Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Trappoló felső szomszéd - nonstop fórum

Trappoló felső szomszéd - nonstop (beszélgetős fórum)


1 2 3 4 5
46. Mézes-Krémes (válaszként erre: 27. - Aszparagusz)
2022. febr. 7. 13:08

Ezzel csak az a gond, hogy tipikusan vannak olyan emberek, akik az együttélés szabályait hangoztatják úgy, hogy ők maguk képtelenek arra. Az egy jogos és szép dolog, hogy figyeljünk oda egymásra, viszont alkalmazkodni is tudni kell, és elfogadni, hogy nem egyedül vagyunk a világon, akiknek az igényeit másoknak lesniük kell.


Felettünk is vannak lakók. Megállás nélkül hallom a lépteiket, meg este az ágyazásukat. Vasárnap a csak este 11-kor porszívózik pl. Minket ez abszolúte nem zavar, ugyanis van jobb dolgunk is annál, minthogy azzal foglalkozzunk, hogy ők mit csinálnak. Mivel napközben elfáradunk, így este alszunk, és nem azt hallgatjuk, hogy ki hogy lépdel.

Vicc egyébként, de pont ők azok, akik megállás nélkül rinyálnak azért, mert mi főzünk, és felmegy a kaja szag. Sőt, a csaj rinyált már azért is, mert hétköznap délelőtt 10-kor füvet mertünk nyírni. :)


Ha a felettem lakónak még a léptei is zavarnak, akkor igen, tanyára kell menni. Vagy kertesházba. Vagy pszichológushoz. Nekem ez a véleményem.

45. 55Judit (válaszként erre: 44. - Channa*)
2022. febr. 7. 12:08
🤣 A tényekkel egyszerűen nem lehet vitatkozni.
44. Channa* (válaszként erre: 42. - Babyapocakban)
2022. febr. 7. 11:03

Igen, nekem is ez jut mindig az eszembe ha meglátom a nevedet.


Te a megmondó "ember", akinek nincs gerince!


Én meg az őszinte és egyenes ember, akire mindenki úgy vágyik, amíg nem találkozik szembe az egyikkel, mert sajnos ilyenkor szembesül vele, hogy jobb hazugságba élni, mert amúgy kiderült az, hogy nincs gerince...:DDDD

43. simple
2022. febr. 7. 10:59

Én közvetve pont most vagyok benne egy ilyen ügyben. Azért írtam, hogy nincs értelme belekezdeni, a hatóságok nem fognak vele foglalkozni. A lakóimat zaklatja az alattuk lakó idegbeteg lakó. Rendszeresen rendőrt hív rájuk, már birtokvédelmet is kért, mindenhova elment, ahova lehetett. Az zavarja, hogy a lakók napközben! porszívóznak, meg megy a mosógép, valamint járkálnak! (WTF) a lakásban. Mindenhonnan elhajtották, mondván, hogy ezt el kell viselnie, mert ez a normál életvitellel együttjáró zaj, amely nem túlzottan zavaró mértékű. Egy társasház ezzel jár, sajnos ezek a házak rosszul vannak megépítve. Okkal lehetne pampogni, ha éjszakánként rave partykat tartanának 140 decibellel ordító zenével. De itt nem erről van szó, ahogy olvastam.

A téma indítójának még annyit mondanék, meg lehet próbálni kihívni egy szakértőt, hogy mérjen zajszintet, de garantáltan nem fog akkora értéket mérni, ami említésre méltó ahhoz, hogy ezzel bárki is foglalkozzon.

