120 kg feletti gyaloglás (beszélgetős fórum)
Bocsánat!
A pajzsmirigy alulműködéses fórumon írta Hópihe_, hogy szedi, én meg azt hittem te vagy:DDD
Még egyszer elnézést!!!!!
Zsuzsi, nem tudom, hallottad-e annak idején.
Amikor Nagy Bandó András nagyon népszerű volt, elindult egy utcai futórendezvényen, a távot már nem tudom, de még az is lehet, hogy maratoni volt.
A tévében is említették a versenyt, és mutatták Nagy Bandót is, ahogy a fejhallgatóval a fején fut. Akkor még nem voltak ilyen picike "fülesek".
A verseny után kérdezték is, hogy mit hallgatott a walkman-en (a fiatalok kedvéért, az a hordozható kazettás magnó volt, mert MP3 nem létezett még).
Nagy Bandó elnevette magát, mondván, most bármilyen zenét mondhatna, de ő bizony előzőleg szalagra mondta, hogy: bal, jobb, bal, jobb... és végig azt hallgatta!
Channa szerint a 206. hozzászólásomban írtam ilyet! Rá is kérdeztem a rengeteg kérdőjellel, ha vissza-olvassátok a 206. hozzászólásomat, de akár a többit is!!! Soha, sehol nem írtam, hogy akármit is szednék, mert nem szedek semmiféle gyógyszert!!!
A házunk előtt az öregasszonyok a padon nem terjesztenek ennyire félremagyarázott pletykákat, mint amiket ti itt összehordtok! Már bocsánat!
Olvassatok már utána!
Én nem szedek semmit, valamit nagyon-nagyon elnéztetek! Sehol nem írtam ilyet! Világos????
Hópihe, én azt hittem, tudatosan szeded.
Magnéziumot lehet másban is szedni, B6-tal együtt tuti a hízás, a háziorvosom szerint is. Ő a Panangint javallotta magnéziumpótlásra.
Én csakis itthon végezhető dolgokat gyűjtögettem össze, mert eljárni esetleg télen-nyáron se pénzem, se buszjáratom nincsen.
Amikor még nagy volt a túlsúlyom, sétálgatni se mertem, mert félte, ha elindulok, nem bírok hazajönni. A boltból is sok-sok megállással jöttem haza, pedig alig hoztam valamit.
Most olvastam, hogy szedsz B vitmint....Szerintem hagyd abba, mert attól jól meg lehet hízni! Nagy étvágyat csinál!
Miért szeded? Ajánlotta valaki? B vitamin hiányod van?
Az 1-es lemaradt:D
Tehát 1 és fél óra a 10 km kb.
Én nem gyaloglok rendszeresen, mert bicajjal járok dolgozni, így nem kell a mozgásomat pótolni. Gyalogolni, akkor szoktam, ha nem mehetek bicajjal az idő miatt, pl. esik az eső, ahogy hét elején is. Na, a hét első 3 napjában gyalogoltam egy kicsit. Na nem sokat, csak úgy 30 percet:D Nekem 10 km gyalogláshoz és fél óra kell, ennyivel előbb nem tudtam elindulni itthonról. Most meg még bicajozni sem bicajozok, mert festünk, majd holnaptól laminált padlózunk, majd nagyot takarítok:D Így meg van a mozgásom:DDDD Már mindenem fáj.....
Ha jön a rosszabb idő, akkor majd többet gyaloglok, mert akkor már nem bicajozok annyit, bár akkor meg el fogok menni tornázni, hetente 2x, meg itthon is szoktam tornázni, súlyzózni.
Én is gondoltam már, hogy veszek ilyen kis kütyüt, de igazából nem sok zenét hallgatok mostanában.
Régen valahogy jobban szerettem.
Igaz, sokszor volt úgy, hogy azt hallgattam kénytelen-kelletlen, amire éppen valamelyik gyerekemnek vagy a férjemnek volt kedve.
No de, azt akartam kérdezni:
Szoktátok mérni az időt, vagy a távolságot? Hogy mondjuk ugyanazt az útvonal mennyivel gyorsabban sikerül már megtenni, mint az elején?
Vagy hogy fél órai gyaloglással mekkora utat tesztek meg?
Zsuzsi, remek kis nőszemély vagy! :D
Örülök, hogy ismered Sansonét is, én is szeretem.
Néha én is szeretek esőben sétálni, van varázsa. De itt a faluban nem szeretek, városban jobb. Itt nem szeretem az utcát sem, ahol lakunk. Meg az egész falut se. Azért is van, hogy sokszor hosszú időn át ki sem megyek.
Az otthon végezhető helyben gyaloglást nem csinálja senki?
Leslie Sansone-ra gondolok. Akkor kint akár szakadhat is az eső.
Igen, pörgősebb lenne, ha többen lennénk, akik valóban szinte napi rendszerességgel gyalogolunk, és az eredményeinket, sikert, esetleg kisebb-nagyobb kudarcot itt meg tudnánk beszélni egymás között.
Éppen ezt hiányolom én is, hogy kevesen csatlakoztunk ehhez a fórumhoz, pedig egész biztos sokkal többet vagyunk, akik gyalogolunk...
Egyébként azt nézem, hogy egy hónapja indítottad ezt a fórumot Zsuzsi!
Akkor is csak ketten voltunk, akik "naponta" gyalogoltunk, a többiek elmaradtak, lemaradtak, vagy már akkor sem gyalogoltak...
Később csatlakozott ugyan hozzánk Icuska, de ő is elmaradt közülünk. Nem tudod véletlenül, mi történt vele?
Én sajnálom, azt hittem, többen leszünk itt, akik valóban napi rendszerességgel csináljuk, és egymás között majd több, a gyakorlatból szerzett tapasztalatot fogunk tudni megosztani itt egymással. De így is jó!
És még az is lehet, hogy a nyár végével majd még leszünk itt többen is!
Igen Zsuzsi!
Ha egyik nap sok volt, akkor kell az izmoknak egy kis idő, egy kis lazítás... mindig csak annyit, aminek a hatását még kezelni tudjuk! Én is kihagytam a tegnapot! Ma pedig az "esik eső csendesen" apró szemekkel, nem is tudom elinduljak-e vagy mit tegyek?
Kell egy-egy pihenőnap minden héten, Zsuzsi!
Semmi baj nincs, csak pihenjél, érezd jól magad. Úgyis olyan vacak az idő!
Az egyre több és jobb mozgás nagyon fontos.
A gyaloglás is fontos, főleg ha nagyobb a túlsúly. Mese nincs, fel kell állni és mozogni.
De fontos az ésszerű táplálkozás is, mert az a túlsúly azért mégis keletkezett és lerakódott valamiből. Az "egy kis csoki nem árthat" szemlélet is veszélyes. És az édesítőszerek használata is, mert fenntartja az édes íz iránti vágyat. Saját tapasztalatom is, hogy az édesre, a cukorra rá lehet szokni.
Éppen megy a tévében egy adás, a fiatalember, családapa, sok csokit eszik, és napi 2000 kalória fölött visz be, de vézna és alig bír mozogni, ráadásul magas a koleszterinszintje.
Ez most éppen jó példa arra, hogy a kalória csak egy mérőszám.
További ajánlott fórumok:
- 100 kiló felettiek klubja
- 1 óra gyaloglással és kevés kajával mennyit lehet leadni húsvétig?
- Lábfájás gyalogláskor
- Miért éget több kalóriát a szervezet szobabiciklizés közben, mint gyors gyaloglásnál?
- Egy óra ütemes gyaloglással mennyi kalória éghet el?
- Kora reggeli gyalogláshoz, kocogáshoz társakat keresek Szolnokon