében sír. Így jelzi, ha fáradt, nyűgös, fájdalma van, fél, MINDENT.

Saját példát mondok: fürdetés, etetés, a pár hetes baba elalszik szépen. Aztán pár óra múlva felébred, megint kap kaját, visszateszem az ágyába, ordít. Várok pár percet, ordít. Kiveszem, ringatom, visszateszem, ordít. És így megy egy-két órán keresztül, és vagy magam mellé veszem, ahol végül elalszik, vagy járkálok vele fel-alá, vagy ordít, és ezzel felkelti a szomszéd szobában alvó apát és nagytesót. És nem alszik el szépen a saját kis ágyában és szobájában, mert 40 hétig a hasamban volt, és fura neki egyedül, és szüksége van a testközelségre.

Tényleg csak azt tudom mondani, hogy majd akkor vitatkozz ilyen fórumokon, ha lesz saját gyereked és tapasztalatod, mert a tesó, barátnő, Mari néni meg akárki gyereke az nem tapasztalat. Abszolút hiteltelen így, amiket mondasz, ráadásul segíteni sem tudsz a fórumindítónak, akkor meg minek beleszólni?

Csak a szokásos szöveg... már megszoktam. :D

Na, hát nem hiszem, hogy minden babát bőgés árán szoktatnak külön szobába, külön ágyba. Sem a húgom gyereke, sem az öcsém, sem a barátnőm gyereke nem bömbölés, kényszer hatására került külön szobába. Ott aludtak. Ha éhesek voltak, jeleztek, kaptak enni, és mentek szépen vissza aludni. Persze meg bírta volna csinálni mindhármuk anyja, hogy dédelgeti a közös ágyban, ottmarasztalja őket, de nem tették, a gyerek pedig ehhez szokott. A kötődés talán sokszor inkább anyukáról szól, nem is a gyerekről?

Az meg, hogy kiből milyen felnőtt lesz, csak egy feltételezés. Sok anya, akinek páréves gyereke van, már előre tudja, hogy egy okos, ügyes, önbizalomban dúskáló felnőtt lesz a gyerekéből. Ja. Vagy nem.

Azért van ennyi kis vandál az óvodában, elcseszett, emós gyerek, ezért vesztik el a lányok a szüzességüket 12 éves korban (ja, az önbizalom)... szét lehet nézni a társadalomban. A nevelést lassan tökélyre fejlesztik az anyák, a színvonal meg valahogy mégis esik. Túl nagy feneket kerítetek ennek. De hát ha 3 évig gyesen van a jónép, mi mást is tehetne... majd ha úgy lenne, mint Amerikában, hogy 3 hónap, aztán kalap-kabát, akkor már nem lenne olyan a fontos a kötődés... akkor jó lenne a bölcsi is, a tápszer is, a külön szoba, hogy másnap az ember ne mint mosott sz.r essen be a munkahelyre...

Ha majd nem kivülről, hanem a saját bőrödön tapasztalod, akkor fogod tudni... és akkor is csak egy verzióját, mert a következő gyerek egészen biztosan más lesz, másképp éli meg (és te is másképp éled meg...)

És nem, nem majomszeretet, meg valagba mászás, csupán igények kielégitése. És sajnos vannak olyan anyák, nem is kevesen, akik az idegesitő bőgőmasinát látják a gyerekükben, akit "szoktatni" (idomitani) kell, nehogy már felforduljon az ő kis kényelmes életük. Ők azok, akiket sirni hagynak (nálunk van kolléga, ahol már gyakorlatilag a kórházból való hazatérés másnapján elkezdték a külön ágyba szoktatást...), akik később nem rohangászhatnak, mert a jógyerek olyat nem csinál (atyaég, tavasszal fenn voltunk a Normafánál, és amig minden gyerek orditva rohangált a napsütésben, egy 3-4 év körüli kislány fehér ballonkabátban feladatlapozott apa, anya és a piknikkosár mellett, láttátok volna a szemeit...), és még sorolhatnám.

Belőlük lesz Feldmár szerint a tökéletesen irányitható és kontrollálható felnőtt, aki nem mer saját véleményt alkotni, megy a tömeg után, jó eséllyel dől be populista demagógognak, és mindeközben végtelenül flusztrált és boldogtalan...

Valaki irta itt, hogy nem a mának, hanem a jövőnek nevelünk. Ha az igények kielégitésével (ami mellesleg minden anyának ösztöne, csak a különböző külső hatások és elvárások elnyomják!) csak annyit adok a gyerekemnek, hogy lesz önbizalma, akkor már tettem valamit azért, hogy boldog felnőtt legyen.

