Való Világ 2010 (beszélgetés)
Itt csak az arány volt kétséges, Alek győzelme egy percig sem forgott veszélyben.
Az előző párbajokon kis különbség volt, ezért megmutatták, hogy nyomjon még sms-t a nép. Most meg 71-29, ha előbb megmutatják (és utána még 2x), már senki se szavazott volna.
Ne érts félre! Tisztában vagyok vele, hogy megrendezett műsor az egész.
Viszont a borsonline-nak nem fogják megmondani előre a végeredményt és a százalékot, mert azzal a saját lapjaikat teregetnék ki. Ezt az eredményt maguktól találták ki. Ami nem volt nehéz!
előbb-utóbb nem fog érni semmit a hisztije
Azért az is elég érdekes hogy a párbajon összesen egyszer mutatták meg a százalékokat!
Az eddigi párbajokon pedig legalább négyszer.
Vajon véletlen???????????
A kígyó jó hasonlat volt rá, még hasonlít is egy kicsit.
Ezt mindenki így gondolja itt:)
1., Ok nézzük meg ha kimegy Anikó ő megy-e vissza vagy az,akit nem nyomatnak szerkesztők
2., miért töröltet rengeteg helyen sima kommentet az RTL?
ugyanmár! Én egy fillért se költenék erre a műsorra. Minden meg van rendezve! Egy rossz magyar szappanopera, amit az ember csak azért néz, mert sehol nem megy semmi és ezen meg lehet csámcsogni és itélkezni. Annyi szuánalmas elszólás van benne, hogy már hajmeresztő. No meg mindenki egy-egy magyarországon a tv-ben parádézó embernek a valakije. Ugyanmár honnan lett nekik pl műkörmük?? Én nem láttam, hogy bemennének hozzájuk no meg ez nem is 2 perces munka, akkor azt nem is mutatták??? :D Nevetséges :D hja az éjféltől online adásban meg mindíg az jelenik meg, hogy pillanatnyilag nincs közvetítés :D Most akkor van vagy nincs?
Bocsánat a fanatikus rajongóktól, mert nem akarom őket bántani, meg a műsor főszereplőit sem! ez az rtl klub szégyene és mo-é
Ehhez nem kellett újságírónak lenni. Amikor mutatták a %-okat mi is tudtuk, hogy Alekoszé a több.
Béci akkor megy párbajozni amikor Alek már nem védett, hogy megmutathassa valóban legyőzi. A szerkesztők Bécit is szeretik.
S az is jellemző töröltet minden negatív hozzászólást az RTL (előbb-utóbb itt is biztos:)))
Cikk:
"Lementettünk egy képet az észlelésről, hátha törlik a kommenteket."
Különben nyílt titok,hogy csalnak:
[link]
Végignéztem az esti összefoglalót és úgy látom, nagy a valószínűsége, hogy szerda este Bécit választja ki Oli és csapata.
Eléggé ellene fordultak.
Ez esetben szerintem akár Olit is kihívhatja, akivel szemben veszíteni fog.
Tudom, merész tipp..
Azzal nem lenne gond, hogy önző (én is az lennék,hisz nyerni akar ember) a bajom az, hogy bedőlnek ennek páran:) Milyen ari, törékeny, bla-bla, közben jobban kell tőle tartani,mint Olitól lassan, csak egy pasi nem tud affektálni s hisztizni naponta:)
Én ott küldtem egy szavit, csak hogy nyugodt legyen a lelkiismeretem, hogy én mindent megtettem a kedvencemért. (szerencsémre nyert is)
Itt viszont annyira előrelátható az egész program, hogy nem költök rá egy forintot sem.
Ha végig gondolom, már maga Anikó sem tudja, kivel van jóban rosszban.
Ez az egész már egy nagy csalás szerintem. Arról szó sincs, hogy online nézhetnénk újra a dolgokat. A párom mondta is, hogy hülye vagyok, hagyom magam a színjátékon felhúzni. Igaza van.
Olivér fogadja mindig vissza Anikót, amit nem igazán értek azuok után ahogy vele beszélt, amit Alekosszal művel(lökdösődés), az ötös fogat szervezése ellenük....
Különben ha a sima netes szavazáson így csalnak, akkor mi lehet a pénzes sms-nél? Hu, oda sosem küldenék:) Egyszer valamelyik éneklős műsorban majdnem megtettem, de ott is negatívan álltam hozzá
Az életben az ilyet normális ember kerüli, mindig az a legnagyobb kígyó nőben, akiről elsőre nem jön le ;)
Szerintem Anikó totál oda van olivérért. De Olinak Szandi a kedvence. Ezért Anikó folyamatosan golyózza. A múltkor is össze akarta ugrasztani Évával és a négyest is ezért akarja szétválasztani.
Az már tényleg durva volt. Akkor is hülye kérdés volt. Szerintem Olivérék totál biztosak Alekosz győzelmében.
A kimondott szónak ereje van én is így gondolom,de a körítés (ahogy előttem is írták)volt a gond
Na bakker!Szandika tényleg beleesett Oliba?
Nagyon igazad van. De most már annyiszor kavargott ez a csaj, hogy azt sem tudni kivel, hogyan.
Ja bocsánat:))
Azt hittem olyantól szeretnél kérdezni,aki kedveli Anikót:)
Laci szereti bent Anikót, ezt ki is használja a kis affektálós
További ajánlott fórumok: