Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Sarokkád és Kisbaba cikk

Sarokkád és Kisbaba


Mikor még várandós voltam nagyon sok szüléstörténetet olvastam és már akkor eldöntöttem, hogy én is megosztom majd a világgal a kislányom születésének történetét. Szóval sok szeretettel, mindenkinek! :)
Sarokkád és Kisbaba

2012. szeptember 27. csütörtök 23:00


Éles fájdalomra ébredtem. Oldalra nyúlok, telefon kitapogat, gomb megnyom, óra megnéz. 23:00. Morgok magamban, de jó, már megint felébredtem, mire megtalálom a jó pozíciót lesz éjfél, megint nem fogok aludni semmit sem. Emberem mellettem horkol, szája nyitva, keze szét. Feltápászkodtam, vagy inkább legurultam az ágyról és kicammogtam a mosdóba. Kézmosás közben hirtelen megint éles fájdalom hasít a pocakomba, megállok a mozdulat közben, nem kapok levegőt. Aztán ahogy jött, úgy el is múlt a fájdalom, így megtöröltem a kezem és visszafeküdtem. Aztán megint jön a fájdalom. Nagyszerű, megint jóslózok. Gondoltam, akkor már felkelek, kimentem a nappaliba, gép bekapcsol, megnéztem az ismerőseim közül ki nem tud még aludni, hátha akad beszélgetőpartner.


Aztán megint jött a fájdalom. Gyanús volt, hogy teljesen másképp fáj, mint eddig, így gondoltam elkezdem figyelni, írni, végül is másnapra vagyok kiírva, ki tudja? Írni írtam, jöttek a fájások, de nagyon rendszertelenül. 2 percenként, aztán 3 percenként, aztán egy fél órán át megint két percesek, aztán fél órán át 5 percesek. Hajnal háromig szórakozgattam magamban, ez idő alatt négyszer zuhanyoztam, mert, hogy ugye a meleg víz majd rendszerezi, és majd kiderül, hogy jóslók-e. Tudni kell, hogy rengeteget jóslóztam, így nem tudtam eldönteni, hogy mi történik, nem mertem felkelteni a páromat sem, nemhogy bemenni a kórházba. Elképzeltem milyen kínos lesz, a szépen rendesen vajúdó nők között elküldenek, hogy majd akkor jöjjek, ha igazából szülök, és mégis milyen anya az, aki nem tudja, mikor szül? Rémképek lebegtek a szemeim előtt, hogy majd lehorgasztott fejjel ülök a kocsiban hazafele, hogy tessék, még szülni sem tudok jól.


Aztán egyre erősebbek voltak a fájások és egyre tovább tartott egy fájás, gondoltam mese nincs, felkeltem a párom. Addigra négy oldalt írtam tele a füzetemben a fájások időpontjával és csupa víz volt, mert még a zuhanyzóba is bevittem, hogy ott is mérjem :D Bemegyek a hálóba és odasúgom: Szívem, fel kéne kelned, azt hiszem be kéne mennünk a kórházba. Emberem megfordul, rám fókuszál: Biztos? Tanácstalanul állok, mondom nem tudoooom, de azért egy kávét még megihatsz. Végül elindultunk, és persze eltévedtünk egy útlezárás miatt. Izgalmas volt, de végre a szülészet felé vezető folyosón baktattunk két táskával megpakolva. A nővérek kedvesen mosolyogva mutattak a szülészet felé, hogy merre menjünk. Az ajtó előtt megálltunk. Oda volt írva, hogy csengetni kell, de nem találtuk a csengőt, aztán szerencsére pont akkor jött a kedvenc dokim és megkérdezte, hát mi történt? Nem tudom, azt hiszem, hogy szülni fogok, suttogtam.


Ezután gyorsan teltek az események, a vizsgálóban eszméltem fel, mikor a doki nézte a kiskönyvemet, hát utoljára én vizsgáltam? - kérdezi. Igen doktor úr, még egy viccet is mesélt. -válaszoltam. Az orgazmusosat? Nem, mondom, a rendőröset. Nem baj, mosolygott, akkor azt majd 2 év múlva. Aztán mondta, hogy öltözzek fel, jön a szülésznő mindjárt. És akkor ott teljesen váratlanul ért, hogy igen most tényleg, de azért megkérdeztem: biztos, hogy szülni fogok, nem küldenek haza? A doktor úr elnevette magát: Találkozunk a burokrepesztésen, mondta és elment.


Ezek után nemigen történt semmi, párom mégis csak bejött a vajúdásra, pedig állította, hogy ő nem, ő nem, semmiképp. Aztán ott ültünk ketten és vártunk. A burokrepesztés egyáltalán nem volt kellemetlen, furcsán jó érzés volt, ahogy elöntött a meleg víz, és megnyugtattak, hogy szép tiszta. Aztán nagyon boldog voltam, mosolyogtam, mindjárt kint van a pici babám. Aztán jött egy fájás. Azt az érzés elmondani sem tudom, mennyire fájt, döbbenten néztem, hogy ez mi volt, eddig nem ilyen volt, mi történt. Ezek után is sok minden kiesett, egy sarokkádban eszméltem fel, isteni volt a forró vízben két fájás között, de amikor fájás volt, magamon kívül voltam. A szülésznő fél óránként jött kézzel tágítani, sírhatnékom volt, mikor megláttam, ráadásul egyébként sem volt szegény túl szimpatikus, de ez teljesen mellékes volt akkor. Közölte velem, hogy haladunk-haladunk, közben meg éreztem, hogy nem haladunk, ennyire voltam nyitva akkor is, mikor megjöttünk. Aztán egyik pillanatról a másikra sikerült végre kitágulnom, jött a szülésznő, öltözzek, megyünk.


Az az idő teljesen kiesett, párom eltűnt, én nem is tudtam mi folyik körülöttem, ismét az ágyon feküdtem, de már az oldalamon, és kaptam oxyt is. Várunk 4 fájást és jövök, szólt a szülésznő, majd 6 fájás múlva vissza is jött. Most nyomni fogunk, mondta, de szinte fel sem fogtam mit mond. Buksi kint, mondják már csak a gát tartja vissza. Tudtam mi fog következni, gátmetszés, pikk pakk, kicsi csípés, fejecske kint. De sok haja van, csodálkozott a szülésznő, én pedig alig vártam, végre én is lássam a hajkoronát. 10 perc volt az egész kitolás, egy végtelennek tűnő 10 perc, mikor már alig vártam, hogy a karjaim közt legyen a tündérkém, akire ennyit vártam.


2012. szeptember 28-án 10 óra 21 perckor kibújt az én drága kislányom. Azonnal felsírt, erőteljes hangon, és mindenki csodálkozott, milyen gyönyörű, hogy ők még ilyen szép újszülöttet nem láttak. Mosolyogtam, miért is mondanák, hogy jajj de ronda, tegyük vissza, de nekem valóban ő volt legszebb, a legcsodálatosabb. Abban a pillanatban elfelejtettem minden fájdalmat, pedig azt hittem ez mese habbal, de tényleg igaz. És bármikor átélném újra és újra, pedig 12 órát vajúdtam, minden bogyó és tea ellenére, de életem legcsodásabb élménye volt. Fél óra múlva vissza is kaptam a drágámat, addig őt rendbe tették, engem pedig összeférceltek, ettől nagyon féltem, de nem fájt annyira, mint mesélték nekem. Behozták a kincsemet pokrócba csomagolva, és azóta sem engedtem el =)




Írta: MayC, 2013. március 4. 09:08
Fórumozz a témáról: Sarokkád és Kisbaba fórum (eddig 21 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2018, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Sitemap | Facebook