Te átlépsz-e az állami nyp-be?? (beszélgetés)
Azt, hogy mindenképpen jól jársz.
Nyilatkozol, de az AB döntéséig feltételhez kötöd.
Sokat olvastam utána a témának, mindenféle irányból és találtam egy jó megoldást a kétkedőknek:
Ügyvédi ellenjegyzéssel, letétbe helyezve egy jogfenntartó nyilatkozatot írni, miszerint is kényszer hatására hagyta el a pénztárat, s amennyiben ez a kényszer (az említett 36.§) megszűnik, fenntartja a magánnyugdíjpénztár-tagságát
Ilyen nyilatkozatmintát találhatunk a SZEMA honlapján (www.szema.hu) és a Stabilitásnál is. A kettő között az a különbség, hogy szerintem teljesen felesleges a Nyugdíj Főigazgatóságra beküldeni, bár nem is árt. A későbbi jogi eljáráshoz az ügyvédi ellenjegyzés és letét kell. Mindezt, persze, január 31-ig!
Ezt hallottátok már?:
A Stabilitás Pénztárszövetség egy új, jogfenntartónak nevezett nyilatkozatmintát tett közzé. Ezt azoknak javasolják kitölteni és postán elküldeni az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósághoz (ONYF), akik az állami nyugdíjrendszerbe való visszatérés mellett döntenek, de ha valóban szabad választásra lenne lehetőségük, nem ezt a kényszerű döntést hozták volna. A nyilatkozat a figyelemfelhívás mellett azért is fontos, hogy a törvény hatályon kívül helyezése vagy megsemmisítése esetére már rendelkezésre álljon a tag akaratnyilvánítása - mondják a pénztárak. Bár egyelőre túl sok minden nem lehet a nyilatkozattal kezdeni, akkor jöhet jól, ha nemzetközi eljárásra kerül sor, vagy ha egy esetleges kormányváltás után a magánnyugdíjpénztárak visszaállításáról döntenek.
arra tud valaki válaszolni, hogy a mnyp. megszűnhet-e csődben? mert azt olvastam, hogy csak akkor lehet máshova lépni ha végelszámolással szűnik meg. van itt más lehetőség?
azaz, ha vége a mnyp-amnak de nem végelszámolással akor mi van?
Attól tartok nem nagyon hagytak más választási lehetőséget. :-/
Hosszú életre számítok, úgyhogy visszalépek.
Hasonlóan vagyok én is, csak én a hárombetűs magyar banknál, szintén növekedési:) Én már nyilatkoztam. Van még 30 évem, akármi is lehet.
Azt gondolom, hogy voltak hibák a manyup rendszerében, de az elv - az öngondoskodás, az állam tehermentesítése - nem volt rossz irány, hosszútávon biztosan. A hibákat meg ki lehetett volna javítani, nem arra törekedni, hogy ellehetetlenítsék a rendszert.
A 2010. évi CLIV. törvény 16. §-a alapján a „magánnyugdíj-törvény” (1997. évi LXXXII. törvény, továbbiakban Mpt.) 4. § (2) bekezdése az alábbiakkal bővült:
„zsk) visszalépő tagi kifizetések: a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő visszalépés esetén a tag jogosult a követelésének részét képező egyéniszámla-egyenleg tagdíjbefizetése alapján kiszámított, a zsj) pontban meghatározott hozamgarantált tőke összege feletti összegének és a pénztártagságának ideje alatt befizetett tagdíj kiegészítés összegének felvételére, vagy annak önkéntes kölcsönös nyugdíjbiztosító pénztárnál vezetett tagi számláján, vagy a társadalombiztosítási rendszerben létrejövő egyéni számláján történő jóváírásra.”
A törvényszöveg alapján megkapod a kiegészítő tagdíj reálhozamát. De csak azt. A hozam azon részét nem, ami az "inflációt kiegyenlítette".
Azt mondja a tv. szöveg, hogy a "tag jogosult a követelésének részét képező egyéniszámla-egyenleg tagdíjbefizetése alapján kiszámított, a zsj) pontban meghatározott hozamgarantált tőke összege feletti összegének" felvételére. Ebben benne van mind a kötelező tagdíj, mind a kiegészítő tagdíj (ezek együtt az egyéni számlaegyenleg) reálhozama. És a tv. további szövege alapján felveheted a kiegészítő tagdíj tőkéjét.
Amiről az ONyF-es pasi beszél, az kieg. tagdíj azon hozamrésze, amit valóban nem vehetsz fel. Nézd meg a böngésződbe, amit az előbb belinkeltem, ott a rajz alapján könnyebben érthető.
Alli...z. És növekedési :)
Egyszerűen nemtudom mit tegyek, mert 1 millánál több van rajta, de nem több millió....
Hát nemtudom, én itt olvastam. A Magyar nemzet azért eléggé kormánypárti forrás.
Amúgy meg mindenhol ezt olvastam, és én magam is úgy értelmezem a szöveget, hogy csak a nominális összeg vehető fel.
"A Mészáros József által vezetett ONYF, amely többek közt a magánrendszerben maradók nyilatkozatait és a visszalépők pénzéről szóló nyilatkozatokat is kezeli, úgy tájékoztatta a lapot, hogy az eddig is alkalmazott módszertant használják, vagyis a kiegészítő tagdíjon jóváírt hozamot nem fizetik ki a visszalépőknek. Vagyis, aki a kötelező befizetései mellett kiegészítő befizetéseket tett (saját maga vagy cafeteriajuttatásként a munkáltatója), a befizetések összegét felveheti, ugyanakkor az akár 12 év alatt az ezekből származó hozamot nem.
A főigazgatóság indoklása szerint a magánnyugdíjpénztárak nyilvántartási rendszere nem teszi lehetővé a kiegészítő tagdíj befizetése alapján jóváírt összegre jutó hozam elkülönítését, mivel az ehhez szükséges kettős egyéni számlavezetés" indokolatlanul nagy adminisztrációs terhet jelentett volna. Az ONYF szerint egyfajta kompenzáció, hogy az, aki az önkéntes pénztárba való befizetést választja a visszalépéskor felvehető összeg elhelyezésére, az államtól 20 százalékos (de legfeljebb 300 ezer forintos) hozzájárulást kap."
Ezt az egy kvázi "hivatalos közleményt" olvastam csak.
Nagy káosz van a fejekben. Én csak ajánlani tudom az alábbi blogot olvasásra, mert sok kapaszkodót adhat a döntéshez. Közgazdászok számolnak is, példákkal bemutatva, kinek éri meg maradni és kinek lépni. És egy csomó mindent elmagyaráz, amiről az emberek azt sem tudják, hogy eszik-e avagy isszák:
A 2008-as válság idején aki részvényekbe fektetett. az bukott rajta. Így a pénztárak is. Azonban a nyugdíjpénztárak hosszútávon fektetnek be, így nem is realizálták a veszteséget (azaz nem zárták a pozíciókat), tehát nem adták el alacsonyabb áron a részvényeket, kivártak, így a 2009-es évben ezeknek az értéke emelkedett. Nem nullára, hanem pluszba. Még nem jöttek ki a 2010-es évvégi záróegyenlegek, de azt lehet tudni, hogy egy pénztár sem zárt minuszban. Már 2009 év végén is így volt.
Egyébként pedig a "nyugdíjtőzsdézésről" annyit, hogy a pénztáraknál 3 portfolióból lehet választani kockázattól függően, a legnagyobb hozammal és egyben kockázattal járó - növekedési - portfolióban sem éri el a részvénypakettek aránya az 50%-ot. A pénzek nagy része - biztonságos - államkötvényben van/volt.
Én 2008-ban többet buktam mint amennyit befizettem.
Ennek ellenére igencsak meglepődtem hogy 8,5% a REÁLHOZAMOM! Mennyi lett volna, ha nincs válság?
A tagdíjkiegészítés után a reálhozamot kifizetik, csak az inflációból eredő értékveszteséget kompenzáló hozamot nem. Azt is lenyúlják, holott a kiegészítő tagdíj - még a kormányzat szerint is - aztán tényleg a te saját megtakarításod, kvázi "bankszámládon lévő összeg".
Itt van róla egy jó kis blogbejegyzés és egy ábra, szemléletes nagyon: [link]
Hogy honnan venne pénzt a mostani nyugdíjak kifizetésére?
Talán visszaállítja az egykulcsos SZJA -t, amit most vezetett be és amivel 530 MRD Ft kiesés van, és amivel - tegyük hozzá - csak az járt jól, akinek a bruttó keresete 300ezer Ft felett van.
Na ezt a hiányzó 530 MRD-ot már ki is pótolták elméletben a 2011-es költségvetési törvényben, az átlépők pénzeiből.
Ha ilyen rosszul áll az ország, ne a jobb módú embereket segítsük, szerintem. És főleg ne a jövőnket éljük fel ezért.
"És itt jön egy érv, hogy a mnypben lévő pénzt bárki örökölheti akit Te megjelőlsz...az államit meg csak az özvegyed és csak ha már elérted a nyugdíjkorhatárt ami lehet h addigra 90 év lesz"
Pontosan, ez is egy érv lehet a pénztárban maradás mellett. A magánnyugdíj-pénztárban felhalmozódott összeget örökölheti az általad megjelölt kedvezményezett (bárki). Az államinál akkor kap az özvegy özvegyi nyugdíjat, ha az elhunyt elérte a nyugdíjjogosultságot keletkeztető szolgálati időt (20 év) és akkor sem teljes összeget kap, csak amit az elhunyt kapna, annak a 60 %-át 1 évig. Ha az özvegy a saját jogán nyugdíjas, akkor kap végleges özvegyi nyugdíjat az elhunyt után, de az már csak az elhunyt nyugdíjának 30%-a.
Ez nem így van, csak nyilvántartják, hogy mennyi pénzt vittél át, de azon nyomban eltapsolják.
Különben mi értelme lenne ennek az egésznek?
Honnan veszed, hogy nem lesz hozamkifizetés? A reálhozamokat az átlépőknek kifizetik. A reálhozam, a hozam - tehát az eddigi tőkéd összes gyümölcsének - infláció feletti része.
Sokaknak ez is 300-400ezer forint. És akkor még ez - mint írtam is - a teljes hozamnak csak egy töredéke.
További ajánlott fórumok:
- Kaphat egy barátom valamilyen állami támogatást?
- Hol kell szocpolt igényelni? (Mivel hitelt nem szeretnék rá felvenni - melyik állami szervezetet kell megkeresni?)
- A '60-'70-es években az állami segítségből építették fel a családi házakat?
- CHF hitelnél szerintetek érdemes az állami segítséget kérni, vagy átváltani Euró alapúra, vagy forintra?
- Egy államilag finanszírozott gyermek otthonban, miért éheznek a gyerekek?
- Ha pszichológus akkor a magán vagy az állami jobb?