Akik nem akartak gyereket...és mégis lett nekik (beszélgetős fórum)

Fura az egész,de pont azért tekintettem a teherbeesést egy "jelnek",mert ennyire elleneztem.Valahogy úgy gondoltam/gondoltuk,hogy ez a gyerek valamiért jönni akar (hozzáteszem,mi sosem védekeztünk egyébként,hiszen úgy volt,hogy nemigazán lehet babám).

Tehát talán tényleg nem véletlen volt,hogy így sikeredett,hisz nem elsőre jött össze,azért 4 év alatt lett volna rá lehetősége:)

Ez egy óriási belső csata volt,az egész 9 hónapom úgy telt,hogy vívódtam önmagamban...Többször mondtam olyanokat az egészre,amit le sem merek ide írni,mert jönnének a leszóló hsz-ek,hogy milyen érzéketlen ember vagyok...De én tényleg SOHA nem akartam gyereket,ha már megláttam egyet is,libabőrözött a hátam.

Őszintén megmondva,irritált az összes.

És azt is megmondom,most sem szeretem őket.Egyiket sem.....Csak a sajátomat,de Őt mindennél jobban,és egészen megmagyarázhatatlan ez az érzés..:Anyának lenni.

Nekem is mindig próbálták sulykolni ezt,hogy milyen jó,stb,de csak nyálas ömlengésnek tartottam.És most hiába mondanám Neked is,hogy mennyire rendkívüli ez az egész,Te sem hinnéd el.

Ezt csak "élesben" lehet megtapasztalni.

Mi 4 éve vagyunk együtt a párommal,és már az elején megmondtam Neki kerek-perec,hogy nem akarok SOHA gyereket,nem szeretem a gyerekeket,és amúgy sem akarok plusz felelősséget vállalni az életben-csak ami amúgy is muszáj (munka,pénzügyek,stb.).

Mondtam,hogy ha Ő akar,akkor még az elején hagyjuk az egészet,keressen mást.De Ő fura módon azt válaszolta,hogy Ő is hasonlóan gondolkodik,és esze ágában sincs gyereket vállalni.

Aztán teltek az évek,nem is igazán foglalkoztunk ezzel a kérdéssel,mert úgy volt hosszú ideig,hogy elvileg nem is lehet gyerekem.

Aztán idén februárban kiderült,hogy mégis.....Én kétségbeestem,remegtem az idegtől,és persze az első gondolatom az abortusz volt.Meg is beszéltük a párommal,hogy ha meg is tartanánk,az nem most lenne,mert diákhitel,lakáshitel.....Szóval a pénzügyi helyzet sem lenne ideális (ha akarnánk is).

Elmentünk a dokihoz,hogy mi a szitu.Ő pedig röviden ennyit mondott arra,hogy majd 2-3 év múlva jöhetne:"Rendben,de gondoljanak bele,akkor mitől lesz másabb?Megnyerik netalán az ötös lottót?És ezért most megölik a közös gyereküket?"

Nos,nekünk ennyi elég volt.Hazamentünk,pont hétvége volt,nem beszéltünk a dologról,de így volt időnk magunkban megemészteni a dolgot,majd hétfőn egyszerre mondtuk ki,hogy a gyereke marad:)

Én végig lelkileg kivoltam,hiszen se gyereket nem akartam,a terhességtől meg irtóztam:de a felétől fogva megváltozott a dolog,és elkezdtem élvezni,hogy babát várok.Mondjuk még a végén is kérdéses volt bennem,hogy jó anya leszek,meg tudjuk-e csinálni,elfogadom-e a babát,stb....

Aztán megszületett október végén Kira Baba,és az életünk gyökeresen megváltozott.Iszonytató jó érzés,egyszerűen rajongásig imádjuk a kis Pindúrt,és eszembe sem jut,hogy mi lenne,ha nem lenne....Sőt,szégyellem magam,hogy nem akartam megtartani.

Te most állapotos vagy? Nálad hogy változott meg?

Én nem akarok gyereket és terhes sem vagyok, de tuti nem is tartanám meg. Szerintem aki "nem akar" és megtartja, annak nincsenek olyan fokú ellenérzései, amik később kihathatnak akár az anya-gyerek kapcsolatra is. Mert aki igazán tényleg nem akarja, abban fel sem merül, hogy megtartja.

De kíváncsi vagyok, hogy hogy tud átfordulni...bár azt senki nem fogja ide leírni, hogy "marhára megbántam, visszacsinálnám ha lehetne"... pedig szerintem van olyan is.

Sosem voltam tipikus anyatípus, nem vágytam mindenen túl gyerekre.

Az elsőt mégis tudatosan terveztük, és örültünk neki nagyon.

A második viszont véletlenül sikerült be, és utána 2 hétig bőgtem miatta...nagyon rosszkor jött, sem anyagilag nem voltunk a toppon, sem a családunk (nem a férjem, hanem a tágabb család) nem álltak mellénk...Aztán lenyugodtam, és bár nagyon sok gondunk volt a 9 hónap alatt, megoldottuk őket, igaz, sok sírással és idegeskedéssel, de túléltük azt az időszakot is.

szerencsére a terhességem normális lefolyású volt, ha attól eltekintünk, hogy kb a 22.héttől elkezdtem nyílni, tehát sokat kellett feküdni, és a fiam 2 héttel előbb született meg.

hidd el, a gyerek ajándék. Tudja, mikor kell jönni, és örülj neki, amennyire csak tudsz. Hidd el, az idő megold mindent...

Olyanokkal szeretnék csevegni,akik hasonló cipőben járnak,mint én:nem akartak gyereket,de miután kiderült,hogy várandósok,meggondolták magukat.

Hogy alakultak akkor a dolgaitok,milyen volt a terhesség,mik következtek utána,mindennapok.

Tapasztalatok,azóta hogyan gondolkodtok a gyerekvállalásról?