Verekedős gyerek! (beszélgetős fórum)

Egy Asperger szindrómát, ha eddig nem volt ilyen a környezetedben rohadtul nem látsz. Azt látod, hogy a gyerek rossz mint a fene..

Nem látta a pszichológud se, akihez egy évig hordam, nem látta a gyerekorvos se. Jószerével tőlem tanulta meg, mi ez a nyavaja.. 3 év kellett hozzá..

Ez csak úgy jön ide, hogy bizony nem mindig a szülő 100%-ban hibás a gyerek viselkedéséért, és a megoldás se 100%-ban az ő kezében van. Csak általában a környezetnek egyszerűbb valós segítségnyújtás helyett elintézni annyival, hogy "biztos van valami a családban", vagy "jaj tuti nem várt gyerek volt". A szülő meg, ha nem is tökéletes, majd megszakad, hogy javuljon a helyzet. Jó esetben ez tényleg a kor előrehaladtával megoldódik, de van bizony, hogy nem..

Persze, a megoldódik is azt jelenti, hogy odafigyel a szülő, és határokat szab, meg minden, amit itt már sokan sokféleképpen leírtak.

Mert a kettő együtt igaz: egyrészt tudni kell, hogy bizonyos viselkedés bizonyos korban, élethelyzetben "normális" lehet. Pl. harapás, vagy kis agresszió kisteső érkezésénél, stb.. De a normálist nem úgy értem, hogy jó, vagy hogy nem kellene kigyomlálni. Azt értem normális alatt, hogy jó esély van rá, hogy megjelenik. Viszont az is igaz, hogy legyinteni nem elég rá, szívósan meg kell próbálni kiirtani. Ha fél-egy év után sincs semmi eredmény, vagy még jobban durvul a dolog bizony el kell menni szakemberhez.

Nincs rossz véleményem a pszichológusokról, sőt. De mégis ajánlanám kicsit durvább esetekben a pszichiátriát (SOTE, Vadaskert) mert ott egy esetleges egyéb idegi hátteret is hamarabb kiszúrnak, ha meg mégis "csak" pszichológusi hatáskör, azt is megmondják.

Ami meg a szülőket illeti, én se vagyok ilyen, nekem is van a lányom arcán olyan heg, amit más okozott, mégis eszembe se jutott balhézni, sőt.. Örültem, hogy nem az enyém okozott bajt.

De pláne itt a fővárosban nagyon önzők a szülő, csak az ő gyereke van, és semmi más a viágon.. Ez egy szintig persze normális, de szerintem itt már sokszor a normális szint felett van a dolog. Én úgy állok hozzá, hogyha közösségbe viszem, ott bizony történhetnek dolgok..

Annó elvittem a fiam pszichológushoz, mert folyton verte (veri) az öccsét,és ovi elött szerettem volna megtudni,ha valami komolyabb baja van,h ha kell,spéci oviba vigyük. Kiderűlt,h én vagyok a tökéletes anya,pedig a nevelési módszereim árnyoldalát is elmeséltem,hiszen valós képet akartam lefesteni a mi kis életünkről. Hatszor voltunk,a doki azt mondta,ennyi,a gyerek jól van,és ha feldolgozza kistesó érkezését (2 éves a kicsi),akkor lenyugszik. Néha félek,h komolyan kárt tesznek egymásban,mert már a kicsi is átvette a nagy stílusát: üt! Ész nélkül!

Az oviban nincs gond a naggyal,mióta egy kisfiúval lejátszották a hatalmi harcot- mára barátok lettek. Ott nem bánt senkit, de ha bántják,azonnal vissza is adja (a fiúknak,mert a csajokat meg kell mondani az óvónéninek!

Próbáltam már a szuper dada módszereit-nekünk nem vált be. Ha elveszem a játékát,mikor vissza adom,elindúl vele a szemeteshez,h nem kéri már soha. Ha nem kap csokit,megrántja a vállát. Ha sarokba állítom,közli,h majd ő is ezt fogja velem tenni.

Marad az,ha balhéznak a fiaim,míg pl. főzök,kijön az egyik és kint játszik. És várok...

Persze,ez más,mint a fórum eredeti témája,csak leírtam sikertelenségem történetét. :-(

Gyerekhatárok - Avagy mit szabad Jupiternek...?

Dr. Henry Cloud - Dr. John Townsend

A nevelés célja emelik ki a szerzők , hogy gyermekeink önmagukért felelősséget vállaló és mások iránt figyelmes felnőttekké váljanak. A gyermeknevelésben a kapcsolat fontosságát hangsúlyozzák. A gyerekek a szüleikkel való kapcsolatukban szerezhetnek tapasztalatot a határok működéséről, amikor viselkedésük következményeivel találkoznak, vagy amikor korlátokba ütköznek. A pszichológus és családterapeuta szerzőpáros könyve bemutatja, miként állíthatók a határok a jellemformálás szolgálatába csecsemőkortól tinédzserkorig. Humorral, konkrét példákkal, az életből vett párbeszédekkel teszik olvasmányossá és a gyakorlatban is jól hasznosíthatóvá könyvüket.

Mégegy, és befejezem: ha nem állítassz határokat, a gyerek nem fogja megtanulni, hogy vannak, sem azt, hogy ezekhez tartani kell magát. Folyton gond lesz emiatt, mert ha minden marad így, az oviban, és később a suliban sem fog tudni alkalmazkodni. Akkor sem lesz rosszabb gyerek a többinél, ahogy most se az, csak nem tud majd alkalmazkodni azokhoz az elvárásokhoz, amit támasztanak vele szemben, mert egyszerűen nem tudja, hogy kell.

Persze idővel okosodik, tanul a többitől, stb. De inkább te terelgesd, mint az élet pofozgassa!!

Picit félek leírni, amit gondolok, mert félek, hogy támadásnak fogod venni, csak mert én írom.

Pedig ha figyelmesen elolvasod a hozzászólásaimat, láthatod, egyáltalán nem ellened beszéltem, nem támadni akartalak.

Sőt! Kifejezetten pozitív dolognak tartom, hogy ennyi mindent csináltok a gyerkőccel. Azt is, hogy a megbeszélés híve vagy. Egy pillanatra se gondoltam, hogy ez rossz lenne, és hogy ezért támadni kéne téged. Már csak azért se, mert picibaba kora óta mi is mindent megbeszélünk a gyerekkel - szerintem ezzel lehet bizalmat építeni egy gyerekkel, hogy nem csak történnek vele a dolgok, hanem tudja is, mi fog történni, és adott esetben van beleszólása is.

Szóval talán félre értetted: nem azt írtam, hogy ez HELYETT próbálj határozottabb határokat felállítani, hanem EMELLETT.

Mert bár gondolom, hogy a megbeszélés sokszor a kulcsa a gyerekkel való kapcsolatnak (meg minden emberi kapcsolatnak), önmagában nem mindig elég. Te is azt írod az első mondatodban, hogy már téged és az egész családot kikészíti a gyerek/helyzet, akkor a megbeszélés itt sem volt elég. Te is érzed, hogy valami több kell - legalábbis úgy gondolom, ezért indítottál fórumot.

Nyilván bejátszik itt még "némi" dackorszak, de azt gondolom, neked is szabtak határokat a szüleid, és te sem lettél lelkilek megnyomorodott felnőtt. Mert lehet ezt okosan is csinálni, nem erőszakkal, nem lelki terrorral. És mégis hatásos.

VAlaki itt írta a szuperdada módszerét, az is nagyon jó. Vagy ami még jó lehet nektek: Gyerekhatárok (Dr. Henry Cloud - Dr. John Townsend pszichológus és családterapeuta szerzőpáros).

Nekem azért kicsit fura egyébként, hogy az oviban egyetlen szülő se foglalkozik azzal, hogy a gyerekek verik/harapják egymást. Én igenis foglalkoznék. Hangsúlyozom: nem leordítva egymás fejét, de lehet ezt értelmesen is megbeszélni.

Nálunk volt olyan, hogy a gyerekek összeverekedtek. Óvónéni leállította őket, majd mindkét gyerek szüleit behívták. Nem vádaskodva, nem fenyegetőzve, egyszerűen csak azért, hogy beszéljék meg velük, ezt nem szabad. A gyerekek is szégyellték magukat, mert a szüleik és az óvónő előtt be kellett ismerni, hogy rosszat tettek, a szülők meg megbeszélték, hogy "gyerekek". De valaminek kell történni egy ilyen eset után, különben a normális viselkedés részének tekinti a gyerek.

Amúgy, ha a szülők ennyire "üsszetartanak", akkor akár tőlük és kérhetnél tanácsot - ha jól értettem, aki tavaly bántotta a te gyerekedet, már nem teszi, érdemes lenne megkérdezni a szüleit, hogy hgoyan érték el ezt a változást.

Nem tudom, mit kellene megtapasztalnom, és milyen más nézőpontot kellene megértenem. Azt hittem, a gyerek az első. Azt írtad, tavaly őt bántották, most ő bánt másokat. Szóval voltál mindkét oldalon. Hidd el, engem is ér támadás még családon belülről is, tudom, hgoy sz*r, ha nem értenek egyet az emberrel, vagy olyan dologban kritizálják, ami fontos neki. De akkor nem kell fórumot indítani. Megoldási javaslatokat vártál, én azt próbáltam írni. Többször leírtam, hgoy nem bántásnak, támadásnak szántam, mégis folyton annak vetted. Ha ennyire nem érted, amit modani akarok, ne is foglalkozz vele.

Néha az is elég, hogy anyu-apu mérgében becsapja az ajtót, odavágja az egeret az egérpadhoz, amikor pl. neki nem tetsző hozzászólást olvas. Felemeli a hangját, mérgében csapkod - nem kell megütni a másik embert ahhoz, hogy ez is rossz üzenetet közvetítsen a gyerek felé: mert így ez lesz neki a düh levezetésének a normális módja, hiszen mástól is ezt látja. Mellesleg egy szóval sem mondtam, írtam, hogy bántalmazzátok egymást. Olyasmi miatt vagy rám dühös, amit csak te képzelsz bele az írásomba, amikor tényleg csak segíteni szerettem volna. És most meg már a dühödtől nem látsz, és agresszívan reagálsz.

Kívánom, hogy varázsütésre elmúljon a gondod. Kívánom, hogy anélkül, hogy hallgatsz itt bárkire is, a gyerek kinőjje a problémát, még azelőtt, hogy akár a te másik gyerekedben, vagy más gyerekében, vagy saját magában kárt tegyen.

Tényleg kívánom!

Nem akartam indulatokat szítani. Segíteni szerettem volna.

Mégpedig azzal, hogy gyakorló anyaként úgy látom, hogy igenis KELL a gyereknek, hogy legyenek határai kijelölve. Kell, hogy a szülő irányt mutasson. Márcsak azért is, mert ha egy 3 évesnek nem tud határokat szabni, mi lesz, amikor a gyerek tinédzser lesz?

Az, hogy egy gyerek büntetést kap, még nem jelenti, hogy az anyja nem szereti a gyerekét. Sokszor sokkal inkább jelenti azt.

Én a gyerekemmel mindig mindent megbeszélek. Sokat játszok vele, mesélek neki. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ha rosszat tesz, azért ne járna büntetés. Ez nem testi fenyítés, nem terror alatt tartás, hanem tanítás: minden tett következménnyel jár.

Az én fiamnál büntetés az is, hogy ha nem játszhat a kedvenc játékával, nem nézheti meg a kedvenc meséjét, este nem olvasok neki 3 mesét, csak 2-t.

És sose úgy büntetem, hogy előre ne tudná. Előre megmondom neki, hgoy ha direkt kiönti a narancslevet a szőnyegre, akkor este nem lesz Maja a méhecske. És tartom hozzá magam.

De azt is tudja, hogy jutalom is jár, ha pl. segít.

És ez nem csak a 4évesemnél válik be, mert ő már "nagyobb". Bevált ez már 2 évesen is. Csak akkor még más volt a tétje.

Kifejezetten jónak tartom, hogy felismerte a problémát a szülő, és tenni akar ellene.

Vagy én nem fogalmazok érthetően, vagy csak a támadást akarja belelátni és ugyanolyan indulatosan reagál, mint a gyerek a számológéppel. Utóbbi esetben ez családi minta, amit követ, és ez fel se tűnik senkinek...

ezt most találtam [link]

Lelki segítség - pszichológia és önismeret

Ok. Úgy kellett volna kérdeznem, hogy a probléma megszüntetésére konkrétan milyen lépéseket tesz? Érted a különbséget, ugye? Egyáltalán nem akartam azt a benyomást kelteni, hogy elhanyagoló, nemtörődöm szülőnek gondolom.

Én is játszom a gyerekkel, de ha vannak problémák, bizonyos dolgokat csak azért csinálunk, hogy ez megszűnjön. Igaz, nekünk egész más jellegű gondjaink vannak, de az elv ugyanaz!:)

Nem, biztos nem elég, hiszen nem maradt abba a dolog, a főzőcskézést stb-t gondolom azért írta, hogy a gyerekkel foglalkozva van, nincs elhanyagolva, nem ez az oka a verekedésnek.

Viszont nekem pont az jön le, hogy a szülő nagyon is foglalkozik azzal, hogy megszüntesse ezt, ezért nem tartottam "szerencsésnek" azt a felkérdezést, hogy "mit tesz ezért"nagyon is próbálkozik, az más kérdés, hogy egyelőre nem jött be a dolog, ezért is kért segítséget.

Koszonom a pozitív hozzáállást! Igen emberekkel dolgozom és is ! Sajnos nemvagyunk egyformák én is hirtelen indulatú vagyok ám, csak felnőttként ugye miszáj magát az embernek türtőztetni bizonyos helyzetekben!

Igazából az is baj hogy az elmúlt évfolyamban rövid ideig az enyémet is ütötték és harapták mert ő volt a kicsi! Gyanítom hogy úgy mérte, fel a helyzetet, hogy na mostmár ő a nagy! Ez gyakran mondja is "UGYE ÉN MÁN NAGY VAGYOK"

Futólag említettek már a helyi gyermekpszichológusnak aki hetente látja a gyereket mert a baba klubban találkozunk, megállapította. hogy nagy a mozgásigénye és határozott kislány de olyan kicsi még! Beszélgetést javasolt! Ez mindig megtörténik, most mesékkel próbálkozunk! Célratöróen, ahol összevesznek kibékülnek! ???

Nekem 2 ovis gyerekem van, egy fiú-egy lány, ők nem verekednek, de a hideg ráz a verekedős gyerekektől, pláne ha az enyémeket verik. Nagyon jó, hogy próbálod megoldani a dolgot, hidd el hogy a többi szülő nem nézi ezt jó szemmel.

Szerintem vonj meg tőle valamit amit nagyon szeret és légy következetes. PL.: ha megüt valakit vedd el tőle a kedvenc játékát 3 napra. Ha ebben az időben nem bánt senkit visszakaphatja, de amint ismét üt, megint vedd el tőle. Talán így megtanulja, hogy következménye van a dolognak.

Olvastam.

Nem ismerem a fórumindító gyerekét, de ha a legelső hozzászólás első pár mondatát újraolvasod, akkor láthatod, hogy nem az következik belőle, hogy 1x-2x fordult ez elő...:(

Szerintem azért egy szülő nagyjából láthatja,hogy van-e baja a gyereknek (pl.autista) vagy szimplán csak rosszalkodik.

Egyébként nem tudom,nekem nagyon durva amit írsz.Nekem is volt olyan,hogy megmarták a lányom arcát,vagy ellökték motorral a betonon,ugyanúgy ő is volt,hogy odacsapott ha szekálták,de ameddig ez nem rendszeres,illetve a gondozók tudják kezelni,nem aggódom.Sose álltam neki egyik szülőnek sem,sőt a lányomat is az marta,meg verte fejbe akik a barátai...volt szülő aki elkezdett magyarázkodni,de én nem vettem zokon a dolgot.Tanultam,és munka során is tapasztaltam ezeket a "kakaskodásokat" is.Ahol probléma van,és gondos óvónők,gondozók,ott nem fogják annyiban hagyni ha valakinél kórosan elfajul a dolog,ők javasolják a kivizsgálást.Nekem ez a tapasztalatom!

A terrorizációt viszont nem szabad hagyni,de az inkább nagyobb korban jellemző a kölkökre.

Hát, hogy a problémával kapcsolatban mit tesz, arra én csak azt olvastam, hogy elmondja neki, hogy ne csinálja, hagyja rájuk.

A többi dolog a normális napi élet része. Nem hiszem, hogy azért játszik, főzőcskézik a gyerekkel, hogy ne verekedjen...

Viszont az kevés, hogy elmondom neki, ne csinálja... Ha ilyen könnyű lenne, egy gyerek se túrná az orrát, stb.

Én nem bántok senkit, de pl. elkeserítőnek tartom, hogy 1 gyerkőc terrorban tart másik 19-et. (ez csak egy szám)

Az ilyen gyerekek általában előbb-utóbb 'emberükre' találnak!

Na, ilyenkor van az, hogy a legjobban az a szülő háborodik fel, akinek a gyerkőce volt eddig a kiskakas.

mi csoportunkba ez volt!

Az meg egy dolog, hogy a verekedős, kezelhetetlen gyerekek szülei keresik a megoldást, de ez nem segít azokon a gyerekeken, akiket bántanak!

..nem akarnak oviba menni, félnek, stb.

1gyerek miatt szenved a többi! Lássuk be, ez nem valami pozitív!

Tudod, az én fiam most lesz 4. Nem hülye, csak kicsi. Ez azt jelenti, hogy nem lehet mindent elnézni neki, mert "ilyen korban van".

Igenis kellenek a gyereknek a határok, kell, hogy megtanítsd neki, mi a jó és mi a rossz. És azt is, hogy mindennek van következménye: ha jót tesz, jutalom, ha rosszat, büntetés.

Minden gyereknek más a jutalom is, a büntetés is. Az is büntetés lehet, ha nem nézhet tévét, az is, ha nem kap csokit, minden gyerek más.

De gondolj bele: ha valamit teszel, és minden nap elmondják, hogy "ejnyebejnyenemszabad", akkor mit reagálsz? Ha te magad nem vagy erről megggyőződve (márpedig a gyerek nincs, mert akkor nem csinálná), akkor egy idő után simán elengeded a füled mellett, és nem változik semmi.

Aztán majd egyszer teljesen véletlenül maradandó sérülést okoz.

Ha nincs szervi baja, akkor is beszélhet vele gyerekpszichológus, ha rendszeres ez a dolog. Márpedig a fórumindító azt írta, hogy már a családot is kikészíti a dolog, tehát tuti nem egyszeri dolog.

Igen, első körben az óvónő dolga az óvodában rendet tartani, de neki se könnyű, ha otthon a szülők nem rakták le az alapokat!

Egy problémás gyerek anyukájaként mondom a saját érdeketekben, hogy most azonnal el kell vinni pszichiátriai kivizsgálásra, ne hallgass senkire. Nem azért, mert önmagában ez olyan szörnyűség, volt ilyen már a világtörténelemben. Hanem azért, mert ma a szülőtársak nagyon problémásak, ha a gyerekeddel a legkisebb gond van, rádszállhatnak. Örülj neki, hogy ilyen a kislány anyukája, akit "bántott" a lányod. A bölcsiben nálunk (MONDOM BÖLCSIBEN!) harap az egyik kisfiú. Elküldték már pszichológushoz, megvolt a vélemény. Semmi különös. Azóta is megharapott valakit. Rendőrségi látleletet vetettek fel, és a túlpörgött szülők nagy része velük tart.. Merthogy nemigazhogynemlehetmegfegyelmezni..

A nagyfiammal is voltunk mi minden. Aztán hosszú kálvária után kiderült, hogy autista. Azóta megfelelő helyen van, megfelelően fejlődik is. De én is mindig attól féltem, hogy csinál valamit, engem vesznek elő.. Nagyon rossz érzés volt.

Ma már bánom, hogy nem rögtön a pszichiátriára vittem, ahogy éreztem, hogy baj van. Ott is dolgozik sok pszichológus, ha olyan problémát látnak úgyis oda küldenek.

Viszont ami nagyon fontos, bármi történik, te tudod mondani, hogy vitted a gyereket, törődsz a dologgal. Arról nem is beszélve, hogy még akkor is tudnak segíteni túlbillenni ezen a nehéz korszakon, ha egyébként semmiextra bajotok nincs, csak ő épp ilyen...