Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Szabikám születése cikk

Szabikám születése


Sok szüléstörténetet olvastam itt az oldalon, és gondoltam, hogy megosztom az én szülésemet is.

Továbbá szeretnék lelket önteni a kismamákba azzal kapcsolatban, hogy a szülés lehet szép is, így ne a szenvedés és fájdalom jusson eszükbe róla! :)

Szabikám születése

Azzal kezdem, hogy 2006. július 13-án összejöttem a vőlegényemmel, Szabolccsal. Nem bírtuk sokáig egymás nélkül, 2007. szeptember 9-én megkérte a kezem, majd albérletbe költöztünk, utána pedig lakást vettünk. Nagy szerelemben éltünk és élünk jelenleg is! Ő 26 éves, én pedig 22.

Mindig is önbizalomhiányban szenvedtem, de mióta megismerkedtem a Párommal, azóta vagyok boldog! Ő éreztette és érezteti velem a mai napig is, hogy igenis fontos vagyok, mellette teljesedtem ki, és Ő tett engem magabiztos, boldog nővé!


2010 nyarán úgy éreztük, hogy itt az idő, hogy valami jót hozzunk létre magunkból. És hála Istennek rögtön sikerült is! A terhességem gyönyörű volt, igaz, hányingerem is volt sokszor, de én tényleg áldott állapotban éreztem magam. A szüléstől sem féltem, mert már vártam, hogy láthassuk a mi kis Ficánkánkat! 2011. április elsejére volt kiírva a szülésem, de március 22-én hajnali kettőkor elfolyt a magzatvizem. Előtte jelét sem éreztem, hogy szülni fogok, csak egy kis fáradtságot, de nem is gondoltam volna, hogy hamarabb jön a Picikém!


Rögtön felkeltettem a Páromat. Először ijedt voltam, hogy még a babakocsit sem vettük meg, stb., de mihelyst kimondta ezt: „Nemsokára a kezünkben tartjuk a Babánkat”, elszállt minden aggodalmam, és rögtön a boldogság és izgalom lett úrrá rajtam! Tudtam, hogy valami új kezdődik!

Mivel még a kórházi csomagom sem volt összepakolva, gyorsan összedobtuk, és valahogy jobban összpontosítottunk, semmit nem hagytunk itthon. 3-ra ideért a mentő is. Lazán beértünk a kórházba, én mintha nem is szülni mentem volna, annyira jól éreztem magam. Alig éreztem fájdalmat, pedig állítólag már az 5 perceseknél tartottam. Azután beöntést adtak, ezt én is akartam, mert nem akartam a Párom előtt beégni, itt mindenki tudja, mire gondolok! Bár mondta is, hogy ne aggódjak, nem tartotta volna cikinek, de így jobb volt! Lezuhanyoztam, utána mentem a vajúdóba. Ott már elkezdtem érezni a fájdalmakat, bár nem voltak vészesek akkor sem. Azért megkérdeztem a szülésznőt, aki nagyon kedves volt, hogy ugye nem császároznak? Azt mondta, nem úgy tűnik. Nagyon örültem!

Kb. fél óra után átvittek a szülőszobára, és végre bejöhetett az Apuka is! Nagyon jó hangulatban „kapott el” a szülés, mert én végig mosolyogtam, sőt, a szülésznő mikor bejött, meg is jegyezte, hogy nem hiszi el, hogy én még vajúdás közben is mosolygok!

A szülőszobán kettesben hagytak a Párommal, aminek nagyon örültem! Sokat segített, masszírozott, de a legjobb a pozitív hozzáállása volt! Mindig is mondtam Neki, hogy ha rosszul lesz, vagy sír, inkább be se jöjjön, csak elrontaná a kedvem, mert nekem egy "támasz" kell, egy erős férfi azokban az órákban!

De Ő nagyon ügyi volt, nem sajnálkozott, hogy húú, milyen rossz nekem, hanem dicsért, hogy milyen ügyes, erős, bátor nő vagyok, hogy világra fogom hozni a kisbabánkat! Rengeteget köszönhetek Neki, csodákra volt képes a sok biztatás és simogatás, amit kaptam Tőle!


Nekem feküdnöm kellett volna, de bizony volt, hogy felálltam. Ekkor volt kb. 5 darab igen erős fájdalmam, és olyan 6 óra lehetett. Megkérdeztem a szülésznőt, hogy mikorra lesz meg? Azt mondták, körülbelül 10 órára jósolják a születést. Ekkor már az ügyeletes szülészorvos is ott volt (dr. Pap Zoltán). Nem fogadtam saját orvost, mert hol ezt mondták az egyikről, hol azt a másikról, ezért úgy döntöttem, a sorsra bízom.


Mondtam Páromnak, hogy hú, még sok idő van 10-ig, mert ezek a fájdalmak már keményebbek voltak... De 10 perccel ezután szóltam is a szülésznőnek, hogy mintha nyomnom kellene... Jöttek, megnéztek, és már pakolták is össze a szülőasztalt. Nagyon-nagyon gyorsan kitágultam, el sem hittem, miközben pár órája még nem éreztem semmit...

De egyszer csak mondták, hogy nyomhatok. Ez nagyon jó érzés volt végre, éreztem, hogy jönni akar kifelé! 10 perc, és már kinn is volt a mi Pici Szabikánk! :) A hasamra rakták rögtön, mi pedig a Párommal elkezdtünk sírni örömünkben! Életünk legszebb pillanata volt! :) Ott mozgolódott a hasamon a mi Picink, de ahhoz képest nagy volt, nem gondoltam volna, hogy egy ekkora Baba elfér bennem, mert simán letagadhattam volna, hogy terhes vagyok. Úgyhogy március 22-én, 6 óra 33 perckor, 3160 grammal és 56 cm-rel született a Picink, fájdalomcsillapítás nélkül! Gátmetszést is végeztek, de abból nem éreztem semmit. A varrásnál annyira „örömködtünk” a Párommal, hogy szinte észre sem vettem!

Ezután megdicsért a szülésznő és az orvos is, aki hihetetlenül kedves volt! Megsimogatott, és megkérdezte, hogy minden rendben? Nagyon örültem, hogy Ő volt az ügyeletes orvos, és csak ajánlani tudom a Gyöngyösön szülőknek!


Ezután áttoltak a szobába, de nem értettem, miért tolnak, mert szerintem lábra bírtam volna állni, de mondták, hogy még nem kellene. Sőt, azt is mondták, hogy jövőre menjek vissza szülni! Mondtam, hogy egyelőre még egy gyerkőc elég nekünk bőven!

Útközben várt a Párom családja, nagyon aranyosak voltak, hogy kora reggel már be is jöttek!


A szülés után pár órával azt mondták, hogy úgy járkálok, mintha nem is szültem volna! És mikor jöttek a szülésznők, nővérek, kérdezgették, hogy „te vagy az, aki olyan ügyesen szültél?” Nem hittem el, szinte álomba illő volt. A szülés, a kórház, a nővérek, az orvos, mind tökéletesek voltak!


A jó kedvem oka több dolog is volt: az, mint írtam, hogy nem féltem a szüléstől, mert tudtam, hogy a Szerelmemmel mindent kibírok, és már vártam, hogy Ő is érezhesse a pici fiát, ne csak pocin keresztül! :) A másik dolog az a pozitív felfogásom volt, hogy nem szenvedni megyek oda, hanem életet adni! Tudtam, hogy fájdalmak lesznek, ha tetszik, ha nem, mert a szülés velejárója! Pont ezért felesleges lett volna emiatt aggódnom. De hála Istennek nem kaptam belőlük sokat.


Egy gond volt csak: szegénykém besárgult, így benn kellett maradunk pluszban 2 napot. De utána el is múlt, sőt, úgy elkezdett hízni, hogy most egy 2 hónapos, 5 kilós, egészséges, boldog, kissé akaratos, izgőmozgó kislegény!


Mindenkinek boldog babavárást és könnyű szülést kívánok!




Írta: Csillacsaj, 2011. június 20. 10:08
Fórumozz a témáról: Szabikám születése fórum (eddig 27 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook