20 évesen nem engedi, hogy randizzak és a házból sem enged ki?! (beszélgetős fórum)

apád már ezer éve elválhatott volna.

a nagyszüleimet tuti meglátogatnám.

Nincs mit mást csinálj, állj a saját lábadra, minél messzebb vagy anyádtól annál jobb. Ő egy beteg ember! Nem fog megváltozni. Olvass bele abba a cikkbe amit belinkeltem, s a Mérgező szülők c. könyv is tud segíteni talpra állni. Ennél többet itt neked nem tud segíteni senki! Csak még kapsz egy-két beléd rúgást, aki nem élt ilyen családban fel sem tudja fogni, hogy van ilyen.

Esetleg apukád véleményét is ki lehetne kérni, hogy ő hogyan látja a helyzetet. Habár ha hagyta idáig fajulni a dolgokat, nem hiszem, hogy képes lenne ő a sarkára állni.

Hány évesek a tesóid?

erdekes modon azert senkinek nem felelted meg a kerdeseit, alberletrol, elozo pasikrol es egyebekrol

es akkor mi van, ha ilyen az anyad? 50 eves korodig ott fogsz elni a hazaban, vagy mi van? annyi agyad nincs, hogy ha randira kiakad az anyad, azt mondd, elmesz moziba a baratnoiddel? annyi nincs benned, hogy kozold, elmesz ide vagy oda es kesz? gondolom, nem fog lekotozni a konyhaasztalra. uvoltozne egy sort elotte, utana, es akkor mi van? szerinted egesz nap uvoltozik, nem fer bele ennyi? veszekednek 2-3 alkalommal, aztan megszokna, hogy hat ez van, 20 eves vagy, jogod van barhova menni. ha ilyen lekvar vagy, akkor meg maradj otthon 50 eves korodig es kesz

nem kell, hogy szep legyen a velemenyem, de ez. milyen lelki nyomoronc mar, akit 20 evesen az foglalkoztat, hogy jaj az anyam. 20 evesen az emberek a szerelemmel, a baratokkal, a tanulassal, munkaval, szorakozassal, utkeresessel foglalkozik, hogy mi valjon belole, hogy mive valik a kapcsolata a parjaval, vagy eppen ki tetszik neki. akinek az a legfobb gondja, hogy jaj az anyam, az meg is erdemli

a levalas ritkan megy konfliktusok nelkul, eppen azert, mert a tini felno, onallo eletet akar elni, megvan a velemenye, eletvitele, tervei mindenrol, ami ritkan egyezik a szulokevel, ezert elofordulnak kisebb vagy nagyobb surlodasok. aki a 20-as eveiben is ezzel van elfoglalva, hogy gonosz szulok, annak eleg silany lehet az elete, es valoszinuleg nem a szulei a legfobb problema benne. kabe olyan szinten nyilvanulhatna meg, hogy a baratnojenek 2 mondatban panaszkodna, anyam megint beszolt, es ennyi, nem tucatnyi forumot ketezer hozzaszolassal telerini anyucirol

Ha válaszolnál a kérdésekre, akkor konkrétabban tudnánk segíteni.

Ismered? Ha nem, olvass bele:

[link]

Nem az a megoldás, hogy elbujdosol. De kitörni, csak úgy lehet, ha a magad lábára állsz pénzügyileg. Ha ez megvan, akkor meg tudod szabni a határokat: "Anya nem kiabálhatsz velem, mert felnőtt nő vagyok, ha kiabálsz, ócsárolsz, stb. akkor két hétig (egy hónapig, egy évig) nem fogok beszélni veled". De ezt be is kell tartani következetesen.

Azt el kell fogadnod, hogy soha nem fogsz le tudni ülni vele normálisan beszélgetni, azért mert ő egyszerűen nem nyitott rá és nem lesz soha ez. Ez a legfájdalmasabb az egészben. Tudom, mert én is benne vagyok, de nálunk nagyon jól működnek a szabályok.

Azért nem természetes amit írsz, mert egy felnőtt gyermek és szülő kapcsolatában nem kell engedélyt kérnie a felnőtt gyermeknek.

Pl. én azzal kezdeném a te helyzetedben, hogy nyugodt körülmények között leülnék vele és elmondanám: "Anya én felnőttem. Engem nagyon bánt, hogy nem fogadod el ezt a tényt, de élnem kell a saját életem. Eljárok randizni, barátnőkkel találkozok, de ettől még ugyanúgy számíthatsz rám, mint eddig. Ha ezt nem tudod elfogadni, akkor kénytelen vagyok elköltözni." - készülj fel arra, hogy mondhatja azt, hogy akkor költözz.

Az, hogy elsírod magad az idegi állapotod miatt van, valószínű, hogy más tekintély személlyel szemben is ez lesz. Ezért javasoltam, hogy jó lenne pszichológus segítségét kérni. Ő nem orvos és nem is "bolondokat" kezel, hanem segít olyan problémákat megoldani, amelyek egyedül nem mennek.

Én még mindig optimista vagyok és várom a fórumindítótól a kérdéseimre a válaszokat.

1. Melyik verzió igaz: albérletben lakik míg tart a tanév vagy otthon?

2. Anyukánál ez a hozzáállás ha mostanában alakult ki, akkor mi volt a kiváltó oka? Ezzel nem tudok mit kezdeni, mert ha csak mostanában akkor az nem a semmiből tört elő, s akkor nincs gyermekkori bántalmazásról szó...

3. Apuka mit szól ehhez az egészhez?

4. Lelkileg elég erősnek érzi-e magát ahhoz, hogy kilépjen a bántalmazásból?

5. Hajlandó-e dolgozni a pénzügyi függetlenségért vagy a tűrést választaná?

plusz egy megjegyzés: Ha ez most megint egy "külsősként érdekel a téma" fórum akkor nem volt szép tőle amit előadott!

Hu szegeny ez nagyon durva!

A hazbol sem enged ii?

Rendorsegen tegyel fel jelentest

Feltételezem, te se ugrálnád körül, ha közölné, hogy neki semmi nem jutott, mert fel kellett nevelnie. Beteg vagy, megkeseredett és rosszindulatú, mert a semmire szültél és most fáj, hogy csóró vagy, és még a gyerekeidet sem tudod normálian felnevelni.

Ajja, az enyém is ilyen volt. Nehogy a te gyerekeid is ezt gondolják rólad 10 év múlva....

Hu, azt tenyleg nem kellett volna!

A masik forumon ugratnak, ha csak nem szorakoztat a helyzet ne etesd a trollokat.

Én is olvastam legalább kétszer és nekem is sokat segített a könyv. De azt sosem felejtem el, hogy a könyvben tanácsoltakhoz hasonlóan, higgadtan leírtam egy levélben, mit érzek és hogyan változtassunk... húúú..... utána brutális volt a helyzet, anyám ordított, toporzékolt, tagadott, elhordott mindennek és utána már az addig rossz kapcsolat még rosszabb lett.

De hülye voltam, mert 16-17 évesen vállaltam be a dolgot, és még függtem tőle. Felnőtteknek való ez a könyv. Egyébként én is megértem, hogy ő azért lett ilyen, mert felelőtlenségből borzasztóan elszúrta az életét minden téren, de ez nyilván nem oldozza fel. Megértettem, ez jutott nekem, megbocsátottam és minden, de egyáltalán nem szeretném, hogy részese legyen a saját vagy a leendő családom mindennapi életének.

Azért nézz bele. :) Nem is a szoros kapcsolatról van benne szó.

A témában nagyon jó Susan Forward: Mérgező szülők c. műve.

Nekem sokat segített amikor megértettem, hogy nem rosszindulatból tette apám amit tett, hanem egyszerűen örökölte ezt a látásmódot és az találkozott az ő labilis személyiségével. Persze ez nem oldozza fel őt, de nekem segített megérteni a miérteket.

Ez nem poén, ez a tipikus viselkedés azoknál a szülőknél, akik nem normális módon váltak le a felnőtt gyermekükről, illetve nem váltak le.

Ismered:

[link]

itt egész jól le van írva a jelenség.

Te is :) Muszáj az embernek, kinyírni később is ráértem volna, előtte megpróbáltam valami mást. És bejött.

De tudod, az a poén, hogy a mai napig én vagyok a családban a hálátlan, sz*r gyerek. Mindent letagadnak, semmit nem ismernek be, meg amúgy is, én vagyok az, akinek soha semmi nem volt jó. Aztán csodálkoznak, hogy nem keresem őket.

Miért, hogy nevelte az anyja? Nem is tudjuk.

Egyébként nincs elzárva a világtól, egyetemre jár, picit dolgozott is, albérletet fizetnek neki.

Egyetlen kérdésre sem válaszolt, arra sem célzott, hogy mit gondolna tenni, szóval gáz az egész sztori.

Hát igen, én is megtettem ezt anno. Bár, nekem volt bátorságom kijönni, de nyilván ismerőssel, nem egyedül.

Tuti kinyírtam volna magam, ha tovább maradok otthon, már így is szuicid gondolataim voltak a helyzet miatt. Maradt az, hogy lépek vagy kinyírom magam. Akkor inkább léptem.