Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Lélek & Szerelem témák » Távkapcsolat cikk

Távkapcsolat


Előfordulhat, hogy ha távol laksz a szerelmedtől, akkor az életed semmi másból nem áll, mint annak az időnek a hajszolásából, ami két randi közt telik el. Én így vagyok ezzel. Igyekszem jól elfoglalni magamat, hogy hamar elrepüljön az a hat hét, ami rendszerint eltelik a két találkozásunk között. S amikor végre együtt vagyunk, megállítanám az időt, de nem lehet, mert az idő könyörtelen vonatán fut minden tovább, ahogy Koncz Zsuzsa is énekli.
Távkapcsolat

Előfordulhat, hogy ha távol laksz a szerelmedtől, akkor az életed semmi másból nem áll, mint annak az időnek a hajszolásából, ami két randi közt telik el. Én így vagyok ezzel. Igyekszem jól elfoglalni magamat, hogy hamar elrepüljön az a hat hét, ami rendszerint eltelik a két találkozásunk között. S amikor végre együtt vagyunk, megállítanám az időt, de nem lehet, mert az idő könyörtelen vonatán fut minden tovább, ahogy Koncz Zsuzsa is énekli.


Pechemre nem volt gyorsjárat, s mire célba értem vagy hat óra utazás után, kockásra ültem a kis popómat. Annyi baj legyen! Amikor leszálltam a buszról, még nem láttam a szerelmemet. A következő pillanatban ő vett észre engem, előbb, mint én őt, és olyan lendülettel jött felém, hogy a puszilkodás közben majdnem ledöntött a lábamról. Rég láttam már ilyen kitörő örömet rajta és olyan nagyon örültem, hogy ennek én vagyok az előidézője, hogy az elmondhatatlan. Csak mosolyogtam rá bárgyún és közben "kívülről" is láttam magamat, hogy a szememből úgy süt a boldogság és a rajongó szerelem, hogy azt letagadni lehetetlen és felesleges próbálkozás is lenne.


Nekiindultunk a városnak, aztán mentünk előre, aztán vissza, majd megint előre és megint vissza. Mint a szédült galambok. Imádtam, ahogy ő nyúlt először a kezemért és olyan nagyon éreztem az ő érzéseit, mintha valami erősítővel sugározta volna magából. Csak néztem őt, mert nem tudtam betelni a látványával. Rég láttam már ilyen boldognak...


Sikerült meglepnem őt a gyerekkora kedvenc sütijével, főleg mert nem emlékezett rá, hogy említette volna, hogy mi is az, és most olyan nagy csodálkozással vette kézbe és eszmélt rá, hogy mit hoztam neki. Piskótatekercset!


- Hiszen ez a gyerekkorom kedvenc sütije! - kiáltott fel.


- Tudom - vágtam rá csak úgy lazán és végtelenül elégedetten.


Később aztán elmeséltem neki, hogy csak második próbálkozásra sikerült megalkotnom és az igyekezetet értékelje elsőrorban. Végül én is megkóstoltam és nagyon ízlett. Tudok én, ha akarok.


Órákig beszélgettünk a szűk kis konyhájában egy üveg bor és a vacsoránk mellett, s már türelmetlenül vártam, hogy mikor cipel végre ágyba, de nem akartam félbeszakítani, mert közben olyan jó volt vele beszélgetni is. Mindent tökéletes vele. Nem tudom elégszer ismételni magam, mert egyszerűen nem tudok betelni a szerelmemmel.


Úgy hajnali egy óra tájban javasoltam, hogy most már bemehetnénk a hálóba, és persze nem tiltakozott. Levetkőzött és én is előkerestem a nála tartott vörös selyem hálóingemet és bebújtam az ágyunkba. Nem tudom, hogy mi történt, de ez volt az első eset, hogy észrevette, hogy mi van rajtam. Miután kigyönyörködte magát, szép lassan lesimogatta rólam... és aztán... és aztán... aztán szeretett... És még utána is csak simogatott és nézett engem, mint aki el akarja raktározni a látványomat a memóriája rejtekében. Szeretem, ahogyan szeret engem, mint még eddig senki más. S mint ahogy még én sem senkit, és tudom, hogy így nem is fogok többé szeretni. Egy egyszeri. Miközben elaludtunk, fogtuk egymás kezét...


A következő nap össze-vissza rohangálásból állt és estére úgy elfáradtam a semmittevésben, mint a kutya. A párom pedig estére úgy felhúzta magát egy fontos dolgon, hogy én csak csendben vártam, hogy lehiggadjon. Persze erre várhattam, s ilyenkor aztán lőttek a romantikázásnak, hiába is próbáltam elterelni a szót. Vannak bajok, amik meghaladják még az én elterelőképességeimet is. Ez van. Én a vörös selyemben való várakozásban egyszer csak elaludtam, s hajnali négy előtt arra ébredtem, hogy bebújik mellém az ágyunkba. Még ösztönösen emeltem a takarót, betakartam és hozzábújtam, de ő a következő percben már aludt is. Tudom, hogy nem tehetek róla, sőt befolyásolni se tudom, de mégis hatalmas hiányérzetem van az ilyen egyedül alvós éjszakák után és elsősorban nem az elmaradt szerelmeskedés miatt. Sajnos másnap már indulnom kellett vissza a munkahelyemre, így már semmire sem jutott idő. Hallgattam a szuszogását és a horkolását egy kicsit, majd fel kellett kelnem a buszhoz. Szívem szerint hagytam volna aludni, de nem akartam az egyedül alvós emlékkel távozni, mert az olyan rossz lett volna, és amúgy is ragaszkodott hozzá, hogy kikísér a megállóba.


Halkan felöltöztem, s mikor már indulni kellett, felébresztettem, hogy csak bújjon ruhába aztán induljunk. Még volt pár percünk a buszmegállóban, és ő félálomban álldogált mellettem. Ránéztem és kértem, hogy simogasson egy kicsit még mielőtt mennem kell. Magához ölelt szorosan és addig simogatott míg meg nem jött a busz és még akkor is, míg mindenki fel nem szállt. Talán le is késtem volna a buszt - ahogyan ő szerette volna - ha rajta múlik, és ha a szívemet követhetem. De nem tehettem, így csak magamba szívtam az illatát és igyekeztem mindent elraktározni belőle, hogy ezzel az emlékkel menjek haza. Azután felszálltam utolsóként a buszra és búcsút intettem az elkövetkező hat hétre.




Írta: Donna Juanna, 2013. január 17. 09:08
Fórumozz a témáról: Távkapcsolat fórum (eddig 75 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2019, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook