Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Sikerült valakinek ovulációs teszt használatával teherbe esni? fórum

Sikerült valakinek ovulációs teszt használatával teherbe esni? (tudásbázis kérdés)


2011. aug. 27. 16:35

Én most várom az első babánkat, két év után sikerült a bébi. Ez alatt az idő alatt szinte mindig használtam ovu tesztet. Az elején két dobozt is elhasználtam egy ciklusban, hogy kitapasztaljam, hogy hogyan működik. Aztán később, mikor már profi lettem, volt, hogy egy doboz két ciklusra is majdnem elég volt. A 12.13. nap körül használtam az elsőt és nekem általában mindig a 14.15. napon jelzett. De mindig két nap egymás után. És akkor pozitív, akkor van ovuláció, amikor a két csík egyértelműen egyforma vagy az első még sötétebb is, mint a második. Az elején, mikor még kezdő voltam, bedumáltam magamnak, hogy na most, pedig akkor még nem jelzett. Tehát tényleg echte pirosnak vagy kéknek kell lenni az első csíknak is. Én úgy szoktam ellenőrizni, hogy biztos, hogy nem csak bebeszélem, hogy megfordítom a tesztet és ilyenkor láttam egyértelműen, hogy mi van. És este olyan 6, 7 fele szoktam pipilni.

Én a Rossmanban kapható Babymark nevűt használtam.

Azért is volt jó, hogy használtam, mert mikor nem jelzett, el tudtam menni dokihoz, hogy gond van, nincs peteérés.

17. Greeny85 (válaszként erre: 9. - 026876815c)
2011. aug. 27. 14:47
Igen, ebben teljesen igazad van. Én nem gondoltam erre. Remélem összejön hamar a baba, drukkolok.
16. Vigyorex6 (válaszként erre: 15. - 026876815c)
2011. aug. 27. 13:50
:O)
15. 026876815c (válaszként erre: 14. - Vigyorex6)
2011. aug. 27. 13:46
Igen onnét rendelek mindneképp,már utána érdeklődtem!
14. Vigyorex6 (válaszként erre: 13. - 026876815c)
2011. aug. 27. 13:41
A Vaterán olcsóbban hozzájutsz. Ha veszek, akkor max onnan rendelek.
13. 026876815c (válaszként erre: 12. - Vigyorex6)
2011. aug. 27. 13:30

Bizony úgyhogy csodák vannak mert én mindkét terhességemet csodaként éltem meg azok után h azt mondták nem lehet.

És hangsúlyozom nem rendeződtek a dolgaim semmi kezelés során sem és mégis sikerült.H a titok nyitja mi volt ne mtudom,talán az h agyban nem voltam csak ott nem jár az agyam mindig a baba körül.Mert az első kisfiamnál az a 2,5év háát amit én kipróbáltam hőmérő,figyelgetések,akkor a sok tea,sok hormon bogyó amiket orvos irt fel és eredmény semmi.

És igen lehet h van benne valami h ezek az ovu tesztek is idegelősdiek de az ember mindig bízik vaami újba amit hallot iinét onnét.Én egy próbát azért csinálok.Perszen nem 5dbos kiszereléses csomaggal,hanem egy nagy csomagúval kezdek és rögtön mensi után h egy napot sem mulasszak el és majd összehasonlítgatom,hátha látok valami féle eredményt.Utána talán majd tudok mihez tartani.

És ahogy mondod én is örülnék egy rövidebb ciklusnak de már annak is örülnék ha pontos 35ös lenne mert az még belefér talán.

12. Vigyorex6 (válaszként erre: 11. - 026876815c)
2011. aug. 27. 13:25

Viszont jó hír, hogy már szültél, tehát van remény. :) Nekem a legrövidebb 32 napos, de mostanában 40, 43, és 46 naposak voltak. Már örülnék egy 35 nap alattinak is.

Most kaptam egy levelet, hogy csak arra jók az ovutesztek, hogy szétidegeljenek... :S

11. 026876815c (válaszként erre: 7. - Vigyorex6)
2011. aug. 27. 13:22
A ciklusaim kezdetektől fogva borzalmaak fél év fogigátló szedése után ugy összekavart mindent hogy azóta se jött helyre.Hol van hol nincs.Van h 45napra is kitolodik vagy tovább..és ezt szülések előtt se tudták beállítani és szülések után se.Genetika:S
10. 026876815c (válaszként erre: 7. - Vigyorex6)
2011. aug. 27. 13:21

Értem!

Ismerős a helyzet mert nekem is gondjaim voltak/vannak.Az első kisfiam 2,5év próbálkozás és sok orvosi herce-hurca,gyógyszeres kezelés,peteérés figyelés UH-n,stb stb mentünk keresztül eredménytelenül,az orvos azt mondta nem is lehet gyermekem természetes úton.Teljes összeomlás és feladtam azt h orvosokhoz járjak egy héten 3szor minimum,figyeljen UH-n és nem bezsélve egy vagyont ott hagyni.Besokalltam és elkezdtem kikapcsolni hozzáteszem ez idő alatt sem rendeződött a ciklusom de egyszer csak mégis sikerült teherbe esnem,valami csoda folytán:)A második kisfiam hamar összejött 1-1,5hónap próbálkozás után,pedig a cikluom továbbra is hol volt hol nem nagyon hosszúra nyúlt akkor is,most is,de sikerült iylen rövid idő alatt.

Viszon a másodi kisfiam után volt egy műtétem nőgyógyászati és tervezzük a harmadikat de az miatt lehetséges hogy nem is fog soha sikerülni szövödmények miatt.Az ovulációs tesztet elsősorban azért is szeretném kipróbálni hogy lássam van e egyáltalán ovum peteérésem,lássam mennyire van rendben a ciklusom műtét óta.és talán úgy könnyebb lenne a próbálkozás,de az is lehet hogy nem fog mutatni semmit majd kiderül.

Sokat olvastam róla sokaknak bejött sokaknak nem,ez is két végletű mint minden más.

9. 026876815c (válaszként erre: 6. - Greeny85)
2011. aug. 27. 13:15
Az biztos ez a legtutibb,csak akinek pontatlan annak necces mindig időpontokat egyeztetni dokival,kórházba UHra,de biztos hogy ez lenne a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldás!
8. Vigyorex6 (válaszként erre: 6. - Greeny85)
2011. aug. 27. 13:11

Sajnos az a bajom, hogy sosem tudom, hogy mikor fog megjönni, és jó előre időpontot kell kérni a kórházban Uh-ra. :S Pedig valóban ez volna a legmegbízhatóbb megoldás.

Lehet nincs is Pé-m, vagy nem mindig. 2 éve egyszer elkaptunk egyet, mert mondta a dokim, hogy van egy jó híre: most van PÉ-m. Azóta viszont nem tudom mi a helyzet.

7. Vigyorex6 (válaszként erre: 5. - 026876815c)
2011. aug. 27. 13:09

Most lesz fél éve. Még nem ovuztam eddig, és a héten kezdett el érdekelni a dolog.

Pco syndromám van, és a ciklusaim is hosszúak, bizonytalanok sajnos, ezért nem is tudom, hogy van-e peteérésem egyáltalán. Most érdeklődöm épp, hogy emellett a betegség mellett érdemes-e ezzel kísérletezni.

Ti mióta próbálkoztok? A ciklusaid állandóak? Hány naposak?

6. Greeny85 (válaszként erre: 1. - 026876815c)
2011. aug. 27. 13:08

Lányok!


Én elmentem ovuláció környékén (mensi + 10/11 nap) SZTK-ba nőgyógyászhoz (akivel se előtte, se utána nem találkoztam) és megkértem nézze meg, hogy mikor lesz az ovulációm, babatervezés miatt. Nagyon aranyos volt, ultrahanggal megnézte és mondta, hogy holnap/ holnapután, de menjek vissza másnap és akkor konkrétabbat tud majd mondani. Visszamentem másnap és ultrahang után mondta, hogy estére lehet a vörösbort behűteni. Ennél olcsóbb és biztosabb megoldást nem tudok. Az ovulációs tesztekről én azt olvastam, hogy nem annyira megbízhatóak, de az ultrahang 100%. Nekem valóban sikerült is így elsőre. Tehát, ha komolyan gondolod, akkor ez tuti ilyen szempontból.

2011. aug. 27. 13:03
Mióta próbálkoztok?Próbáltad amugy már az ovu tesztet vagy még csak most szeretnéd?
2011. aug. 27. 12:55
akik bocsi
3. 026876815c (válaszként erre: 2. - Vigyorex6)
2011. aug. 27. 12:54
Na szupi akkor már ketten vagyunk kaik érdeklődnek:))
2. Vigyorex6 (válaszként erre: 1. - 026876815c)
2011. aug. 27. 12:54
De jó, hogy indítottad ezt a topic-ot. Ez foglalkoztat most engem is.
2011. aug. 27. 12:53

Sziasztok!

Azokra lennék kíváncsi akik ovulációs teszt segítségével estek teherbe.Jobban mondva a tapasztalataikra a teszttel kapcsolatosan.Melyiket érdemes hazsnálni,mikor,mennyi ideig!?

Minden érdekel a témával kapcsolatosan!

Aki hozzá tud szólni a témához kérem jelentkezzen!

Előre is köszönöm!

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook