Versszöveg - lánc (fórumjáték)

Koszorúdnak

Híja lesz miatta -

Ezt a kis méh

Keserűn mondhatta,

Mert a szíve,

Hiába parányi,

Nagyon tudott

A virágért fájni.

/Arany János/

Téged, akit még úgy szeretnem

megadatott, ahogy nem szerettem

senkit se, talán csak Istent,

ki benned végül is fölismert:

hogy fény vagyok, hogy szép vagyok,

s övé vagyok.

Gyurkovics Tibor

Lelkesedést,friss vért,kacagó

lányokat s gyermekeket,-óh

áldassál,Uram,amiért

a mulandó örömök

s harcok hétköznapjai után

megteremtetted az ünnepet.

a megnyugvást,

a semmit....

Szabó Lőrinc

Zurrogó-zirregő

szitakötő tánca

csipkét ver a csengve

csobogó forrásra.

Zirren kéken, zölden,

sásról sásra táncol,

úgy veri a csipkét

önnön árnyékából.

Kányádi Sándor

Mióta készülök, hogy elmondjam neked

szerelmem rejtett csillagrendszerét;

egy képben csak talán, s csupán a lényeget.

De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,

és néha meg olyan, oly biztos és örök,

mint kőben a megkövesült csigaház...

/Radnóti Miklós/

nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem

sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem:

Radnóti Miklós

Ó én szeretem a bús pesti népet,

mely a Külső-Józsefvárosba tépett

ruhákba jár vasárnap délután

Kosztolányi Dezső

Nyarakra gondolunk s hogy erdeink

majd lombosodnak s bennük járni jó,

és kertjeinknek sűrű illatában

fáján akad a hullni kész dió!

/Radnóti Miklós/

Tudod mit ér, ha két kéz, simulva összeér?

S lágyan öleli egymást, a két csupasz tenyér?

Ha ujjak játszadoznak, simítva szüntelen,

ha lángra gyújtja szíved, az álomnak tűnt jelen.

Incselkedő kis lépés, tétova mozdulat,

csiklandozó mosolygás, – a szív ekként mulat.

A bőr, a kézen érzi, vibrál a tiszta fény,

s az összeolvadásból feléled a remény…

Aranyosi Ervin: Kezek

Görnyedve várom télen a szobámba,

a tűz körül álmodva csüggeteg,

lángóceánját képzeletbe látva,

mely semmivé hamvasztja a telet.

/Kosztolányi Dezső/

Könnycsepp a szempilládon este:

én vagyok.

Én vagyok az a kíváncsi csillag,

mely rád kacsingat

és rád ragyog.

Wass Albert

Kiscsacsi, kiabálj,

örülök a hangodnak!

Ha lefőz ez a kusza kikeleti kikeriki,

vége a rangodnak.

/Weöres Sándor/

S tán árka lesz ennek a vád-özönnek,

Győztesre szárad ázott szárnyam

S eljön, hogy majd csak azt kivánjam,

Ami beteljesedhetik

S hogy újból és fentujjongva akarjak.

Ady Endre

Korcsok vagytok, nem ősök!

Meggyalázzátok a késő utódokat!

Kaktusz bökje meg az ülőgumótokat!

Mars innen! Végeztem! Slussz!

Nézze meg a Pithecantrophus erectus!

Romhányi József

Sokáig vándoroltam én,

s nem értem messzire.

Már nincs több útelágazás,

forrás... élet vize.

Utat kerestem? Rám talált!

Nem értem, hol vagyok,

csak hömpölyög a kósza nép,

megfáradt vándorok...

Kamarás Klára

Nagy dolog a szerelem és múlnak az évek,

Még nagyobb lesz, meleg kendő, úgy betakar téged.

Idő múlik, szépség hervad, jön az ősz, a tél is.

Aki szeret, melletted lesz, megbecsül majd mégis.

/Sztyepan Scsipacsov/

Termő porából élet érik,

aranyszíve a napban fénylik,

így él majd ő gyümölcsben, fában,

elmúlhatatlan anyaságban.

Várnai Zseni

Kedves, öreg Szülőanyám,

Te mondjad meg, de igazán,

elhervadtam, csúnya vagyok?

Édesanyám szeme ragyog:

- Hidd el nékem, édes lányom,

te vagy a legszebb a világon...

S ahogy szólott, könnye fénylett,

arcom benne tündérszép lett.

Várnai Zseni

Az anyaföldnek most zsendül a méhe,

Már lesi az ásós, kapás hadat,

Hogy szűz ölébe termő magot hintsen,

Várja az erőt, mely életet ad,

Most megmérjük irdatlan, nagy erőnket,

S nem ringatnak majd kalászt a szelek,

A termő föld lesz a mi lázadásunk:

Ne lőj fiam, mert én is ott leszek!

/Várnai Zseni/

Ki minek gondol, az vagyok annak...

Mért gondolsz különc rokontalannak?

Jelet látsz gyűlni a homlokomra:

Te vagy magad, ki e jelet vonja.

Weöres Sándor

Minek nevezzelek,

Ha a merengés alkonyában

Szép szemeidnek esti-csillagát

Bámulva nézik szemeim,

Miként ha most látnák először...

E csillagot,

Amelynek mindenik sugara

A szerelemnek egy patakja,

Mely lelkem tengerébe folyik–

Minek nevezzelek?

/Petőfi Sándor/

Zsákomban a mákom.

Kilyukadt a zsákom,

kihullott a mákom.

Donászy Magda

Alszik a széken a kabát,

szunnyadozik a szakadás,

máma már nem hasad tovább -

aludj el szépen, kis Balázs.

/József Attila/

Pipacsot éget a kövér határra

A lángoló magyar nyár tűzvarázsa.

Juhász Gyula

Látjátok ezt a táncot?

Halljátok e zenét?

Akik még nem tudtátok,

Most megtanulhatjátok,

Hogyan mulat a nép.

/Petőfi Sándor/

Jaj, a hátam, Jaj, a hátam

Odavan!

Szomszéd bácsi kiporozta

Csúfosan.

Átkozott a görcsös fütykös

Somnyele!

Mellyel engem oly pogányul

Cséplele.

/Petőfi Sándor/

Ki vágtat éjen s viharon át?

Egy férfi, lován viszi kisfiát.

Úgy védi, takarja: ne vágja a szél,

átfogja a karját: ne érje veszély.

Johann Wolfgang Goethe

Rabok voltunk mostanáig,

Kárhozottak ősapáink,

Kik szabadon éltek-haltak,

Szolgaföldben nem nyughatnak.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

/Petőfi Sándor/

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,

hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,

s a holnapom? Azt meg kell érni még,

csillag mécsem ki tudja meddig ég?!

de most, de most e tündöklő sugár

még rámragyog, s ölel az illatár!

/Várnai Zseni/

Köszönöm néked, Ismeretlen,

Hogy engedtél itt énekelnem,

Néznem világod víg csodáit,

Bár oly rövid a mulatás itt.

Hogy láttam hajnalt hasadóban,

Fehér hattyút fekete tóban.

Piros rózsákat, zöld mezőket

S mikor virul a temetőkert,

Hogy hallgattam szél orgonáját,

Mikor megzendülnek a nyárfák,

Békák koncertjét a Tiszában

És hogy nem éltem itt hiába,

Mert néhány szív hajolt dalomra,

Mint cipruság a sírhalomra.

/Juhász Gyula/