Tényleg nem kellek? (beszélgetés)

Ahogy írtam, én is jártam hasonló cipőben, mint te, így elhiheted, hogy tudom miről beszélek.

Persze ez részemről viszonylag rövid időszakokat ölelt fel, mármint a magányos farkasság.

És ekkor se voltam passzív, mindig kerestem a lehetőséget az ismerkedésre.

Rövid idő alatt több lánnyal is megismerkedtem.

Így jelentős tapasztalatra tettem szert. (Na nem az ágyban, mert akkoriban ez még nem volt, se olyan egyszerű, se olyan természetes)

Az biztos, hogy minden megismerkedéssel (még az 1 alkalmassal is) tapasztaltabb lettem!

Egy biztos: nem akarok magányos férfi maradni. Sőt, szeretnék családot.

Egyébként a való életben egyáltalán nem szoktam magamat sajnáltatni, úgyhogy ide jut az összes. :-) Bár tény, hogy indulatos se szoktam lenni.

Na végre!

Valami érzelmi kitörés!

Legalább valamit kikérsz magadnak!

Eddig csupán az önsajnálat és az értetlenség volt, most legalább az indulat.

Azért azt elhiheted, hogy a magányos férfiak úgy vannak, mint a mosónők! (korán halnak)

Erre értettem az életképtelenséget.

A legfontosabbat majdnem elfelejtettem!

Egy 25-30 körüli srác keresgélhet 16-36 éves lányok-nők körében, de ugyanez nem mondható el a nők esetében.

Képzelj el egy 36 éves nőt, aki 16 éves sráccal ismerkedik azért, hogy pár év múlva esetleg együtt éljenek!

Na kinek van lehetősége a nagyobb merítésre.

(Ez analóg arra, hogy egy 185 cm magas srácnak potenciálisan minden ennél alacsonyabb lány szóba jöhet, míg egy ugyanilyen magasságú lány legfeljebb 180-nál magasabb fiúk közül választhat)

Attól függetlenül, hogy a nők képesek egyedül is élni (a férfiak sokkal életképtelenebbek) mégis a nők ragaszkodnak inkább a stabil párkapcsolathoz.

Aztán a fiúk testi adottságai sokkal kevésbé jelent hátrányt az ismerkedésnél (és a későbbiek során is) mint a lányoké. Az ápolt külső azért a fiúknál is követelmény!!!

Szó nincsen erről!

Ha lehet, még több csaj szaladgál szabadon, mint srác!

Arról nem is beszélve, hogy a fiúknak sokkal nagyobb az esélye és nagyobbat tudnak meríteni is!

Egyébként, ki nem állhatom, ha valaki a munka miatt panaszkodik, vagy a másik, ami főleg a kereskedelmi rádiókból árad a munka kapcsán.

Már hétfő reggel a visszaszámlálással kezdik, hogy ennyit, meg annyit kell már csak kibírni a munkahelyen...

... ha-ha-ha... tudom, hogy a mai világban nem divat szeretni a munkát, bár abból élünk, és energiánk jó részét az tölti... de ollllyan jó utálni.. a főnökkel együtt, és mondani, hogy ééén nem dolgozom ennyiért...

Dolgozom, szeretem a munkám... megélek belőle.. nem húdenagyautósan-húdenagyvillásan-húdenagynyaralósan, de köszönöm jól vagyok.. hja, természetesen tuti intellektuálisan és anyagilag is igénytelenül. :))))

Csupán a lehetőségről írtam, bátorításképpen.

Az arányok csupán a SZÜKSÉGES, de NEM ELÉGSÉGES feltételt jelentik.

egyszer majd mindenkinek eljön az igazi....

lehet hogy tul görcsösen keresed....

Egy kis segítség. Menjél olyan helyekre, ahol sok nő megtalálható (dolgozik, tanul, szórakozik)

Vagy olyan hivatalt, intézményt keress, ahol azok dolgoznak (többségükben nők) akik a tanulmányaik során, idején nem találtak párt, a kedvezőtlen "ivar-arány" miatt!