Szerintetek hány éves kortól gáz, ha valaki semmit sem ért el az életben? Ha nem valósította meg önmagát? (beszélgetős fórum)
Maximum te érzed gáznak. Másoknak mi köze ahhoz, hogy te hogyan éled az életed? Hogy szerintük gáz-e?
Járj olyan helyekre ahol új embereket ismerhetsz meg és kialakul ha van szimpátia.
Görcsösen nem lehet se barátokat, se szerelmet találni.
Ez nem fekete vagy fehér, hanem nagyon összetett. Amiket felsoroltál, az így hogy nem látjuk a mögötte lévő utat, önmagában nem jelent semmi asztalra tevést. Lehet valakinek úgy ingatlana, hogy a szülei a feneke alá tolták, örökölt, jól házasodott. De nem kevesebb az az ember, akinek nincs. Vannak országok, ahol az emberek egyébként sem törekednek sajátra, mert jól elvannak a béreltben. Persze ott mondjuk nem is olyan kiszolgáltatott sem a bérlő sem a tulajdonos, mint mondjuk itt, mivel ott törvények védik, talán ezért is természetes nekik, hogy akár egy bérleményben élik le az életüket.
A munka is olyan, hogy mindegy, hogy mit csinálsz, csak lelkiismeretesen, becsülettel tedd. Nem kevesebb az az ember, aki nem rákkutatóként tesz az emberiségért, hanem naponta arról gondoskodik, hogy tiszta legyen a gyárban a WC.
A párkapcsolat szerintem szerencse kérdése, nem véletlenül vannak a társkeresők.
A baráti kör... nagyon széles baráti köre ma már kevés embernek van. Ismerős, na abból lehet látni akár 500-at is valakinél a facebookon. De azok nem barátok, mert a kérdés az,hogy hány embert hívhat fel valaki az éjszaka közepén, ha baj van. És a legtöbb ember abból azért nem tud széles kört felmutatni. Tehát attól sem sikeresebb senki, hogy van 20-30 haverja, lehet,hogy az jobban jár, akinek meg csak 3, de azokra valóban számíthat.
Mindenkit megkérdeztél?
Sajnos még mindig kevesebben választják a szingliséget, mint ahány embernek az működik, hogy házasodik, gyerekeket hoz a világra.
Undorító ez a nyomás, ami miatt törekedni kell erre, különb ben vénlány, mama-kedvence lúzer az ember.
Aztán amikor rájön, hogy neki nem működik a család, akkor ott egy nő, akinek a nyakába szakad az egész, és néhány gyerek, aki nagy valószínűséggel nem kapja meg azt, ami kellene, hogy járjon neki.
Szerintem mindenki éljen úgy, ahogy az neki megfelelő. Azt alapítson, ami neki működik, családot, vagy céget.
És nem, nem ciki, ha nem ért valamit, amit a külvilág vár tőle. A ciki az, ha valaki megnyomorítja saját magát azzal, hogy érdekli mások, kívülállók véleménye.
További ajánlott fórumok:
- Amit megbántam az életben...
- Miért van az, hogy egyre több komolynak tűnő férfi a Hoxán sírja el bánatát, hogy az életben nem tud kapcsolatot létesíteni a női nemmel?
- Arra ébredtem, a feleségem önmagát elégiti ki mellettem az ágyban..
- Szerinted csak egyszer lehet valaki halálosan szerelmes, csak egy embere van mindenkinek az életben?
- Mit tennél, ha holnap reggel arra ébrednél, hogy egyedül te maradtál életben ezen a világon, az összes többi ember eltűnt?
- Miként lehet megtalálni az egyensúlyt a párkapcsolatban és az életben egyaránt?