Tudod, hogy mi jellemző rád a Feng Shui asztrológia alapján? Ha nem, itt megtudhatod! (beszélgetés)
1939. 04. 04.
Tui
Az örömteli, a derűs.
Kulcsszava: Öröm.
Jele: Száj.
Eleme: Tó – Fém.
Polaritása: yang.
Égtája: Nyugat.
Száma: 7.
Évszaka: Ősz.
Színei: fehér, arany, aranysárga.
Ékkövei: gyémánt, opál, jade.
Alakja: hosszú, keskeny, vonalszerű.
Illata: jázmin.
Szimbolikus állata: Hal (szerencse).
Boldogság, csendes öröm, élvezet jellemzi. Örömöt adni és befogadni tudó. A tragédiában is a jót keresi. Jó komikusi képességek jellemzik. Nem nagyravágyó, de sikeres, kiegyensúlyozott.
Karakterszáma: 7.
Kívül nyugodt, belül feszült. Érzelmes, álmodozó, jó a humora. Diplomatikus, álmodozó. Kiváló közösségi ember, jó beszélő készséggel. Ösztönösen bölcs, lelkesíthető.
Energetikai száma: 5.
Pozitív oldala: Szeret a középpontban lenni, kiváló vezető, szervező, nyílt, szókimondó.
Negatív oldala: Erőszakos, agresszív, uralkodni vágyó ember minden helyzetben.
Összegzése: 7.7.5
Végtelen magabiztossága lehetővé teszi, hogy félelem nélkül álljon a kihívások elé. Szellemessége és humorérzéke híven tükrözi világképét. Ösztönösen elbűvölő: meghallgatja mások problémáját, s ezzel könnyít a lelkükön. Bár belsőleg könnyed és rugalmas, éreznie kell, hogy törődnek Önnel mind társadalmi, mind családi szinten. Vezetésre született, és szükséges, hogy méltányolják ötleteit és alkotó tehetségét.
2009:
Fém 7.
Az élete olyan ágban van éppen, ami leginkább a pozitív személyiségváltozást szolgálja. Ez azonban nem az ő ötletei alapján történik, hanem kívülről jövő helyzetek fordítanak, esetleg kényszerítik arra, hogy változzon és változtasson. Már az elmúlt évben is megjelenhetett ez a tendencia, nem minden úgy alakult, ahogyan várta, tervezte. Kívülről jövő hatások folyton beleszóltak és áthúzták számításait. Nyilvánvaló, hogy csak az alkalmazkodás segített rajta, és ha tudott a fának nem neki menve, hanem ág alatt átbújósan, rugalmasan és gyermekien viszonyulni a meglepetésekhez, mégis akadt lehetősége megelégedést adó dolgokat létre hoznia. Az igazán új sanszok – sok más finom-vegyes körettel - idén érkeznek meg számára.
Kulcsszavak:
Dinamizmus, erő, erőteljes és hirtelen fordulatok, meglepetések, újdonságok, lendület és növekedés, mérgelődés, harag, kibékülés, spontaneitás, állandóság hiánya, eredmények, optimizmus, impulzivitás, a múlt kérdései, emlékek.
Kifejtés:
Az éve a gyors növekedés, kibontakozás jegyében alakul. Ez azt jelenti, hogy nincs tekintettel a saját ritmusára és arra, hogy kész-e lépni, minden csak úgy jön, megy, pörög. A Fa energia, mely évét jellemzi, ellentétes az övével, ezért állandóan megpróbál alakítani, kitalálni, megfejteni, hogy mit és hogyan kellene tenni, de a történések mintha önálló életet élnének, folyton megszöknek a kontrollja alól. Ez igazán bosszantó lehet, ám amint engedi, hogy menjen minden a maga útján, és megpróbál alkalmazkodni, sikeres dolgokat is tapasztalhat, sőt, jó néhány előre vivő élményt szerez. Amire érdemes odafigyelnie: tervezzen és kivitelezzen pontosan, figyeljen a részletekre. Ne álmodozzon, mert ez most csapdaként funkcionálhat, amennyire lehet, legyen észnél, és próbáljon végig, egész évben objektív maradni.
Nem számíthat kényelemre ez évben. Mint említettük, olyan energiával találkozik, amit nem tud kontroll alatt tartani. Ez abban nyilvánulhat meg, hogy pl. megszervez valamit, és a résztvevők a legváratlanabb pillanatban megváltoztatják szándékukat, vagy valami más, emberektől független külső körülmény szól bele a megvalósításba. Mint a vihar és mennydörgés, erős sodrásnak van kitéve, ez ugyan nincs ínyére, de a sokféle hatás közt unos-untalan érkezik olyasmi, amit érdemes megtartania, és stabilizálnia. Kiemelkedően fontos, hogy biztos legyen magában, és abban, amit tenni szeretne.
Viszont semmilyen részletet ne hagyjon figyelmen kívül, egyeztessen, ha kell, százszor, és tisztázza, ami nem világos, mert az év növekedést pártoló energiája abba kap bele, amit éppen felmutat, ha félkész dolgokat tart a kezében, abba, ha pedig precíz terveket, azokat segít kibontakoztatni. A múlttal kapcsolatos családi emlékek az év folyamán fel-feltűnnek, mintha csak azt várnák, hogy töltsön velük egy kis időt, és tegye rendbe, ami zavaró. Azután merítsen belőlük erőt, mert ezek az élete alapjai.
Egészsége:
Ebben az évben adózzon az egészséges életmódnak is. A 7-es egyéniség ugyanis nagy kanállal szereti falni az életet, adózik a testi élvezeteknek, és mind a testi, mind a lelki fejlődésre csak úgy, szabadon, könnyedén és ötletszerűen figyel oda. Kivételt képeznek ez alól azok a 7-esek, akik rendszeresen végeznek testmozgást, vagy valamilyen sport elkötelezettjei. Ha egyikbe se tartozik, ideje elgondolkodni azon, hogy az évek múlásával vajon hogyan őrizhetné meg életerejét, mi több, alakját. Vagy ha már késő, hogyan nyerhetné vissza. Nem véletlenül térek ki erre, 2009-ben az emésztés fő téma lehet az életében. Egyrészt ugye a sok esemény, élmény, a sok változatosság, amire csak kapkodja a fejét. Ezeket is mind meg kell emésztenünk a bensőnkben, akárcsak az ételt.
Ha az emésztésünk rendben van, a lelki élmények megemésztése is könnyebben megy. Próbálja tehát ki, mit is fednek azok a szavak, hogy léböjt, tisztító kúra, salaktalanítás, testkontroll étrend, diétás napok, könnyű esti vacsora, meg semmi nass. Semmi kellemes, testet kényeztető kiadós fogás. A gyomra érzékenyebb, ezért tényleg figyeljen oda, és ha lehet, mondjon búcsút néhány kilónak. Az érzelmi életére a teste karban tartása is pozitív hatással lehet, és ha ezt még sikerül megspékelnie némi kirándulós-utazós - elvonulós időszakkal, egészen megelégedett módon fogja zárni ezt a tarkabarka évet.
Feng Shui a lakásban.
Kos.
A legtüzesebb jegy otthonában gyakran olaszos hangzavar, és akadálypályára emlékeztető rendetlenség uralkodik. Életeleme, a tűz és energia miatt otthona inkább hangulatos perzsavásár, semmint nyugodt fészek. A Kos otthona olykor nélkülözheti a harmóniát, a csendet, a megpihenést. Mindez rendkívül megerőltető, ezért annak, aki különösen hajlamos a „szalad a lakás” helyzetre, fontos kialakítania egy pihenésre alkalmas kis kuckót. Ennek neve a Feng Shui szerint „harmónia-középpont”, hagyományos helye a lakás vagy szoba bejáratától belépve a bal oldali közelebbi sarok, illetve a középső rész. A harmónia megteremtését szolgálhatja egy dohányzóasztalon elrendezett szép dísztárgyakból álló kompozíció. Egy meleg fényű sólámpa is nyugtató hatású, mert a fény a tűz jegyűek energiaforrása. Ezek valóságos harmónia-akkumulátorként működhetnek a nyüzsgős napokon, és segítenek a felbolydult egyensúly helyreállításában.
A lakás, vagy szoba közepén a harmónia megteremtését szolgálja az ott lévő asztalon kialakított virágcsendélet, kedves és szép tárgyak együttese. Ezek valóságos harmónia-akkumulátorként működhetnek a nyüzsgős napokon, és segítenek a felbolydult egyensúly helyreállításában. Alapvető, hogy a szoba közepén levő világítótest izzói működőképesek legyenek, mert a fény hiánya = az energia hiánya.
1981. 06. 19.
Kan.
A végtelen, a mélységes
Jeled: Víz.
Elemed: Víz.
Polaritásod: yin.
Égtájad: Észak.
Számod: 1.
Évszakod: Tél.
Színeid: fehér, színtelen, zöldes-kék.
Ékköveid: zafír, turmalin.
Alakod: szabálytalan, kerekített.
Illatod: citromfű, bodza.
A víz természet állandóan kíváncsi, mindig felfedezni vágyik. Szabad, szárnyaló természeted könnyen eredményezhet zűrzavart és fegyelmezetlenséget, de néha túlzottan fegyelmezettnek és merevnek tűnhetsz. Jellemződ lehet a diplomatikusság, jó bíró, ügyvéd vagy diplomata lehetsz, de nagy gondolkodók is kerülnek ki e jegy szülöttei közül. Nagy függetlenségszeretet jellemez. Szerencse az ösztönös cselekvésben. Meg kell küzdened minden eredményért, de gyakoriak a váratlan, szerencsés megoldások. A szerencse csak munka mellett segít.
Karakterszámod: 4.
Alkalmazkodó, határozott, kemény vagy. Nem tudsz magányosan élni, dolgozni. Szórakoztató, de gyakran figyelmetlen vagy. Erősen függsz az érzelmektől. Nyitott, kedves, kellemes, kitartó vagy, szeretsz dolgozni.
Energetikai számod: 2.
Pozitív oldalad: Segítőkész és készséges, jóindulatú vagy, nem vallasz nyíltan színt, megbízható és diplomatikus vagy.
Negatív oldalad: kicsinyes és aprólékos, elveszel a részletekben, gyakran lassú vagy.
Összegzésed: 1.4.2
Alapvetően víz természeted mélységgel és töprengésre való hajlammal ruházz fel, amely elfedi a lappangó kalandvágyat, és a határozott szellemet. A felszínen az emberek tapintatosnak, és segítőkésznek, a munka terén megbízhatónak és igényesnek találnak. De amikor közelebb kerülnek hozzád, makacsságról és kiszámíthatatlanságról tanúskodó érzelmekkel szembesülnek. Ez a kiszámíthatatlan természet a második számod által képviselt 4-es fa jellemzőinek köszönhető.
2009:
Víz 1:
Múlt évben te voltál azon a pódiumon, amire idén a 9-es kerül. Biztosan fárasztó, egyúttal eredményes évet tudhatsz magad mögött. Lehet, hogy sokszor nehéz volt megtartanod az egyensúlyodat, de remélhetőleg rád talált néhány olyan lehetőség, aminek hatása van a jövődre. Idén erősebb összhangot alkotsz a személyes éved energiájával, sőt, jóval több megerősítésben, támogatásban lesz részed, mint az eddigiekben.
Az éved kulcsszavai: erő, alkotó-teremtő kedv és ösztönzés, maximalizmus, kérlelhetetlenség, ragaszkodás az igazsághoz, meg nem alkuvás, hit, spiritualitás, külső és belső utazások, sors ereje, érzéken túli tapasztalások, gondviselés, az apa szerepének tisztázása akár úgy, hogy te (ha férfi vagy) hogyan éled meg ezt a szerepet, illetve nőként hogyan tudod eredményesen alkalmazni az önérvényesítést. Emellett az édesapához fűződő kapcsolatot is érdemes tisztázni.
Kifejtés:
Az 1-es Víz nem szeret semmit a véletlenre bízni, éppen ezért nehezebben enged fel, mindig van benne egy kontroll. Később öntörvényű utakkal egyensúlyozza ezt ki. Ez az év inkább azt mutatja meg neked, hogy sok minden sikerülhet úgy is, ha nem nálad van a kormánykerék, hanem átengeded egy felsőbb, erősebb hatalom kezébe, te pedig csak hagyod, hogy ami jön, az megtörténjen veled. Eredményes, sikeres évre számíthatsz. Ha az előző években céltudatosan építkeztél, akkor most megtérül a befektetésed úgy erkölcsi, mint anyagi téren. Környezeted felől is pozitív visszajelzések érkeznek, mi sem természetesebb tehát, hogy tele vagy optimizmussal és önbizalommal. Céljaidat továbbra is tartsd szem előtt és törekedj megvalósításukra. Ám ha szövetségeseid, munkatársaid vannak, légy tekintettel arra, hogy nem mindenkinek van olyan pártfogolt éve, mint a tied, sőt, van, aki nehezen araszol előre.
Ezért maximalizmusodat csak ott vesd be, ahol nem gázolsz mások érzéseibe, vagy nem sérted meg őket. Jó esélyed van arra, hogy eredményeket mutass fel akár úgy, hogy stabil munkát végzel, akár vállalkozóként. Egy dologról azonban ne feledkezz meg, és ez az alázat. Lazíts olykor és lásd be, hogy te sem vagy több, mint bármely más teremtménye földnek. Amennyiben ezt képes vagy szívedbe fogadni, egyensúlyba hozod a sors kegyes kerekét, és az nem billen ki alattad.
Egészséged:
Ebben az évben a megelőzésre fordíts gondot, mert ha megbetegedsz, nehezebben épülsz fel. Figyelj csontjaid épségére, utazáskor pedig légy körültekintő, nyugodt. Az év yangos jellege testileg és szellemileg is a túlzott merevséget hordozza, ezért mozogj sokat és gyakorolj empátiát kritikus helyzetekben. Vitás esetekben minden szempontból járd körbe a témát, mert bár erős az igazságérzeted, lehet, hogy a másik félnek is igaza van.
Konklúzió:
Fénnyel és erővel teli éved lesz, amit majd minden téren elégedetten zárhatsz.
Feng Shui a lakásban:
Ikrek:
Otthonodban képletesen szólva huzat van, mert minden tekintetben nyitva tartod az ajtót. Szereted, ha a térségeket átjárja a fény és a levegő, és ha szabadon lehet mozogni. Bár fontos számodra az otthon, nem éppen vagy a konyha tündére, a házimunkákat is inkább kötelességszerűen végzed, ha muszáj. A magány nem a te műfajod, mint ahogy a visszahúzódás és a csend sem. Az Ikrek számára különösen fontosak az emberi kapcsolatok. Jó kapcsolatteremtő képességednek köszönhetően gyorsan kialakítod kapcsolatrendszeredet szomszédaiddal. Számodra az a fontos, hogy otthonodban a Segítők és Utazás területe rendben legyen (ez a lakás vagy a szoba ajtaján belépve jobbra a közelebbi sarok). Mit jelent ez? Nem érdemes itt tárolnod a felesleges holmijaidat, kerülendők a sötét zugok, amelyek valóságos energia-csapdák. Ha költözni készülsz, vagy nagyobb utazás előtt állsz, a többi jegy tagjainak is érdemes megvizsgálnia otthonának ezt a részét (illetve részeit).
Szia Kedves Tinendo!
Már az aszcendenses fórumon leveleztünk. Most találtam erre a fórumra és örömmel vettem ,hogy ezt is csinálod. A hétvégi szülinapra szeretném átadni a feng shui ellemzést is . 1939.04.04 Bp
Köszönöm előre is.
1977. 02. 27.
Ken.
A nyugton maradó, a belenyugvó.
Kulcsszavad: Helytállás.
Jeled: Hegy.
Elemed: Föld.
Polaritásod: yin.
Égtájad: Északkelet.
Számod: 8.
Évszakod: Tél.
Színeid: okkersárga, világosbarna.
Ékköveid: füstkvarc, achát, borostyán.
Alakod: nagy piramis.
Illatod: szantál.
Szimbolikus állatod: Bivaly (helytállás).
Megbízhatóság, állandóság, állhatatosság, csöndesség, magány, ösztönös cselekvés jellemez. Bármilyen helyzetben képes vagy helyt állni, mindenáron meg akarsz felelni. Túlzott elvárásaid vannak önmagadtól. Csendes vagy, de nem akaratgyenge. Magányos, nehezen nyílsz meg. Szereted az ösztönös cselekvést. Megbízható vagy, szereted az állandóságot.
Karakterszámod: 2.
Megbízható, hűséges vagy. Háttérbe helyezed saját érdekeidet. Bizonytalan vagy magadban, kínosan ügyelsz a részletekre. Gyakran ódivatú vagy. Fejlett az igazságérzeted.
Energetikai számod: 8.
Pozitív oldalad: A legbonyolultabb feladatokat is felvállalod, kitartó, bizonyítani akarás jellemez, nem vonulsz vissza.
Negatív oldalad: Túl nagy jelentőséget tulajdonítasz a pillanatoknak, zaklatott, kiegyensúlyozatlan vagy.
Összegzésed: 5. 2. 8
Számkombinációd magában foglalja a föld elem mindhárom lehetséges megnyilvánulását. Az 5-ös elsődleges szám hatalmas akaraterővel, törekvő és anyagias természettel ruház fel. Jó túlélő képességed van, és könnyen legyőzöd a nehézségeket. A másodlagos 2-es föld jellemzője, hogy segítőkész és készséges, a munkahelyen vagy a családon belül szereted diplomatikusan elsimítani a viszályokat. Elég válogatós vagy. Míg a felszínen visszafogott és zárkózott, mélyen rejlő igazi erőd előtör, ha erre mások kényszerítenek.
2009:
Föld 8:
A kitartás és az állandóság mintája vagy, a fölösleges mozgástól dideregsz, de pontosan az élet viharának voltál kitéve az elmúlt évben. Hirtelen fordulatok, a fejlődésed szolgáló kényszerítő körülmények, események rohantak át utadon. Tulajdonképpen keveset találkoztál a nyugalommal, ami pedig belső lényeged. És a termékeny magány, amikor csak úgy felteszed a lábad az asztalra, egy figyelmen kívül eső remek kis helyen… sajnos, ritkán adatott meg. Vannak ezek a tavaszi viharok, amikor a szél belekap a zsenge ágakba, és megpörgeti a lehullott százszorszépet, megtölti az emberek szemét porral, lesepri a kalapot a fejről, és hiába tíz kardigán, vagy három kabát, hacsak nem vagy fedezékben, nem tehetsz semmit, esetleg nevetsz az egészen. Lehetséges, hogy voltak ilyen mozzanatok a múlt évben? Ha igen, még ne szusszanj fel nagyon, mert a lendület folytatódik, csak kissé szelídebben.
Az éved kulcsszavai: lendület, irányváltás, új ötletek összekapcsolása a bevált stratégiával, kényszerítő körülmények ellenére jelentkező siker, fárasztó események, mozgás, alázat megélése, kapcsolataid megtartó ereje, az idejétmúlt dolgaid elsikkadása.
Kifejtés:
Ez az év is a Fa energia jegyében telik, és a Fa folyton mozgatja, irritálja, cselekvésre sarkallja a Földet. Nem enged pihenni, még akkor sem, amikor ezt igazán igényled. Aztán már szinte átesel, mint az, aki oly keveset pihen, hogy már nem is érzi, túlpörögsz és hajtod a célt, hiszen nagyon nehezen engeded el és át a dolgaidat, maximalista módon szeretnél mindent rendben és eredményesnek tudni. Mindennek van határa, és olykor érdemes gyakorolnod, hogyan mondj NEM-et. Bármire, ami fárasztó, erődet elszívó, vagy amit fölöslegesnek ítélsz meg.
A felkínált segítséget ne utasítsd el, mert olykor szükségünk van egy sztalkerre, aki előttünk megy és ismeri a terepet, megbízhatunk benne. Te nem szeretsz mások után menni, de ebben az évben ezt nyugodtan megteheted, és meglásd, a világod ettől még nem áll a feje tetejére. Mi segíthet még az egyensúlyod megőrzésében? Minden, ami a világosságot jelképezi. Objektív gondolkodás, reális hozzáállás, józan megfontolások. Fénnyel való töltekezés csak úgy, spontán; ha épp süt a nap, úgy, ha nem, akkor a fény felidézésével, a melegségbe, az emberi kapcsolatokba, az ember nemesebb vonásaiba no és saját nemesebb tulajdonságaidba való kapaszkodás.
Van úgy, hogy bármerre lépünk, bizonytalannak érezzük a talajt. Épp ezért, a legbizonytalanabb lépteid megtaníthatnak repülni. Amikor a régen bevált módszerek csődöt mondanak, ott van még a spontaneitás, az improvizáció, az alázat felemelő ereje, hogy meg tudsz hajolni sorsod előtt, és tudsz tisztelni mindent és mindenkit. Ezek a pillanatok emelnek igazán magasra. Az erődön felüli, erősebb régiókba való kapaszkodás pedig csodát művelhet. 2009-ben a megújulásra koncentrálj, vagyis tedd meg, amit elgondoltál, ügyelve, hogy kivel, mivel, miért szövetkezel. Vadonatúj, most kitalált dolgokba ne fogj bele, inkább azt próbáld tökéletesíteni, ami eddig bevált. Az ismert dolgok biztonságot adnak, ezért maradj meg valamelyest a megszokott keretek közt, és csak óvatosan változtass. Ugyanakkor bármit, aminek lejárt az ideje, legyen az ötlet, terv – bármi - szép csöndesen iktass ki az életedből, ezzel csak az akadályt hárítod el magad elől. Gyomlálj, lomtalaníts, salaktalaníts ha lehet, minden téren, mert így áramolhat életedbe a megújulás.
Egészséged:
Nehezen tűröd a stresszt, ezért ebben az évben is találd meg a módját, hogy időnként (legalább havonta!) igazán kifújhasd magad, és visszaálljon az egyensúlyod. A legjobb, ha egyedül lehetsz, és nem kell teljesítened, csak hagyod, hogy jöjjenek-menjenek az emberek, események, gondolatok. A másik fontos dolog, hogy az évedet jellemző mozgást megzabolázhatod úgy, ha te magad kezdesz valamilyen rendszeres edzésbe. Bármennyi idős vagy, fontos, hogy stabil lábakon állj, ezért ne kíméld magad, mert a mozgás nemcsak testedet erősíti, hanem stressz-levezető hatása is jelentős. A lakomáknak, hámból kirúgásnak érdemes búcsút intened, hiszen az emésztésedet is uralja az év energiája.
És ami még fontos: hagyd a fölös mérget, ha esni akar valami, engedd, hogy essen le. Majd fölveszed, vagy összesöpröd, vagy veszel újat helyette. Bizony, légy pozitív gondolkodású, mert a gondolataid ereje fává növekszik, és azzal találod szemben magad, amit magad teremtettél meg. Pozitív gondolkodásból, bölcsességből neked van a legtöbb a tarsolyodban a 9 személyiség közül, csak ne hagyd, hogy az átmeneti viharfelhők ezt feledtessék veled, írd ki tehát nagy betűkkel: tudom, hogy a célhoz vezető úton minden javamra van, és hogy a sikert szolgálja.
Feng Shui a lakásban:
Halak.
Lakberendezésedet nem elsősorban a gyakorlatias szempontok határozzák meg, hanem vagy az abszolút káosz, vagy az Ezeregyéjszakára emlékeztető elvarázsolt meseszerűség. A Halak vonzódik a vízhez, illetve mindahhoz, ami víz jellegű: a vízkék szín, az üveg, a tükör, a csillogó fémes felületek, a sötét, meghitt területek. Ám ez, ha túlzásba viszik, egyoldalúvá, vagyis egészségtelenné válhat: fontos, hogy a másik négy őselem is képviselve legyen (tűz, föld, fém és fa). A meghitt zugok, ha rendetlenné válnak, energiacsapdává alakulnak. Ami az akváriumot illeti: fontos, hogy a benne élő halak és növények egészségesek és a körülményekhez képest boldogok legyenek (például nem jó, ha a halak hímek lévén folyton verekszenek az akváriumban). Fontos, hogy a Halak irodája, vagy a lakás dolgozósarka vagy dolgozószobája rendben legyen, hiszen rengeteg életenergiát von el a nap, mint nap, ha a dolgokat keresgélni kell. A Halaknak jót tesz, ha a szabad levegőn sétálnak, és a természet közelségét keresik.
Általában jellemző rád, hogy úszol az árral, időtlenségben éled hétköznapjaidat. Nem túl gyakorlatias jegy lévén nem feltétlenül uralkodik patinás rend az otthonodban. A Halak az egyik legkreatívabb jegy. Művészi képességeinek kibontakoztatásában az ’Alkotókészség és Gyerek’ területének erősítése segítheti, mely a lakás, vagy szoba bejáratától nézve a jobb oldalközepén helyezkedik el. Érdemes itt elhelyezned hobbijaidhoz szükséges eszközeidet, melyek segítségével a művészi önkifejezését megélheted. Ha szakmád művészettel kapcsolatos, egy saját műterem berendezése szárnyakat adhat kreativitásodnak.
1977. 07. 11.
Ken.
A nyugton maradó, a belenyugvó.
Kulcsszavad: Helytállás.
Jeled: Hegy.
Elemed: Föld.
Polaritásod: yin.
Égtájad: Északkelet.
Számod: 8.
Évszakod: Tél.
Színeid: okkersárga, világosbarna.
Ékköveid: füstkvarc, achát, borostyán.
Alakod: nagy piramis.
Illatod: szantál.
Szimbolikus állatod: Bivaly (helytállás).
Megbízhatóság, állandóság, állhatatosság, csöndesség, magány, ösztönös cselekvés jellemez. Bármilyen helyzetben képes vagy helyt állni, mindenáron meg akarsz felelni. Túlzott elvárásaid vannak önmagadtól. Csendes vagy, de nem akaratgyenge. Magányos, nehezen nyílsz meg. Szereted az ösztönös cselekvést. Megbízható vagy, szereted az állandóságot.
Karakterszámod: 6.
Egyenes, szókimondó, gyakorlatias ember, igazi vezető egyéniség vagy. Kritikus, de varázslatos személyiség. Büszke, nem adod ki magadat. Nehéz megnyerni a bizalmadat, magabiztos vagy.
Energetikai számod: 4.
Pozitív oldalad: Csendes, visszafogott, megbízható, segítőkész, udvarias vagy, nem hagysz félbe semmit, szereted, ha zajlik az élet.
Negatív oldalad: Könnyen befolyásolható vagy, igényed a folytonos mozgás, nem szeretsz otthon lenni, nem is igényed az otthon kialakítása.
Összegzésed: 5.6.4
Megbízható és segítőkész vagy. Modorod és stílusod általában udvarias, csendes, szerény: mélyen megbízol másokban. Ám mihelyst kényszerhelyzetbe kerülsz, a hozzád közel állók megismerik valós természetedet: tartózkodóvá, elszánttá, ellentmondást nem tűrővé, még talán merevvé is válhatsz. Rendkívül önkritikus lehetsz, és kínosan ügyelsz arra, hogy mindenből a maximumot hozzad ki. Valóban megvan benned az igyekvés és a józanság képessége, amely hatalmas túlélő képességgel párosulva segít átlendülni a nehézségeken.
2009:
Föld 8:
A kitartás és az állandóság mintája vagy, a fölösleges mozgástól dideregsz, de pontosan az élet viharának voltál kitéve az elmúlt évben. Hirtelen fordulatok, a fejlődésed szolgáló kényszerítő körülmények, események rohantak át utadon. Tulajdonképpen keveset találkoztál a nyugalommal, ami pedig belső lényeged. És a termékeny magány, amikor csak úgy felteszed a lábad az asztalra, egy figyelmen kívül eső remek kis helyen… sajnos, ritkán adatott meg. Vannak ezek a tavaszi viharok, amikor a szél belekap a zsenge ágakba, és megpörgeti a lehullott százszorszépet, megtölti az emberek szemét porral, lesepri a kalapot a fejről, és hiába tíz kardigán, vagy három kabát, hacsak nem vagy fedezékben, nem tehetsz semmit, esetleg nevetsz az egészen. Lehetséges, hogy voltak ilyen mozzanatok a múlt évben? Ha igen, még ne szusszanj fel nagyon, mert a lendület folytatódik, csak kissé szelídebben.
Az éved kulcsszavai: lendület, irányváltás, új ötletek összekapcsolása a bevált stratégiával, kényszerítő körülmények ellenére jelentkező siker, fárasztó események, mozgás, alázat megélése, kapcsolataid megtartó ereje, az idejétmúlt dolgaid elsikkadása.
Kifejtés:
Ez az év is a Fa energia jegyében telik, és a Fa folyton mozgatja, irritálja, cselekvésre sarkallja a Földet. Nem enged pihenni, még akkor sem, amikor ezt igazán igényled. Aztán már szinte átesel, mint az, aki oly keveset pihen, hogy már nem is érzi, túlpörögsz és hajtod a célt, hiszen nagyon nehezen engeded el és át a dolgaidat, maximalista módon szeretnél mindent rendben és eredményesnek tudni. Mindennek van határa, és olykor érdemes gyakorolnod, hogyan mondj NEM-et. Bármire, ami fárasztó, erődet elszívó, vagy amit fölöslegesnek ítélsz meg.
A felkínált segítséget ne utasítsd el, mert olykor szükségünk van egy sztalkerre, aki előttünk megy és ismeri a terepet, megbízhatunk benne. Te nem szeretsz mások után menni, de ebben az évben ezt nyugodtan megteheted, és meglásd, a világod ettől még nem áll a feje tetejére. Mi segíthet még az egyensúlyod megőrzésében? Minden, ami a világosságot jelképezi. Objektív gondolkodás, reális hozzáállás, józan megfontolások. Fénnyel való töltekezés csak úgy, spontán; ha épp süt a nap, úgy, ha nem, akkor a fény felidézésével, a melegségbe, az emberi kapcsolatokba, az ember nemesebb vonásaiban, no és saját nemesebb tulajdonságaidba való kapaszkodás.
Van úgy, hogy bármerre lépünk, bizonytalannak érezzük a talajt. Épp ezért, a legbizonytalanabb lépteid megtaníthatnak repülni. Amikor a régen bevált módszerek csődöt mondanak, ott van még a spontaneitás, az improvizáció, az alázat felemelő ereje, hogy meg tudsz hajolni sorsod előtt, és tudsz tisztelni mindent és mindenkit. Ezek a pillanatok emelnek igazán magasra. Az erődön felüli, erősebb régiókba való kapaszkodás pedig csodát művelhet. 2009-ben a megújulásra koncentrálj, vagyis tedd meg, amit elgondoltál, ügyelve, hogy kivel, mivel, miért szövetkezel. Vadonatúj, most kitalált dolgokba ne fogj bele, inkább azt próbáld tökéletesíteni, ami eddig bevált. Az ismert dolgok biztonságot adnak, ezért maradj meg valamelyest a megszokott keretek közt, és csak óvatosan változtass. Ugyanakkor bármit, aminek lejárt az ideje, legyen az ötlet, terv – bármi - szép csöndesen iktass ki az életedből, ezzel csak az akadályt hárítod el magad elől. Gyomlálj, lomtalaníts, salaktalaníts ha lehet, minden téren, mert így áramolhat életedbe a megújulás.
Egészséged:
Nehezen tűröd a stresszt, ezért ebben az évben is találd meg a módját, hogy időnként (legalább havonta!) igazán kifújhasd magad, és visszaálljon az egyensúlyod. A legjobb, ha egyedül lehetsz, és nem kell teljesítened, csak hagyod, hogy jöjjenek-menjenek az emberek, események, gondolatok. A másik fontos dolog, hogy az évedet jellemző mozgást megzabolázhatod úgy, ha te magad kezdesz valamilyen rendszeres edzésbe. Bármennyi idős vagy, fontos, hogy stabil lábakon állj, ezért ne kíméld magad, mert a mozgás nemcsak testedet erősíti, hanem stressz-levezető hatása is jelentős. A lakomáknak, hámból kirúgásnak érdemes búcsút intened, hiszen az emésztésedet is uralja az év energiája.
És ami még fontos: hagyd a fölös mérget, ha esni akar valami, engedd, hogy essen le. Majd fölveszed, vagy összesöpröd, vagy veszel újat helyette. Bizony, légy pozitív gondolkodású, mert a gondolataid ereje fává növekszik, és azzal találod szemben magad, amit magad teremtettél meg. Pozitív gondolkodásból, bölcsességből neked van a legtöbb a tarsolyodban a 9 személyiség közül, csak ne hagyd, hogy az átmeneti viharfelhők ezt feledtessék veled, írd ki tehát nagy betűkkel: tudom, hogy a célhoz vezető úton minden javamra van, és hogy a sikert szolgálja.
A Feng Shui a lakásban.
Rák.
Otthonod a menedéked, ahol lelked feltöltődhet, ahol biztonságban érzed magadat, védve a zord külvilágtól. Meleg családi fészket alakítasz ki magadnak, kényelemmel, védettséggel, családi meghittséggel. Ragaszkodsz minden olyan tárgyhoz, amelyhez személyes emlékek fűznek. A Rákok többnyire kiváló lakberendezők, és ösztönös érzékük van az ízléses, kényelmes otthon kialakításához. Hajlamosak viszont bele is ragadni ebbe a szerepbe, pedig az élet lényege a folyamatos változás. A Feng Shui sem jelent végleges állapotot, hanem folyamatos átalakulást. A hálószoba a Rák szentélye. Különösen fontos, hogy ez a hálószoba ne legyen a munka helye is egyben! Nem szerencsés, ha a hálószobában számítógép, nagy tévé, egyéb elektromos gépek sokasága található, hiszen ezek zavarják az éjszaka nyugalmát akkor is, ha nincsenek bekapcsolva. A hálószoba valódi szentéllyé tétele segít abban, hogy a Rákok nap, mint nap megújulhassanak.
A Feng Shui felosztásában a lakás ’Család és Egészség’ elnevezésű területe tartozik hozzá, mely a bejárattól nézve a lakás, vagy szoba bal oldalán, középen található. Ezt a részt kell harmonikussá alakítania. Érdemes a falra tenni családi fotókat, vagy felszerelni egy polcot, és egy élettel teli szobanövényt helyezni rá. A növények ugyanis az életet jelképezik. Mivel ezt a részt a fa elem uralja, fa bútorok, akár lambéria is passzol ide, illetve a hullámos formák, tájképek, és a kék zöld színek minden árnyalata.
Szia! Én is kíváncsi lennék rá.
1981. 06. 19
Előre is köszi!
Kedves tinendo!
Nagyon szépen köszönöm, elgondolkodtató a jellemzésem. Ügyes és gyors vagy.
Szép estét.
kishoresz
Szia!
Nekem is leírod?
1977.02.27.
Előre is köszi.
Úgy látom, nem nagyon hagynak pihenni :-)
Nagyon szeretném tudni!
Ha még lehet kérni, 1977.07.11.
Előre is köszönöm
ez nagyon gyors volt!! :)
köszönöm szépen
1978. 03. 01.
Szun.
A szelíd, a kitartó.
Kulcsszavad: Behatolás.
Jeled: Szél.
Elemed: Fa.
Polaritásod: yang.
Égtájad: Délkelet.
Számod: 4.
Évszakod: Tavasz utolsó napjai.
Színeid: zöld: víz, fű, moha.
Ékköveid: smaragd, krizopráz.
Alakod: kecses, keskeny.
Illatod: kámfor, üröm.
Szimbolikus állatod: Kakas (kitartás).
Teljesség, józan ész, önerő, áthatóság jellemez. Nem vitatkozol, de fondorlatos módon keresztülviszed az akaratodat. Mindenkihez megtalálod az utat, jól alkalmazkodsz, olyannyira, hogy kaméleonként tudsz eltűnni. Észérvekkel lehet rád hatni. Gyorsan átlátsz az embereken.
Karakterszámod: 8.
Halk, csendes, magadba forduló vagy. Sok a művész ebben a karakterben. Szereted a szabadságot, a kötetlenséget. Mohó, gyakran fanatikus vagy. Korán érsz, az önfegyelem gyenge pontod. Létszükségleted a saját élettér.
Energetikai számod: 1.
Pozitív oldalad: Érzelem gazdag, szenvedélyes, kedves és kellemes, eleven és élnék vagy, duzzadsz az erőtől, folyton pezsegsz és buzogsz.
Negatív oldalad: Félénk, óvatos, elővigyázatos vagy, bizonytalankodás, tépelődés jellemez.
Összegzésed: 4.8.1
E számkombináció félénk, visszahúzódó természettel áldhat meg, mások szemében elővigyázatosnak és határozatlannak tűnhetsz. Hajlamos vagy a késlekedésre. De ugyanakkor igen életvidám, barátságos és könnyed vagy. Közeli ismerőseid időnként szótlannak ismernek, ilyenkor egy csendes zugra van szükséged, ahol feltöltődhetsz. Vállalt munkádban nem tűrsz ellentmondást, már a csökönyösség és a megszállottság határát súrolod. Mindezek mellett bizalommal vagy mások iránt, magabiztos és következetes természetű vagy, józan ésszel vagy megáldva.
2009:
Fa 4.
Ebben a rendszerben 9 évből áll egy ciklus, amiben a tervezéstől a megvalósításon, külső és belső küzdelmeken át eljuthatunk a célhoz és az elismeréshez. 2009-ben épp egy ilyen ciklus utolsó állomásán állsz. Mindaz, amihez eddig hozzá fogtál, most kiteljesedik, és ha mindent megfelelőképpen tettél, megkapod a neked járó elismerést. Sokfajta lehetőséged nyílt megvalósítani az életutad. Az elmúlt évben pl. olyasmiket tanultál, amiről álmodban se gondoltad volna, hogy bekerül a repertoárodba. Önszántadból fordultál idegennek tűnő dolgok felé, és valószínűleg jól tetted, mert most gazdagabb és bölcsebb vagy minden szempontból. Ebben az évben feléd fordul a külvilág fókusza, és az előző évek méltó jutalmát elnyered.
Az éved kulcsszavai: Tűz, lobbanékonyság, forrófejűség, szenvedély, lelkesedés, hirtelen felvillanó új lehetőségek, világos gondolatok, bölcsesség, képességeid megmutatkozása és értékelése a külvilág felől, elismerések, hírnév, kitüntetések, hibák felfedése, beteljesülés, lehetőségek tehetséged bizonyítására, honorárium, jutalom, eredmények, szenvedély, új ismeretségek, barátságok.
Kifejtés:
2009 kirobbanó erőt hoz az életedbe, tele örömmel, az áhított rád figyeléssel, önbizalommal, és végre, nyilvánvalóvá lesz kompetenciád, tehetséged is. Minden, amit az előző években felépítettél, megtanultál, most eredményt, elismerést, előléptetést hoz. Ez nem egyéni kiváltság, kilenc évente mindenki felkerül arra a magas lóra, amin te ülsz az idén. Van okod bizakodónak és lelkesnek lenned, mert bármerre lépsz, az erőfeszítéseid siker koronázza. Ezek az év előnyös tulajdonságai, ám amellett, hogy úgy érzed, a szerencse melléd állt, nem árt óvatosnak lenned néhány dologban. A siker ugyanis nem mentesít az előírt pontosságtól és a munkádat követő számonkéréstől.
Bármilyen elszámolnivalód, vagy vállalásod van, igyekezz pontosan elvégezni, mert a hibák szembe tűnnek majd, csakúgy, mint az, hogy mennyire alaposan oldod meg a rád bízottakat. Légy tehát éber, s még mielőtt kiadnál bármit is a kezedből, inkább kérd egy megbízható, kompetens személy véleményét, akiről tudod, hogy szívesen segít, így megelőzheted a felelősségre vonást, és eredményes, valamint elismert lehetsz. Gondold végig azt is, van-e valami takargatnivalód, akár a magánéletben, akár munkádban, mert könnyebben kitudódhatnak a titkaid.
Ami az életritmusodat illeti, a robbanékony, nehezen kontrollálható Tűz (ami csak az ember által felállított keretek közt válik hasznossá, ) olyan erős iramot diktál, amit nem lesz könnyű uralnod. Amúgy sem vagy egy nyugodt típus, és a rendszerességet, a ritmust huzamosan megtartanod, következetesen megtervezned a napjaidat – nem az erősséged. Hacsak nincs egy keret, amihez igazodni kényszerülsz, eléggé autentikusan oldod meg az időd beosztását. Idén elkerülhetetlen, hogy éves programot, ezen belül hónapokra, hetekre lebontható tervet készíts. Ha nem is követed 100%-ban, mégis keretet szabsz az eseményeknek, rangsorolod őket, és ez egyensúlyban tart, ha úgy éreznéd, hogy elveszíted a kontrollt. A tudatos tervezés megóv attól is, hogy a folyton torlódó teendők közepette ne válj stresszessé, ingerültté. A Tűz válogatás nélkül ad a melegéből, és köré gyűlhet bárki, akinek szüksége van rá. Az emberek feléd fordulnak, keresik a társaságodat, folyton programokat tervezel be, és mondasz le, mert úgy érzed, hogy nem bírod cérnával. A kimerítő, szenvedélyes erőt sok-sok pihenéssel ellensúlyozhatod.
Kerüld a túlzást mindenben, mert könnyen kiéghetsz. A Tűz mérhetetlenül szabad, és az évedre is jellemző ez a szabadsággal telítettség. Új emberek, vagy egy-egy régi barát feltűnése, új irányok, sok-sok izgalmas tapasztalat tarkítja napjaid.
Egészséged:
Könnyebben felmérgelődsz, és felforrósodik a hangulatod. Mielőtt ráripakodnál a másikra, vagy saját magadat pofoznád meg, gyorsan használj egy bevált lehűtő technikát, pl. fújd ki magad, vagy igyál sok vizet. A folyadékfogyasztásra amúgy is érdemes fokozottan figyelned, mivel csak így ellensúlyozhatod a szervezetedet kiszárító hatást. Pihenj nagyon sokat, és kapcsolj ki néha a mindennapok hajszájából. Az alvás ennek legegyszerűbb módja. Ne hajtsd túl magad, mert pontosan a motor, vagyis a szíved bánhatja, ha nem adod meg neki az elegendő nyugalmat, feltöltődést. És amiként a szívedre, úgy az érzelmeidre is figyelj oda, hogy éppen mi motivál, amikor lángra lobbansz valamiért, valakiért.
Feng Shui a lakásban:
Halak.
Lakberendezésedet nem elsősorban a gyakorlatias szempontok határozzák meg, hanem vagy az abszolút káosz, vagy az Ezeregyéjszakára emlékeztető elvarázsolt meseszerűség. A Halak vonzódik a vízhez, illetve mindahhoz, ami víz jellegű: a vízkék szín, az üveg, a tükör, a csillogó fémes felületek, a sötét, meghitt területek. Ám ez, ha túlzásba viszik, egyoldalúvá, vagyis egészségtelenné válhat: fontos, hogy a másik négy őselem is képviselve legyen (tűz, föld, fém és fa). A meghitt zugok, ha rendetlenné válnak, energiacsapdává alakulnak. Ami az akváriumot illeti: fontos, hogy a benne élő halak és növények egészségesek és a körülményekhez képest boldogok legyenek (például nem jó, ha a halak hímek lévén folyton verekszenek az akváriumban). Fontos, hogy a Halak irodája, vagy a lakás dolgozósarka vagy dolgozószobája rendben legyen, hiszen rengeteg életenergiát von el a nap, mint nap, ha a dolgokat keresgélni kell. A Halaknak jót tesz, ha a szabad levegőn sétálnak, és a természet közelségét keresik.
