Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Zsóka-móka, avagy szülésem története cikk

Zsóka-móka, avagy szülésem története


Terhesen nagyon szerettem szüléstörténeteket olvasni, egyrészt azért mert meghatóak, másrészt azért mert kíváncsi voltam, hányféleképpen indulhat és folyhat le egy szülés, mire számíthatok, ki hogyan élte meg a fájdalmakat, vizsgálatokat, beavatkozásokat. Reméltem, de nem számítottam rá, hogy ilyen gyors (3 és 1/4 óra) és szinte beavatkozás mentes (csak gátmetszés) szülésem lesz. Nagyon szívesen emlékszem rá vissza!
Zsóka-móka, avagy szülésem története

2009. januárban párommal úgy döntöttünk, hogy jöhet a baba és szerencsére nem kellett rá sokat várnunk, márciusban már meg is fogant. A várandósság 9 hónapját (-1 amíg nem is tudtam) mind nagyon élveztem. Szuper volt! A terhességem gondtalanul, egészségesen és vidáman telt.


December 10-re voltam kiírva. 4-én, pénteken elmentünk a 40. heti kontrollra. A szokásos NST, ultrahang, méhszájvizsgálat. Minden normális volt, nem voltak jóslófájásaim, a méhszáj még mindig 1 ujjnyi volt, ahogy 1 héttel előtte is. A baba becsült súlya a gép szerint 3350 g +/-500 g. Nagyon konkrét! Doki kérdezte viccelődve, hogy mikor szeretnénk szülni, mire a párom mondta, hogy ő szombaton 9-re gondolt. Doki mondta, hogy az jó, mert pont bent lesz a kórházban, mikulásünnepségen. Én csak nevettem rajtuk. Pár órás eltéréssel, de igazuk lett!


Hazaérvén volt egy kicsi vérzésem, de nem aggódtam, a doki is jelezte, hogy lehet majd a vizsgálattól. Aludtunk egy jó nagyot és mire felébredtem a vérzés csökkent. Reggeliztünk, neteztem, még viccelődtem is, hogy az említett 9 óra már elmúlt.


Aztán 10:45-kor jött egy menstruációs görcs jellegű fájás és hasmenés, amik ugyebár a szülés megindulásának jelei is lehetnek. Kíváncsian vártam lesz-e folytatás. Lett, negyed óra múlva. Így ment ez kb. 12 óráig. Ekkor még tudtam a labdámon vajúdni és medencelazító gyakorlatokat csinálni a fájások között. Páromat elküldtem zuhanyozni, addig én jöttem-mentem a lakásban, próbáltam elviselni a fájásokat úgy, ahogy a felkészítőn tanultam. A fájások alatt mindig belekapaszkodtam valamibe, ami az utamba esett, ajtófélfába, csocsóasztalba és markoltam erősen, közben befeszítettem a testem és próbáltam a tanult légzést kivitelezni. Gondoltam egy zuhany még nekem is belefér, hiszen azt szinte mindenki szokott vajúdás közben. A meleg víz jól esett a derekamnak, ami ekkor már le akart szakadni, de a fájások nem enyhültek, sőt! Ekkor már 5 perc körüliek lehettek, de nem tudtam mérni, annyira fájt, főleg a derekam. Mondtam a páromnak, hogy most már siessünk nagyon.


Becuccolt a kocsiba, amíg én nagy nehezen felöltöztem, aztán irány a kb. 40 percnyire lévő kórház. Ekkor már kb. 2-3 percenként jöttek a fájások és iszonyatosan elviselhetetlenek voltak. Az autó nagyon kényelmetlennek bizonyult a vajúdáshoz, nem tudtam rendesen kitámasztani a lábaimat, így befeszíteni is nehéz volt a fájások alatt. Néha már majdnem sírtam a tehetetlenségérzéstől. A párom próbált segíteni, hogy vegyem lassabban a levegőt, de képtelen voltam rá. Közben hívtam a dokit, de nem vette fel, ezért írtam egy rövid sms-t neki: "3 perces fájások. Úton vagyunk." Ennyit bírtam bepötyögni, megnyomtam a küldés-t és már szinte esett ki a kezemből a telefon, mert jött egy újabb fájás. (Évente egyszer fordul elő, hogy a telefonom kiírja "a küldés sikertelen", mint később kiderült, ez az sms így járt, tehát a doki nem kapta meg.) A kórház parkolójába értünk, mikor visszahívott a doki, hogy megkérdezze mégis mi van. Hát én a fájástól alig bírtam kinyögni, hogy itt vagyunk a kórháznál. Szerencsére a doki még a kórházban volt, éppen indult volna haza a mikulásünnepségről.


Emlékszem, ahogy mentünk a folyosón, láttam az emberek arcán, hogy tudják, látják rajtam, hogy szülni jöttem. Ijesztő lehettem kicsit, ahogy csapzott hajjal, izzadt arccal, görnyedten mentem a folyosón.


Természetesen betegfelvételre és mindenféle papírok aláírására nem köteleztek, látszott rajtam, hogy nem tréfálok. A doki betessékelt egy vizsgálóba, felfeküdtem, megvizsgált, majd kiáltott a szülésznőknek, hogy eltűnt a méhszáj. Azt mondtam vagy csak gondoltam, hogy "Jaj, de jó!", mert nem tudtam volna elviselni még órákig ilyen erős fájásokat, ha pl. azt mondja, még csak 3 ujjnyi.

Gyorsan hoztak egy kórházi hálóinget, rám húzták és áttámogattak az egyik üres szülőszobába. A beöntést is megúsztam szerencsére. A doki gondolom még átöltözött utcaiból szülősbe.

Hoztak volna egy szettet vagy mit burokrepesztéshez, de ahogy benyúlt a doki egyből megrepedt a burok és éreztem, ahogy elfolyik a meleg magzatvíz. Ez volt az első kellemesebb érzés a folyamatban.


A párom eredetileg csak a vajúdás közben lett volna velem, kitoláskor nem, de betessékelték a szülőszobába, mert máshol útban lett volna. (Később megtudtam, hogy éppen újraélesztettek egy babát, amikor mi bementünk. Szerencsére sikerült az újraélesztés.) A páromon és a dokin kívül egy fiatal, kedves szülésznő volt még benn. Végig nagyon precíz és csöndes volt, őt is a doki instruálta, azt hiszem még betanulás alatt volt.

A szülőágyat szétkapták alattam, vagyis leszedték a lábtartót, meg az ágy alsó részét.

Ezeknek nem örültem, mert úgy tanultuk többnyire van lábtartó vagy lábkengyel, ami sokat segít és bele is lehet kapaszkodni kitoláskor. Szerencsére gyakoroltuk azt is, amikor a saját térdünket fogjuk és úgy nyomunk. Az ágya alsó része lejtett, így a nyomások között is hiába raktam le a lábam pihentetni, ahogy mondták, csúszott lefelé, ezért inkább olyankor is fogtam. Illetve páromat megkértem, hogy fogja ő az egyik lábam, én meg az ő kezét fogtam, ez nagy segítség volt.


A burokrepesztés után mintha kicsit ritkábban jöttek volna a fájások, de azért jöttek, persze már tolófájások és nekiálltunk nyomni. A doki diktált, de először nagyon nem sikerült elkapnom a fonalat, se a légzésben, se abban, hogy hova is nyomjak pontosan. Aztán pár tolóval később ráéreztem, de csak nem bukkant ki a fejecskéje, illetve mindig visszacsúszott a szülőcsatornába. Később kiderült, hogy azért, mert a keze a feje mellett volt. Volt, hogy azt mondta a doki nyomjak úgy, ahogy szeretnék, de inkább kértem, hogy diktáljon.

Valamelyik tolófájás előtt kaptam lidokaint és fájás közben gátmetszést csinált a doki. Minimálisan éreztem csak a vágást. Néha bejött egy másik szülésznő és mondta hogy ne olyan gyorsan lélegezzek, mert elzsibbadok(?), de nekem akkor így esett jól. Nem tudtam volna lassabban. Nem tudom hány toló ment le így, végül az egyik tolónál kijött a feje, de én nyomtam tovább és mondta a doki is, hogy most már megszüljük.

Így is lett. Egy nagy csusszanás és kint volt a pici teste. Óriási megkönnyebbülést éreztem.

A doki bemondta, hogy a szülés időpontja 14 óra 22 perc. Egy kicsit még szuszogtam, a lábaim remegtek, aztán lenéztem a csupa magzatmázas, enyhén lila babára. Elég hihetetlen, hogy kifért ott ez a pici emberke.

A mellkasomra rakták egy kis időre, amíg elvágták a köldökzsinórt. Aztán elvitték mosdatni, felöltöztetni, addig kinyomtuk a méhlepényt is. Előtte kaptam egy oxitocin(?) injekciót, szegény doki alig találta a vénámat.


Később kiderült, hogy a szülőszobai óra rosszul járt és teljesen más időpontot mutatott, így később kellett visszaszámolni, hogy mikor is született meg Zsóka. Úgyhogy a pontos időpontot szerintem soha nem fogjuk megtudni.


Visszahozták a picurit, megint rám rakták és egy ideig hármasban hagytak minket. Mellre raktam. Már a kezdetektől nagyon cuppogott és kereste a cicit.

A varrás és tisztogatás idejére apának adták Zsókát. Elég sokáig tartott a varrás, kb. 45 percig. Nem volt teljesen fájdalommentes, de kibírható volt. Kaptam előtte lidokaint több helyre is. Az elég kellemetlen volt, mikor a doki egy hosszú ollószerű izére tekert jódos gézzel törölgette a méhemet belülről. A kezeimet a fejem mögé kellett volna raknom, hogy nehogy odakapjak varrás közben, de nem mindig bírtam ott tartani, néha a hasamat szorítottam inkább.

Varrás közben már beszélgettünk, viccelődtünk és ismerkedtünk a pici lányunkkal. Valamikor a kitolás után olyat is mondtam, hogy nem lesz testvére, de a doki és a párom is azt mondta, hogy erről ne most döntsek. Igazuk volt, bármikor szülnék még egyet!


Zsóka szerencsére nem volt olyan nagy, mint gondoltuk a hasam mérete és az ő paraméterei alapján. 3130 grammal, 51 centivel és 10/10-es Apgarral született 2009. december 5-én kb. 14 órakor.


Mindezek után vette fel az adataimat a szülésznő, majd kaptam egy méhösszehúzó injekciót és nemsokára mehettünk is az alapítványi szobánkba. Mikor felültem még zúgott a fülem, ezért kerekes székben toltak át. Nem szeretek kiszolgáltatott lenni, de az ájulást nem kockáztattuk.


Hát nagyjából ennyi történt abban a pár órában. Felejthetetlen élmény volt! Hihetetlen az emberi test, hogy milyen gyorsan tud regenerálódni és az emberi tudat, hogy milyen hamar képes elfelejteni a legnagyobb fájdalmakat is.


Szép és nyugis 3 napot töltöttünk el kettesben az alapítványi szobában. A H1N1 vírus miatt látogatási tilalom volt, ezért csak a párom jöhetett be hozzánk.


Óriási köszönettel tartozom az orvosomnak, Dr. Toldi Lászlónak! Mindig kedves, figyelmes, vidám, szakmailag felkészült és precíz. Sosem éreztem nála, hogy csak egy vagyok a sok páciens közül. És nagyon köszönöm annak a fiatal, kedves szülésznőnek is a segítségét, aki bent volt velünk.


Bocsánat, hogy hosszúra sikerült a történetem. Köszi, hogy elolvastátok!

A várandós kismamáknak kívánom, hogy legalább ennyire gyors és sima szülésük legyen!




Írta: Csuti25, 2010. március 6. 10:03
Fórumozz a témáról: Zsóka-móka, avagy szülésem története fórum (eddig 16 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook