Akik nem akartak gyereket...és mégis lett nekik (beszélgetős fórum)

Hogyne,el tudnám,csak nem érdekel:))

Amit írtam,azt nem arra írtam,hogy én milyen önző vagyok,hanem arra,hogy ahhoz,hogy teljes értékű embernek érezzem magam,nem kell gyerek.

Ha csinálok valamit,azt én magamért teszem és ha a terveim közül csak egyet is sikerül megvalósítani azt magamnak köszönhetem.

Sosem tudtam lemondani a saját érdekeimről,meg az volt a fontos, hogy minél több ruhám,értékem legyen,de most már teljesen más.A legfontosabb az,hogy Neki mindene meglegyen,aztán jöhetünk mi:)

Igen,nehéz volt lemondanom arról,hogy nem lehet az elején műkörmöm,nem szolizhatok terhesség alatt,nem járkálhatok bulikba és nem lazulgathatok a párommal.....

És láss csodát,az anyai ösztönök egy csapásra megváltoztatták az egészet.

Persze vannak azért necces dolgok,mint pl. a mai nap.Még sosem voltam otthon szilveszterkor,14 éves korom óta általában mindig részegen dekkoltam vmi buliba...És most itthon üldögélek,és tévét bambulok....De egyáltalán nem olyan nehéz lemondani ezekről azért,mert az,hogy látom a babámat mosolyogni,hallom gügyögni,jelen helyzetben kárpótol ezekért:)

Hát,erre azt tudom mondani,hogy magamnál önzőbb embert nem is ismertem,mindig csak a saját érdekeim voltak a fontosak,meg hogy nekem jó legyen.

Amíg meg nem született a gyermekem.El sem tudtam ezt képzelni,de amikor ránézel,és tudod,hogy Ő is belőled van,az teljesen más érzés.Mert más a szomszédért csinálni esetleg vmit,és más a saját véredért.

El tudod egyáltalán képzelni,milyen lehet úgy a kezedben tartani egy kis pici emberkét,hogy az Belőled lett????

Ez olyan dolog,amit soha senki nem fog tudni megfogalmazni.

És ez az érzés a születés pillanatában mindenkiben kialakul,ez tuti.Így vagyunk kódolva.

Aki meg eldobja ennek ellenére a gyerekét,az egy degenerált állat......

Jól kell tudni logisztikázni,és mindent meg lehet oldani.

a legtöbb embernek a belét ki kell dolgoznia egy gyerek mellett,de mindenki meg tudja oldani ezt a helyzetet azt hiszem.És a gyerek sem marad mindig pici,amíg ennyire ki lenne a szüleinek szolgáltatva!

Máj gád:))."Mert senki nem fogja értékelni,amit tettél,ha csak Magadért tetted."...

Hát ez az,magamért,nem másért,és magamnak,nem másnak!

Azokat én is sajnálom.Én sem vagyok az a tipikus anyuka típus,és mondjam azt,hogy szánalmasnak tartom azt a rengeteg anyát,aki elfelejtkezik önmagáról,miután meglett a gyermeke????Elkezdenek topisodni,nem adnak magukra,csak a gyerek,a férj magasról le van tojva...És akkor sírnak,hogy hú,a férjem megcsal...Nem is csodálkozom,némelyik ahogy kinéz,én is így tennék lehet a férj helyében.

Tudni kell megtalálni az arany középutat,nőnek maradni,ambiciózusnak,az élet többi részén is ugyanúgy teljesíteni,és rendesen gondoskodni a gyermekről.

Szerintem aki ezt meg tudja csinálni,az az igazi nyertes az életben!

Nem tudom,miről beszélsz....

Van egy diplomám,volt munkahelyem,mellette 2 éve saját vállalkozás....Ezt neveznéd esetleg céltalanságnak????

Ezt nem fogod sajnos megtudni,miről beszélek,amíg nem vagy benne.

Igenis voltak céljaim,és én is nagyon féltem a szabadságom elvesztésétől,ettől különösen,mert igencsak szabados életet éltünk mindketten párommal,mondhatni két végén égettük a dolgokat....

Görcsösen rettegtem,hogy mi lesz,szinte el is temethetem majd magam a gyerek születése után...Ugyan még csak 9 hetes,de tudom,hogy ez azért erős túlzás.Mert ha nagyobb lesz,akkor azért mellette is lehet dolgokat csinálni,de persze semmi nem lesz ugyanolyan,mint előtte.

De nem is kell,hogy ugyanolyan legyen.Néha én is visszasírok ezt-azt,de amikor hátrapillantok az éppen édesdeden alvó babámra,ezt gyorsan elfelejtem.

Szóval voltak céljaim előtte,de nem igazán értettem,mi értelme van az egésznek....Kisebb-nagyobb sikerek,hol fent,hol lent....Ez mind okés,de mindez miért?Magamért?De ha majd elmúlik minden,mi értelme volt a jóknak vagy a szenvedéseknek?????

Erre egyszerű a válasz:az ég világon semmi.Mert senki nem fogja értékelni,amit tettél,ha csak Magadért tetted....

Viszont ha továbbélsz egy másik kis emberben,akkor már mindennek van értelme!

Én is erre gondoltam:))Én most nem magamat akarom istennővé szentelni,sem pedig az anyukákat lenézni,de én nem hiszem,hogy ennyi vagyok,erre vagyok jó,hogy gyereket szülök és csá..

Sajnálom azokat,akik ettől érzik magukat hasznosnak!

Bármit meg lehet valósítani gyermek mellett is.

Amikor már van gyermekünk, akkor viszont ô a fontos, nem az én vágyaim.

Sose értettem ezt a cél nélküli életet!!Nem hiszem,hogy "csak" ennyire lennék jó,mert nő vagyok.

A gyerek előtt nem voltak céljaitok,álmaitok,amit valóra válthatnátok?

Tele vagyok tervekkel a jövőt illetően,pedig nem 28 hanem 38 vagyok.Ennyire nullának éreztétek magatokat?

De jó ez a fórum-téma.

Kriszti0327 megdöbbentő számomra az őszinteséged. Nem az, h így érzel/éreztél, hanem amilyen nyíltan beszélsz róla. Azt hiszem mindenki nevében köszönöm/köszönjük.

Én 38+3 hetesen mondhatni mindenórás kismama vagyok, első gyerek, első terhesség, első próbálkozás volt, 35 évesen (a férjem 40), 8 éves kapcsolat. Mindig is szerettem volna gyereket, sajátot, noha más gyerekéért sosem rajongtam. Soha. Engem idegesítenek más gyerekei... :) Az anyagiak miatt mindig csak vártunk, vártunk... Nem mertük bevállalni. Aztán ahogy egyre jobban telt az idő, egyre jobban vágytam rá, de nem lehet... az anyagiak miatt... aztán már le is mondtam róla... hogy azt se lehet tudni, h egyáltalán lehet e gyerekünk nekünk együtt. Mivel túlsúlyos vagyok, meg hátrajló a méhem, meg a férjem us gyógyszert szed, elmúltunk már 35 évesek (azért annak utánakérdeztünk az orvosától, de ő is azt mondta, h ha már megfogant, nem gond...), meg valljuk be, olyan nagyon sokat se szeretkezünk már, mindenki azt mondta, h nehéz lesz teherbe esnem. Ehhez képest egyetlen egyszer voltunk együtt úgy, h épp a ciklusom közepén, és nem védekeztünk (korábban is csak megszakítással), amikor megfogant a babánk.Erre ráadásul én kb pont a beágyazódás körül egy hatalmasat estem is (még akkor nem tudtam, h terhes vagyok), mégis megmaradt.

Amikor megláttam a 2 csíkos tesztet, nagyon megijedtünk, párom még az abortuszt is felhozta, de azt én már az elejétől tudtam, h szó sem lehet róla. Valahogy majd csak lesz. És lett. Mindene megvan ennek a Babusnak, már csak meg kell születnie, a férjemnek munkahelye lett, rengeteget segítenek a rokonok, barátok, kéretlenül, én perpill nagyon félek a szüléstől, de már nagyon szeretném a karomban tartani a kislányunkat, és nagyon-nagyon várjuk.

Az előtt annyi volt, h túléljük a holnapot. Semmi se volt. Nem volt célja az életünknek, úgy éreztem, h csak azért dolgozunk, azért élünk, h ne haljunk meg. Mióta várandós lettem, célja lett az életemnek. Csak másolni tudom Kriszti0327 szavait, mert teljesen ugyanezt érzem:

"Viszont egy gyerek igenis értelmet tud adni az életnek,van kiért élni,hisz Ő tovább él (remélhetőleg),és fel tudod mutatni,hogy igen,itt van egy ember,aki nekem köszönheti az életét."

Sajnálom,ami történt,de biztos nem véletlenül lett így.

És biztos vagyok benne,hogy össze fog jönni és egy csodálatos kis picurkátok lesz,akit nagyon fogtok szeretni!

Én sem mertem nagyon beleélni magam a 12-ik hétig,mert sok embertől hallottam,hogy mennyien elvetélnek addig....

Mert azért attól függetlenül,hogy az ember nincs ráhangolódva a dolgokra,természetes ösztön,hogy félti az akkor növekvő kis életet a pocakjában...Én is féltem mindentől,aztán szerencsémre komplikációmentes voltam végig.

Úgy gondoltam,tuti majd a szüléskor lesz valami-erre másfél óra alatt meglett a babám,a szülésznőnek nem is volt sok dolga:)

Exemmel 12 évet voltunk együtt. Ő határozottan nem akart gyereket. Én a kapcsolatunk elején azt mondtam, hogy majd akarok, de csak 10-15 év múlva, és ha belegondoltam, azt is csak azért, mert az a "normális". Sosem vonzottak a gyerekek, sosem jött elő bennem az "anyai ösztön". 30 körül, amikor minden ismerősömnek gyereke lett, kicsit gondolkodtam, de határozottan nem akartam gyereket, párom sem. Tudtam, hogy szaladok ki az időből, de aztán megnyugodtam magam. Ha később jön az anyai ösztön, akkor örökbe is lehet fogadni. Többet nem is foglalkoztam a témával. Most 35 vagyok, és más párom van. Már az eleján megbeszéltük, hogy egyikünk sem akar gyereket.

Amikor terhes lettem, nagyon meijedtunk mind a ketten. Még csak 3 hónapja voltunk együtt (és még sok más tényező miatt is). Azután szép lassan elkezdtünk tervezgetni, gondolkodni, és az én félelmem kb 1 hét alatt elmúlt. Boldog voltam, és örültem, és a nem teljesen ideális körülmények egyáltalán nem érdekeltek már, tudtam, hogy meg tudjuk oldani. De érzelmileg nem engedtem el magam. Nem képzelni el magam anyaként, stb. Elhatároztam, hogy a 12-ik hétig nem engedem magam "beleérezni" (mert az uh-n sokkal kisebb volt a a baba mint kellett volna), nem is mondtuk senkinek a családban. A 8-ik héten elvesztettük. Szomorú voltam, de szinte fizikailag jobban megviselt mint érzelmileg.

Nagyon furcsa ... nem igazán lehet leírni. Mintha tudtam volna ... ezért nem éltem bele magam az elején (ugyanakkor az átlagnál egészségesebbnek tartom magam, és azt hittem, hogy velem ez nem eshet meg).

De valami nagyon megváltozott. Mostmár határozottan tudom, hogy szeretnék gyereket. A párom szintén, ha nem is annyira határozottan :).

Most pár hónapot várnunk kell, aztán meglátjuk mi lesz ...

(Bocs, hogy hosszú lett)

Én 8 éves vagyok,de kb. 5 éves szinten tartok....Pl. Tigrissel mentem be szülni is (ott volt mellettem),Micimackós étkészletem van,stb......Meg szerencsére nem is nézek ki ennyire.Tehát értelmileg sem tartok még teljesen ott,hogy gyereken gondolkodjak.

És azt hozzáteszem,hogy gyerek ide vagy oda,nem is akarok változni.Anyukám minden egyes találkozáskor megkérdezi,hogy kislányom mikor akarsz már felnőni,de én úgy vagyok vele,hogy SOHA :)

(Fura,páromtól is mindig ezt kérdezi az anyja)....

Szerintem nem kell azért lemondani a fiatalságunkról,mert jött egy gyerek....

Fura,de én is pont úgy voltam,hogy már nem az van,mint régen,nem kötelező mindenkinek gyereket vállalni.Ez igaz is szerintem,még most is ezt mondom.

Viszont!Amire rájöttem (pedig eddig nagyon önző gondolkodásom volt,pl. hogy miért költenék gyerekre,mikor magamra is költhetem,magunknak tudjunk mindent biztosítani,stb....),hogy egyébként ha őszintén feltesszük magunknak a kérdést,mi az élet értelme?Belegondolva,nem sok ilyet tudunk mondani,mert sokan szinte fél életüket azzal töltik,hogy nyögik a hitelt,gürcölnek,mint egy állat,és mikor odaérnek,hogy visszatekintenek az életükre,mit tudnak elmondani?Igen,éltem egy átlagos életet, és kész.Ennyi.....

Viszont egy gyerek igenis értelmet tud adni az életnek,van kiért élni,hisz Ő tovább él (remélhetőleg),és fel tudod mutatni,hogy igen,itt van egy ember,aki nekem köszönheti az életét.

Hmm,..én ezzel úgy vagyok,hogy nem kell mindenkinek gyereket szülni(mint ahogy nem is való mindenkinek)

Elhiszem,hogy csatáztál magadban,magaddal..de látod,hogy változol.

Az orvos kérdése,hülyeség volt egy cseppet"Mi változik 2-3 év alatt?Hát minden megváltozhat,a párkapcsolat is és az anyagiak is!!

Elvagyok velük,a barátnőm gyerekeit nagyon szeretem,és valamiért ők is engem:))

De itthonra nem kéne..

Jó babázást!

Én egyáltalán nem foglalkozom a kérdéssel. Tudom az álláspontunkat, ha szóba kerül, őszintén válaszolok is, de nem beszédtéma családban/ismerősök között a gyerek. Szerintem ha valaki ennyire mániákusan védekezik valami ellen, ott tényleg valami elfojtott félelemről lehet szó. Akár gyerekkori trauma, akár más egyéb dolog.

Engem szimplán csak nem érdekel, teljesen más dolgokra irányítom a gyerekre szánt időt/pénzt/energiát.