Vajon miért naivak a nők? (beszélgetős fórum)

alkoholista , impotens férjével,

Uhhh.ez nagyon rosszulhangzó felállás...hát igen,ki mit bír.

"nők egyedüllétről való félelmét... "

Aki nem szeret önmagával egyedül lenni,az hogy is tudna bárki mással teljes odafigyeléssel,szeretettel lenni....aki ennyire fél az egyedülléttől és csak azért nem lép,az nagyon kiszolgáltatottá tud válni egy párkapcsolatban szerintem.

Bár az is tény,nem könnnyű párt találni,hisz általában egy válás után már nem abban a korban vagyunk ami a párkeresés időszaka.Így a korosztályunk nagy átlagban házas,élettárs,gyerek stb....

:) ... az idődet kifutottad! :) Én fiatalon voltam olyan kapcsolatban, hogy volt veszély... fiatal lány voltam, saját lakással... és oda költöztem a pasihoz a semmibe, szó szerint a semmibe, megalázott... és sorolhatnám (nem teszem, mert már nekem is ciki)... apum mentett ki az egészből... amikor hazaköltöztem, immár a saját lakásomba, ott volt mellettem a nap 24 órájában (igen, szinte a munkahelyemen is)... az az apum, akinek 18 évesen hátat fordítottam, és kiabálta utánam, hogy többé nem vagyok a gyereke, és nem akar látni.. :))) ... annyi mindent meg kell élnünk, és meg is élünk, ahhoz hogy elnyerjük felnőtt személyiségünket, és az utat,amit be kell járnunk.... és ezek a fórumok annyira kis felületesek ahhoz, hogy ez tisztán látható legyen. :)

.... szeeeeeeeeeeeeerintem! ;)

De megértem maximálisan a nők egyedüllétről való félelmét...

És azt is, hogy rossz a rosszal, de még rosszabb nélküle!Erre élő példa az egyik kolléganőm, aki hosszú évekig élt alkoholista ,impotens férjével,de a férj meghalt,és most nem talál új társra, egyedül küszködik, és visszasírja a férjét...

Azt azonban ne felejtsük el, hogy mindig vannak kivételek.

Megváltozott-23 év után,! mert Ő IS akarta,és belátta, hogy miért szükséges, és többek közt ezzel akarta kompenzálni,szerintem, azt a másik "ballépését"....

Én is változtam, nem is akárhogyan,és így mind a kettőnknek jó...

Néha érdemes kitartani, bízni, mert ha mind a ketten AKARJÁK ,akkor sikerülhet...

Én csak a magam nevében nyilatkozom.

Miért vagyok naiv?-Mert bíztam benne,hogy megváltozik...

-hogy ha én rendes vagyok, hűséges, a másik is az lesz,

-mert nem bíztam magamban,hogy fogok találni jobbat(és nem esek csöbörből -vödörbe)

-mert nem szeretem a gyökeres változásokat,ragaszkodom a régihez...

Most picit elvont leszek.

Azért, mert a szellemi törvények, a karma törvénye szerint csak így tehetnek.

Popper Péter mondta:

"Egy hölgy megkereste őt, hogy van egy alkoholista, brutális férje már 10 éve, elváljon-e? Én azt válaszoltam: Az istenért, nehogy elváljon! Ugyan ilyen lesz a következő partnere is és az a sok macera ezért...?"

A partneredet MINDIG te vonzod be a tudatalattid rejtett információ bázisa alapján. Ezen a bázison nehezen tudsz változtatni.

Mégis, mi a remény? (Utálok rossz híreket mondani.)

Az a jó hír, hogy bizonyos technikákkal ez az információs adatbázis megváltoztatható.

A kicsit rossz hír: Erre kb. az emberek 10%-a tesz erőfeszítést, mert a 90% megelégszik a létező kényelmi zónájával.

Azért mert egyesek azt hiszik, hogy bárkit meg tudnak változtatni. Pedig csak az változik, aki maga is akar. S aki akar, annak nem kell mondani, mert teszi azt magától.

A másik, hogy sok nő önbizalomhiányban szenved. Nem ismeri magát. Nem tiszteli magát. S ennek hatására, amikor összekerül egy hímsoviniszta, nárciszitikus bun_óval, akkor felveszi a szolga szerepet. S elhiszi, hogy ő ennél jobbat nem is érdemelhet. Megelégszik azzal, hogy a férje/barátja néha-néha megöleli. Ezekből a rövid ideig tartó, de felemelő pillanatokból táplálkozik. S észre sem veszi, hogy rossz a párkapcsolata. Ez akár annak a következménye is lehet, hogy ilyen példát látott otthon és természetes dolognak tartja pl azt, hogy a férfi az első és utána jön csak az asszony.

A harmadik dolog, tegyük fel, megtörtént a felismerés. Rádöbbent, hogy mégsem jó az, amiben már egy ideje él. Miért nem változtat ilyenkor? Miért sínylődik valaki egész életén át egy olyan férfi mellett, aki egy kicsit sem becsüli meg? Talán azért, mert sokan félnek bevallani maguknak a tényt, hogy elcsesztek X időt az életükből. Félnek bevallani, hogy hibáztak. Hibáztak, mert hagyták, hogy ilyen helyzetbe kerüljenek. S félnek változtatni. Ilyenkor már az önbizalmukat már mikroszkóppal se lehetne megtalálni és a félelmeik meggátolják őket abban, hogy lépjenek. Jaj, mi lesz most? Kinek kellek én már X évesen? blablabla…..Könnyebb kifogásokat keresni, mint lépni. Persze vannak olyanok, akik feláldozzák magukat a másikért, de vajon megéri? Ha látjuk nincs változás és a másik élete nem lett jobb azzal, hogy én kiteszem a lelkemet is érte, érdemes feladni önmagunkat? Egy párkapcsolatban nem az fontos, hogy kiegészítsük egymást. Hü_eség! Fél ember és fél ember nem hozhat létre egy jól működő kapcsolatot. Ahhoz, hogy egy kapcsolat jó legyen, arra van szükség, hogy mindkét fél 100 százalékos legyen. Ehhez pedig az kell, hogy, ismerje az ember önmagát és tisztelje! Mert amíg én nem tisztelem magam, hogy várom el azt, hogy más tiszteljen és szeressen! Tehát, mint korábban is fejtegetted már az önismereti témát, ezt is erre lehet szerintemvisszavezetni :))

Általában okozatok vannak, de az ok mindenhol a hazugság. Elsősorban, nem, nem másnak, hanem magunknak. Ebből ered az összes probléma.

Hazudsz magadnak, mert tetszik a csaj/pasi akit fel akarsz szedni. Ám hamar rájössz, hogy emberileg kuka, de a haveri kör el van tőle ájulva. Mit csinálsz? Persze, hogy nem dobod ki! Ki kéne? Igen! Még az előtt kéne, hogy jó alaposan belebonyolódik az ember lehetetlen helyzetekbe kerülsz, vagy kényszerhelyzetekbe. Azokból is persze ki lehet, de már egyre nehezebben.

Pedig logikus. Eltrükközik a kapcsolatot. Csaj/pasi fogja magát tovább lép, a másik meg utána jön rá, hogy Úristen, de hát szerettem.

Csak éppen nem mondta meg neki, nem éreztette vele, mert az ciki és nem ment vele közös programokra, mert inkább a haverok/csajok voltak a fontosabbak.

Ennyi

Az utolsó mondatodat nem teljesen értem:)

Egy játszmára épülő kapcsolatot semmiképpen nem mondanék igazinak:)

"Ahol a két fél, egymás ellenfele. A párkapcsolat nem erről szól, hanem pont arról, hogy tiszteljük, szeretjük, kiegészítjük egymást."

Milyen igazad van! Pedig mennyi ilyen kapcsolat van...működik is évekig...izgalmas,nem unalmas,mennek a kis játszmák,lehet szenvedni,majd kibékülni...stb valakiknek ez kell. Nem értem őket.

Nem vitatom a "társas lény szerepet"!

Azért a józan ésszel való gondolkodás se hiábavaló.

Igen! Valóban!

El is ismerem, hogy tovább maradtam egy kapcsolatban, mint indokolt lett volna.

Csupán annyi kivétellel, hogy engem nem fenyegetett semmi és senki. :)

Veszély nélkül könnyű...

Mert nem hajlandóak szembenézni a realitással. Nem vették a fáradtságot, hogy saját magukat megismerjék, ezáltal semmi képük nincs arról, hogy milyen pasi is illik a lelki alkatukhoz. Néha beleolvasok a női netes oldalakba, még mindig úgy van tálalva a párkapcsolat, mint egy játszma. Ahol a két fél, egymás ellenfele. A párkapcsolat nem erről szól, hanem pont arról, hogy tiszteljük, szeretjük, kiegészítjük egymást.

Az is tény, hogy megfelelő partner szerintem egyik oldalnak sem terem minden bokorba. Ki kell várni, amíg tényleg jön olyan, akivel a dolgok természetesek, nem kell trükköket előadni, nem kell hazudozni, másnak látszani, hanem megengedheted azt a luxust, hogy önmagad légy.

A másik a herceg vs. királylány (aki ugye, csak megszólalásig volt szép. :P )

Mindenki a tökéleteset keresi, holott elfelejtett tükörbe nézni. SENKI nem tökéletes, elfogadsz és elfogadnak. Viszont amit az ember megtehet. Igenis oda kell figyelni, hogy milyen tulajdonságok irritálnak. Alapvető tévedésbe vannak azok, akik a másikat meg akarják változtatni. Valamilyennek születünk és nem tudunk alaptulajdonságainkban megváltozni. Finomodunk, disztingválunk, de nem változunk meg. Tehát olyannal kell élni, akinek a rossz tulajdonságait is el tudjuk viselni. :)

Konklúzió: Semmit nem lehet ész nélkül csinálni, a párválasztást sem.

Miért?

Az agyament őrülttel együtt élni nagyobb életbiztosítás, mint elhagyni?

... mert a tanuló idő jár... mindenkinek! Biztosan Neked is voltak olyan élethelyzeteid, amiben tovább ragadtál benn, mint ahogy egy kívülálló normálisnak találta volna.

Ez nem naivitás... ez az ÉLET, ha mindent tudnánk pontosan, hogy mikor hova lépjünk, mit adjunk fel, merre forduljunk... elég uncsi lenne, nem? ... ettől még én sem értem, hogy miért... de ugyanúgy nem értem, hogy amikor választunk, miért éppen Őt, miért éppen akkor... bonyesz.. nekem... (de én szőkéből vagyok) :D