Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Válás után zsaroló, fenyegető ex feleség fórum

Válás után zsaroló, fenyegető ex feleség (beszélgetős fórum)


1 2
jan. 27. 21:37

Valós esetek a másik szülő elidegenítésére

Azt hazudni a gyermekeknek, hogy azért nincs hó közepére pénzük ennivalóra, mert apa nem fizet eleget, ellenben az új családját kitömi minden földi jóval.

Az iskolában a gyerek apja helyett a mostohaapját beírni gondozónak, holott apával mondjuk közös/váltott a felügyelet.

A láthatások azért hiúsulnak meg, mert anya folyton költözik, de direkt nem árulja el az új lakcímüket, elérhetőségüket.

Anya elveszi a gyermek apától kapott mobilját, kikapcsoltatja, ő pedig nem veszi fel a hívásokat, amikor a volt férj rajta keresztül próbálja gyermekét elérni.

Bármilyen baki van – pl. a láthatás végének kijelölt időpontnál 10 perccel később ér vissza apa a gyerek(ek)kel, – a szankció egy rövidebb láthatással/teljes eltiltással való fenyítés a jövőre nézve.

Minden létező beszélgetés során telebeszéli a gyerek fejét azzal, hogy apa egy utolsó szemét, gazember, aki elhagyta őt (ha így volt, akkor is aránytalanul gusztustalan elánnal és gyűlölködéssel, ha nem így, minél drámaibban), ezért a gyereknek is utálnia kell az apját.

Ígérni a gyereknek mindent (több tucat drága játékot), ha cserébe azt mondja apának, nem akar menni hozzá láthatásra.

Apával nem találkozhat úgy a gyerek, hogy az új párja is ott van, hiába él vele mondjuk évek óta, attól való félelmében tiltja a találkozót, hogy az új partnert megkedveli.

Az édesanya szándékosan rossz dátumot ad meg minden fontos eseménnyel kapcsolatban (iskolai furulyakoncert pl.), így apa nyilván nem tud időben megjelenni. Másik esetben utolsó pillanatban szól inkább, hogy minimálisra csökkentse annak esélyét, hogy a messze lakó édesapa oda tudjon érni.

jan. 27. 21:36

A gyermekek sem maradnak ki a “jóból”: őket minden eszközzel igyekszik akadályozni abban, hogy a láthatások rendben menjenek és egyáltalán sor kerülhessen rájuk, a telefonos vagy internetes kapcsolattartást ellehetetleníti számukra, emellett pedig apát nem értesíti semmiről, ami a gyermekek óvodai, iskolai, tanulmányi előmenetelével kapcsolatos (évnyitó, fellépés, koncert stb.).

A fentiekhez használt eszköztár ezek után sejthető, hogy nem túl elegáns és legális, köztük van a gyerekeknek, a volt férjnek és bárki másnak való hazudozás és a törvények megszegése is, olykor éppen sajnos a kicsik veszélyeztetésével.

Példák a volt férj igazságtalan büntetésére olvasóimtól

Mértéktelen gyermektartás követelése, cserébe ő nem vállal munkát, a gyermektartást viszont luxuscikkekre és a saját jólétére (fodrász, kozmetikus, masszázs, utazás, drága ruhák magának) költi, majd újabb és újabb pénzösszegekért áll sorba, mert azt állítja, éheznek, nem jönnek ki a havi összegből.

A gyermektartáson felül fizetteti apával minden luxusötletét, ami felmerül: drága táborokba küldi a gyerekeket a volt férj hozzájárulása nélkül, magániskolába íratja egyeztetés nélkül, ahol a tandíj meglehetősen húzós összegű.

Hosszú éveken át pereskedik, mindig kitalál valami újabb “szálat”, amibe bele lehet kapaszkodni, majd azt tűzön-vízen keresztül próbálja érvényre juttatni. Hogy a másik szülő szerinte veri a gyermeket, ezzel telebeszéli a gyerek fejét, megkeni a pszichológus szakértőt.

Direkt messzire költözik a gyermekkel, hogy a láthatások költsége magasabbra rúgjon.

Zaklatja a volt férje új családját, például az új partner autójára kromofágot önt(et), felhívják olykor idegenek a férfit azzal a hírrel, hogy tudja-e, az új párja csalja őt.

Zaklató hadműveletbe kezd, minden apró-cseprő gondjával az éjszaka közepén is a volt társát hívja, kergeti az őrületbe (pl. pók van a gyerek szobájában, ki kell cserélni a lépcsőházban egy izzót)

Az állami egészségügyi ellátás igénybe vétele helyett – tudván, apa mindennek a felét fizeti – szándékosan a legdrágább magánorvosokhoz hurcolja a gyerek(ek)et.

Apa címére vitet ki drága – jobb esetben a gyereknek szánt – csomagokat, utánvétes fizetéssel, aminek az árát sosem fogja tudni behajtani a volt feleségen.

Kiköti a válóper során, hogy csak apa viheti el a láthatásokra a gyereket, nagyszülők és egyéb segítők nem. A dolog bökkenője, hogy anya nagyon messze költözött/apa több műszakban dolgozik/olcsóbb lenne a nyugdíjas ismerősöket/arra járó barátokat megbízni egy fuvarral.

Ha a láthatás során apánál felejtődik egy-egy ruhadarab vagy játék, azonnal telefonál, hogy most azonnal vigye el nekik az édesapa. Ez jellemzően itt is a távolabb lakó édesapák esetén extra kiadás.

jan. 27. 21:35

Amikor a válás után kezdődik az igazi szívatás

Van egy érdekes kifejezés, a szakirodalom csak úgy említi, hogy “válással összefüggő rosszindulatú anya szindróma” (DRMMS, Divorce Related Malicious Mother Syndrome). Már kiolvasni is rossz, pedig a hosszú és hangzatos elnevezés nem is olyan ritka, mint hinnénk – mondjuk kívülállóként. Már lehet, unalmas, hogy mindig ugyanúgy indul minden posztom, de hihetetlen, amiket az olvasóim mesélnek a privát fórumon, ami a blog kapcsán jött létre a háttérben. Hogy az édesanyák, akikkel rend szerint többet vannak válás közben/után a gyerekek, mit művelnek a volt férjükkel (és új családjával). Az is érdekes, hogy ez a “kórkép” – mert egyszerűen nem tudom másképp aposztrofálni – egészen hasonló mintázatot mutat az érintetteknél, ami a szakirodalom szerint így néz ki.

A rosszindulatú exfeleség ismérvei

Kezdődik a dolog a volt/még vele válóperben álló férj aránytalan és igazságtalan büntetésével: a közös gyermek(ek)et próbálja minden eszközzel elidegeníteni az apjuktól, s ehhez minden gátlás nélkül felhasználja a nagyszülőket, rokonokat és barátokat is. A folyamatot nagyban elősegíti a mértéktelen és ésszerűtlen pereskedési folyamat, amibe bonyolódik, mindenbe beleköt, megfellebbez és addig nyújtja a pert, ameddig nem szégyelli.

51. Hopeless78 (válaszként erre: 50. - Enissa)
jan. 25. 00:31
Köszi, ez pl. egy nagyon korrekt segítség indulásnak.
50. Enissa (válaszként erre: 1. - Hopeless78)
jan. 24. 20:20

A gyámügyhöz kell fordulnotok, ott felvetni a láthatási problémát is.

Nem csupán a párod dolgozik így , tehát van erre is megoldás.

Azt is mondja el a párod, hogy önveszélyes, így a gyerekre is veszélyt jelenthet.

A gyámügy megadhat időpontot, ha a feleség nem adja akkor, másik napot kell biztosítani, ha végképp nem adja, bírságot kell fizetnie.

Ha a gyámügy már nem tud segíteni, akkor a bírósághoz kell fordulni, de legyen erről papírotok, hogy a 'ranglétrákat igénybe vettétek'


Egy családügyekben jártas, jó ügyvéd tud igazán ebben segíteni. Neki nyilván nagyobb rálátása lesz, mint 10-20 mondat.

Sok sikert!

49. Enissa (válaszként erre: 46. - Hopeless78)
jan. 24. 20:11

A problémádat tudom nem oldja meg, csak bennem felvetődött, mi az a 4 műszak?

Dolgoztam hasonló műszakban, eszembe nem jutott, hogy 4 műszakban dolgozom.

Nappalos, éjszakás és szabadnaposnak mondtam.

