Szerinted mi az élet értelme? (beszélgetés)

Pár éve meghalt nagyapám. Az első dolgom az volt, hogy feleségemmel odamenjünk nagymamámhoz és segítsük amiben tudjuk.

De attól, hogy ott voltam mellette nem tudhattam átérezni azt a fájdalmat amit ő érzett.

Még akkor sem, ha hozzám is baromira közel állt.

Másfajta fájdalom volt bennem is és nagymamámban is.

Sol.

Én egy dög vagyok.

Vagy szeretsz dögként,vagy nem.

És mi lesz azokkal a gyerekekkel, ha meghalnak a szüleik?

Bekerülnek egy otthonba és ott élik le a napjaikat.

Persze velem is történhet akár a következő pillanatban is egy olyan dolog, hogy sosem leszek már egészséges szellemileg, de akkor inkább magamnak is a halált választanám.

Bűntudatot kelteni egy szülőben, amiért sérült vagy beteg lett a gyereke, elég nagy segítői melléfogás. Épp elég bűntudatuk van emiatt ok nélkül is. Ha hibásnak kiáltjuk ki őket, azzal nem segítünk. Inkább oldani kell a rossz érzéseiket, segíteni őket abban, hogy a nagyon nehéz hétköznapokat vinni tudják. Pont hogy csökkenteni kell a bűntudatot!

Nem látjuk át, nem láthatjuk át teljesen soha itt a Földön, mi miért történik, és nem is kell erre feltétlenül törekedni.

Lehetnek direkt összefüggések, amiket egy kívülálló sejthet, de azért egy másik ember életének ok-okozati összefüggéseibe mélyebben belepiszkálni, mint ahogy az neki elfogadható, az nagy baki, és pont visszafele sülhet el.

Láthatod te például, hogy a másik egy önző egoista ember, és ha most kapott a sorstól egy sérült gyereket, akivel az alázatot és szolgálatot és a saját maga háttérbe szorítását kell megtanulnia, de ha ezt így a szemébe mondod, azzal nem teszel jót. Erre saját magának kell rájönnie, és ebben te indirektebb módon és empatikusabban támogathatod. Ez az igazi segítségnyújtás, nem az, ha megmondod, a tutit, aztán kezdjen vele amit akar.

De a legtöbb esetben ez nem ennyire egyértelmű, és aztán ha még az szemléletedet sem fogadja el, mert mondjuk másban hisz, vagy nem itt tart, akkor?

Mindenkit a saját rendszerében kell segíteni, nem a tiedben.

Ja, ezt Solair-nek írtam, azzal a kiegészítéssel, hogy én is hiszek abban, amiben Te meg Csaba, csak másképp gondolom alkalmazni.

Ez azért erős sarkítás.:-D

Ha valakinek felajánlom a segítségem, akkor komolyan is gondolom és akkor is ott leszek vele, ha lenne kellemesebb programom is. Persze ez nem az összes szomszédomra vonatkoztatandó.

Amikor valaki abba a helyzetbe kerül, már nem választja az öngyilkosságot.. Ilyen körökben mozgok sok-sok éve, és bizony a szülők mindent megtesznek, és láttam már olyan agyvérzéssel született gyermeket, akit elhagyott az apja, és a rengeteg szeretetnek köszönhetően az anyja, és szakember segítségével talpra állt a súlyosan fogyatékos gyermek, és tud beszélni, stb.. csak segítségre szorul.. Meg találkoztam nem egy ilyennel a konduktív pedagógián, mert régen ott volt a helyi autista csoport mellett a konduktív pedagógia, és oxigénhiánnyal született gyermekeket is hordtak oda..

Milyen érdekes, egyetlen szülő sem választotta oda kerülve az öngyilkosságot, hanem a végtelen szeretetet..

Azok nem őszinték.

Te átérzed azt igazán őszintén, ha a szomszédodnak elpusztul a szeretett kutyája?

Egy darabig biztos gondolsz a szomszédodra, hogy most milyen rossz neki, de ha találsz egy olyan programot ami a kedvedre van akkor ezt el is felejted.

Csak akkor jut eszedbe ismét , mikor a szomszédot látod.

Ő pedig nem szervez magának semmiféle programot aznap feltehetőleg, mert emberek közelébe sincs kedve menni, csak a kutyájára gondol.

Én sosem várom el senkitől és ha nem jönnek oda hozzám akkor sem haragszom meg. A fájdalmat akárhogy is mondják, hogy velem vannak nekem kell elviselni és csak én érezhetem .

De ez fordított esetben is így van.

Biztos nem fogsz velem egyetérteni, de én például nem tudnám elviselni, ha a gyermekem szellemi fogyatékos lenne, és emiatt egész életében tolókocsihoz lenne kötve.

Inkább a halált választanám.

Remek.:))

Így van.

Én is vettem a "jelet".

Hálás vagyok ,repes a szívem ,minden szemétségért.:)))

A másik fájdalmát az ember sosem tudja átérezni, ez csak mese.

Legalább is nekem nem megy. És én sem várom el, hogy nekem valaki azt mondja, hogy együtt érzek veled a hozzátartozód halála, betegsége miatt.

Ez csak illedelmességből mondják.

Azt hiszem pont itt írtam le, hogy én a temetések során sem megyek oda részvétet kívánni, mivel azzal becsapnám, ha azt mondanám együtt érzek vele és átérzem a fájdalmát.

Gondolod te.

Na látod ezért mondtam, hogy még picit érdemes utána járni a témának.

Akkor alakul ki benne feszültség, ha a szülei nem fogadják el olyannak amilyen.

Egy szülő mindig elfogadja a saját gyerekét olyannak amilyen...

Van valami, ami sokkal becsesebb és fontosabb számunkra, mint a pénz, s ami nélkül nem tudunk élni. Hogy mi az? A lélegzés. Életünk legértékesebb szubsztanciája a belélegzett levegő. Mégis, amikor kifújjuk a levegőt, teljesen biztosra vesszük, hogy lesz következő lélegzetünk. Ha nem vennénk megint levegőt, három percig sem bírnánk ki. Márpedig ha az Erő, amely megteremtett bennünket, elegendő lélegzetet adott életünk végéig, akkor hogy is ne bízhatnánk az életben, hogy a rendelkezésünkre bocsájt minden mást, amire szükségünk van. Ha rábízzuk az életre, hogy gondoskodjon rólunk, és minden apró-cseprő problémánkról, akkor a stressz elpárolog. Ne pazarold az idődet negatív gondolatokra vagy érzelmekre, mert azzal csak még több részed lesz abban, amit nem akarsz.

Louise L. Hay