Te is csak 1 gyereket szeretnél? (beszélgetős fórum)

Sehogy!

Nekem apukámék 8-an voltak testvérek.Egész gyerekkoromban azt hallgattam,hogy ő azt szeretné,hogy nekem jobb legyen,könnyebb legyen,ne úgy induljak neki az életnek,mint anno ő...

Biztos meg lehet, de pont ezért írtam, hogy az igényszintek mások lehetnek.

Szerintem a gyerekvállaláshoz és neveléshez sok pénz kell, még ahhoz is, hogy egy jó polgári középszintet biztosítani tudjon neki az ember.

Sehogy. Vagy nagyon gazdagnak kell lenni. Vagy szerintük nincs annyira szüksége mint szerintem... más megoldás nincs.

Csak egy példa: az én kislányom szemüveges, nem jelent problémát az egyik legjobb gyerekszemészhez elhordani fél évente, és minden alkalommal amikor változik a lencséje, azonnal megcsináltatjuk neki, sőt tartalék szemüvege is mindig van, darabonként 20-25.000 körül van neki egy szemüveg, 10.000 egy vizsgálat.

A szomszéd 9 gyerekes család gyerekei közül 2 szemüveges, a normál rendelőintézeti szemészetre járnak, nincs két alkalom hogy ugyanaz az orvos nézné a gyerekek szemét. Ha ú szemüveg kell, heteket, hónapokat várnak mire meg tudják csináltatni. Tartalék szemüveg nincsen, ha eltörik megdrótozzák, ha karcos a lencse, úgy marad... És hozzáteszem, nem szegény család, nem a segélyből élnek, de 9 gyereket ellátni egy fizetésből ma ebben az országban nem lehet. Szerintük mindent megkapnak a gyerekek amire szükségük van, szerintem nem. És nem luxus dolgokról beszélek, hanem csak arról, hogy mennyire lesz egészséges felnőtt az ő gyerekük és mennyire az enyém...

"Egyébként pedig, aki tudja, hogy a gyereknevelés elsősorban nem pénzkérdés"

Ezzel annyian dobálóznak, de nem igazán tudom elhinni...illetve minimális igényszintnél talán...

Ezt nem igazán a kor befolyásolja. Nekem a legközelebbi viszonyom azzal a testvéremmel van, akivel több mint 10 év választ el. Másik testvérnél meg pl. jiába a kb. 2 év különbség, felnőttként úgy, ahogy kijövünk. Apámék között 5 év van, a kezdeti döcögés után nagyon jó testvérek lettek.

Ez inkább alapvető lelki beállítottság.

Ha 6 gyerekkel könnyebb, az azért lehet, mert ott már a gyerekek egymással foglalkoznak, és nem neked kell...

A gyereknevelés valóban nem elsősorban pénz kérdés, de hogy milyen lehetőségei vannak egy gyereknek, mit csinálhat, pl. tanulhat-e, vagy adott esetben hozzájut-e olyasmihez amire szüksége van, az bizony pénz kérdése.

Emellett az is elég valószínűtlen, hogy 6 gyerek mellett bármi mást tudjon csinálni az anya, mint gyereket nevelni, így nálunk pl. az én keresetem rögtön ki is esene, tehát nemhogy "maguktól megoldódnának az anyagi gonjaink" hanem igencsak nehéz helyzetbe kerülnénk, pl. nehézkessé válna a lakáshitel fizeteése miközben három szobában élnénk nyolcan... Napi szinten látom, milyen az élete 11 embernek 80 nm-en, ne haragudjm én nem vágyom rá... és érdekes, ott a nagyobbaknak 16-14 éveseknek már a hócipőjük tele van azzal hogy az anyjuk állandóan szül, ellátni meg nekik kell... a nagyfiú kitűnő tanuló, de hetekig állt a bál, mert gimnázium helyett autószerelőnek akart tanulni, hogy minél hamarabb külön mehessen... nem azt akarom mondani ezzel, hogy nálatok is ez van, csak annyit, hogy sok gyerekkel is lehet boldogtalannak lenni, ugyanúgy ahogyan eggyel is lehet könnyű...

És hogy a gyerekek mit mondanak? Ha valóban csak szülők vágyait visszhangozzák, akkor miért van az, hogy sok egyke a szülei szándéka ellenére testvérre vágyik, vagy hogy nagy családból jövő gyerekeknek sokszor egy gyerekük lesz, vagy egy sem... Nem kell ennyire lebecsülni a gyerekeket... az én szüleim pl. nagyon szerettek volna harmadikat is, nekem személy szerint meg egy testvér sem hiányzott - határozottan emlékszem arra amit 5 évesen erről gondoltam...

Nekem is 5hónapos a kisfiam, igaz, nem az első, hanem a hatodik. Mint 6gyerekesnek a leghatározottabb tapasztalatom az, bármilyen furcsán is hangzik elsőre, hogy 6 gyerekkel könnyebb, mint eggyel. Érdemes ezen elgondolkodni! Egyébként pedig, aki tudja, hogy a gyereknevelés elsősorban nem pénzkérdés , annak ezt nem is nehéz belátnia(az újabb és újabb gyerekkel jövő anyagi gondjaink valahogy mindig maguktől megoldódtak). Vagyis azt kell megfontolnod, hogy bár egy gyerekkel látszólag kevesebb a probléma, összességében mégis könnyen lehet, hogy ha elutasítod a tesó érkezését, magadnak teszed majd nehezebbé a saját, a gyereked, és az egész családod életét.

A gyerekszülésnek van egy nagyon sajátos lélektana, amit figyelembe kell venni, amikor az ember el akarja utasítani egy baba érkezését: a baba megszületése előtt valahogy mindig csak a problémák és a nehézségek látszódnak, az örömök pedig nem...

Végezetül: aki a gyerekére bízza a testvér-kérdés eldöntését, valójában önnön véleményét akarja viszonthallani. A gyerekek ugyanis észrevétlenül csupán szüleik kimondott-kimondatlan vágyait vagy véleményét mondják vissza. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az én gyerekeim egybehangzóan egy újabb tesót szeretnének maguknak :-)

Ez a beszélgetés számomra fölért egy terápiával. A segítségetekkel kimondtam olyan dolgokat, amiket eddig nem mertem, és most azt érzem: mégsem voltam olyan rossz anya, mint gondoltam magamról.

Köszönöm Nektek! :) Szép álmokat!

Ha van munkájuk és jó szakmájuk amit szereetnek, akkor minden rendben :) manapság később is lehet tanulni!

Egyébként el is hiszem, hogy kifáradtál kettővel, én az egyel is sokszor... pláne hogy az első két évben nem aludt napközben semmit... de megérte :) Még egyszer nem kezdeném, inkább kiélvezzük a 4-5 éves kor szépségeit is... ;)

Teljesen megértelek, és minden tiszteletem a Tied! Én nyafogok itt, hogy kifáradtam a kettővel, amikor Te sokkal többet küzdöttél az egyért!

Tanulnak? Most végeztek az érettségi utáni OKJ-sal, a fiam még elvégzi a technikusit, a lányom dolgozni megy. Nem tudom főiskolára járatni őket. A kettőt egyszerre semmiképp. Kiváló tehetségek a maguk választotta szakmában, de soha nem voltak kitűnő tanulók, így az állami finanszírozásba esélyük sincs bekerülni. Ha dolgoznak, támogatni talán tudom őket, de a tandíjat meg a többit finanszírozni nem.:(

Én annak idején úgy képzeltem, hogy ha lesz egy kisbabám, mindig magam mellett tartom, kenguruban (akkor az volt a menő) hordom, sokat játszok vele és soha nem hagyom egyedül. Aztán, amikor hazahoztuk a két csöppséget, a kenguru "ugrott", azt sem tudtam, hova nyúljak, mindig késésben voltam, nem tudtam igazán babázni, mert a másik vagy sírt vagy nekem volt lelkiismeretfurdalásom, hogy csak az egyiket dédelgetem, fele annyi idő jutott egyre, mint amennyit érdemelt volna, mégis úgy éreztem, keveset adok nekik, mindig mindennel késésben voltam, sokszor az összeomlás határán. Pedig a férjem sokat segített, de 3 szakba járt dolgozni.

Egyiket se adtam volna semmiért, de nagyon lemerültem. A szeretetük kárpótol, és az, ahogy egymást szeretik, de nem szeretném újra végigcsinálni.

Hát igen... :) pedig 20 évesen még tanulnak gondolom...

Persze nálunk is van ahol szűkebb a költségvetés, pl. új ruha helyett ha sikerül, szép állapotú használt van (ennek ellenére mindig az én lányom az egyik legcsinosabb...) vagy pl. nincs külföldi nyaralás... és bevállaltuk, hogy a férjem külföldön dolgozzon. De így van esély rá, hogy el tudjuk indítani, taníttatni, támogatni amiben kell. (Azt már csak halkan mondom, hogy nálunk csak az kb. másfél millióba van, hogy egyálalán jár és egészséges... még egyszer nem tudnám és nem is akarnám felvállalni...)

Mi is ezt szoktuk mondani... kísértettük már eleget a sorsot, ilyen klassz gyerek úgysincs még egy... ;)

Élveztem a babás korszak (majdnem) minden percét, de innét nézve már nem baj hogy elmúlt... imádom, hogy okos, hogy lehet vele beszélgetni, hogy lehet vele programokat csinálni... és úgy érzem, így harmonikus a kapcsolatunk hármasban, nem hiányzik belőle senki más...

Szomorú igazságot fogalmaztál meg... mert valóban, hiába a legfontosabb a szeretet, ha a szellemi fejlődésükhöz szükséges dolgokat nem tudjuk megadni, behozhatatlan lesz a lemaradásuk, amitől boldogtalanok lesznek ők is, mi is.

És a lépéstartáshoz egyre több pénzre van szükség :( Arról nem is beszélve, hogy nekünk is csak egy életünk van, és aki önfeláldozásként éli meg az anyaságot, annak valóban nem való több gyerek, mert a végeredmény ugyanaz lesz, mint az előbb :(

Végre valaki!!!!! Nemrég ugyanezt írtam, a legtöbben azt mondák, hülyeség a gyerek véleményét figyelembe venni... mert "nehogymár egy 4 éves irányítson ilyen kérdésben"... pedig számít...

Amikor februárban a tesóméknál megszületett a második, az én lányom is többszörösen bebiztosította magát, hogy ugye mi "nem hozunk haza másik gyereket"... eléggé megviselte már a gondolat is. Szereti a gyerekeket, a rokon gyerekeket is, nem irigy rájuk, szeret velük játszani, de otthonra nem akar másik gyereket... és ez szerencsére egybevág a mi elképzeléseinkkel :)

Igen, nem kezdeném újra, randán hangzik, de se türelmem, se időm nem lenne megint terhesnek lenni majd babázni, noha még fiatal vagyok és nem is olyan rég rápörögtem a tesótémára, de ááá nem, ebből az egyből igyekszem "kihozni a legtöbbet, legjobbat".

Meg a gyerek sem szeretne tesót, 4,5 éves, kb 7-8 hónapja született az egyik ovispajtásnak tesója és lányom totál kiakadt, hogy ugye neki nem lesz tesója... és nálam a gyerek véleménye is számít