Soha ne add fel! (beszélgetős fórum)

Köszönöm, kaptam egy idézetet és ígérem próbálok eszerint tenni:

Sírj, ha attól jobb lesz! Nincs abban semmi.

Kapálózz, kiabálj! Az is belefér.

S ha kiadtál magadból mindent,

szórj minden aggodalmat egy nagy bőröndbe,

zárd le, és így, megkönnyebbült

szívvel vágj bele!

Donna Fargo

Sajnálom! :-(

Csatlakozom Zsure-hoz, ne add fel, bár most nyugodtan sírd ki magad, meg fogsz tőle könnyebbülni!

Én 7 évet vártam arra, hogy anya lehessek, minden létező lelkifolyamaton átmentem közben, nem szépítem, nagyon nehéz volt és hiába van ma már 2 gyerekem is, ez tompán még most is bennem van.

Viszont egyvalami biztos: ahogy nekem is, neked is lesz egyszer babád!!!

Hidd el, hogy akkor bár elfelejteni nem fogod ezeket az időket, de már tudni fogod, miért vállaltátok ezt a sok harcot, a babátok mindenegyes mosolya gyógyír lesz majd a lelketekre!

Én nagyon drukkolok továbbra is Nektek!!!

Szia vnékata!

Sajnálom, hogy nem sikerült. Nem akarlak azzal vigasztalni, hogy majd legközelebb összejön, mert azt hiszem mindannyian tudjuk, hogy hosszú az út, amit még meg kell tenni. Azt is hülyeség volna mondani, hogy ne keseredj el, mert persze, hogy elkeseredik az ember. De soha ne add fel! Remélem, hogy előbb-utóbb csak összejön az a picibaba, megérdemlitek. Azért mégiscsak drukkolok, hogy a következő sikerüljön.

Sziasztok!

Hát...ez most nekünk sem jött össze, sajnos:-(

Sziasztok!

Annyira aranyosak vagytok, hogy így ismeretlenül is drukkoltok nekem, nagyon jól esik!Holnap minden kiderül!

Puszi

Szia vnékata!

Nagyon rég jártam a portálon. Most olvasom, hogy mi van Veled! Szívből szorítok nektek, hogy sikerüljön!

Sziasztok!

A helyzet annyi Velem, hogy október 19-én volt inszeminációm. Most pénteken kell visszamennem a dokimhoz, hogy sikerült-e vagy sem(remélem igen)

Puszi Mindenkinek

Mi is kb. 4 éve próbálkoztunk, mikor egy nap elegem lett. Megfogadtam, hogy nem fogok soha többet sírni egy megjövő menzesz után napokig, nem fogom magamat rombolni szörnyű gondolatok által, nem fogom emészteni magamat kismamák láttán.

Pár hónap gondolkodás után elindítottuk az örökbefogadást és volt az egyik legjobb döntés az életünkben! Persze, akkor sem volt könnyű várni, mikor kerülünk sorra, de hihetetlen nyugalom töltött el, hogy most már biztosan lesz gyerekünk! És a fogadalmamat is be tudtam tartani: soha többé nem tudott elszomorítani egyetlen menzesz sem!

Végül egyszercsak megszólalt a telefon és megismerhettük a lányainkat, akik már lassan 1,5 éve velünk vannak és mostmár nem hiányzik senki a mi kis családunkból. :-)

(ebből is látszik egyébként, mekkora marhaság ez a "ne görcsölj!" tanács, én már évek óta nem is gondolok a vérszerinti babára, a terhességre és így sem sikerült, pedig semmi eü. problémánk nincsen)

Tudom, hogy az ember azt hiszi, hogy a saját problémája a legnagyobb és ha körbenézek látom, hogy nálam vannak sokkal rosszabb helyzetben lévők, más problémákkal, amelyek minden bizonnyal sokkal nehezebb megoldaniuk, ha egyáltalán meg tudják. Tegnap nagyon depressziós hangulatban voltam. Nem tudtam, hogy mit kezdjek ezzel az új helyzettel, hogyan dolgozzam fel lelkileg. Sokat segítettek már most nekem. Ma sokkal jobban érzem magam és rozsaszínűbbnek látom a világot, és erősebbnek is érzem magam.

Köszönöm

Sziasztok!

Ajánlom figyelmetekbe "Az élet legszebb ajándéka - Viktor baba" cikkemet, melyben leírom, hogy mi is mennyi ideig vártunk a babára. Kerek 10 évet még megfoggant!!!! Soha nem adtuk fe! Mind a ketten a párommal ki vagyunk vizsgálva, az orvosok meg széttárt kezekkel mondták, hogy nemtudják miért nem jönn a baba. De aztán jött az idén januárban, egy kisfiu személyében. Mi védekeztünk, és mégis itt a következő bébi. Azt szokták mondani, ha valami egyszer beindul.... A két gyerkőc között kb: 15 hónap lesz a kórkülönbség.

Úgy is vállaljuk a babát, hogy én életveszélyes állapotban mentem be a kórházba. Terhességi mérgezésem volt. HELP szindróma alakult ki nálam.

De nem adjuk fel, mert tudjuk, hogy mind a ketten egészségesek vagyunk.

Mindenkinek azt ajánlom, hogy tényleg ne görcsöljön - tudom, hülye szöveg ez. Felejtse el a baba projektet, menjen el a párjával valahová kikapcsolódni, és előbb utóbb úgy is jönn a baba.

Sziasztok! Én úgy gondolom -és ez igaz az élet bármely más területére -, hogy bár nagyon vágytok a babára de próbáljatok meg egy kis időre leállni a babaprojektről. Mondjuk festessétek át a lakást, vagy valami hasonló amivel egy kicsit elfoglaljátok magatokat. Ha nem mindíg a pozitív tesztet szugeráljátok talán hamarabb összejön a baba.

A családban esett mag a következö. Hosszú éveken keresztül próbálkoztak összehozni a babát, de nem jött össze. Orvostól orvosig jártak, mindenféle kezelésen részt vettek mire összejött a babó.A megszületése után persze eszükbe se jutott védekezni, mígnem az anyuka azt vette észre, hogy a kistesó már mozgolódik odabenn!

Szóval szerintem nem kell elkeseredni. Csak nyugi.

Gratulálok a 3 pici gyermekhez és a kitartásodhoz. 10 év az nagyon hosszú idő. Azt gondolom, hogy nekem nem lesz 10 évem, hogy várjak a bébire, sajnos nem fiatalodom és sem. Tudom, hogy nem lenne szabad már az elején ennyire kétségbe esni. Csak attól félek, hogy mi van, ha kiderül esetleg, hogy velem sincs rendbe minden, és ne adj isten, egyáltalán nem lehet gyerekünk. Azt mondta a dokim, hogy ha minden rendben van, nagyjából másfél hónap múlva belevághatunk a közepébe. Ha csoda történik és sikerül elsőre, lehet, hogy a karácsonyfa alá be tudom csomagolni a két csíkos tesztet. Tavaly is ezt terveztem (akkor még nem tudtuk, hogy bajunk van),novemberben nem jött meg semmi, vettem tesztet december elején 1-et 2-őt 3-at, és reménykedtem, hogy valamelyik pozitív lesz. Egyik sem sett az, de megjönni sem akart. Hála gyógyszerrel vissza tudtuk hozni. Ezért félek annyira, hogy velem sem lesz minden rendben. Pedig nagyon szeretnénk kisbabát. Nem szaladok ennyire előre, és nem kergetek hiú ábrándokat, hogy elsőre összejön, várom a hétfőt, amikor megyek az első vizsgálatra.

Engem is körbe vesz nagyon sok ember, aki biztos, hogy nem kárörvendene, hanem biztos, hogy nagyon-nagyon drukkolnának nekünk. Nekem ez egy nagyon új helyzet, valószínű, először nekem kell megbírkóznom vele, elfogadnom, hogy ez van.

Sziasztok!

Ma regisztráltam az oldalon, új tagnak számítok "minden szempontból". Nekem már van egy lányom az előző házasságomból és gondolhatja mindenki, hogy hideg zuhanyként ért, mikor a párom leleteire ráírta a doki, hogy inszeminációt javasol. E remek hírrel felhívtam az orvosomat, aki rögtön tovább is passzolt (Nagyon örültem neki, mert én menstruációs problémák miatt elég sok orvosnál jártam az utóbbi években a sok vállrángatás miatt. Sajnos nem tudjuk, hogy miért fáj annyira a hasa, hogy 3 napig nem tud felkelni az ágyból. Megjegyzem nem vagyok egy hisztis nőszemély. Lehet, hogy meg kellett volna vizsgálni? Na mindegy, miután abbahagytam a fogamzásgátlót a tünetek majdnem elmúltak.)Egy éve próbálkozunk a párommal, most jutottunk el odáig, hogy kiderült "baj" van. Vnékata az én érzéseimet is sikerült megfogalmaznod, már hosszú ideje én is hibáztattam mindent és mindenkit. Képzeljétek milyen jól esett, mikor a tesóm megmutatta a pozitív terhességi tesztjét. Elég kezdő vagyok ebben a témában, a héten voltunk előszőr az új dokimnál. Jövőhéten kezdődnek a vizsgálatok. Teli vagyok kérdésekkel és kételyekkel, és csak reménykedni tudok, hogy velem minden rendben lesz, nem lesz akadálya a lombiknak, mert mint utóbb kiderült inszeminációról szó sem lehet, valószínű. Félek, hogy nem fogom bírni, már most az elején. Főleg, hogy már a munkahelyemen reggel azzal kezdi a portás, hogy nekünk mikor lesz már babánk. Nyilván nem rakom ki a faliújságra, hogy problémáink akadtak, nem azért, mert szégyenlem, hanem, mert semmi közük hozzá, az utóbbi pár évben megtanultam, hogy a legtöbb ember kárörvendő. Szóval ma úgy döntöttem, hogy keresek egy fórumot, ahol hasonló broblémákkal küszködünk, ahol tudjuk egymást támogatni lelkileg, mert nekem azt hiszem, nagyobb szükségem lesz erre, mint a ne görcsöljetek rá dumára.

Már most jobban érzem magam egy kicsit!

Nem tudom, hogyan olvastad ki azt a hsz-mből, hogy én megkeseredtem!

Szerintem olvasd el mégegyszer! ;-)

Én is tudtam mindvégig, hogy egyszer lesz gyerekem, nem is egy (hiszen mi már a kezdetekkor sem utasítottuk el az örökbefogadást, mint alternatívát), de attól még nem tudtam mindvégig hepi lenni, természetes, hogy az embernek vannak jobb és rosszabb periódusai.

Én azt írtam, hogy nem teljesen igaz, hogy csak lazítani kell és el kell utazni a siker érdekében. Ugyanis nem ezt tapasztaltam, tapasztalom. Mi a 7 év próbálkozás alatt voltunk egy csomó wellness-hétvégén, nyaraláson, elrepültünk másik kontinensre is, csakhogy magunk mögött hagyjuk az egészet.

De mégsem sikerült, pedig teljesen egészségesek vagyunk és még egy csomó hasonló példát tudnék hozni erre a helyzetre.

Ezek a "ne görcsölj", meg az "utazzatok el valahová" és hasonló tanácsok nem vezetnek semmire, inkább csak rosszabbul érzi magát az illető, mellesleg ökölbe szorul a keze.

Én még a próbálkozások alatt megfogadtam, hogyha nekem valaha sikerül édesanyává válnom, akkor soha, de soha nem fogok ilyet tanácsolni senkinek, mert könnyű nekem, már célba ért embernek osztogatni a tanácsokat a megnyugvásról.

Egyébként van 2 gyerekünk, akik teljessé tették az életünket, így nekem már semmi sem hiányzik (na jó, egy lottó ötös azért még jöhet! :-DDD). Szóval a megkeseredett-jelzőt tényleg nem értem.