Általában jellemző rád, hogy úszol az árral, időtlenségben éled hétköznapjaidat. Nem túl gyakorlatias jegy lévén nem feltétlenül uralkodik patinás rend az otthonodban. A Halak az egyik legkreatívabb jegy. Művészi képességeinek kibontakoztatásában az ’Alkotókészség és Gyerek’ területének erősítése segítheti, mely a lakás, vagy szoba bejáratától nézve a jobb oldalközepén helyezkedik el. Érdemes itt elhelyezned hobbijaidhoz szükséges eszközeidet, melyek segítségével a művészi önkifejezését megélheted. Ha szakmád művészettel kapcsolatos, egy saját műterem berendezése szárnyakat adhat kreativitásodnak.
1989. 11. 26.
Kun.
A befogadó, a termékeny
Jeled: Föld
Elemed: Föld.
Polaritásod: yin.
Égtájad: Délnyugat.
Számod: 2.
Évszakod: Nyár.
Színeid: sárga, barna, fekete.
Ékköveid: citrin, ametiszt.
Alakod: stabil, kerek.
Illatod: eukaliptusz.
Karakterszámod: 2.
Megbízható, hűséges vagy. Háttérbe helyezed saját érdekeidet. Bizonytalan vagy magadban, kínosan ügyelsz a részletekre. Gyakran ódivatú vagy. Fejlett az igazságérzeted.
Energetikai számod: 5.
Pozitív oldalad: Szeretsz a középpontban lenni, kiváló vezető, szervező, nyílt, szókimondó vagy.
Negatív oldalad: Erőszakos, agresszív, uralkodni vágyó ember vagy minden helyzetben.
Összegzésed: 2.2.5
Nagyon fontos a számodra, hogy elfogadjanak és méltányoljanak tetteidért társadalmi, kisebb közösségi vagy akár családi szinten. Ügyelj, nehogy túlzottan zsarnokivá válj mások véleményével kapcsolatban. Másodlagos természeted (2-es Föld) segítőkész, szívélyes és diplomatikus vagy. Teljesen elégedett, ha a másoknak tett szolgálataidat elismerik. Az emberek túl igényesnek találhatnak, vigyáznod kell, nehogy a részletek rabjává válj.
2009:
Föld 2.
Az elmúlt évben megtapasztalhattad a sors erejét. Van, amikor bármit is teszünk, a külső körülmények ellen nincs módunk harcolni, sem változtatni rajtuk. Akár az ég végtelensége, a te elmúlt éved is olyan megfoghatatlan, maximális hatalmat képviselt, amiben sokszor érezhetted elveszettnek, túl kicsinek magad. Ezt alkattól és az életút szintjétől függően lehet negatívan és pozitívan is megélni. Lehet vergődni az Élet ölelésében, és sírni, hogy mást akartál, vagy ellazulni, és hagyni, hogy EZ is az élet, ez is a sorsod része, és bizony, mindenben benne vagy te is, nem csupán statisztaként, hanem az események mozgatójaként. Ha önbizalmad az előző év folyamán nem erősödött meg, akkor most az a jó hír vár rád, hogy végre lazíthatsz egy kicsit, lehetsz gyermek, foglalkozhatsz éned törékeny oldalával, „hivatalosan” is dédelgetheted, formálhatod és nevelgetheted magad, hiszen az év energiája ezt hozza számodra lehetőségként.
Kulcsszavak: játékosság, játék, gyermeki én, gyermekkel kapcsolatos kérdések, múlt tisztázása, szülőkhöz való viszony, kreativitás, önkifejezés, egyediséged megmutatása, stílus, cicoma, kellem, szépség, báj, szórakozás, kikapcsolódás, barátok, haverok; szavak ereje, kommunikációval kapcsolatos kérdések, költekezés, múltbeli értékek felismerése, új szellemi élmények, flört, fellobbanó és kihunyó érzelmek.
Kifejtés:
Minden időszakunk alakulása sokban múlik azon, hogy mi magunk hogyan állunk hozzá. Az élet játéka, amiről sokféle filozófiai felfogás is beszél, lehet kellemetlen, hiszen ha nem akarsz játszani, akkor üres időpocsékolás az egész. Ám ha engeded, hogy táncba vigyenek, és megtapasztalod, milyen az, kiszédülni saját köreiden túlra, kipirulni és nevetni… saját örömödben születhetsz újjá. Valami ilyesmi az éved üzenete. Örülj, pusztán annak, hogy örülhetsz. Nem lehet mindig véresen komolyan élni, ha leomlik a könyvespolc, hát omoljon, majd fölszeded. Mindenből van kiút, és mindig van kijárat, mégha, nem is látod. Az éved nem a nagy akarás, a majd én eldöntöm, hogyan legyen és úgy lesz éve, hanem a finom együttműködésé, a spontaneitásé, mint amikor eltervezed, hogy munka után azonnal hazamégy, beteszed a mosást, levelet írsz, stb. Aztán kilépsz az utcára és hagyod, hogy a levegő körbejárjon, és lépegetsz, nem gondolva semmire.
A területek, ahol tanulnivalók várnak rád: kommunikáció, a stílusod pallérozása, kifejezésmódod tökéletesítése; megállapodásaid betartása, minden félreérthető helyzet és szó tisztázása; a költekezési indíttatásaid felülbírálása, egyben kisebb-nagyobb összegek biztosítása arra, hogy pusztán jól, jobban érezd magad; az öröm megélése fizikai, szellemi és lelki téren is; gyermeki éned előbányászása és meggyógyítása, ha eddig nem tetted volna. Ez utóbbi lehet a leginkább felkavaró, hiszen visszavisz a múltba, a szülőkkel kapcsolatos emlékekhez, és nagyító alá kerül, hogy mennyi sérelemből táplálkozol. Szánj ezek megoldására annyi időt, amennyit csak tudsz, hiszen ha az alapkapcsolatodat, vagyis a szülőkhöz fűződő érzelmeidet rendbe rakod, és az a szabad, páratlanul értékes, örök gyermek tudsz újra lenni, akinek valaha születtél, az életed kereke meglódul minden téren, hiszen már nem fékezik a negatív kötődések.
Ez pedig meglendíti majd kreativitásodat, kapcsolataidat, életerődet is, új képességeket fedezhetsz fel magadban, kipróbálhatsz olyan szórakoztató, szép és bohém dolgokat, amikből később akár profitálhatsz is. Az év folyamán késztetést érezhetsz arra, hogy a világot, az életet a maga mélységében is fölfedezd, s hogy közelebb kerülj emberekhez, eseményekhez.
Egészséged:
Figyelj az étkezésedre, emésztésedre. Mozogj sokat a friss levegőn, és amint van rá módod, pihenj, pihenj és pihenj. Az őszi időszakban figyelj arra, hogy ne fázz meg, és légy körültekintő a közlekedésben.
Konklúzió:
Könnyedebb lesz az éved, mint az előző, csak lépj túl a múlton, és figyelj jól a jelenre. Amint valami terhedre van, jelezd egyértelműen, mert így tudod egyensúlyodat megőrizni.
Feng shui a lakásban:
Nyilas.
Otthoni környezeteden is meglátszik nagyvonalúságod. Sok fényre van szükséged nagy céljaid megvalósításához, mivel a fény, az életerőt szimbolizálja. Emiatt különösen fontos, hogy otthonodban működőképesek legyenek a világítótestek, és nyithatóak legyenek az ablakok. A nagy ablakok a tág lehetőségek elérését jelképezik. Lakásod berendezésének elsősorban kényelmesnek kell lennie, egyébként pedig különféle stílusok és eltérő színek keverednek benne, hiszen ízlésed nem fér bele a szokványos keretekbe. A lakás- vagy a szobaajtó pedig többnyire a Karrier területére esik a Feng Shui szerint, ezért a Nyilas életpályáját segíti, ha bejárati ajtaja is sarkig kitárható, illetve jól záródik. Fontos, hogy a Nyilas ne hagyjon félbe javítási munkákat az otthonában (például lepotyogott csempék visszaragasztása), mert ezek nagyon sok energiáját szívnak el észrevétlenül és kerülje a bizonytalan holmikat (például billegő, eldőléssel fenyegető bútorok), mert ezek nagyon sok energiáját szívják el észrevétlenül. Ha viszont megszünteted ezeket, és lezárod félbehagyott ügyeidet, az komoly sikerélményt ad, ami energiául szolgál a nagy tervek megvalósításához.
és ha nem túl nagy kérés, lenne még egy:
1978.03.01. (férfi)
köszönöm
Jó napot!
Én is szeretném kérni a jellemzésemet.
1989.11.26
Köszönöm.
1972. 04. 02.
Kan.
A végtelen, a mélységes
Jeled: Víz.
Elemed: Víz.
Polaritásod: yin.
Égtájad: Észak.
Számod: 1.
Évszakod: Tél.
Színeid: fehér, színtelen, zöldes-kék.
Ékköveid: zafír, turmalin.
Alakod: szabálytalan, kerekített.
Illatod: citromfű, bodza.
A víz természet állandóan kíváncsi, mindig felfedezni vágyik. Szabad, szárnyaló természeted könnyen eredményezhet zűrzavart és fegyelmezetlenséget, de néha túlzottan fegyelmezettnek és merevnek tűnhetsz. Jellemződ lehet a diplomatikusság, jó bíró, ügyvéd vagy diplomata lehetsz, de nagy gondolkodók is kerülnek ki e jegy szülöttei közül. Nagy függetlenségszeretet jellemez. Szerencse az ösztönös cselekvésben. Meg kell küzdened minden eredményért, de gyakoriak a váratlan, szerencsés megoldások. A szerencse csak munka mellett segít.
Karakterszámod: 7.
Kívül nyugodt, belül feszült vagy. Érzelmes, álmodozó, jó a humorod. Diplomatikus, álmodozó, kiváló közösségi ember, jó beszélő készséggel. Ösztönösen bölcs, lelkesíthető.
Energetikai számod: 8.
Pozitív oldalad: A legbonyolultabb feladatokat is felvállalod, kitartó vagy, bizonyítani akarás jellemez, nem vonulsz vissza.
Negatív oldalad: Túl nagy jelentőséget tulajdonítasz a pillanatoknak, zaklatott, kiegyensúlyozatlan vagy.
Összegzésed: 1. 7. 8
Nagy erő- és energiatartalékokkal rendelkezel, de ez mások számára nem nyilvánvaló, hiszen megpróbálod leplezni. Tanulni szeretnél a hibáidból, ám a kihívások újra és újra felbukkannak az életedben. Akiknek sikerül közel kerülni hozzád, rádöbbennek, milyen mély, belső titkokkal rendelkezel. Megfontolt, jó kedélyű és játékos természetű vagy. Közeli barátaid lenyűgözőnek találnak, és képesnek arra, hogy feldobjad a társaságot.
2009:
Víz 1:
Múlt évben te voltál azon a pódiumon, amire idén a 9-es kerül. Biztosan fárasztó, egyúttal eredményes évet tudhatsz magad mögött. Lehet, hogy sokszor nehéz volt megtartanod az egyensúlyodat, de remélhetőleg rád talált néhány olyan lehetőség, aminek hatása van a jövődre. Idén erősebb összhangot alkotsz a személyes éved energiájával, sőt, jóval több megerősítésben, támogatásban lesz részed, mint az eddigiekben.
Az éved kulcsszavai: erő, alkotó-teremtő kedv és ösztönzés, maximalizmus, kérlelhetetlenség, ragaszkodás az igazsághoz, meg nem alkuvás, hit, spiritualitás, külső és belső utazások, sors ereje, érzéken túli tapasztalások, gondviselés, az apa szerepének tisztázása akár úgy, hogy te (ha férfi vagy) hogyan éled meg ezt a szerepet, illetve nőként hogyan tudod eredményesen alkalmazni az önérvényesítést. Emellett az édesapához fűződő kapcsolatot is érdemes tisztázni.
Kifejtés:
Az 1-es Víz nem szeret semmit a véletlenre bízni, éppen ezért nehezebben enged fel, mindig van benne egy kontroll. Később öntörvényű utakkal egyensúlyozza ezt ki. Ez az év inkább azt mutatja meg neked, hogy sok minden sikerülhet úgy is, ha nem nálad van a kormánykerék, hanem átengeded egy felsőbb, erősebb hatalom kezébe, te pedig csak hagyod, hogy ami jön, az megtörténjen veled. Eredményes, sikeres évre számíthatsz. Ha az előző években céltudatosan építkeztél, akkor most megtérül a befektetésed úgy erkölcsi, mint anyagi téren. Környezeted felől is pozitív visszajelzések érkeznek, mi sem természetesebb tehát, hogy tele vagy optimizmussal és önbizalommal. Céljaidat továbbra is tartsd szem előtt és törekedj megvalósításukra. Ám ha szövetségeseid, munkatársaid vannak, légy tekintettel arra, hogy nem mindenkinek van olyan pártfogolt éve, mint a tied, sőt, van, aki nehezen araszol előre.
Ezért maximalizmusodat csak ott vesd be, ahol nem gázolsz mások érzéseibe, vagy nem sérted meg őket. Jó esélyed van arra, hogy eredményeket mutass fel akár úgy, hogy stabil munkát végzel, akár vállalkozóként. Egy dologról azonban ne feledkezz meg, és ez az alázat. Lazíts olykor és lásd be, hogy te sem vagy több, mint bármely más teremtménye földnek. Amennyiben ezt képes vagy szívedbe fogadni, egyensúlyba hozod a sors kegyes kerekét, és az nem billen ki alattad.
Egészséged:
Ebben az évben a megelőzésre fordíts gondot, mert ha megbetegedsz, nehezebben épülsz fel. Figyelj csontjaid épségére, utazáskor pedig légy körültekintő, nyugodt. Az év yangos jellege testileg és szellemileg is a túlzott merevséget hordozza, ezért mozogj sokat és gyakorolj empátiát kritikus helyzetekben. Vitás esetekben minden szempontból járd körbe a témát, mert bár erős az igazságérzeted, lehet, hogy a másik félnek is igaza van.
Konklúzió:
Fénnyel és erővel teli éved lesz, amit majd minden téren elégedetten zárhatsz.
Feng Shui a lakásban.
Kos.
A legtüzesebb jegy otthonában gyakran olaszos hangzavar, és akadálypályára emlékeztető rendetlenség uralkodik. Életelemed, a tűz és energia miatt otthonod inkább hangulatos perzsavásár, semmint nyugodt fészek. A Kos otthona olykor nélkülözheti a harmóniát, a csendet, a megpihenést. Mindez rendkívül megerőltető, ezért annak, aki különösen hajlamos a „szalad a lakás” helyzetre, fontos kialakítania egy pihenésre alkalmas kis kuckót. Ennek neve a Feng Shui szerint „harmónia-középpont”, hagyományos helye a lakás vagy szoba bejáratától belépve a bal oldali közelebbi sarok, illetve a középső rész. A harmónia megteremtését szolgálhatja egy dohányzóasztalon elrendezett szép dísztárgyakból álló kompozíció. Egy meleg fényű sólámpa is nyugtató hatású, mert a fény a tűz jegyűek energiaforrása. Ezek valóságos harmónia-akkumulátorként működhetnek a nyüzsgős napokon, és segítenek a felbolydult egyensúly helyreállításában.
A lakás, vagy szoba közepén a harmónia megteremtését szolgálja az ott lévő asztalon kialakított virágcsendélet, kedves és szép tárgyak együttese. Ezek valóságos harmónia-akkumulátorként működhetnek a nyüzsgős napokon, és segítenek a felbolydult egyensúly helyreállításában. Alapvető, hogy a szoba közepén levő világítótest izzói működőképesek legyenek, mert a fény hiánya = az energia hiánya.
1962. 03. 26.
Kun.
A befogadó, a termékeny
Jeled: Föld
Elemed: Föld.
Polaritásod: yin.
Égtájad: Délnyugat.
Számod: 2.
Évszakod: Nyár.
Színeid: sárga, barna, fekete.
Ékköveid: citrin, ametiszt.
Alakod: stabil, kerek.
Illatod: eukaliptusz.
Karakterszámod: 1.
Félénk, zárkózott vagy. Érzelmeidet visszafojtod, de szenvedélyes vagy. Tartózkodó, de erőteljes, erős egyéniség. Visszafogott, segítőkész. Gyakran érdektelen, sokszor megközelíthetetlen.
Energetikai számod: 6.
Pozitív oldalad: Lassú, megfontolt, egyenes, őszinte, nagyon tisztességes, cselekedeteid nyíltak, kiszámíthatóak.
Negatív oldalad: Unalmas, lusta, egyenes, mert még a becsapáshoz is lusta vagy.
Összegzésed: 2. 1. 6
Őszinte, egyenes, megfontolt vagy, a munkában logikus, előrelátó és figyelmes. Alapvetően mások támogatása és megsegítése éltet. Kényszerhelyzetben tapintatos és diplomatikus vagy. Személyiséged elsősorban a víz által kormányzott. Akik közel állnak hozzád, elővigyázatosnak tartanak az esetleges késlekedéseid miatt. Víz természeted félénkséget és fegyelmezetlenséget eredményezhet, de éppen annyira vidám és barátkozó személyiség is vagy.
2009:
Föld 2.
Az elmúlt évben megtapasztalhattad a sors erejét. Van, amikor bármit is teszünk, a külső körülmények ellen nincs módunk harcolni, sem változtatni rajtuk. Akár az ég végtelensége, a te elmúlt éved is olyan megfoghatatlan, maximális hatalmat képviselt, amiben sokszor érezhetted elveszettnek, túl kicsinek magad. Ezt alkattól és az életút szintjétől függően lehet negatívan és pozitívan is megélni. Lehet vergődni az Élet ölelésében, és sírni, hogy mást akartál, vagy ellazulni, és hagyni, hogy EZ is az élet, ez is a sorsod része, és bizony, mindenben benne vagy te is, nem csupán statisztaként, hanem az események mozgatójaként. Ha önbizalmad az előző év folyamán nem erősödött meg, akkor most az a jó hír vár rád, hogy végre lazíthatsz egy kicsit, lehetsz gyermek, foglalkozhatsz éned törékeny oldalával, „hivatalosan” is dédelgetheted, formálhatod és nevelgetheted magad, hiszen az év energiája ezt hozza számodra lehetőségként.
Kulcsszavak: játékosság, játék, gyermeki én, gyermekkel kapcsolatos kérdések, múlt tisztázása, szülőkhöz való viszony, kreativitás, önkifejezés, egyediséged megmutatása, stílus, cicoma, kellem, szépség, báj, szórakozás, kikapcsolódás, barátok, haverok; szavak ereje, kommunikációval kapcsolatos kérdések, költekezés, múltbeli értékek felismerése, új szellemi élmények, flört, fellobbanó és kihunyó érzelmek.
Kifejtés:
Minden időszakunk alakulása sokban múlik azon, hogy mi magunk hogyan állunk hozzá. Az élet játéka, amiről sokféle filozófiai felfogás is beszél, lehet kellemetlen, hiszen ha nem akarsz játszani, akkor üres időpocsékolás az egész. Ám ha engeded, hogy táncba vigyenek, és megtapasztalod, milyen az, kiszédülni saját köreiden túlra, kipirulni és nevetni… saját örömödben születhetsz újjá. Valami ilyesmi az éved üzenete. Örülj, pusztán annak, hogy örülhetsz. Nem lehet mindig véresen komolyan élni, ha leomlik a könyvespolc, hát omoljon, majd fölszeded. Mindenből van kiút, és mindig van kijárat, mégha, nem is látod. Az éved nem a nagy akarás, a majd én eldöntöm, hogyan legyen és úgy lesz éve, hanem a finom együttműködésé, a spontaneitásé, mint amikor eltervezed, hogy munka után azonnal hazamégy, beteszed a mosást, levelet írsz, stb. Aztán kilépsz az utcára és hagyod, hogy a levegő körbejárjon, és lépegetsz, nem gondolva semmire.
A területek, ahol tanulnivalók várnak rád: kommunikáció, a stílusod pallérozása, kifejezésmódod tökéletesítése; megállapodásaid betartása, minden félreérthető helyzet és szó tisztázása; a költekezési indíttatásaid felülbírálása, egyben kisebb-nagyobb összegek biztosítása arra, hogy pusztán jól, jobban érezd magad; az öröm megélése fizikai, szellemi és lelki téren is; gyermeki éned előbányászása és meggyógyítása, ha eddig nem tetted volna. Ez utóbbi lehet a leginkább felkavaró, hiszen visszavisz a múltba, a szülőkkel kapcsolatos emlékekhez, és nagyító alá kerül, hogy mennyi sérelemből táplálkozol. Szánj ezek megoldására annyi időt, amennyit csak tudsz, hiszen ha az alapkapcsolatodat, vagyis a szülőkhöz fűződő érzelmeidet rendbe rakod, és az a szabad, páratlanul értékes, örök gyermek tudsz újra lenni, akinek valaha születtél, az életed kereke meglódul minden téren, hiszen már nem fékezik a negatív kötődések.
Ez pedig meglendíti majd kreativitásodat, kapcsolataidat, életerődet is, új képességeket fedezhetsz fel magadban, kipróbálhatsz olyan szórakoztató, szép és bohém dolgokat, amikből később akár profitálhatsz is. Az év folyamán késztetést érezhetsz arra, hogy a világot, az életet a maga mélységében is fölfedezd, s hogy közelebb kerülj emberekhez, eseményekhez.
Egészséged:
Figyelj az étkezésedre, emésztésedre. Mozogj sokat a friss levegőn, és amint van rá módod, pihenj, pihenj és pihenj. Az őszi időszakban figyelj arra, hogy ne fázz meg, és légy körültekintő a közlekedésben.
Konklúzió:
Könnyedebb lesz az éved, mint az előző, csak lépj túl a múlton, és figyelj jól a jelenre. Amint valami terhedre van, jelezd egyértelműen, mert így tudod egyensúlyodat megőrizni.
Feng Shui a lakásban.
Kos.
A legtüzesebb jegy otthonában gyakran olaszos hangzavar, és akadálypályára emlékeztető rendetlenség uralkodik. Életelemed, a tűz és energia miatt otthonod inkább hangulatos perzsavásár, semmint nyugodt fészek. A Kos otthona olykor nélkülözheti a harmóniát, a csendet, a megpihenést. Mindez rendkívül megerőltető, ezért annak, aki különösen hajlamos a „szalad a lakás” helyzetre, fontos kialakítania egy pihenésre alkalmas kis kuckót. Ennek neve a Feng Shui szerint „harmónia-középpont”, hagyományos helye a lakás vagy szoba bejáratától belépve a bal oldali közelebbi sarok, illetve a középső rész. A harmónia megteremtését szolgálhatja egy dohányzóasztalon elrendezett szép dísztárgyakból álló kompozíció. Egy meleg fényű sólámpa is nyugtató hatású, mert a fény a tűz jegyűek energiaforrása. Ezek valóságos harmónia-akkumulátorként működhetnek a nyüzsgős napokon, és segítenek a felbolydult egyensúly helyreállításában.
A lakás, vagy szoba közepén a harmónia megteremtését szolgálja az ott lévő asztalon kialakított virágcsendélet, kedves és szép tárgyak együttese. Ezek valóságos harmónia-akkumulátorként működhetnek a nyüzsgős napokon, és segítenek a felbolydult egyensúly helyreállításában. Alapvető, hogy a szoba közepén levő világítótest izzói működőképesek legyenek, mert a fény hiánya = az energia hiánya.
1982. 06. 24.
A ragaszkodó, a tapadó.
Kulcsszavad: Nagylelkűség.
Jeled: Tűz.
Elemed: Tűz.
Polaritásod: yang.
Égtájad: Dél.
Számod: 9.
Évszakod: Nyár első napjai.
Színeid: bíbor, vörös, lila.
Ékköveid: rubin, jáspis.
Alakod: kerek, gömb.
Illatod: rózsa.
Szimbolikus állatod: Tigris (szájhős).
Ragyogás, ép elme, ész, siker jellemez, kívülről kemény és hajthatatlan, belülről gyenge vagy. Nem tudsz egyedül élni. Nagylelkű vagy, de nem ész nélkül adakozol. Egyenes jellem vagy.
Karakterszámod: 1.
Félénk, zárkózott vagy. Érzelmeidet visszafojtod, de szenvedélyes vagy. Tartózkodó, de erőteljes, erős egyéniség, visszafogott, segítőkész. Gyakran érdektelen, sokszor megközelíthetetlen.
Energetikai számod: 4.
Pozitív oldalad: Csendes, visszafogott, megbízható, segítőkész, udvarias vagy, nem hagysz félbe semmit, szereted, ha zajlik az élet.
Negatív oldalad: Könnyen befolyásolható vagy, igényed a folytonos mozgás, nem szeretsz otthon lenni, nem is igényed az otthon kialakítása.
Összegzésed: 9.1.4
Te szédítő és csábító vagy. Alkalmazkodó természeted van és bízol az ösztöneidben. Elsődlegesen tűz természeted vezérel, amely hiúsággal, ám érzékenységgel és éleslátással áld meg. Alkalmas vezető vagy, aki ösztönző erővel rendelkezik. Ugyanakkor belső jellemződ a víz, amely kényszerhelyzetben elővigyázatossá vagy elszigeteltté tehet. Szükséged van barátaid és családod támogatására és elismerésére, ha nehézséggel állsz szemben, vagy krízishelyzetekbe kerülsz.
2009:
Tűz 9.
Van ebben a személyiségrendszerben egy középponti hely, pódium kint a hatalmas tér közepén. Emberek járnak arra, van, aki tisztelettel hódol előtte, van, ki sárral dobálja meg, és van, aki bókol, vagy hűségesen kiáll mellette. Mármint a király/királynő mellett, aki az emelvényen trónol. Mivel exponált helyzetben van, a figyelem akarva-akaratlanul is rá terelődik. Kitüntetett pozíció ez, a király napfényben fürdik, de nem mozdulhat el, olykor jégeső és vihar áztatja, vagy rátelepszenek az arra járó madarak. Mégis, ereje teljében pompázik, patinája és szépsége, értéke még a tiszteletleneket is csodálattal tölti el. Uram, Hölgyem, idén tiéd ez a hely. Bizonyos szempontból ez kedvedre való, hiszen mint 9-es Tűz, titkon szereted, ha elismernek, de zavar, ha túlságosan középpontban vagy.
Ebben az évben sokszor szembesülsz azzal, hogy köréd gyűlnek az emberek, információk, események, van, hogy elbújnál és nincs hová, mert minden és mindenki utolér, és nem hagy nyugodni, ellazulni, királyként lustálkodni sem fizikai, sem szellemi, sem pedig lelki téren. Aztán megeshet az is, hogy nem győzöl kurjongatni, hogy ez milyen jó. Mert csak úgy árad feléd a lehetőségek folyama. Válogatás nélkül – és ezt ne feledd, neked kell tudnod szelektálni okosan, bölcsen. Elvetni, ami haszontalan és megtartani, amiből tovább építkezhetsz. Mindaz, ami ebben az évben történik, a kiteljesedésedhez vezethet, és meghatározó lehet a következő éveidre. Légy tehát körültekintő, amikor új lépésre szánod el magad. A 9-es Tűz úgy szeret döntést hozni, hogy maga szabja meg a feltételeket, határokat, maga tűzi ki a célt, szabadon, olykor szeszélyesen, de előbb-utóbb felmutat valami bámulatos eredményt.
Így őrzi szabadságát, egyben eredeti dolgokat próbál megvalósítani. Ebben az évben fordított helyzetben találhatod magad: a lehetőségek találnak meg téged, a körülmények kényszerítenek továbblépésre, neked pedig folyton döntéseket kell hoznod. Épp ezért vértezd fel magad határozottsággal, és vedd magad körbe olyan barátokkal, akiknek tanácsára számíthatsz, és akik megkönnyítik dilemmáidat. Ha ugyanis túl sokáig totojázol valamin, elszalaszthatod. Az év szűnni nem akaró mozgalmassága kimeríthet, de a nyugalom, stabilitás, amit tudatosan tudsz megteremteni, minden szinten segít megőrizni az erődet. Tegyél önmagadért, különben nem győzöd a terheket. Testileg hozd magad formába. Lelki szintedért nyisd a napot egy-egy pozitív gondolattal, imával, és zárd hálaadással. Szellemileg pedig adj magadnak naponta 15 perc relaxációt, vagy meditációt, csendet. Ha ezt meg tudod tenni, a külső pörgésnek elegendő egyensúlyt biztosítasz belülről, és nem fut ki lábad alól a talaj.
Egészséged:
Leginkább a testi-lelki egyensúlyra törekedjél. Ne méltatlankodjál és ne mérgelődj, próbálj kicsit flegmatikus maradni. Ne légy szélsőséges semmiben. Tartsd magad egy előre megszabott rendhez, ha nem is túl feszesen, de legalább nagyjából. Jól figyelj arra, hogy a lappangó, régen elhanyagolt bajaidat is kezeltesd, és ha sok már a jóból, az eseménydömpingből, kérj segítséget, na és persze lazíts és pihenj, amennyit csak tudsz.
Figyelj oda:
A szisztematikusságra. Nem biztos, hogy az a legjobb lehetőség, amibe éppen bele botlottál. Mérlegelj, és próbálj kivárni, megfontolni a döntéseidet.
Konklúzió:
Erős éved lesz, tele kosárral hozza öledbe a lehetőségeket, neked nincs is más dolgod, mint Hamupipőkeként türelemmel külön válogatni őket, majd megvalósítani a herceggé /hercegnővé válást, vagyis beérni a célba.
A Feng Shui a lakásban.
Rák.
Otthonod a menedéked, ahol lelked feltöltődhet, ahol biztonságban érzed magadat, védve a zord külvilágtól. Meleg családi fészket alakítasz ki magadnak, kényelemmel, védettséggel, családi meghittséggel. Ragaszkodsz minden olyan tárgyhoz, amelyhez személyes emlékek fűznek. A Rákok többnyire kiváló lakberendezők, és ösztönös érzékük van az ízléses, kényelmes otthon kialakításához. Hajlamosak viszont bele is ragadni ebbe a szerepbe, pedig az élet lényege a folyamatos változás. A Feng Shui sem jelent végleges állapotot, hanem folyamatos átalakulást. A hálószoba a Rák szentélye. Különösen fontos, hogy ez a hálószoba ne legyen a munka helye is egyben! Nem szerencsés, ha a hálószobában számítógép, nagy tévé, egyéb elektromos gépek sokasága található, hiszen ezek zavarják az éjszaka nyugalmát akkor is, ha nincsenek bekapcsolva. A hálószoba valódi szentéllyé tétele segít abban, hogy a Rákok nap, mint nap megújulhassanak.
A Feng Shui felosztásában a lakás ’Család és Egészség’ elnevezésű területe tartozik hozzá, mely a bejárattól nézve a lakás, vagy szoba bal oldalán, középen található. Ezt a részt kell harmonikussá alakítania. Érdemes a falra tenni családi fotókat, vagy felszerelni egy polcot, és egy élettel teli szobanövényt helyezni rá. A növények ugyanis az életet jelképezik. Mivel ezt a részt a fa elem uralja, fa bútorok, akár lambéria is passzol ide, illetve a hullámos formák, tájképek, és a kék zöld színek minden árnyalata.
1961. 09. 18.
Csen.
Az ébredő, a gerjesztő.
Kulcsszavad: Fejlődés.
Jeled: Mennydörgés.
Elemed: Fa.
Polaritásod: yin.
Égtájad: Kelet.
Számod: 3.
Évszakod: Tavasz.
Színeid: zöld, zöldes-sárga.
Éköveid: smaragd, aventurin.
Alakod: esőcsepp, kerek.
Illatod: menta, liliom.
Szimbolikus állatod: Sárkány (őserő).
Mennydörgés, égbe szárnyaló sárkány, vihar. Semmihez sem állsz közömbösen hozzá, mindig meg tudsz újulni. Szeretsz vitatkozni. Nem szereted a váratlan helyzeteket. Elszánt vagy, hihetetlen terveket kovácsolsz. Zaklatott, viharos vagy. Birtoklási vágy jellemez.
Karakterszámod: 7
Kívül nyugodt, belül feszült vagy. Érzelmes, álmodozó, jó a humorod. Diplomatikus, álmodozó. Kiváló közösségi ember, jó beszélő készséggel. Ösztönösen bölcs, lelkesíthető.
Energetikai számod: 1
Pozitív oldalad: Érzelem gazdag, szenvedélyes, kedves és kellemes, eleven és élnék vagy, duzzadsz az erőtől, folyton pezsegsz és buzogsz.
Negatív oldalad: Félénk, óvatos, elővigyázatos vagy, bizonytalankodás, tépelődés jellemez.
Összegzésed: 3. 7. 1
Fizikai erővel, energiával és életerővel rendelkezve bátran belevágsz a kihívásokba, nem rémülsz meg sem a nehéz munka láttán, sem pedig attól, hogy új vizek felé evezz. Határozatlannak, csendesnek, visszafogottnak és elővigyázatosnak tűnhetsz: hajlamos vagy a késlekedésre, amelynek következtében többen félénknek tarthatnak. De ha egyszer közel kerülsz másokhoz, vagy jó barátok között vagy, szellemes, szórakoztató, játékos és életvidám vagy. Mélyen elemző természeted alkotó- és beszédkészségében jelentkezik.
2009:
Fa 3.
Minden évben két hatás találkozik: az év energiája, ami a kívülről felénk érkező impulzusokban nyilvánul meg, másik a saját energiánk, amit a személyes számunk jelképez. Ezek aztán vagy összeférnek, és szépen kiegészítik egymást, vagy birokra kelnek. Van, amikor a külső hatás erősebb, ilyenkor korlátozást élünk meg, és van, amikor saját energiánk kerekedik felül, ekkor pedig a helyzet urai vagyunk. Az elmúlt két Fém év sokkal erősebb volt, mint saját Fa energiád, ezért erőteljesen formálta sorsod és személyiséged. Sok minden megváltozhatott az életedben, s mindez áldozattal, fájdalommal járt. Amennyiben sikerült ezekből nagyobb sérülések nélkül kikeveredned, láthatod, hogy a kényszerítő hatások sok új aspektust nyitottak ki személyiségedben. Ami nem öl meg, az erősít – tartja egy mondás, így te is, ha minden nehézségen túl vagy, most megerősödve vághatsz neki az új évnek, ami merőben más fordulatot vesz, mint az előzőek. 2009-ben Föld éved lesz, és mivel a Fa megmozgatja a Földet, végre megkapod a lehetőséget, hogy valamelyest irányítsd a sorsod alakulását.
Az éved kulcsszavai: töltekezés, tanulás, önművelés, bölcsességre törekvés, meditáció, kisebb változások, felkészülés a következő, mozgalmas évre, az idő kérdése, belső változások, megújulás és kiteljesedés lehetősége, meglepő elhatározások, eltökéltség, bezárkózás, makacsság, önfejűség, önbizalom, erő.
Kifejtés:
Az év fő motívuma számodra a testi, lelki és szellemi építkezés, fejlődés lehetősége. Úgy képzeld, mintha a házad alapja már elkészült volna (az előző évek ugyanis arra kényszeríthettek, hogy jövőd alakulásért cselekedjél), és most a szükséges építőanyagokat kell még kiegészítened, hogy nekiláthass a munkának, vagyis új életszakaszod, sorsod felépítésének. Minden nehézség, megpróbáltatás, amit az előző években átéltél és tapasztaltál, jövőd épülését, előmeneteledet szolgálja. Amit pedig ebben az évben megtanulsz, az már olyan pluszt ad, amivel tovább tudsz lépni, hogy jövőre, amikor a nyilvánosság elé léphetsz, valóban fel tudj mutatni eredményeket, és megoszthasd azokat másokkal. A 3-as Fát vajmi kevéssé érdekli a megszerzett dicsőség, mindig új és újabb célokat, területeket igyekszik meghódítani, ezért az állandóság nem gyakori vendég nála. De amiben eltökéli magát, abból nehéz kitéríteni, s különösen szeret olyan dolgokban részt venni, ami nemcsak a saját, hanem a mások előmenetelét is szolgálja. Mindent a megfelelő időben érdemes megtenni, és ez az év a saját előmeneteledet segíti, és támogató erőt hordoz bármiben, amit meg akarsz tanulni. Csak fogj hozzá. Sok-sok évre előre tudsz így szellemi profitra, valamint hasznos és szép dolgokra szert tenni.
Amire figyelj: az év velejárója a rendíthetetlenség, konokság, és az erős eltökéltség, egy szóval: rugalmatlanság. Ezt ne feledd, amikor vitás helyzetekbe kerülsz, mert hiába véled úgy, hogy nálad az igazság, mások is megtalálhatják azt, és egész más módon, mint te. Előfordulhat, hogy visszahúzódásra, magányra vágysz, az emberektől és a világtól távol, akár egy mizantróp… Ez az év csapdája, és nem valós érzés. Elvonulhatsz, izolálhatod magad kis időre, de ha ezt huzamosan teszed, a depresszió előbb-utóbb tarkón ragad. Tehát tudatosan törekedj arra, hogy kimozdulj, emberek közt legyél, és hogy sokat mozogjál. Így megőrizheted szellemed és lelked, tested frissességét is. A közlekedésben légy higgadt, körültekintő, és ne hibáztass senkit – magadat se, ha valami nem túl gördülékeny. Tartalékold az erődet, és készülj a jövőre, ami bizony, sok eseményt, dinamizmust ígér 2010-re.
A Feng Shui a lakásban.
Szűz.
A praktikus Szűz otthonában minden áttekinthető. Otthonát ízlésesen, ugyanakkor praktikusan rendezi be. Tökéletes háziasszony, akit nem zavar a hétköznapok egyhangúsága, sőt örül, hogy legalább minden áttekinthető és emiatt megnyugtató. Szereti, ha mindennek megvan a maga helye, akkor érzi jól magát, ha minden tökéletes körülötte. A túlzott rend azonban, a vitrinekben álló porcelán készletek, tárgyak, melyhez évek óta nem nyúlt senki, egy élettelen múzeum érzetét kelthetik. Az energia szinte áll a térben. Fontos, hogy az otthon valamennyi része használatban legyen. Ám rend- és tisztaságmániája olykor kissé idegesítő lehet a vele egy háztartásban élők számára. A Szűz legendásan alapos, és nehezen kapható nagyobb változtatásokra. Nála a Harmónia középpontja nevű terület (a lakás, illetve a szobák középső része) olykor „eseménytelen”. Nem szerencsés, ha az otthon akár csak valamely része makulátlan kirakattá válik. Ha valami tökéletes, az nem életszerű. Az életenergia hajlamos itt megrekedni. Segíthet ezen egy élénkebb mintázatú kis szőnyeg, vagy fantáziadúsabb világítótest, esetleg a csillárról-lámpáról lelógatott szélcsengő. Fontos, hogy az otthon valamennyi része „életteli” legyen, vagyis használatban legyen – nem szerencsés, ha otthonunk valamely része „múzeummá” válik.
Érdemes általánosan vidám és meleg színeket, élő növényeket, akár akváriumot behoznia lakásába.
Szun.
A szelíd, a kitartó.
Kulcsszavad: Behatolás.
Jeled: Szél.
Elemed: Fa.
Polaritásod: yang.
Égtájad: Délkelet.
Számod: 4.
Évszakod: Tavasz utolsó napjai.
Színeid: zöld: víz, fű, moha.
Ékköveid: smaragd, krizopráz.
Alakod: kecses, keskeny.
Illatod: kámfor, üröm.
Szimbolikus állatod: Kakas (kitartás).
Teljesség, józan ész, önerő, áthatóság jellemez. Nem vitatkozol, de fondorlatos módon keresztülviszed az akaratodat. Mindenkihez megtalálod az utat, jól alkalmazkodsz, olyannyira, hogy kaméleonként tudsz eltűnni. Észérvekkel lehet rád hatni. Gyorsan átlátsz az embereken.
Karakterszámod: 4.
Alkalmazkodó, határozott, kemény vagy. Nem tudsz magányosan élni, dolgozni. Szórakoztató vagy, de gyakran figyelmetlen. Erősen függsz az érzelmektől. Nyitott, kedves, kellemes, kitartó vagy, szeretsz dolgozni.
Energetikai számod 5.
Pozitív oldalad: Szeretsz a középpontban lenni, kiváló vezető, szervező, nyílt, szókimondó vagy.
Negatív oldalad: Erőszakos, agresszív, uralkodni vágyó ember vagy minden helyzetben.
Összegzésed: 4. 4. 5
Szükséged van az elismerésre akár otthon, akár a munkahelyeden. Valószínűleg felvállalod az irányítást, ha kihívást látsz benne. Vigyáznod kell, nehogy megszállottá válj. Általában személyiségedet és alaptörekvéseidet a 4-es fa (szél) elem határozza meg, amely magabiztosságot, következetességet, bizalmat és józan ítélőképességet kölcsönöz neked. Figyelj, nehogy makacs vagy meggondolatlan legyél, mert be fogod látni, hogy szükséged van mások segítségére.
2009:
Fa 4.
Ebben a rendszerben 9 évből áll egy ciklus, amiben a tervezéstől a megvalósításon, külső és belső küzdelmeken át eljuthatunk a célhoz és az elismeréshez. 2009-ben épp egy ilyen ciklus utolsó állomásán állsz. Mindaz, amihez eddig hozzá fogtál, most kiteljesedik, és ha mindent megfelelőképpen tettél, megkapod a neked járó elismerést. Sokfajta lehetőséged nyílt megvalósítani az életutad. Az elmúlt évben pl. olyasmiket tanultál, amiről álmodban se gondoltad volna, hogy bekerül a repertoárodba. Önszántadból fordultál idegennek tűnő dolgok felé, és valószínűleg jól tetted, mert most gazdagabb és bölcsebb vagy minden szempontból. Ebben az évben feléd fordul a külvilág fókusza, és az előző évek méltó jutalmát elnyered.
Az éved kulcsszavai: Tűz, lobbanékonyság, forrófejűség, szenvedély, lelkesedés, hirtelen felvillanó új lehetőségek, világos gondolatok, bölcsesség, képességeid megmutatkozása és értékelése a külvilág felől, elismerések, hírnév, kitüntetések, hibák felfedése, beteljesülés, lehetőségek tehetséged bizonyítására, honorárium, jutalom, eredmények, szenvedély, új ismeretségek, barátságok.
Kifejtés:
2009 kirobbanó erőt hoz az életedbe, tele örömmel, az áhított rád figyeléssel, önbizalommal, és végre, nyilvánvalóvá lesz kompetenciád, tehetséged is. Minden, amit az előző években felépítettél, megtanultál, most eredményt, elismerést, előléptetést hoz. Ez nem egyéni kiváltság, kilenc évente mindenki felkerül arra a magas lóra, amin te ülsz az idén. Van okod bizakodónak és lelkesnek lenned, mert bármerre lépsz, az erőfeszítéseid siker koronázza. Ezek az év előnyös tulajdonságai, ám amellett, hogy úgy érzed, a szerencse melléd állt, nem árt óvatosnak lenned néhány dologban. A siker ugyanis nem mentesít az előírt pontosságtól és a munkádat követő számonkéréstől.
Bármilyen elszámolnivalód, vagy vállalásod van, igyekezz pontosan elvégezni, mert a hibák szembe tűnnek majd, csakúgy, mint az, hogy mennyire alaposan oldod meg a rád bízottakat. Légy tehát éber, s még mielőtt kiadnál bármit is a kezedből, inkább kérd egy megbízható, kompetens személy véleményét, akiről tudod, hogy szívesen segít, így megelőzheted a felelősségre vonást, és eredményes, valamint elismert lehetsz. Gondold végig azt is, van-e valami takargatnivalód, akár a magánéletben, akár munkádban, mert könnyebben kitudódhatnak a titkaid.
Ami az életritmusodat illeti, a robbanékony, nehezen kontrollálható Tűz (ami csak az ember által felállított keretek közt válik hasznossá, ) olyan erős iramot diktál, amit nem lesz könnyű uralnod. Amúgy sem vagy egy nyugodt típus, és a rendszerességet, a ritmust huzamosan megtartanod, következetesen megtervezned a napjaidat – nem az erősséged. Hacsak nincs egy keret, amihez igazodni kényszerülsz, eléggé autentikusan oldod meg az időd beosztását. Idén elkerülhetetlen, hogy éves programot, ezen belül hónapokra, hetekre lebontható tervet készíts. Ha nem is követed 100%-ban, mégis keretet szabsz az eseményeknek, rangsorolod őket, és ez egyensúlyban tart, ha úgy éreznéd, hogy elveszíted a kontrollt. A tudatos tervezés megóv attól is, hogy a folyton torlódó teendők közepette ne válj stresszessé, ingerültté. A Tűz válogatás nélkül ad a melegéből, és köré gyűlhet bárki, akinek szüksége van rá. Az emberek feléd fordulnak, keresik a társaságodat, folyton programokat tervezel be, és mondasz le, mert úgy érzed, hogy nem bírod cérnával. A kimerítő, szenvedélyes erőt sok-sok pihenéssel ellensúlyozhatod.
Kerüld a túlzást mindenben, mert könnyen kiéghetsz. A Tűz mérhetetlenül szabad, és az évedre is jellemző ez a szabadsággal telítettség. Új emberek, vagy egy-egy régi barát feltűnése, új irányok, sok-sok izgalmas tapasztalat tarkítja napjaid.
Egészséged:
Könnyebben felmérgelődsz, és felforrósodik a hangulatod. Mielőtt ráripakodnál a másikra, vagy saját magadat pofoznád meg, gyorsan használj egy bevált lehűtő technikát, pl. fújd ki magad, vagy igyál sok vizet. A folyadékfogyasztásra amúgy is érdemes fokozottan figyelned, mivel csak így ellensúlyozhatod a szervezetedet kiszárító hatást. Pihenj nagyon sokat, és kapcsolj ki néha a mindennapok hajszájából. Az alvás ennek legegyszerűbb módja. Ne hajtsd túl magad, mert pontosan a motor, vagyis a szíved bánhatja, ha nem adod meg neki az elegendő nyugalmat, feltöltődést. És amiként a szívedre, úgy az érzelmeidre is figyelj oda, hogy éppen mi motivál, amikor lángra lobbansz valamiért, valakiért.
Feng Shui a lakásban:
Ikrek:
Otthonodban képletesen szólva huzat van, mert minden tekintetben nyitva tartod az ajtót. Szereted, ha a térségeket átjárja a fény és a levegő, és ha szabadon lehet mozogni. Bár fontos számodra az otthon, nem éppen vagy a konyha tündére, a házimunkákat is inkább kötelességszerűen végzed, ha muszáj. A magány nem a te műfajod, mint ahogy a visszahúzódás és a csend sem. Az Ikrek számára különösen fontosak az emberi kapcsolatok. Jó kapcsolatteremtő képességednek köszönhetően gyorsan kialakítod kapcsolatrendszeredet szomszédaiddal. Számodra az a fontos, hogy otthonodban a Segítők és Utazás területe rendben legyen (ez a lakás vagy a szoba ajtaján belépve jobbra a közelebbi sarok). Mit jelent ez? Nem érdemes itt tárolnod a felesleges holmijaidat, kerülendők a sötét zugok, amelyek valóságos energia-csapdák. Ha költözni készülsz, vagy nagyobb utazás előtt állsz, a többi jegy tagjainak is érdemes megvizsgálnia otthonának ezt a részét (illetve részeit).
1977. 09. 07.
Kun.
A befogadó, a termékeny
Jeled: Föld
Elemed: Föld.
Polaritásod: yin.
Égtájad: Délnyugat.
Számod: 2.
Évszakod: Nyár.
Színeid: sárga, barna, fekete.
Ékköveid: citrin, ametiszt.
Alakod: stabil, kerek.
Illatod: eukaliptusz.
Karakterszámod: 5.
Erőszakos egyéniség vagy. Szereted saját érdekeidet szem előtt tartani. Segítesz, támogatsz másokat, de te nem fogadsz el tanácsot, kritikát. A végletek embere vagy. Egyszerre lusta és törekvő. Akaratod ellenére semmit sem teszel.
Energetikai számod: 5.
Pozitív oldalad: Szeretsz a középpontban lenni, kiváló vezető, szervező, nyílt, szókimondó vagy.
Negatív oldalad: Erőszakos, agresszív, uralkodni vágyó ember vagy minden helyzetben.
Összegzésed: 5.5.5
A számok hihetetlen kombinációjával rendelkezel: a három 5-ös a kör kezdetét és végét jelenti. A dolgok kitalálásában és meghatározásában nem ismersz határokat, célratörő, merész, másokkal szemben könyörtelen lehetsz. Elképzelhető, hogy a nehézségekből és az általuk nyújtott tapasztalatokból majd csak életednek delelőjén tanulsz. Szükséged van rá, hogy elismerjenek: legyen család, munkahely vagy egy kisebb közösség, fontos neked, hogy érdemi részed legyen benne. Mások ösztönösen adnak tanácsaidra, megérzéseidre, és igénylik segítségnyújtásodat.
2009:
Föld 2.
Az elmúlt évben megtapasztalhattad a sors erejét. Van, amikor bármit is teszünk, a külső körülmények ellen nincs módunk harcolni, sem változtatni rajtuk. Akár az ég végtelensége, a te elmúlt éved is olyan megfoghatatlan, maximális hatalmat képviselt, amiben sokszor érezhetted elveszettnek, túl kicsinek magad. Ezt alkattól és az életút szintjétől függően lehet negatívan és pozitívan is megélni. Lehet vergődni az Élet ölelésében, és sírni, hogy mást akartál, vagy ellazulni, és hagyni, hogy EZ is az élet, ez is a sorsod része, és bizony, mindenben benne vagy te is, nem csupán statisztaként, hanem az események mozgatójaként. Ha önbizalmad az előző év folyamán nem erősödött meg, akkor most az a jó hír vár rád, hogy végre lazíthatsz egy kicsit, lehetsz gyermek, foglalkozhatsz éned törékeny oldalával, „hivatalosan” is dédelgetheted, formálhatod és nevelgetheted magad, hiszen az év energiája ezt hozza számodra lehetőségként.
Kulcsszavak: játékosság, játék, gyermeki én, gyermekkel kapcsolatos kérdések, múlt tisztázása, szülőkhöz való viszony, kreativitás, önkifejezés, egyediséged megmutatása, stílus, cicoma, kellem, szépség, báj, szórakozás, kikapcsolódás, barátok, haverok; szavak ereje, kommunikációval kapcsolatos kérdések, költekezés, múltbeli értékek felismerése, új szellemi élmények, flört, fellobbanó és kihunyó érzelmek.
Kifejtés:
Minden időszakunk alakulása sokban múlik azon, hogy mi magunk hogyan állunk hozzá. Az élet játéka, amiről sokféle filozófiai felfogás is beszél, lehet kellemetlen, hiszen ha nem akarsz játszani, akkor üres időpocsékolás az egész. Ám ha engeded, hogy táncba vigyenek, és megtapasztalod, milyen az, kiszédülni saját köreiden túlra, kipirulni és nevetni… saját örömödben születhetsz újjá. Valami ilyesmi az éved üzenete. Örülj, pusztán annak, hogy örülhetsz. Nem lehet mindig véresen komolyan élni, ha leomlik a könyvespolc, hát omoljon, majd fölszeded. Mindenből van kiút, és mindig van kijárat, mégha, nem is látod. Az éved nem a nagy akarás, a majd én eldöntöm, hogyan legyen és úgy lesz éve, hanem a finom együttműködésé, a spontaneitásé, mint amikor eltervezed, hogy munka után azonnal hazamégy, beteszed a mosást, levelet írsz, stb. Aztán kilépsz az utcára és hagyod, hogy a levegő körbejárjon, és lépegetsz, nem gondolva semmire.
A területek, ahol tanulnivalók várnak rád: kommunikáció, a stílusod pallérozása, kifejezésmódod tökéletesítése; megállapodásaid betartása, minden félreérthető helyzet és szó tisztázása; a költekezési indíttatásaid felülbírálása, egyben kisebb-nagyobb összegek biztosítása arra, hogy pusztán jól, jobban érezd magad; az öröm megélése fizikai, szellemi és lelki téren is; gyermeki éned előbányászása és meggyógyítása, ha eddig nem tetted volna. Ez utóbbi lehet a leginkább felkavaró, hiszen visszavisz a múltba, a szülőkkel kapcsolatos emlékekhez, és nagyító alá kerül, hogy mennyi sérelemből táplálkozol. Szánj ezek megoldására annyi időt, amennyit csak tudsz, hiszen ha az alapkapcsolatodat, vagyis a szülőkhöz fűződő érzelmeidet rendbe rakod, és az a szabad, páratlanul értékes, örök gyermek tudsz újra lenni, akinek valaha születtél, az életed kereke meglódul minden téren, hiszen már nem fékezik a negatív kötődések.
Ez pedig meglendíti majd kreativitásodat, kapcsolataidat, életerődet is, új képességeket fedezhetsz fel magadban, kipróbálhatsz olyan szórakoztató, szép és bohém dolgokat, amikből később akár profitálhatsz is. Az év folyamán késztetést érezhetsz arra, hogy a világot, az életet a maga mélységében is fölfedezd, s hogy közelebb kerülj emberekhez, eseményekhez.
Egészséged:
Figyelj az étkezésedre, emésztésedre. Mozogj sokat a friss levegőn, és amint van rá módod, pihenj, pihenj és pihenj. Az őszi időszakban figyelj arra, hogy ne fázz meg, és légy körültekintő a közlekedésben.
Konklúzió:
Könnyedebb lesz az éved, mint az előző, csak lépj túl a múlton, és figyelj jól a jelenre. Amint valami terhedre van, jelezd egyértelműen, mert így tudod egyensúlyodat megőrizni.
A Feng Shui a lakásban.
Szűz.
A praktikus Szűz otthonában minden áttekinthető. Otthonát ízlésesen, ugyanakkor praktikusan rendezi be. Tökéletes háziasszony, akit nem zavar a hétköznapok egyhangúsága, sőt örül, hogy legalább minden áttekinthető és emiatt megnyugtató. Szereti, ha mindennek megvan a maga helye, akkor érzi jól magát, ha minden tökéletes körülötte. A túlzott rend azonban, a vitrinekben álló porcelán készletek, tárgyak, melyhez évek óta nem nyúlt senki, egy élettelen múzeum érzetét kelthetik. Az energia szinte áll a térben. Fontos, hogy az otthon valamennyi része használatban legyen. Ám rend- és tisztaságmániája olykor kissé idegesítő lehet a vele egy háztartásban élők számára. A Szűz legendásan alapos, és nehezen kapható nagyobb változtatásokra. Nála a Harmónia középpontja nevű terület (a lakás, illetve a szobák középső része) olykor „eseménytelen”. Nem szerencsés, ha az otthon akár csak valamely része makulátlan kirakattá válik. Ha valami tökéletes, az nem életszerű. Az életenergia hajlamos itt megrekedni. Segíthet ezen egy élénkebb mintázatú kis szőnyeg, vagy fantáziadúsabb világítótest, esetleg a csillárról-lámpáról lelógatott szélcsengő. Fontos, hogy az otthon valamennyi része „életteli” legyen, vagyis használatban legyen – nem szerencsés, ha otthonunk valamely része „múzeummá” válik.
Érdemes általánosan vidám és meleg színeket, élő növényeket, akár akváriumot behoznia lakásába.
Te:1987. 06. 08.
Szun.
A szelíd, a kitartó.
Kulcsszavad: Behatolás.
Jeled: Szél.
Elemed: Fa.
Polaritásod: yang.
Égtájad: Délkelet.
Számod: 4.
Évszakod: Tavasz utolsó napjai.
Színeid: zöld: víz, fű, moha.
Ékköveid: smaragd, krizopráz.
Alakod: kecses, keskeny.
Illatod: kámfor, üröm.
Szimbolikus állatod: Kakas (kitartás).
Teljesség, józan ész, önerő, áthatóság jellemez. Nem vitatkozol, de fondorlatos módon keresztülviszed az akaratodat. Mindenkihez megtalálod az utat, jól alkalmazkodsz, olyannyira, hogy kaméleonként tudsz eltűnni. Észérvekkel lehet rád hatni. Gyorsan átlátsz az embereken.
Karakterszámod: 4.
Alkalmazkodó, határozott, kemény vagy. Nem tudsz magányosan élni, dolgozni. Szórakoztató vagy, de gyakran figyelmetlen. Erősen függsz az érzelmektől. Nyitott, kedves, kellemes, kitartó vagy, szeretsz dolgozni.
Energetikai számod 5.
Pozitív oldalad: Szeretsz a középpontban lenni, kiváló vezető, szervező, nyílt, szókimondó vagy.
Negatív oldalad: Erőszakos, agresszív, uralkodni vágyó ember vagy minden helyzetben.
Összegzésed: 4.4.5
Szükséged van az elismerésre akár otthon, akár a munkahelyeden. Valószínűleg felvállalod az irányítást, ha kihívást látsz benne. Vigyáznod kell, nehogy megszállottá válj. Általában személyiségedet és alaptörekvéseidet a 4-es fa (szél) elem határozza meg, amely magabiztosságot, következetességet, bizalmat és józan ítélőképességet kölcsönöz neked. Figyelj, nehogy makacs vagy meggondolatlan legyél, mert be fogod látni, hogy szükséged van mások segítségére.
2009:
Fa 4.
Ebben a rendszerben 9 évből áll egy ciklus, amiben a tervezéstől a megvalósításon, külső és belső küzdelmeken át eljuthatunk a célhoz és az elismeréshez. 2009-ben épp egy ilyen ciklus utolsó állomásán állsz. Mindaz, amihez eddig hozzá fogtál, most kiteljesedik, és ha mindent megfelelőképpen tettél, megkapod a neked járó elismerést. Sokfajta lehetőséged nyílt megvalósítani az életutad. Az elmúlt évben pl. olyasmiket tanultál, amiről álmodban se gondoltad volna, hogy bekerül a repertoárodba. Önszántadból fordultál idegennek tűnő dolgok felé, és valószínűleg jól tetted, mert most gazdagabb és bölcsebb vagy minden szempontból. Ebben az évben feléd fordul a külvilág fókusza, és az előző évek méltó jutalmát elnyered.
Az éved kulcsszavai: Tűz, lobbanékonyság, forrófejűség, szenvedély, lelkesedés, hirtelen felvillanó új lehetőségek, világos gondolatok, bölcsesség, képességeid megmutatkozása és értékelése a külvilág felől, elismerések, hírnév, kitüntetések, hibák felfedése, beteljesülés, lehetőségek tehetséged bizonyítására, honorárium, jutalom, eredmények, szenvedély, új ismeretségek, barátságok.
Kifejtés:
2009 kirobbanó erőt hoz az életedbe, tele örömmel, az áhított rád figyeléssel, önbizalommal, és végre, nyilvánvalóvá lesz kompetenciád, tehetséged is. Minden, amit az előző években felépítettél, megtanultál, most eredményt, elismerést, előléptetést hoz. Ez nem egyéni kiváltság, kilenc évente mindenki felkerül arra a magas lóra, amin te ülsz az idén. Van okod bizakodónak és lelkesnek lenned, mert bármerre lépsz, az erőfeszítéseid siker koronázza. Ezek az év előnyös tulajdonságai, ám amellett, hogy úgy érzed, a szerencse melléd állt, nem árt óvatosnak lenned néhány dologban. A siker ugyanis nem mentesít az előírt pontosságtól és a munkádat követő számonkéréstől.
Bármilyen elszámolnivalód, vagy vállalásod van, igyekezz pontosan elvégezni, mert a hibák szembe tűnnek majd, csakúgy, mint az, hogy mennyire alaposan oldod meg a rád bízottakat. Légy tehát éber, s még mielőtt kiadnál bármit is a kezedből, inkább kérd egy megbízható, kompetens személy véleményét, akiről tudod, hogy szívesen segít, így megelőzheted a felelősségre vonást, és eredményes, valamint elismert lehetsz. Gondold végig azt is, van-e valami takargatnivalód, akár a magánéletben, akár munkádban, mert könnyebben kitudódhatnak a titkaid.
Ami az életritmusodat illeti, a robbanékony, nehezen kontrollálható Tűz (ami csak az ember által felállított keretek közt válik hasznossá, ) olyan erős iramot diktál, amit nem lesz könnyű uralnod. Amúgy sem vagy egy nyugodt típus, és a rendszerességet, a ritmust huzamosan megtartanod, következetesen megtervezned a napjaidat – nem az erősséged. Hacsak nincs egy keret, amihez igazodni kényszerülsz, eléggé autentikusan oldod meg az időd beosztását. Idén elkerülhetetlen, hogy éves programot, ezen belül hónapokra, hetekre lebontható tervet készíts. Ha nem is követed 100%-ban, mégis keretet szabsz az eseményeknek, rangsorolod őket, és ez egyensúlyban tart, ha úgy éreznéd, hogy elveszíted a kontrollt. A tudatos tervezés megóv attól is, hogy a folyton torlódó teendők közepette ne válj stresszessé, ingerültté. A Tűz válogatás nélkül ad a melegéből, és köré gyűlhet bárki, akinek szüksége van rá. Az emberek feléd fordulnak, keresik a társaságodat, folyton programokat tervezel be, és mondasz le, mert úgy érzed, hogy nem bírod cérnával. A kimerítő, szenvedélyes erőt sok-sok pihenéssel ellensúlyozhatod.
Kerüld a túlzást mindenben, mert könnyen kiéghetsz. A Tűz mérhetetlenül szabad, és az évedre is jellemző ez a szabadsággal telítettség. Új emberek, vagy egy-egy régi barát feltűnése, új irányok, sok-sok izgalmas tapasztalat tarkítja napjaid.
Egészséged:
Könnyebben felmérgelődsz, és felforrósodik a hangulatod. Mielőtt ráripakodnál a másikra, vagy saját magadat pofoznád meg, gyorsan használj egy bevált lehűtő technikát, pl. fújd ki magad, vagy igyál sok vizet. A folyadékfogyasztásra amúgy is érdemes fokozottan figyelned, mivel csak így ellensúlyozhatod a szervezetedet kiszárító hatást. Pihenj nagyon sokat, és kapcsolj ki néha a mindennapok hajszájából. Az alvás ennek legegyszerűbb módja. Ne hajtsd túl magad, mert pontosan a motor, vagyis a szíved bánhatja, ha nem adod meg neki az elegendő nyugalmat, feltöltődést. És amiként a szívedre, úgy az érzelmeidre is figyelj oda, hogy éppen mi motivál, amikor lángra lobbansz valamiért, valakiért.
Feng Shui a lakásban:
Ikrek:
Otthonodban képletesen szólva huzat van, mert minden tekintetben nyitva tartod az ajtót. Szereted, ha a térségeket átjárja a fény és a levegő, és ha szabadon lehet mozogni. Bár fontos számodra az otthon, nem éppen vagy a konyha tündére, a házimunkákat is inkább kötelességszerűen végzed, ha muszáj. A magány nem a te műfajod, mint ahogy a visszahúzódás és a csend sem. Az Ikrek számára különösen fontosak az emberi kapcsolatok. Jó kapcsolatteremtő képességednek köszönhetően gyorsan kialakítod kapcsolatrendszeredet szomszédaiddal. Számodra az a fontos, hogy otthonodban a Segítők és Utazás területe rendben legyen (ez a lakás vagy a szoba ajtaján belépve jobbra a közelebbi sarok). Mit jelent ez? Nem érdemes itt tárolnod a felesleges holmijaidat, kerülendők a sötét zugok, amelyek valóságos energia-csapdák. Ha költözni készülsz, vagy nagyobb utazás előtt állsz, a többi jegy tagjainak is érdemes megvizsgálnia otthonának ezt a részét (illetve részeit).
Párod: 1986. 07. 02.
Kun.
A befogadó, a termékeny
Jeled: Föld
Elemed: Föld.
Polaritásod: yin.
Égtájad: Délnyugat.
Számod: 2.
Évszakod: Nyár.
Színeid: sárga, barna, fekete.
Ékköveid: citrin, ametiszt.
Alakod: stabil, kerek.
Illatod: eukaliptusz.
Karakterszámod: 7.
Kívül nyugodt, belül feszült vagy. Érzelmes, álmodozó, jó a humorod. Diplomatikus, álmodozó, kiváló közösségi ember, jó beszélő készséggel. Ösztönösen bölcs, lelkesíthető.
Energetikai számod: 3.
Pozitív oldalad: Energia, erő jellemez, optimista, derűlátó, lelkes vagy, szeretsz dolgozni.
Negatív oldalad: Feltűnési kényszer, szereted a külsőségeket, nem a belső tartalom vonzz, nincs belső tüzed.
Összegzésed: 5.7.3
Erős biztonságérzeted arra enged következtetni, hogy stabil lábakon állsz: nyugalmat árasztasz. Érzékenységedet és gondolatiságodat domborítod ki, ha a világról elmélkedsz. Szórakoztató, szellemes és elbűvölő vagy. Fa természeted azt sugallja, hogy igen kifejező, ösztönös és energikus vagy. Meghatározód az a belső erő, amely a nehézségek legyőzésének képességével ruházz fel. Követelőző, józan és merész lehetsz.
2009:
Föld 2.
Az elmúlt évben megtapasztalhattad a sors erejét. Van, amikor bármit is teszünk, a külső körülmények ellen nincs módunk harcolni, sem változtatni rajtuk. Akár az ég végtelensége, a te elmúlt éved is olyan megfoghatatlan, maximális hatalmat képviselt, amiben sokszor érezhetted elveszettnek, túl kicsinek magad. Ezt alkattól és az életút szintjétől függően lehet negatívan és pozitívan is megélni. Lehet vergődni az Élet ölelésében, és sírni, hogy mást akartál, vagy ellazulni, és hagyni, hogy EZ is az élet, ez is a sorsod része, és bizony, mindenben benne vagy te is, nem csupán statisztaként, hanem az események mozgatójaként. Ha önbizalmad az előző év folyamán nem erősödött meg, akkor most az a jó hír vár rád, hogy végre lazíthatsz egy kicsit, lehetsz gyermek, foglalkozhatsz éned törékeny oldalával, „hivatalosan” is dédelgetheted, formálhatod és nevelgetheted magad, hiszen az év energiája ezt hozza számodra lehetőségként.
Kulcsszavak: játékosság, játék, gyermeki én, gyermekkel kapcsolatos kérdések, múlt tisztázása, szülőkhöz való viszony, kreativitás, önkifejezés, egyediséged megmutatása, stílus, cicoma, kellem, szépség, báj, szórakozás, kikapcsolódás, barátok, haverok; szavak ereje, kommunikációval kapcsolatos kérdések, költekezés, múltbeli értékek felismerése, új szellemi élmények, flört, fellobbanó és kihunyó érzelmek.
Kifejtés:
Minden időszakunk alakulása sokban múlik azon, hogy mi magunk hogyan állunk hozzá. Az élet játéka, amiről sokféle filozófiai felfogás is beszél, lehet kellemetlen, hiszen ha nem akarsz játszani, akkor üres időpocsékolás az egész. Ám ha engeded, hogy táncba vigyenek, és megtapasztalod, milyen az, kiszédülni saját köreiden túlra, kipirulni és nevetni… saját örömödben születhetsz újjá. Valami ilyesmi az éved üzenete. Örülj, pusztán annak, hogy örülhetsz. Nem lehet mindig véresen komolyan élni, ha leomlik a könyvespolc, hát omoljon, majd fölszeded. Mindenből van kiút, és mindig van kijárat, mégha, nem is látod. Az éved nem a nagy akarás, a majd én eldöntöm, hogyan legyen és úgy lesz éve, hanem a finom együttműködésé, a spontaneitásé, mint amikor eltervezed, hogy munka után azonnal hazamégy, beteszed a mosást, levelet írsz, stb. Aztán kilépsz az utcára és hagyod, hogy a levegő körbejárjon, és lépegetsz, nem gondolva semmire.
A területek, ahol tanulnivalók várnak rád: kommunikáció, a stílusod pallérozása, kifejezésmódod tökéletesítése; megállapodásaid betartása, minden félreérthető helyzet és szó tisztázása; a költekezési indíttatásaid felülbírálása, egyben kisebb-nagyobb összegek biztosítása arra, hogy pusztán jól, jobban érezd magad; az öröm megélése fizikai, szellemi és lelki téren is; gyermeki éned előbányászása és meggyógyítása, ha eddig nem tetted volna. Ez utóbbi lehet a leginkább felkavaró, hiszen visszavisz a múltba, a szülőkkel kapcsolatos emlékekhez, és nagyító alá kerül, hogy mennyi sérelemből táplálkozol. Szánj ezek megoldására annyi időt, amennyit csak tudsz, hiszen ha az alapkapcsolatodat, vagyis a szülőkhöz fűződő érzelmeidet rendbe rakod, és az a szabad, páratlanul értékes, örök gyermek tudsz újra lenni, akinek valaha születtél, az életed kereke meglódul minden téren, hiszen már nem fékezik a negatív kötődések.
Ez pedig meglendíti majd kreativitásodat, kapcsolataidat, életerődet is, új képességeket fedezhetsz fel magadban, kipróbálhatsz olyan szórakoztató, szép és bohém dolgokat, amikből később akár profitálhatsz is. Az év folyamán késztetést érezhetsz arra, hogy a világot, az életet a maga mélységében is fölfedezd, s hogy közelebb kerülj emberekhez, eseményekhez.
Egészséged:
Figyelj az étkezésedre, emésztésedre. Mozogj sokat a friss levegőn, és amint van rá módod, pihenj, pihenj és pihenj. Az őszi időszakban figyelj arra, hogy ne fázz meg, és légy körültekintő a közlekedésben.
Konklúzió:
Könnyedebb lesz az éved, mint az előző, csak lépj túl a múlton, és figyelj jól a jelenre. Amint valami terhedre van, jelezd egyértelműen, mert így tudod egyensúlyodat megőrizni.
A Feng Shui a lakásban.
Rák.
Otthonod a menedéked, ahol lelked feltöltődhet, ahol biztonságban érzed magadat, védve a zord külvilágtól. Meleg családi fészket alakítasz ki magadnak, kényelemmel, védettséggel, családi meghittséggel. Ragaszkodsz minden olyan tárgyhoz, amelyhez személyes emlékek fűznek. A Rákok többnyire kiváló lakberendezők, és ösztönös érzékük van az ízléses, kényelmes otthon kialakításához. Hajlamosak viszont bele is ragadni ebbe a szerepbe, pedig az élet lényege a folyamatos változás. A Feng Shui sem jelent végleges állapotot, hanem folyamatos átalakulást. A hálószoba a Rák szentélye. Különösen fontos, hogy ez a hálószoba ne legyen a munka helye is egyben! Nem szerencsés, ha a hálószobában számítógép, nagy tévé, egyéb elektromos gépek sokasága található, hiszen ezek zavarják az éjszaka nyugalmát akkor is, ha nincsenek bekapcsolva. A hálószoba valódi szentéllyé tétele segít abban, hogy a Rákok nap, mint nap megújulhassanak.
A Feng Shui felosztásában a lakás ’Család és Egészség’ elnevezésű területe tartozik hozzá, mely a bejárattól nézve a lakás, vagy szoba bal oldalán, középen található. Ezt a részt kell harmonikussá alakítania. Érdemes a falra tenni családi fotókat, vagy felszerelni egy polcot, és egy élettel teli szobanövényt helyezni rá. A növények ugyanis az életet jelképezik. Mivel ezt a részt a fa elem uralja, fa bútorok, akár lambéria is passzol ide, illetve a hullámos formák, tájképek, és a kék zöld színek minden árnyalata.
Kedves Tinendo. ha ven meg lelki erod, akkor szivesen olvasnam mit irsz rolam. ;)
ha jol latom a szuletesi datum kell hozza. 1972.04.02.
Úgy szeretném én is tudni ha még beleférek légyszi
1962.03.26. Köszi szépen!
ha még beleférek akkor engem is érdekelne.
1982.06.24.
lehet privi is :)
köszi
További ajánlott fórumok:
- Akit érdekel az asztrológia
- Tudod mi az aszcendensed és hogy mi az életfeladatod az asztrológia szerint?
- Párhoroszkóp: vajon összeilletek a pároddal az asztrológia szerint?
- Kínai asztrológia
- Nehezen kezelhető gyermekek - asztrológiai elemzése (ingyen)
- Ip cím alapján megtudhatnak rólam személyes információkat?