42. babyapocakban (válaszként erre: 39. - PöttyösPanka)
2022. febr. 7. 10:11
Hát sajnos a stílus maga az ember.
41. 55Judit (válaszként erre: 38. - Aszparagusz)
2022. febr. 7. 10:04
Persze hogy nem lehet folyamatosan menekülni. Nagyon elkeserítő hogy abszolút nincsenek az emberek tekintettel egymásra. Én kertes házban lakom. Ilyen helyen aszt szokás mondani ha valakinek nem tetszik a szomszéd viselkedése, költözzön tanyára. Ott nem lesz szomszéd. Így aztán a sértett szomszéd amellett hogy tovább szív, csendben marad. Ha csak nincs birtokháborítás, vagy csendháborítás jelenteni se lehet az egyébként nagyon zavaró viselkedéseket. Pl. leskelődik utánad, átkiabál, repül a tejfölös pohártól kezdve át a kertbe minden szemét. Nálam ez volt, ha visszadobáltam amit kaptam, még ő volt felháborodva, és annál csúnyábban szitkozódott. Szerencsére 2 éve meghalt. Azóta jobb hely lett az utca, mások tudnak rendesen viselkedni.
2022. febr. 7. 09:57

Csak egy történetet szeretnék megosztani, ami nagyon jól végződött.

Megkérdezték a Liu testvéreket, hogyan kezdtek el korcsolyázni, mi motiválta őket.

Elmondták, hogy emeletes házban laktak és a lakásban megállás nélkül gőrkorcsolyátzak. Az alattuk lakó szomszéd ezt folyamatosan szóvá tette. Egyszer aztán azt ajánlotta az anyukájuknak, hogy vigye a fiúkat a közeli jégpályára és ott korizzonak, mert ő már nem bírja tovább. Így megszűnt a zaj és beindult

a fiúk karrierje..

2022. febr. 7. 09:43
Channa stílusa olyan, amilyen, de most igaza van. Ahol emberek élnek, ott zaj van. Én még nem laktam olyan helyen, ahol az emberek ne perlekedtek volna a másik keltette zaj miatt. Nagyon vidéken, kertvárosban azon veszekedtek, hogy kinek a kutyája ugat hangosabban. Pesten a panelban a gyerek sírt, az anyja meg üvöltött vele, hogy ne sírjon. Minden áldott este. Pest mellett, kertvárosban meg a szomszéd egész álló nyáron flexel. Jó lenne szép csendben eléldegélni, de az emberek különbözőek, különböző életvitellel. Az, hogy valaki éjjel járkál a lakásában, egyáltalán nem deviáns viselkedés. Nem tudom elképzelni, hogy a bíróság, vagy akárki más megszabja, hogy hány decibellel és milyen napszakban járkálhat valaki a lakásában. De remélem, hogy tévedek, és érdeklődve várom az ügy megoldását.
38. aszparagusz (válaszként erre: 36. - 55Judit)
2022. febr. 7. 09:40

Szerinted lehetséges minden egyes nem megfelelő szomszéd viselkedésnél költözni?

Amennyiben lakást cserélsz, mi a biztosíték arra, hogy a következő "normális" lesz?

Valamilyen szinten mindenkinek tolerálnia kell a szomszédjait, függetlenül attól, hogy házban, vagy társasházban lakik.

De ez nem jogosítja fel a bunkó szomszédokat a viselkedésükre.

37. Bichi (válaszként erre: 21. - Fórumnyitó (anonim))
2022. febr. 7. 09:28

Kizártnak tartom, hogy direkt téged akar idegesíteni, van aki így jár, ahogy pl. az én férjem is, csak ő mondjuk senkit nem zavar, mert családi házban lakunk. De... gondolom ő sem járna innentől kezdve lábujjhegyen ha panelben élne.

Én mondjuk megértelek, és rohadt idegesítő lehet, de nem hinnék abban, hogy bármit is tenni tudsz, mert járkálni, akár hangosan is, és hányni mindenkinek joga van a lakásában. Még akkor is, ha ez mást zavar. Egyszerűen peches vagy, és reménykedhetsz, hogy elköltöznek mielőbb, és egy békés nyugdíjas családot fogsz ki...

