Utónév statisztika - 2014 (beszélgetés)
Így is szép, úgy is szép. :) Mi csak simán Emilinek anyakönyveztettük volna. Most már egy pár éve lehet úgy is.
De hát fiú lesz. Úgyhogy marad a fejtörés. :D
Ervin és Barna (illetve Barnabás) rajta volt az első listámon, amit összeírtam. De férjem leszavazta őket, úgyhogy hamar lecsökkent a lista neveinek száma.
Én is nézegettem a statisztikát, érdekes, hogy idővel hogyan változik.
Az egyik nevünkkel kapcsolatban (Benett) pont a tavalyi statisztika bizonytalanított el. /Na meg az is, hogy nem szeretném, hogy Beninek becézzék./ Amennyire tetszett pár hónappal ezelőtt, most már annál kevésbé tetszik.
És már csak három és fél hónap van a szülésig. :)
Érdekesség: az 1967-es 100 leggyakoribb név közül itt van néhány, amik a tavalyi évben már nem szerepeltek a 100-as listában.
Andrea, Judit, Anikó, Márta, Csilla, Marianna, Julianna, Magdolna, Klára, Szilvia, Anita, Rozália, Angéla, Melinda, Ágota, Brigitta, Bernadett, Orsolya, Eleonóra, Sarolta, Kornélia, Hedvig, Henriett, Elvira, Cecília, Helga, Otília, Marietta
Antal, Endre, Rudolf, Ervin, Albert, Tivadar, Andor, Barna, Elek, Vidor, Henrik, Vendel, Lóránt, Artúr, Ambrus, Ede, Lukács
Kedvencek:
Julianna, Rozália, Kornélia, Sarolta, Klára.
Endre, Ervin, Albert, Vendel.
Az Emili nagyon kedves név. Nekem még egyelőre kicsit szokatlan a magyar helyesírás szerint leírva ("eredeti" változatban Emily-nek írják), de nem hangzik idegenebbül, mint pl. a Fanni, Noémi vagy Kitti.
Itt van még pár lánynév, ami az Emilivel hasonló stílusú/hangzású:
Amilla, Armilla, Emília, Emma, Emmi, Effi, Elena, Elina, Eliza, Ella, Elma, Elmira, Emina, Emíra, Emőke, Lili, Lilien.
Nem tudom garantálni hogy az összes név 100%-osan magyar eredetű, mert minden oldal egy kicsit mást ír, de a nagy része valószínűleg az és biztosan régiek.
Attila, Álmos, Árpád, Balassa, Bátor, Bendegúz, Bercel, Berzsián, Botond, Bulcsú, Csaba, Csanád, Csenger, Csoma, Csongor, Domán, Ede, Előd, Endre, Geréb, Géza, Huba, Hunor, Kende, Kenéz, Keve, Kolos, Koppány, Lehel, Levente, Magor, Merse, Miksa, Nándor, Nimród, Örs, Regő, Szabolcs, Szilárd, Tihamér, Vajk, Vid, Zádor, Zámor, Zalán, Zaránd, Zente, Zerénd, Zerind, Zete, Zétény, Zoárd, Zolta, Zsadán, Zsombor.
Személyes kedvenceim: Bercel, Endre és Merse.
Szép kis keresztnév "csokrot" szedtél össze, főleg ami a lányneveket illeti. :) Lánynévből tömérdek lenne, ami tetszik. Ezek közül is találnék nekem tetszőt. :)
Személyszerint nekem a Mór nem tetszik, a Zente már inkább.
A Zentéről nekem még a Kende, illetve a Zétény név jutott eszembe.
Epres Panni és Benedek Tibor ritka, ám de szép, régi magyar neveket választottak a gyerekeiknek. Kisfiúk Mór, kislányuk Barka. Nektek hogy tetszenek? El tudnátok képzelni magatoknak vagy a gyermekeiteknek?
A Barkáról a virág és növény jelentésű keresztnevek jutottak eszembe. Kigyűjtöttem párat: Boglárka, Róza, Írisz, Rózsa, Hanga, Viola, Kamilla, Boróka, Margaréta, Alma, Virág, Bodza, Málna, Jázmin, Ibolya, Hortenzia, Menta, Flóra, Pálma.
Nagyszüleim szomszédjában múlt héten született egy pici fiú, Zente. Egy nővérkéje van: Zille. Külön-külön tetszenek a nevek, de nekem túlságosan hasonlóak ahhoz, hogy egy testvérpárnak adjam őket. (Ha kislány lett volna, akkor a Zselyke nevet kapja.)
Hát ez biztos így lesz! :)
Voltak már a családban mások számára szokatlan nevek. Unokaöcsém nevét szegény dédipapám annó, 24 évvel ezelőtt nem tudta megjegyezni (Edgár). Nem is tetszett mindenkinek, de a döntés az csak az anya és az apa joga volt. :)
A legkisebb unokaöcsém pedig most 12 éves és Noel. 12 éve ez igen ritka név volt, tavaly viszont már a 23. leggyakoribb név volt.
Nekem nincs kedvenc. Lányból lett volna három nevem is. A fiú neveknél valahogy nem lettem "szerelmes" egy névbe sem. :)
Nem egyszerű számomra ez a névválasztás, elvégre egy életre szól. Viszont olyat úgysem találunk, ami majd mindnekinek tetszik. Anyósomnak is teljesen másfajta nevek tetszenek, pl. a görög eredetűek, én a túl kacifántosoktól már nagyon idegenkedem. Anyumnak inkább az egyszerűbbek. Szóval mindenkinek nem lehet és nem is kell megfelelni. Na meg persze nem is az a cél, hogy mindnekinek tetszen. :)
Viszont köszönöm szépen a linket. Otthonról majd megnézem, munkahelyen nem engedi a gép megnyitni valamiért.
Ja, értem. És neked nincs valami saját kedvenc neved? Csak van neked is beleszólásod :) Annyi szép név van.
Pl. itt is van egy jó gyűjtemény, szoktam ajánlgatni: [link]
Köszönöm a hozzászólást. :)
Az Alexet már kizártam a listából. Ugyanis magánhangzóra végződik a vezetéknév, ezért jobban hangzik ha mássalhangzóval kezdődik a keresztnév.
A Gábriellel pedig barátkozom. Az jól hangzik a vezetéknevünkkel is, ugyanis G- betűsek vagyunk. :)
Aztán még hozzá jött a listához a Berton is. Szintén lehet Bertinek is becézni, vagy Berinek esetleg Toninak. :)
edesapam Albert :) mondjuk ot a munkahelyen Bertinek becezi, nagymamam viszont itthon Alikanak szo
litja
A Gábriel nagyon tetszik!
Arnoldhoz "hasonló" A betűs nevek: Andor, Albert (Berti becenévvel), Ambrus, Armand, Adrián.
Benett helyett: Benedek, Bende vagy Bertalan (Berci, Berti)?
Alex helyett Félix? A kisfiamat hívják így és nagyon szereti.
Mi jelenleg névválasztás problémával küzdünk. 21. hetes vagyok, és kisfiú lesz. Lányneveim voltak, de fiú?! Nekem az sokkal nehezebb...
Lány: 1. Emili, 2. Tamara, 3. Izabella nevek közül választottam volna, kb. ebben a sorrendben tetszettek.
Apának pedig a lehetséges fiúnevei: Benett, Alex, Gábriel, Arnold. Azt mondta neki ez a négy név tetszik és kész. Eleinte a Benett nekem is tetszett, de pont az bizonytalanított el, hogy egyre gyakoribb lesz. Valamint az is, hogy nem szeretném, hogy Beninek becézzék, mert Beni már van a közeli családban. Alex és Arnold pedig nem megy a vezetéknévhez. A Gábriel mondjuk igen ritka, de hozzá kéne szoknom. Nem egyszerű dolog számomra a névválasztás.
Ördög Nóra kisfia a Vencel nevet kapta. Ritka név, de szerintem nagyon szép! Örülök, hogy visszatérnek a régi, történelemi háttérrel bíró nevek is. Nekem a Vendel is tetszik.
Kettő ismerősöm is szült nemrég, akik hasonló, régies nevet választottak a gyerekeiknek. Munkatársam kislánya Lujza, régi osztálytársam ikrei: Abigél és Lénárd.
Ha lenne 4. baba (de nem lesz), akkor most ezek közül választanék: Róza, Olívia, Berta, Lotti, Elza, Kamilla, Tirza ill. Bercel, Bertalan, Leó, Dénes, Endre.
Azt vettem észre hogy a szülők manapság újra szívesen adják a "régi kor" neveit. Gondolok arra, hogy az 1800-as évek végén a 25 leggyakoribb lánynév között volt az Anna, Emma, Emília, Sára, Júlia, Julianna, Róza, Rozália, Borbála, Zsófia. Ezeket 20-25 éve még "nagymamásnak" gondoltam :) Ma pedig már nagyon tetszenek, gyönyörű nevek.
( [link]
Geszti Péter lányainak a neve tökéletes példa erre: Sára Lujza és Lenke Róza. Vagy Ördög Nóra kislánya, Mici.
További ajánlott fórumok:
- Honlap érdekességek, statisztikák
- Fizetési statisztika - kamu vagy én vagyok nagyon alulfizetve?
- Külső változások statisztikája terhesség alatt
- Kötelező a Statisztikai Hivatal felmérésében részt venni?
- Instagramra fel lehet tenni olyan statisztikát, ami mutatja a látogató IP-címét?
- Tudnátok nekem abban segíteni, hogy hol találok statisztikai adatokat a drogfogyasztásról hazánkban?