És tévedsz, hogy azt mondjuk, nincs nyugodt baba. Épp az volt itt az első hozzászólásom, hogy az én lányom kifejezetten nyugodt volt, szinte nem is hallottam sirni a dackorszakig. Kivéve az első három hónapban! Ez egy ilyen időszak, a többi állattal összehasonlitva az ember koraszülött, mert ha annyira kifejlődne az anyaméhben mint pl egy csimpánzbébi, nem tudná az anyuka megszülni. Igy még kissé fejletlenül jövünk a világra, és az első időszak ennek a hátránynak a ledolgozásáról szól...

ez undorito.

aki hagyja sirni ilyen sokaig az ujszulottet, annak nincsen szive. :-(

Nalunk a siras aran valo neveles nem jott be. Egyszer probaltam igy elaltatni de annyira zaklatottan aludt.

Egyebkent egy 5 hetes gyereknel teljesen normalis hogy vagyik az emberi kozelsegre. En beraktam az autos hordozojaba ha zuhanyoztam vagy foztem es enekeltem neki. Mosogatasnal, tornazasnal meg magamra kotottem. Az egyuttalvasrol nem tudok nyilatkozni mert az enyem jobban aludt a kisagyaban az elejetol fogva. Hala istennek mert en nem azerettem egyutt aludni vele. Imadom, szeretem a gyerekem de az ejszakakra szuksegem van kulonben nem tudok napkozben funkcionalni. :-)

Ja, az nagy titok meg hogy a gyerek ebren van akkor kell takaritani, mosni, fozni es amikor alszik akkor pihenni kell.

Hidd el ezek a hetek meg konnyebbek. Pont most beszeltunk a baratnommel hogy azt hittuk annak idejen nincs rosszabb mint egy bogo gyerek mikozben fizetni probalunk a boltban vagy fozni. De van! Majd rajossz ha 2-3 eves lesz a gyereked :-)

Azért ez sem mindig, mindenhol, minden gyereknél van így.

Az én kisunokámnak nagyon ritkán vannak bújós pillanatai. Olyankor az anyja: 1.megrémül, hogy beteg, 2.teljesen elolvad. Rá is lehet venni őt bármire egy odabújással. Aztán a gyerek ezt tökéletesen tudja. Igaz, ő már kicsit nagyobb, 2 és féléves. De sosem szeretett bújni. És ha megkapírgálom az emlékeimet, az anyja is pontosan ilyen volt.

6 hét gyermekágy. Ez arról szólt régen, hogy anyuci befeküdt a gyerekkel az ágyba, 6 hétig ki sem mozdult. Hozták a komatálat, és minden jóval etették itatták, hogy a picinek legyen teje és asszimilálódjon.

Anyuci nem vasalt, nem mosott, nem főzött, és nem a házastárssal volt elfoglalva.

Gondolkozz rajta.

Szerintem akkor se próbálkozzon ezzel. Féléves korig a gyereket nem lehet elrontani vagy elkényeztetni, az pedig nem nevelés, hogy hagyom sírni. Egyébként nagyon hamar le lehet szoktatni a gyereket a sírásról. Egy ismerősöm a babáját (nem emlékszem, hány hónapos volt, de pici) egész éjjel hagyta sírni nevelő célzattal, és nagyon örült, hogy ezután a gyerek már nem sírt többet. Szerintem ez brutális, a szülőnek biztos jó volt, de a gyereknek alig hiszem. Hasonló módszerrel próbálkozóktól olvastam még, hogy miután a baba fél éjszaka ordított, végre elhallgatott, majd mikor reggel bementek hozzá, ott feküdt a saját hányásában. Azt mondta, soha többet nem hagyták ezután sírni.

(Nem arról beszélek, hogy minden nyekkenésre fel kell kapni a gyereket, de szerintem sokáig sírni hagyni nem szabad.)

Ok, Mazsinka, vannak alig sírós babák. Amúgy tényleg vannak.

De ez mennyit segít a topikindítón? Az övé nem ilyen.

miert ne vennenk fel?? sirhat meg eleget!!

szuksege van az anyjara; ennyi

Szia!

Szerintem egy ilyen pici babánál még nem elfogadható a sok sírás nevelő célzattal. Nem lesz mindig ilyen nehéz, egyre könnyebb lesz. De nem most kell megnevelni.HA 3-4 hónapos vagy féléves, akkor lehet próbálkozni.