36. 55Judit (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
2022. febr. 7. 09:10

Sajnos ez a társasház átka. A szomszédok viselkedését sehogy nem tudjuk befolyásolni. Csak az lehetséges hogy a saját lakásodat hangszigeteled, vagy költözöl. Tudom, felháborító hogy nincs más megoldás, de tényleg nincs. Persze hogy nekünk az lenne az ideális ha mások alkalmazkodnának hozzánk, de a legtöbb ember nem így gondolja. Most képzeld el, ha még kutyát is tartanának ami állandóan nagy hangon ugatna, vagy zenét bömböltetnének na nem olyan hangosan hogy a megengedett hangerőn túl, de hidd el a halkabb is idegtépő mikor pihenne az ember és nem tud. Vagy naphosszat üvöltöznének egymással. Én megértelek, tudom milyen mikor zavarják a nyugalmadat. Nem rossz szándékkal írom, hogy légy hálás amiért feletted csak dübörögnek és nem vagy körbe olyan szomszédokkal akik fúrnak-faragnak, veszekednek, kutyát ugattatnak.


Ha folyamatosan feszült vagy és nem alszol, fizikailag is betegségeket fog előidézni. Sajnos neked kell változtatni ha változást akarsz.😥

35. Channa* (válaszként erre: 33. - *karolin*)
2022. febr. 7. 08:16
Ment neki a fene.
34. Channa* (válaszként erre: 29. - Aszparagusz)
2022. febr. 7. 08:15

Trappol, mert sarokra lép.


Képzeld e ha falába lenne, vagy botja lenne, micsoda zajokat tudna csapni, direkt!

33. *karolin* (válaszként erre: 31. - Channa*)
2022. febr. 7. 08:14
Felőled... itt a lényeg. Nem vagy te se senkije, nem ismered, pár szót olvastál tőle, de nekimész, mint valami gőzmozdony. Szerintem vegyél vissza kicsit.
32. aszparagusz (válaszként erre: 28. - Channa*)
2022. febr. 7. 08:12
A jövök-megyek a lakásban és trappolok nem ugyanaz a kategória.
31. Channa* (válaszként erre: 26. - *karolin*)
2022. febr. 7. 08:12

Miért? Te ki vagy?


Persze, adjátok alá a lovat: Felőlem leégetheti magát, felőlem költsön feleslegesen a pereskedésre, felőlem keserítse meg mások életét. Nem én vagyok a szomszédja szerencsére....

30. *karolin* (válaszként erre: 28. - Channa*)
2022. febr. 7. 08:12

Szerintem nem élsz vele, nem tudhatod, hogy ő mit hall vagy érez.


Neked itt csak az a fontos, hogy őt hibáztasd és ettől neked legyen jobb kedved. Beteges.

29. aszparagusz (válaszként erre: 18. - Bellabi)
2022. febr. 7. 08:10
Az éjszakai trappolás mennyiben a normális élet része?
28. Channa* (válaszként erre: 23. - Aszparagusz)
2022. febr. 7. 08:10

Na de jön-megy a lakásba, használja a wc-t és akár éjjel jön haza!


Már miért ne jöhetne-mehetne a lakásba? Miért ne használhatná a wc-t? Miért ne tehetné meg, hogy éjjel ér haza?


Vannak akik délután vagy éjszaka dolgoznak, és nem sátántól való az sem, ha valaki szórakozni jár és onnan haza megy.


Ha őt zavarják a minden napokkal járó zajok, akkor vele van a gond.


Ezek a zajokat, amiket felhozott, nem kirívóak. Nem flexel éjjelente, nem a lépcsőházat hányja össze, nem ordibál(ezt nem említette), stb.

27. aszparagusz (válaszként erre: 24. - Channa*)
2022. febr. 7. 08:08

Nem a f.i.-val van a gond.

Szerintem nem a vidékről költözéssel van a gond. Hanem azzal, hogy nem tudja betartani az együttélés szabályait.

Lehet hajnalban hazaérni, de utána talán csendben kellene lenni, nem trappolni, hangoskodni.

Nem kell ahhoz hallgatózni, hogy hallja a dübörgést, ami fentről jön.

26. *karolin* (válaszként erre: 24. - Channa*)
2022. febr. 7. 08:06
Ki vagy te, hogy így beszélsz egy másik emberrel?
25. aszparagusz (válaszként erre: 12. - Fórumnyitó (anonim))
2022. febr. 7. 08:05

Szerintem már most menj a jegyzőhöz.

Az ügyintézés sajnos nem túl gyors.

2022. febr. 7. 08:05

De változatlanul veled van a gond.


Belegondoltál, hogy mit nehezményezel és mi lesz/van beleírva a feljelentésedben? Nem találod röhejesnek?

Szedjél nyugtatót, konzultálj egy neorulógussal, hogy meggyógyítson vagy segítsen a problémádon.


"tanyafalváról költözött...?"

"megy a trappolás, dübörgés, sarokra lépéssel megvalósítva, éjjel-nappal."

"hajnalba érnek haza bulikázásból és még időnként hánynak is a wc-be"


Tehát, számodra probléma, hogy valaki vidékről költözött oda ahol te élsz? Gondolom azért, mert nem tartod őket méltónak magadhoz?


Sarokra lép! Gonosz és rosszindulatú! Nem ám azért lép sarokra, mert így tud menni (egyébként a legtöbb ember sarokra lép), hanem azért, hogy téged zavarjon:DDDD

Van, hogy hajnalba ér haza! Borzasztó! Bulikából!? Felháborító!

El mer menni bárhová és haza mer menni utána!!! És még akár bulikázik is szerinted! Aztán lehet, hogy melózni volt, csak szerinted bulikázott, de egyébként sok közöd nincs ahhoz, hogy ki és hová megy, amikor elhagyja a lakását. Tőled kellene engedélyt kérnie?


Miért leselkedsz és hallgatózol? Szerinted ez nem gáz? Én a szomszédod helyébe feljelentenélek, hogy követsz, megfigyelsz és korlátozni akarod a szabadságomat és megkeseríted az életemet az állandó piszkálódásoddal.


Ha a szomszédod, nem töri rád az ajtót, ha nem nem fúr-farag éjjel, hétvégén és ünnepnapokon, akkor semmit nem tehetsz, és ez így van jól.

23. aszparagusz (válaszként erre: 2. - Vivo44)
2022. febr. 7. 08:04

A társasház nem azt jelenti, hogy köteles elviselni a bunkó szomszédokat.

Mit változtasson a hozzáállásán, ha nem tud normálisan élni, a szomszédok viselkedése miatt?

22. *karolin* (válaszként erre: 18. - Bellabi)
2022. febr. 7. 07:58

Ez a tanyasi duma már nagyon elcsépelt. Tipikus áldozathibáztatás, százszor olvastam már ezt.

Szerintem itt már nem a normál életvitelről lehet szó. Én is panelban lakom és teljesen élhető. Nagyon ritkán hallom a fentieket, talán mert nem holland fapapucsban közlekednek, hanem zokniban. Mondjuk én sem cipőben mászkálok a lakásban, nem is panaszkodtak még az alsó szomszédok. Mikor új étkezőszékeket vettünk, éreztem, hogy zajos, amikor húzgáljuk és ragasztottunk rájuk ilyen kis filc korongokat, hogy ne zavarjon se minket, se az alattunk lévőket.


Szerintem alapvető jog a nyugodt élethez való jog és alapvető intelligencia kérdése, hogy úgy élek, hogy figyelembe veszem a körülöttem élőket és az is, hogy nem mondom senkinek, hogy mennyé' tanyára'.

21. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 18. - Bellabi)
2022. febr. 7. 07:55

Ez a fórum, nem egy hivatalos hely...Közérthetően igyekeztem megfogalmazni a problémát azzal, hogy trappol. Mert igenis trappol, és szándékosan trappol, és ez nappal is zavaró, de főleg éjszaka, sarkára lépve, végigdübörög a lakásban. Ma hajnalban is pl. 1:40 kor, fél órán át, majd 3:40 körül szintén. És igen mielőtt megjegyeznéd Te is és Chana is, igen, megnéztem az órát, mert felriadtam, zeng az egész ház, mintha egy elefántcsorda élne felettem. És nem, nem költözök tanyára, mert nem azért választottam ezt a helyet,hogy most fogjam magam és továbbálljak. És jelzem még egyszer, nem velem van a baj. Előttük is éltek, laktak felettem EMBEREK, akik élték a NORMÁLIS életüket éveken át. És igen, szórakozásból csinálják, mert ha elfeldkeznek magukról, elfelejtenek DÜBÖRÖGNI, de ezt nem is értem, miért nem lehet viselkedni,beilleszkedni, alkalmazkodni.

Ezt a fórumot nem a mocskolódás miatt nyitottam. Kérdéssel fordultam HOZZÁD is, mindenkihez, hogy van-e tapasztalat birtokvédelmi eljárásban, akinek volt már hasonló ügye, hogyan oldotta meg, ez érdekelne.

Az üveggolyó esetéről csak annyit: senkinek nincs joga ahhoz, hogy mások, a környezete nyugalmát zavarja, gyerek, nem gyerek, mindegy. Ha valaki nem hajlandó kommunikálni, megérteni, azzal szemben másképp kell eljárni. Én erre lettem volna kíváncsi, mások hogyan oldották meg az ilyen helyzeteket. Ezt viszont csak az érti, hogy mekkora probléma, aki már átélt hasonlót, vagy hallott ilyenről a környezetében.

2022. febr. 7. 07:09

Ha pert indítasz vagy bármilyen hivatalos eljárást, fogalmazz valahogy máshogy, mert elsőre elolvasva azt, hogy trappolva jár a felső szomszéd, nem tűnik kirívó vagy elviselhetetlen zajjal járó cselekvésnek. Főleg annak, aki élt már társasházban.


Javaslod nekik, hogy vegyenek szőnyeget. Csak az tompítja eléggé a léptek zaját.

19. cc7a88f96d (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
2022. febr. 7. 06:26

Én alap az ilyesmi miatt SOHA nem költöznék olyan helyre ahol van felső szomszéd...

Ritka ahol rendes szigetelés van és semmi sem hallatszik.

18. bellabi (válaszként erre: 18. - Fiatalbea)
2022. febr. 7. 04:25

Egyetértek Chaná-val.


A panel ilyen. Költözz tanyára, ha nem tetszik.


Trappol? Vagyis közlekedni merészel a lakásában? Húha. Meg hány a wc-ben? Nyilván szórakozásból csinálja. Vagy hogy Téged bisszantson. Végülus hányni olyan jó.


Nem, nem ordítozás, dübörgö zene megy minden éjjel. Csak éli a normális életét. Üljön egész nap egyhelyben? Ne legyen rosszul? Kérd meg légy szives.


Amúgy az is durva, aki pert nyert mert zavarta a szomszéd gyerek üveggolyózása....

2022. febr. 6. 23:15

Sokféleképpen használhatja valaki a lakását. Normális helyeken a világban - a mienk itt kis hazánkban nem ilyen - le van szabályozva, hogy mit kell, és mit nem kell eltűrnie a lakónak a szomszédságtól, és ezt nem restek be is tartatni.

Van olyan szomszédom, aki nehezményezi, hogy felette lakó 10 óra után zuhanyozik. Ez szerintem cseppet túlzás. Viszont azt teljesen megértem, ha valaki nem repes, ha a szomszédja éjszaka futóversenyt rendez, vagy szükségtelenül dübörög. Én rászóltam a keresztlányomra, hogy ne csapja a lábát, vagy rohangáljon a lakásban, mert zavarhatja az alattunk lakó nyugdíjas nénit. Nyilván nem lehet minden zajt kiszűrni, és van olyan élethelyzet, mikor ez nem kerülhető a legnagyobb körültekintéssel sem - az egyik alsó szomszéd is felüvöltött, hogy mit zajongunk, mikor apukám tetemét vitte el éjjel egykor a hullaszállító, de itt a zaj szerintem elkerülhetetlen volt - de azért próbálkozni lehet. Ha itt a FI fél milliót volt hajlandó költeni a békéjére, és a két másik szomszéd is kész segíteni a FI-t, akkor nyilván nem egyéni túlérzékenységről van szó.

1 2 3 4 5

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook