Szerinted mi az élet értelme? (beszélgetés)

.....kellene egyeztetni......

Egy idő után talán még sikerül is, de stresszhelyzetbn nem mindig van így.

Valójában a nevelés a legerősebb mind közül, mert az reakció az összes többi benyomásra.

Bármi történik a gyerekkel, azt a szülő tudja helyretenni benne. Ezért a szülői minta és reakció a legmeghatározóbb egy személyiség kialakulásában.

A genetika csak egy alapindíttatást határoz meg. Egy jó szülői hozzáállással minden alap típusú kezdeti személyiség tökéletessé varázsolható.

Neked fogalmazom meg, mert te kérted:

Igazán intelligens ember alatt azt értettem, hogy aki már átlátja a dolgok miértjét és nem csak felületesen mondja, ami éppen eszébe jut.

Minél alacsonyabb szinten vagy ennek a tudásnak a birtokában, annál kevésbé érted meg a másik ember indíttatásait és könnyen elítéled ezért nem adod meg neki a tiszteletet.

Nem igazán intelligens módon.

:)

Ami még ehhez tartozik az az, hogy most még egy gyerekhez két szülő kell. Ez akkor is így van, ha tevőlegesen csak egyik van jelen a gyerek életében.

Ha ráadásul ott van mind a két szülő nem éppen egyező nevelési elvekkel, és gyakorlattal....... akkor aztán van a gyereknek egy összekuszált világa, amit még felnőttként sem tud kibogozni.

Azért, amiért írtam, hogy 2 féle tisztelet van.

Vannak emberek, akik szívesen hangoztatják, hogy tisztelned kell engem, mert én idősebb vagyok, vagy mert én vagyok a főnököd, stb. Ez egy másfajta tisztelet, mint az alap tisztelet, ami mindenkit megillet.

Ezt a fajta tiszteletet a tettekkel lehet kiérdemelni. Ez senkinek nem jár csak azért, mert pozicióban van, vagy mert idősebb.

Arra kérsz, hogy magamnak fogalmazzak meg valamit?

Ne viccelj.

Így-így...minden dolog, ami velünk megtörtént...

DDD

Ui:látom, hogy most már azt is érted, hogy miért 'dadogok' Néha,() -gondolom én-

:))

Sokat gondolkozok az un. értékrendemről ami bennem van, és amit- s mit a szüleimtől kaptam...

Mindig felvetődik ez ügyben az, hogy vajon...

-örököltem-e azt, a genetika miatt..

-avagy tanultam-e ezt, tőlük...

(már megint 'keverem' a kártyákat!)

:))

Fogalmazd meg- Kérlek - az IGAZÁN INTELLIGENS EMBER

kategóriáját Magad számára-

Nekem egy 'madár' is abba tartozik...

DDD

Nálam...bevallom...hogy a 'veszekedéseim' bárkivel kapcsolatban úgy hat rám, mint egy miniatűr hangrobbanás!

(úgyis fogalmazhatnám: mint egy ostorcsattanás a fülem mellett, avagy a fejem felett ...)

DDD

-legfeljebb sajnálkozok utána-

:))

"Sok veszekedés a szülőkkel helyre nem tett és a másikra kivetített probléma eredménye. "

Mint minden, természetesen ez is:))

Mondok rá példát:

Ha azért veszekszünk mert nem tudjuk érvényesíteni a saját akaratunkat-"menjünk el valahová", vagy ha,azért veszekszünk mert a másik nem érvényesíti az ő akaratát,"sosem mondja, hogy neki mi lenne jó":

Ez akkor van, ha túl parancsolgató és irányító volt a szülő, amikor megkért minket valamire. Ekkor mi is ilyenné válunk, és a másik nem tudja érvényesíteni magát mellettünk, tehát nem vesszük őt figyelembe, ahogy minket sem vettek. Ennek alapján ha sosem érvényesíti magát mellettünk langyosnak fogjuk érezni, és elkezdjük piszkálni érte.

De lehet hogy a szülő túl engedékeny volt velünk, mi meg a fejére nőttünk, mert nem állított fel világos határokat.Ennek megint lehet egy olyan következménye, hogy a másikat elnyomjuk, aztán később panaszkodunk, hogy miért vagy ilyen?

Ha a saját akaratunkat nem tudjuk érvényesíteni az meg arról szól, hogy a szülő átgázolt rajtunk,amikor szerettünk volna kipróbálni valamit. Nem engedte,leszidott érte, rossznak állította be,tehát nem vett minket figyelembe.

Ezért választunk olyan párt, aki szeret minket, de nem fogja érdekelni ha akarunk valamit, mert fontosabb neki saját maga.Mi pedig próbálunk bizonyítani, hogy "de igenis nála sikerül és majd ő figyelembe vesz!"...Megsúgom, nem fog;)

Ha ránk erőltetnek valamit,"de ezt meg kell csinálnod, a te dolgod"-Itt dacolunk a szülővel , aki nem megkért minket, hanem ránk erőltette a kötelezettségeinket,mert attól tartott, hogy semmirekellővé válunk.

Ha azért veszekszünk mert nem értenek meg minket:

Ez akkor van ha a szülő teljesen 0-ba veszi a gyereket, és csak elvárásokat támaszt, és nem hagy szabad teret a gyereknek.Tehát amikor arra lenne a gyereknek szüksége, hogy megértsék, vigasztaljak, vagy figyeljenek rá,és értékeljék azt amiben sikereket ér el,(és itt eszembe jut,hogy mennyire vártam én ezt anyutól)tehát ezeket nem kapja meg, hanem egyszerűen nem foglalkoznak vele.

Ha azért veszekszünk,mert nem értékelik a dolgainkat:Itt a szülő nem ismerte el az alkotásainkat, nem dicsért, vagy nagyon keveset.

Most ezek jutottak eszembe:)

Ennek van egy ellen oldala, amikor az illető inkább saját magában keresi először a hibát, és az az első gondolata, hogy "lehet én gondoltam rosszul".

Na ebben meg én vagyok profi:))

Amúgy szerintem a tiszteletet nem kell kiérdemelni, vagy nem tudom mire gondolhattál itt.

Szerintem mindenkinek jár, de nem azt jelenti, hogy mindenben elismerem, hanem, hogy a rosszat is felismerem benne.

Egyébként még amiről írtatok, a tisztelettel kapcsolatban én úgy gondolom, hogy 1 szavunk van rá, pedig több féle tisztelet van.

Van, amit ki kell érdemelni és van, ami mindenkinek jár.

Az igazán intelligens ember minden embertársát tudja tisztelni egy alapvető szinten, pont azért, amit írtatok, mert ő is ember, még akkor ha esetleg baromi negatív dolgot tett, vagy teljesen gázul éli az életét. Van, amikor el tudunk jutni arra a gondolati szintre, hogy azért adom meg a másiknak a tiszteletet, mert lehet, hogy az én elképzelésem szerint ő negatívan tesz valamit, de lehet, hogy ezt csak én gondolom. Bármennyire is meg tudom magyarázni, hogy miért is negatív, amit tesz vagy gondol, akkor is feltételezem magamról, hogy nem biztos, hogy az én elképzelésem a frankó.

Na ezt én nem tudom pl. mindig megcsinálni. :)

Valójában a mindennapos veszekedéses kapcsolat tuti nem egészséges.

Csináltak egyébként olyan felmérést is, hogy mi a jobb, ha valaki folyamatosan kidühöngi magát, vagy nem. Aki hozzászokik a balhézáshoz, annak egészségügyi problémái is lesznek, mert oké, hogy kimondja, hogy mi nem tetszik neki, de mindezt felfokozott állapotban. Az meg nem tesz jót a szívnek. Sem.

A kettő között, ahogyan írtad is :) Se nem elfojtás, de nem is folyamatos dühöngés és veszekedés.

A veszekedés és kiabálás valójában tehetetlenségből ered. Egy fejlett személyiségnek egyre ritkábban van erre szüksége.

Sok veszekedés a szülőkkel helyre nem tett és a másikra kivetített probléma eredménye.

(Minden veszekedésemnél erre gondolok) :))

Hogy jobb-e egy veszekedős kapcsolat?

Természetesen nem. Ami jó, az a kiegyensúlyozott energia. Mindent meg lehet ideologizálni, hogy az az igazi, mert utána mekkora kibékülés, meg stb. de a valóság az az, hogy a kiegyensúlyozottság ami a leg kellemesebb hosszútávon.

Amire Balázs gondolhatott az az elhalgatott sérelmek elfojtása, vagy az állóvíz. Ha ezekre gondolt, ennél tényleg jobb valamivel, ha legalább van kommunikációs kapcsolat.

A vitás kapcsolatok nem feltétlenül jelentik a nagy hancúrt, úgyhogy kicsit elnagyoltak ezek a következtetések, amiket Balázs mondott.

Ez nem biztos.

Láttam már olyat, amikor egy nagy veszekedés eltörte a kapcsolatot,aminek persze már volt előzménye,de minden veszekedésnek van, hiszen valamivel elégedetlenek vagyunk.

Pl.a másik tulajdonságai, nem tudunk érvényesülni mellette, elnyom minket, vagy mi őt, nem úgy működik a dolog ami jólesne stb....

Aztán veszekedünk, veszekedünk és egyszer van egy nagy veszekedés amikor rájövünk, hogy "mit keresek én mellette"?

És eltörik az egész....

Onnantól már nem lehet vissza csinálni, vagy csak nagyon nehezen, esetleg új lappal kezdeni ha szívből változnak a felek.Erre is láttam példát.

És ha olyan párt találsz aki nem vált ki belőled veszekedést?

Itt inkább ez volt a lényeg, hogy s veszekedős kapcsolat a jó, vagy az ahol nincs meg ez az a dolog a maga vehemenciájával.:)

Ebben lehet, hogy igazad van. Szerencsére olyannal még nem volt súlyos veszekedésem akivel a kapcsolatom hosszú évekig tartott.

De vigyázok is arra, hogy ne legyen, mivel ismerem magam.

Bár forrófejű vagyok, de inkább ötször meggondolom mit mondok

A ki nem mondott problémák bizalmatlanságot is szülhetnek. A vita és a veszekedés között is vannak fokozatok. A hevesebb veszekedés előnye normál esetben, hogy ha kiadják a feszültséget a felek, akkor nagyobb eséllyel megoldódhat a veszekedést kiváltó probléma. Közelebb is kerülhetnek egymáshoz a partnerek ezáltal, jobban megismerhetik a másik belső rezdüléseit. Az elfojtott negatív érzésekkel nem csak magunkban teszünk kárt, hanem azok azért ott lebegnek a levegőben, amit a tudatalatti szenzoraink nagyon is vesznek. Ennél mégjobban a gyerekeké érzékeli, aminek ugye tudjuk a következményét!

Vannak olyan problémák, amik nem adnak okot a szakításra, de jócskán próbára teszik a kapcsolatot. Szerintem ha a felek túl tudnak jutni a konfliktuson, az megerősítheti az egymásba vetett hitüket.

Persze egyénenként változó, hogy ki és hogyan kezeli a problémáit és konfliktusait, de a lényeg, hogy a problémák szőnyeg alá söprése zsákutca. Akkor már inkább néha egy jó nagy veszekedés...:)

Én ilyen téren más vagyok. Azért kerülöm a veszekedést ameddig lehet, mert tudom milyen vagyok.

Nálam olyankor valami elszakad örökre.

De szerencsére az életben összesen talán 2-3 ilyen alkalmam volt.

Persze vitáim vannak, de az nem egyenlő a veszekedéssel.

"Ha szeretsz valakit, soha eszedbe se jut, hogy megbocsáss neki. Az lehet, hogy állatian összeveszel vele valamin, és foggal és körömmel próbálod meggyőzni, megváltoztatni, de ha vége a veszekedésnek, és fikarcnyit se változott, akkor továbbra is elfogadod olyannak, amilyen. Sose lehetsz olyan öntelt, olyan gőgös, olyan fölényes, hogy azt mondod magadban, vagy neki, hogy "megbocsátok neked"."

James Jones

Én úgy vagyok vele, hogy lehet nagy vitám olyan emberrel, akit kedvelek, de a hozzá való viszonyulásom egy veszekedés miatt nem fog megváltozni. Ha igen, akkor valószínűleg nem is kedveltem és ez hozta felszínre a vitát.

Jól van máska.....már megint nem értelek...:))

Nagy mókamester vagy te...

Szintisztán minden helyzetben igen.

Mert a saját defektjeink nem engedik...

De minél kevesebb defekt, téves berögződés, annál több szituban tiszteletben tudod tartani a másikat.

A tisztelet jár alapvetően, a jóhiszeműség nem.

Mert ha valaki velem nem okén viselkedik, akkor én sem fogok vele sem udvarias lenni, sem azt gondolni, hogy "biztos nem azért, hanem rosszul láttam"...

Objektíven el lehet mondani, hogy ezt és ezt csinálod, ami nem jó nekem, másnak, stb....

Ezzel egyuttal tisztelem,mert nem estem neki, de mégis elmondtam a hibáját.

Két hibalehetőség van:

Neki esek, dühből...azzal arra biztatom, hogy még nagyobb fájdalmat,kellemetlenséget okozzon nekem.

(Ő az adó, én meg a vevő, akinek kell ez az energia)

Vagy úgy csinálok, mintha nem vettem volna észre a hibát és engedem tovább, ekkor jó nagy lúzer vagyok.Ez az amikor félelemből , vagy önbizalom hiányból nem merem neki megmondani a frankót.