Ti miket főztök ill. mi lesz a menü a 4 napos húsvéti hosszú hétvégén? (beszélgetés)
Kalácsot lehet, hogy én is sütök a sonka mellé, ha úgy döntünk, hogy lesz.
Az azért kell a húsvéti hangulathoz ... :)
Régen a vőm megdöbbent, mikor először felszolgáltam, gyenge újhagymával. Aztán következő húsvétig csak emlegette, hogy mikormár .. 😋😌
Ha meggondolom, a gyerekeimen kívüli egyetlen itt élő rokonom az egyik húgom. (A másik Amerikában él.)
Nem járunk össze, csak telefonálunk és néha eljön a batár nagy kocsijával, hoz egy nagybevásárlást, amivel egy darabig megvagyunk.
Szóval csak a fiammal ketten leszünk, mint általában is. Semmi trakta.
Néha esténként jólesik, kipróbáltam.
Napközben dolgozom, munka közben nem iszom. Ráadásul itthonról dolgozom, néha hajnalig.
A húsvétot még nem tudom előre, de könnyen megeshet, hogy tele leszek munkával.
Éppen elromlott és még nem vettem másikat.
Kis asztali sütőről van szó, 20 ezer körül.
Én kocsonyát mindenképpen főzök már pénteken, ezenkívül sült házi sonka az általam festett főtt tojással :)
Húsvét hétfőn családi összeröffenés ( kb. 10 fős ), akkor lesz a nagy zabálás ideje.
Húsos csontból leves, nyers és füstölt csülökből babgulyás, oldalast is sütök, unokáknak kirántott csirkemell, köretnek burgonya, kapormártás. Süteményt is készítek, zserbót, kevert meggyes pite felturbózva krémmel és csokibevonattal, kakaóval töltött fonott kalács, sajtos pogácsa kolbász feltéttel.
És még mielőtt valaki szörnyülködni kezd, a maradék nem a kukában landol, hanem elcsomagolom a vendégeknek. :)
Nálunk meg lesznek az emberek bolondulva csütörtökön, és szombaton.. Fel fogják vásárolni a fél tacskot, aztán pár nap múlva kidobják.. a szomszédom mindig ebbe a hibába esik,hiába mondja mindig, hogy na most nem, és nem vásárol annyit,de mégis..
Valami nagyon gyorsan elkészülő ételt csinálok majd, plusz veszek egy kevés sonkát. Sütemény meg a cukrászdából lesz.
Nálunk azért jobb szombaton menni vásárolni, mert sokkal kevesebben vannak, mint pénteken. Ugyanis a boltok kedd reggel és péntek reggel kapnak friss húsárut, és azokon a napokon van a tömeg.
Szombaton már kellemes a bóklászás az üzletben.
"megy 3 nap múlva a szemétbe?"
Még gyerek korunkban sem dobtunk semmi kaját a szemétbe, nálatok ez a szokás??
Nehéz olyan keveset főznöm, amit 1 evésre meg is eszek, ezért leginkább már eleve 2 napra, 2 ebédre főzök.
Ha pedig pörköltféle, hasonló, abból a további 2-2 napokra kiadagolva fagyasztom le, és amikor úgy gondolom, csak kiveszek egy-egy dobozkával és kész.
Lehet ám így is, és akkor nem kell kidobálni a maradékot, mert hogy a normál hűtőben egy hét alatt sem fogyott el, és hasonló okok.
Miért kell inni húsvétkor?
Kidobni nem szoktunk ételt.
Én nem tudok rágcsálósat sütni, mert még mindig nincsen sütőm.
Sajnos a fiamnak is hiába van két pizza a fagyóban, most nem segít ki.
Ami kötözött sonkát vettem, az egész nem több 1 kg-nál, ha megfőzöm marad belőle kb. 80 dkg, annak a felét már eleve rakom a fagyóba. És sikerült olyat választanom, hogy alig-alig van rajta kövér rész. Vacsorára egy kis kenyérrel, mustárral, főtt tojással. Kész.
A körömpörköltet még március közepén főztem, 2 evés = 2 ebéd lesz belőle, ha főzök mellé krumplit is. Másik 2 ebéd a szüzpecsenye gombával, borsóval.
Nem hiszem, hogy ezek olyan nagyon gyomor-terhelő kaják lennének.
Egyébként sem zabálni szoktam, csak annyit enni, amennyi éppen belefér a napi keretbe.
Nekem éppen a friss, ropogós, kövér, hájas sült kacsacomb ülné meg a gyomromat. :))
Én ugyan azokat főzöm-sütöm, mint eddig, hétköznapokon is minőségi ételeket eszünk és nem szétrepedésig. Szóval biztos lesznek húsok, saláták, majd ami módon éppen kívánjuk.
Egy nagy füstölt csülköt főztem múlt héten, több napig ettük vacsorára, szóval a sonka nem biztos.
Láttam ma, hogy már sorok állnak a hentespultok előtt, hogy a sonkák legszebbjeit vehessék meg.:D
Sőt! Ilyenkor + pultokat is nyitnak.
Én ha még a jövő hét folyamán eljutok abba a jó kis hentesboltba, akkor vásárolok a fagyóba is.
Az anyagiakon is múlik, mi fut be addig.
Igen, szombaton biztosan nyitva vannak a boltok, minimum délig, de én sem akarok még akkor is boltba menni.
Egy kicsi kötözött sonkát vettem, ha megfőztem, a felét bedugom a fagyóba.
Van készen körömpörkölt, ekkorra tartogattam, és mivel szó szerint "véletlenül" kaptam szűzpecsenyét, azt készítem el. Pásztor levest akarok, az 2-3 ebédre majd jó lesz.
Majd valami apró pogácsát + apró édes sütit hozok fel valamelyik pékségből. Ennyi.