De nem is ez a lényeg. Hat hónapot bírtam, aztán feladtam, mert nehéz család mellett, és stresszes is volt rettenetesen.

48. Piroska52 (válaszként erre: 46. - Hopeless78)
jan. 24. 20:07
ilyen beosztás mellett,neked kell bedobni magad,ha a helyzet úgy kivánja,te vagy a párja,csak rád számithat,
47. Pampalini (válaszként erre: 44. - Enissa)
jan. 24. 20:00

Pedig egyszerü.

1. műszak dolgozik 12 órát nappal Hétfön kedden szerdán

2. műszak dolgozik 12 órát éjjel Hétfőn kedden szerdán

3. Műszak dolgozik 12 órát Nappal Csütörtök péntek szombat

4. műszak dolgozik 12 órát éjjel Csütörtök péntek szombat

2. műszak dolgozik 12 órát nappal Vasárnap hétfő kedd

1. műszak dolgozik 12 órát éjjel Vasárnap hétfő kedd

4. műszak dolgozik 12 órát nappal Szerda csütörtök péntek

3. Műszak dolgozik 12 órát éjjel szerda csütörtök péntek

Aztán kezdik elölről.

jan. 24. 19:59
Általában 3 nap délelőttös (6-tól este 6-ig), majd ezután 3 nap pihi, ezután 3 nap éjszaka (este 6-tól reggel 6-ig), majd ezután 3 nap pihi. Ezt nevezik 4műszaknak hivatalosan (nem magamtól írtam). Mivel az éjszakás pihi időtartama és a nappali pihi időtartama is más hosszúságú, emiatt 4 szerintem. Ha belegondolsz, eléggé szívás, főleg párkapcsolatban, pláne ebben a helyzetben, amiben most vagyunk, nagy szervezést, nagy lemondást, nagy empátiát igényel. Amúgy nektek most ez a legfontosabb tudnivaló ebben az egészben? Most őszintén kérdezem...
45. Enissa (válaszként erre: 44. - Enissa)
jan. 24. 19:46
Javítok. A délelőtt, délután és éjszakás az 3 műszak.
44. Enissa (válaszként erre: 42. - Globus)
jan. 24. 19:43

:D Szégyen, de nem értem .

Én még műszakot, csak úgy hallottam, éjszakás, délelőttös, délutános. 'Csúszósnak nevezték, amikor az eü-ben, igaz 12 órás volt valaki, de nem az intézményben megszokott 7-19-ig dolgozott és fordítva, hanem 10-22-óráig és szintén fordítva.

Ez akkor is 2 műszak, szabadnapokkal.

Vagy van a 24 óra munka 48 óra szabad.

43. Pampalini (válaszként erre: 42. - Globus)
jan. 24. 19:21
Hát nem tudom. 9 napot törvényileg sem lehet ledolgoztatni egyhuzamban. Gondolom rosszul emlékszel. Nem tudom ez hol lehet. Bár ez inkább kórházi munkabeosztásnak tűnik, de ott nem 4 műszaknak nevezik.
42. globus (válaszként erre: 41. - Enissa)
jan. 24. 18:44

Nekem volt egy éves műszakbeosztásom róla valahol, talán a munkahelyi gépen, nem tudom...

Kb. így lehet elképzelni: két nap éjjel, 1 szabad, 3 nap délután, 2 szabad, 4 nap délelőtt, 5 éjjel, 1 szabad stb. Beosztás jellege miatt csak vasárnapra eshet kötelező túlóra, ezt én sem értem, de állítólag logikus.

41. Enissa (válaszként erre: 20. - Birebora)
jan. 24. 18:41
Már ketten vagyunk, én is azon agyaltam milyen a 4 műszakos beosztás?
40. Pampalini (válaszként erre: 20. - Birebora)
jan. 24. 17:47
Pl. van egy gyár, non stop üzemel. 3 napig 2 műszak vált. Egyik éjjel, másik nappal. Addig a másik kettő műszak szabadnapos. Aztán cserélnek. Így van 4 műszak.
jan. 24. 09:56

Újabb húzása volt a nőnek, és sajnos egyre több az ilyen majd. Most fórumokat böngészek és sajnos sokban azt olvasom, hogy a bíró egyszerűen nem vette figyelembe ezeket a bizonyítékokat (képernyőképek)... a párom egyelőre "a gyerek érdekében" mintha homokba dugná a fejét, de én nem kényszeríthetem, nem dönthetek helyette.

Most múlt héten emiatt kellett szombaton szabadnapot kivennie, hogy a gyereket elvigye focizni ("sz@r apa vagy, ha ezt nem teszed meg"), most szombaton pihenőnapja lenne, megint focibajnokság, erre az anya bejelentette az edzőnek, hogy a gyerek nem megy, családi programon vesz részt (utólag megtudtuk, aquaparkba mennek, nyilván ezt is megteheti, a múlt heti közjáték is csak az apa alázása végett volt, amiatt volt annyira fontos a foci, hogy szabadságot vegyen ki emiatt). Valószínűleg ezt amiatt csinálja a nő, hogy teljesen kizökkentsen minket, mert most meg úgy van, hogy oké, szombaton nem kell vinni a gyereket, de vasárnap meg mi mentünk volna az anyukám névnapját ünnepelni, és ezt nyilván jól megérezte, így vasárnap a párom megnyerte a gyereket. Nem tudom, meddig fog ez menni.

Ja, megírta, hogy az az öngyilkossággal való fenyegetőzés csak azért volt, mert "napja volt, ennyi". Hát, köszönjük.

38. LadyBird 2015 (válaszként erre: 4. - Hopeless78)
jan. 22. 20:31
Készítsetek képernyőfotókat az üzenetekről.
37. Piroska52 (válaszként erre: 36. - Hopeless78)
jan. 22. 20:13

az enyém 7-ikes,okos kitünő tanuló,

mégsem bir vele az anyja,mert nem olyan hizelgős mint a kicsi,

kerek-perec megmondta,mehet az apjához,

mondjuk ennél jobb nem történhetne a gyerekkel,mert a fiam párjával jól megértik egymást,

de megint új iskola, új tanárok, új osztálytársak,új város,

higgyétek el,a gyerek lelke nagyon sérülékeny,

vigyázzatok rá,

36. Hopeless78 (válaszként erre: 35. - Piroska52)
jan. 22. 19:42
Piroska, tegnap a kissrác tekintete... sosem fogom elfelejteni. Előttem tartotta magát, de az apjának sírt egy nagyot. Az a tanácstalanság. Elveszi ez a nő az összes biztonságát, amire a válás után nagy szüksége volt: ő tegnap haza akart menni a kis szobájába csak suli után, ahol biztonságban lehet, erre ez a közjáték, az, hogy egy majdhogynem idegen hozza el a suliból, és tegnap még este 10-kor nem tudtuk, hogyan hozzuk el a másnapi ruháját, könyveit. 11 után érte jött az anyuka az "új" pasijával. Kinek jó ez??? Mire jó ez a harc? :( Egy ennyi idős gyerek ebből vajon mit tapasztal, hogyan dolgozza fel? Én megértő vagyok, de nyilván felém még nincs bizalma, talán sosem lesz, az apukája meg nem szidja az anyukát a gyereknek, próbál mindent simítani (ellentétben a nővel... "olyan hülye vagy, mint apád" -és társai).
35. Piroska52 (válaszként erre: 33. - Hopeless78)
jan. 22. 19:22
a gyereket sajnálom,mert tönkre megy,
34. Pampalini (válaszként erre: 1. - Hopeless78)
jan. 22. 19:17
Nekem is van hasonló exem, bár az nem volt ilyen durva. Megcsalt egy pasival, aki az apja lehetett volna. Mikor külön mentünk, és én jöttem össze valakivel, bekavart. Anyagilag teljesen lenullázott aztán lelépett egy másik pasival. Az ilyenekben hatalmas birtoklási vágy él, és nem tudják elviselni ha a másiknak esetleg jobban megy a szekér.
33. Hopeless78 (válaszként erre: 32. - Piroska52)
jan. 22. 19:07
:( sajnálom, Piroska. Egy nagyinak is rettenetes lehet ezt végignézni :( Legfőképp amiatt, mert te is tehetetlen vagy :( <3
32. Piroska52 (válaszként erre: 30. - Hopeless78)
jan. 22. 19:04
Dezsavű érzetem van.
31. Hopeless78 (válaszként erre: 27. - Fat Black Pussycat)
jan. 22. 18:27
Rendben.
30. Hopeless78 (válaszként erre: 28. - Elliana)
jan. 22. 18:26
Köszönöm, hogy írtál... ez is rettenetes történet sajnos. Itt most a gyt mennyisége minket nem érdekel, vigye ez a nő, legyen boldog vele. Itt inkább az együtt tölthető idő az, ami nekünk fontos, hiszen egy 12 éves fiúnak szüksége van az apukájára is (és az apukájának is rá, természetesen). Én úgy gondolom, jó apa, szóval itt az anyuka sajnos még attól is megfosztaná a gyermekét, hogy ezt az értékes időt együtt tudják tölteni (hiszen tudjuk, hogy egy ennyi idős fiúnak az apamodell nagyon fontos ezekben az években).
jan. 22. 18:06
Elcsúszott 1 mondat, szóval a valóságban inkább elment feketén dolgozni, hogy ne legyen a tárgyalás alatt bejelentett munkája. Még véletlenül se keljen annyi gyt fizetnie.
jan. 22. 18:03

Tanácsot nem tudok adni. Csak annyit tudok elmondani sokaknak akik azt javasolják vegyetek fel mindent, mentsetek le mindent. Felesleges. Legalább is gyermek felügyelet gyerektartás megállapítás alatt.

Barátnőm nem volt férjnél, 3 hetes volt a lányuk mikor a srác megpattant másik nővel külföldre. Elindult egy 2 éves durva húzavona, fenyegetések igérgetések gardadámja. A srác nagyon sok mindennel fenyegetőzött amikor épp minden jó volt az új barátnővel majd a csillagokat is lehazúdta mikor épp fasírt volt, barátnőm mindent lementett kinyomtatott! Felvett. Hozzá kell tennem barátnőm a rengeteg rossz ellenére még mindig partnerként kezelte exét a gyereknevelésben.

Mikor megindította a pert mert a megegyezés szerint nem fizette a gyerektartást, volt ügyvéd álltal is papíruk amit a bíróság pont le se kakilt mondván az nem jogerős. Egy egész paksamétával ment barátnőm a fenyegetések minden bizonyítékával az ügyvéd közölte felesleges mert a bírót nem fogja érdekelni, nem fogja figyelembe venni mert ez nem az a tárgyalás. Hangfelvételt pedig a másik beleegyezése nélkül büntethető felvenni.

Barátnőmé a kizárólagos felügyelet, láthatást megkapta az ex amivel persze csak kénye kedve szerint él. A bíróságon bekamuzta, hogy akkor épp munkanélküli a szülei tartják el, csak, hogy ne keljen annyi gyerektartást fizetnie. Persze a valóságban inkább elment fekeA bíró viszont közölte amint barátnőm megtudja hogy dolgozik beadhatja a kérelmet magasabb összegre.

27. Fat Black Pussycat (válaszként erre: 26. - Hopeless78)
jan. 22. 18:01
En csak reagaltam arra a felvetesre, hogy el kellene perelni a gyereket.
26. Hopeless78 (válaszként erre: 24. - Fat Black Pussycat)
jan. 22. 17:39

Bocs, de nem erről van szó itt. A gyerek természetesen akkor van most az apukajaval, amikor pihenonap van,tegnap az anyuka beivott (ezt nem akartam feszegetni), így emiatt lettem megkerve, hogy menjek érte. Ad hoc volt.


A "beujitast" meg talán a párom nevében is kikernem.

25. Amaunet (válaszként erre: 1. - Hopeless78)
jan. 22. 17:33

Nem vagytok könnyű helyzetben és megértem az aggódásod.

A végső megoldást az jelentené, ha hivatalossá tennétek a kapcsolatotokat, így még a gyermek elhelyezésének módosítását is kérhetnétek.

Persze 3 hónapos kapcsolat után ez még nem biztos, hogy realizálható, de a gyermeknek ez jelentené hosszútávon a biztonságot.


Az újratárgyalás jelenleg még csak egy fenyegetés.

Gondolom, meg kell majd indokolni is, hogy miért kezdeményezi azt bármelyik fél. Milyen indoka lehet erre az exfeleségnek?

Értem, hogy napi szinten ez sok bosszúságot okoz, de lépjetek ezeken túl és ha valamilyen hivatalos megkeresés történik akkor kell csak foglalkozni vele.

1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook