Van kiút a depresszióból? (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Van kiút a depresszióból?
Szia!! Én is úgy kaptam, a keresztes verset, a másikat meg az iwiwenláttam két másik Sorstársam profiljánál...
Ebből a fantázianévből nem tudom eldönteni, hogy Férfi vagy, vagy Nő...
Csak merő kíváncsiságból, mert Rendőr szerettél volna lenni...
De hidd el nekem, soha, de soha nem szabad feladni egy tanulmányt Valaki, vagy Valami miatt, mert utánna bánni fogod örökké, és ez látszik is abból, amit írtál...
Próbálj más irányba orientálódni...
De ahhoz hosszasan gondolkozz el azon, hogy igazából mi az, ami érdekel, és nem csak múló ideig...
Szia!! Üdvözlettel: Hajni
Nem, dehogy bosszant.
Örülök, hogy megtaláltam itt Önöket. Nem tudom, de önökkel beszélgetve valami különös nyugalmat érzek.
Jól esik, hogy megértenek. A családom nem ért meg, viccnek nézik az egészet. Sőt, néha az édesanyám és a bátyám még belém is rúg szavakkal.
Amikor gúnyolódnak, hogy bukott rendőr vagyok. Cseppet sem vicces, nagyon fáj, és rosszúl esik. Támogatniuk kellene, nem bántani. :(
Honnan szerzel ilyen szép verseket gondolatokat???
Nagyon szép, amiket írsz. Jól érzem, hogy te is Isten felé fordultál?
Látod mit tud tenni az emberrel? Fájdalom kell ahhoz, hogy eszünkbe jusson a mi Istenünk.
Hát persze... én is úgy kaptam, és gondoltam ide is illik többek közt, hisz olyan csodálatos...
És íme mégegy:
Egyszer Isten egy angyal kíséretében lenézett a földre és azon tanakodott, hogy melyik anyának milyen gyermeket adjon. Rámutatott egy asszonyra és azt mondta az angyalnak:
-Ennek adjunk egy fogyatékos gyermeket!
Az angyal megdöbbent és így szólt:
-De kifogja bírni?
Isten ezt válaszolta:
-Igen, kifogja bírni. Nagyon sok fájdalomban, keserűségben és lemondásban lesz része, de ez a többi anya fölé emeli őt, ettől lesz ő különleges anya. A fogyatékos gyermek nagyon sok szeretetet nyújt, és soha nem okoz tudatosan fájdalmat. Igen! Kifogja bírni! Mert én minden lépését figyelni fogom, mindig mellette leszek, még akkor is, ha ő ezt nem is veszi észre...
Az fhajnalrita , és az fhajnalkarita ugyanaz a felhasználó, csak amikor a cikkemet az Autista Kisfiamról több helyre kitettem, akkor a Spamszűrő törölt az fhajnal névvel, aztán újra regisztráltam, de Hoxa visszaregisztrálta az eredetit is...
Szia!! Hajni
Pont az a baj, hogy az én fejemből sem törlődik a múlt. próbálok menekülni előle, de nem megy. És hiába mon nekem bárki ezt-azt, nem hiszem. Feleslegesen ígérgetnek, nem bízom senkiben, nehéz így élni, néha nagyon kiborít.
Máskor meg olyan semmilyen hangulatom van.
Egyszerűen semmi sem boldogít, korábban ez nem így volt. A pici dolgokat is tudtam értékelni. :(
Ön szerint én olyan jól érzem magam???
Nagy tévedés, próbálom elzárni magam mindentől, az emberektől, sokszor pedig azon is elgondolkodom, hogy érdemes-e élnem.
Az a baj velem, hogy nem vagyok képes feldolgozni dolgokat, és ez megkeserítte az életemet, és ez már lassan 3 éve tart. addig is volt elég bajom, de most meg pláne.
Nem tudom mi lesz belőlem, lecsúsztam a jó útról,de nem tudok visszamászni, és csak nevetnek rajtam, ahelyett, hogy segítenének. Viccnek nézik, pedig nagyon is komoly.
Sziasztok!
Nagyon szép ez a vers, pont most írtam hasonló témáról a naplómban.
Megengeded, hogy felhasználjam ott a versedet? Szeretném feltenni, csodálatos.
EGy gyönyörű vers!! - Mindenkinek!!
Mosoly
Egyszer, nagyon-nagyon régen,
amikor az Isten egy pillantásra megálmodta a világot,
igen, pont abban a pillanatban Rád is gondolt.
És elmosolyodott. Örült neked.
Az Isten, már akkor hallotta
az összes gyermekkori gügyögésedet;
látta az első bizonytalan lépéseidet a fűben,
és az első "a" betűt amit belerajzoltál az elemista füzet csíkjaiba.
Isten tovább mosolygott, és szívesen nézett téged.
Ő már akkor előre látta a durcás sértődéseidet,
a toporzékolós kiabálásodat, a Barátaid melletti kiállásodat,
az első szerelmes pillantásodat. . .
Minden percedet előre látta, hallotta, érezte és értette.
És minden perced szépségéért előre lelkesedett.
Az Isten jól megfigyelt téged.
Megnézte a kezed, a vállad és a lábaidat.
Megnézte hátad ívét, gerinced vonalát, csigolyáid alakját és erejét.
Ebben az ősrégi teremtő pillanatban,
őszinte szeretetből teremtett neked egy pont a hátadhoz illő KERESZTET-, amilyet senki másnak nem adott.
Rád nézett az Isten, és tetszettél neki a KERESZTEDDEL. Örömmel látta, hogy mindaz, amit alkotott, jó.
Búcsúzóul, amikor még egy röpke mosoly erejéig visszapillantott rád, MEGERŐSÍTETTE A LÁBADAT, HOGY KÖNNYEBBEN VIDD A KERESZTED.
Arra gondolt, hogy ha majd eljön az idő és világra jössz, akkor szívesen segít majd Neked, ha kéred.
Mert ezalatt a teremtő pillanat alatt még jobban megszeretett a KERESZTEDDEL EGYÜTT.
de mi miatt - csak tudod vagy sejted. Én is általában csak mondom hogy ááá szar kedvem van - miért - nem tudom- pedig tudom - csak ...
Na miért is? :-)
Ezt a vitaminosat nem azoknak írtam, akik tényleges bajok miatt depressziósak, mint pl. autista gyermek.
Hanem csak a hagyjál, nincs kedvem, utálok mindenkire gondoltam. ....
Depresszió! Szerintem vitaminhiány!
B1, B2 vitamin és vége a negatív gondolatoknak, az idegrendszer fáradtságának.
Szia!!
NE add fel, én többször is voltam mélydepresszióban, mind a Családi, mind pedig az Autista GYermekem miatt...
Ha megnézed az interaktivitásnál, hogy mit írtam, de ez csak az Autista Gyermekem miatt elszenvedett sérelmek, és a gyermekkori sérelmeket le sem írtam, azt úgy sem lehet megváltoztatni, mert a múltban volt...
Nagyon fontos egy jó psychiáter, és kérelek keress egyet, hidd el nekem, hogy én i skrónikus depressziós vagyok, visszaeső, csak most a nyugalmi időszakom élem, ki tudja meddig, és többször voltam olyan súlyos pánikbeteg, hogy a volt munkahelyemről, ahol szintén nem értettek meg, honnan is tudhatták volna, több alkalommal is a rohammentő vitt el pánikrohammal, mert a volt szemét kollégáimnak fogalmuk nem volt róla, hogy mitől vagyok rosszul, de kitűnő szakember sokat segíthet...
Volt olyan időszak, amikor meghalt a Kisfiam Apukája, és a fogyatékos Kisfiam,mivel nem bírtam a psychikai terhet, a megpróbáltatásokat, intézetbe kellett helyeznem, és ettől a dupla fájdalomtól többször volt idegösszeomlásom...
PErsze akkor én is huszonéves voltam, elhagytam magam, eleinte talán önsajnálatom is voalt, csak az idő múlása, a megpróbáltatások sorozat megedzett, és mára erős vagyok, mint az acél, de ettől még most is visszatérnek a rosszullétek...
Feltétlenül kell szedni antidepresszánsokat, ésn is szedem a mai napig, már kb.12 éve, mert ez tart egyensúlyban psychikailag, de ma már tudok küzdeni, kitűnő szerek...
Csak a nyugtató ennek a szernek az összekombinálása nélkülnem sokat segít...
Hidd el nekem, tudom, először én sem hittem benne, hogy kitűnű kémiai szerek...
Az agyunk biokémiai folyamatait segítenek egyensúlyban tartani...
Szóval minél előbb keress egy jó psychiátert, ezt nem kell szégyellni, népbetegség, hisz olyan világot élünk...
Sajnos nekem is kilátástalan a sorsom, mert hol van munkám, hol meg nincs, mivel mindenhol csak munkaerő-kölcsönzőn át lehet KAnizsán munkát találni, és Ők úgy foglalkoztatnak mindenkit, hogy 3 hónap, és viszlát...
Addig van adókedvezmény a munkaerő után, utánna már nem éri meg foglalkoztatni...
Néha a számláim is alig tudom kifizetni, de nem adom fel...
Sziasztok!
Személy szerint én is vagy két éve depresszióban vagyok. MOstmár odáig jutottam, hogy nyugtatót szedek. Talán így könnyebb elviselni a dolgokat. Az ürességérzés. Leginkább ez idegesít. Doktorhoz nem igazán fordultam. Úgy állok hozzá, hogyha a családomra sem számíthatók (volt rá példa, és eléggé szomorú), akkor egy kívülálló még úgyse fog segíteni. Csak lenne valami kiút. Többször megfordult a halál a gondolataimban, de gyáva vagyok, és nem tudom megtenni. Tényleg ezt kívülállók nem értik, nem érthetik meg.
Amúgy ezt is egy egész sorozatnak köszönhetem: anyámat megcsalta faterom, fél évre rá elköltöztünk (ott éltek/élnek az igazi barátaim, vagy két ember), utána megint fél évre rá megcsalta ismételten faterom anyumat, barátnőm öngyilkossági kísérlete, amiről csak később értesültem, rossz lett az érettségi, és ami legutóbb betett, az a munkahelyem volt. Ezeket csak azért írom le, hogy nem csak a gyengébb lelkületű emberek lehetnek depressziósok. Főleg, ha semmi segítség nem áll rendelkezésükre, csakis magukra számíthatnak!
Persze, ott van, hogy sohasem szabad feladni! Próbálom is ehhez tartani magam, azért is vagyok még itt! De ha folyton jönnek a pofonok az élettől, mielőtt talpraállhatna az ember... nos nem könnyű. Tudom, hogy nehéz, de az optimista szemléletet meg kell próbálni fenntartani! Mégha maga az illető nem is hisz benne, egy idő után jobb lesz valamelyest! Never give up!!
A depressziós úgy érzi, hogy teljesen más dimenzióban van, és csodálkozik azon, hogyan is tudott így megváltozni az élete, hiszen korábban milyen vidám, gondtalan ember volt. A depressziót az agy szerotonin hiánya okozza.
10 évvel ezelőtt egy szakítás után én is depressziós lettem, fél évig magamba voltam zuhanva. Egy női lapot olvasva döbbentem rá, hogy mi is az én bajom, és felkerestem azt a pszichiáternőt, aki a cikkben beszélt a betegségről.
Ő igazán beszélgetett velem, elmondta, milyen hatásai lesznek annak a gyógyszernek, amit felír. Ez volt a Prozac. Két hónapig szedtem, amikor úgy éreztem, anélkül is tudok létezni. Mondta, hogy ne hagyjam abba ilyen gyorsan, mert legalább egy évig szedni kellene, de én nem hallgattam rá, és szerencsére azóta sem jött vissza a depresszióm.
Viszont a tudat, hogy van rá gyógyszer, megnyugtatott. Remélem, soha többet nem lesz rá szükségem.
Ha az ember talál egy nagyon jó psychiátert, Aki tényleg kitűnő szakorvos a szakterületén, Akileül, és beszélget velünk, Akinek az idejéből akár fél-, vagy egy egész órát is "el lehet rabolni", akkor az már a gyógyuláshoz vezetőút...
De tény, hogy nekünk is akarni kell, nem szabad elhagyni magunkat, mert különben a gonosz emberek eltaposnak, és a hátunkra állva másznak felfelé a ranglétrán, és kiröhögik a kínunkat, nevetségessé tesznek ezzel mások előtt. Akik nem tudják, hogy milyen depressziósnak lenni, ha nem voltak benne, akkor úgy sem tudják elfogadni...
De: ...a Psychiáterek is csak egy felületes kezelést tudnak adni, hogy erősebbek legyünk ahhoz, hogy megküzdjünk a problémánkkal, tény az, hogy nekünk kell megoldanunk, mert más nem fogja megtenni helyettünk...
Szóval az antidepresszáns tabletták csak abban segítenek, hogy megerősödjünk lelkileg, és képesek legyünk arra, hogy megoldjuk a megoldandó feladatot...
Van-e kiút a depiből?
Nekem volt (remélem így is marad! :D
Jóllehet az életet kedvelő, agilis, vállalkozókedvű, az életre nyitott, vagány és jókedvű leányzó voltam!
Mégis néhány éve volt egy olyan időszak (1-2 év) az életemben, amikor már nem bírtam egy idő után feldolgozni a sorozatosan ismétlődő "sorscsapásokat" (hozzátartozók halála, becsapottság, kudarcok, magány, hibás döntések/választások következményei, munkanélküliség, egzisztencia megtartása, szakmaváltás, vizsgakövetelmények, stb., stb., stb.!)
Számomra észrevétlenül alakult ki a depresszióm. A környezetem sem igen vette észre rajtam, bár furcsállták a megváltozott viselkedésemet, szokásaimat.
Mire rádöbbentem, már nyakig benne voltam, és végül csak külső segítséggel bírtam kimászni belőle.
De ehhez fel kell ismerni, és be kell ismerni, hogy "Igen, depressziós vagyok. Igen, segítségre van szükségem!"
És a változtatásért/gyógyulásért TENNI KELL!!!
Meg kell mozdulni, utána kell járni, hogy ki-hol-milyen módszert alkalmazva segíthet.
Akár több módszert is ki kell próbálni, mire az ember rátalál a számára megfelelő orvosra, terapeutára.
Nekem a pszichiátriai hozzáállás soha nem volt szimpatikus, azt kihagytam.
(dr Feldmár András véleménye ezügyben megszívlelendő!)
Ami segített: Pszichológus + kineziólógus + ha szükség volt rá, akkor nyugtató/altató + a saját eltökélt szándékom a változásra + munkaterápia + teljes életmódváltás + ha szükséges munkahely-, baráti-kör váltás, tehát ám blokk cuzámmen minden :)
Teljesen megváltozott bennem/körülöttem minden.
Jelenleg is elég sok kihívás, megoldandó feladat van az életemben, de már nem hagyom, hogy legyűrjön és teljesen hatalmába kerítsen a "búbánat", az elkeseredettség, a "megzakkanás".
De biztos vannak olyanok is, akiknek külső segítség nélkül is sikerült kikecmeregniük a bánat és elkeseredettség legmélyebb belső "poklából"...
Aki nem tapasztalta meg ezt személyesen, az inkább hallgasson, és reménykedjen, hogy soha nem is fogja!