Szeretem a halételeket

Gyerekkorom óta sok halételt ettem, mivel nagyapám gátőr volt és a gátőrház mellett kanyargó Zala folyó sok halat adott. Akkoriban nem volt olyan hét, hogy egyszer-kétszer ne került volna halétel a család asztalára. Igaz, hogy a hatvanas években elég nagy volt a szegénység, de a mi családunk sohasem éhezett, ami köszönhető a sok halételnek is, amit a Zala folyó adott.

Különösen sok volt a hal, amikor a folyó felső vízgyűjtő területein a több napos esőzések hatására, a tavaszi, nyári és őszi áradások során megteltek az árterületi kubikgödrök vízzel. Az ár levonulása után rengeteg hal maradt ezekben a gödrökben. Ilyenkor a helyiek zsákszámra hordták haza és a közeli Keszthely piacára eladni a halakat.

Sokféle hal él a Zalában. Csak felsorolásszerűen: ponty, amur, csuka, süllő, szürkeharcsa, balin, angolna, pisztráng, compó, domolykó, márna, törpeharcsa, kárász, keszeg, sügér, naphal… és a napjainkban már védett réti csík és a zalai rák.

Én már sajnos nem ehettem a híres zalai rákból, mert a nagyfokú túlhalászás miatt az egyedszámuk erősen megcsappant és védetté nyilvánították. Anyukám viszont fiatalkorában gyakran evett zalai rákot. Nagyszüleim pedig még meséltek a híres csíkos káposztáról, ami az ő fiatalkorukban még gyakori halétel volt és a réti csíkból készítették.

A szokásos halleves és a rántott halak mellett a mai napig is nagy kedvencem a sült törpeharcsa és a sült kárász, ami enyhén paprikás lisztben megforgatott és forró olajban ropogósra sütött halétel. Jellegzetességük, hogy a húsuk sokkal zamatosabb az egyszerű száraz húsú keszegénél.

Másik nagy kedvencem a szürkeharcsából készült tejfölös harcsapaprikás kapros túrós csuszával.

Ám aki evett már rántott angolnát, az könnyen rabja lesz neki, mivel az angolna húsa ugyanolyan szaftos, mint a legfinomabb harcsahús.

Egy dologra azonban vigyázni kell az angolnánál: a vére mérgező!

A friss hal húsát át kell mosni váltott vízben való többszöri áztatással. Különben nem csak az angolna vére mérgező, hanem kevesen tudják, de a márna ikrája is az, tehát emberi fogyasztásra nem alkalmas.

Ha ezeket az intelmeket betartjuk, akkor bármikor nyugodtan fogyaszthatunk könnyű halételeket.

Azoknak, akik a szálkáktól való félelmük miatt nem fogyasztanak halételeket, javaslom a szálkamentes tengeri halakat (tonhal, tőkehal, pangasius) vagy a harcsa és a süllő filéket, amelyek a gerinc kiemelése után már szálkamentesek.

A halhúsnak nagyon kedvező a tápanyag-összetétele: sok könnyen emészthető fehérjét tartalmaz, és olyan esszenciális zsírsavak vannak benne, amelyek fontos szerepet játszanak az érelmeszesedés, az infarktus és a daganatos betegségek megelőzésében. Cukorbetegek is bátran fogyaszthatják.

A bennük található zsírban oldódó A- és D-vitaminok segítségével szervezetünk képes semlegesíteni a szabadgyököket, és növelni a betegségekkel szembeni ellenálló képességet.