Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Az én kis Boglárkám születése cikk

Az én kis Boglárkám születése


2012. március 5. lett a nagy nap az életemben. A Hoxán már rengeteg születéstörténetet elolvastam, már rég eldöntöttem, hogy majd én is megosztom a nagyvilággal a sajátomat. Azért ilyen hamar, mert még nagyon friss az élmény, nem mintha ezt valaha is elfelejtené az ember lánya...
Az én kis Boglárkám születése

Azzal kezdeném, hogy minden félelmem és a rengeteg horrorisztikus történet ellenére a szülés nem volt mészárszékhez hasonlatos, és csupa szép emlékem van róla. Mondom mindezt annak ellenére, hogy nekem nagyon alacsony a fájdalomküszöböm, és jó pár ismerősöm halálra rémített a saját szülésének igen durva leírásával. De a lényeg, hogy elviselhető az egész.

A lényeg, hogy 4-én éjfél előtt három perccel indult be a "buli". Furcsa, mensiszerű görccsel kezdődött, ami kicsit erősebb volt, így rögtön tudtam, hogy ez nem jóslófájás. A jóslóim is hasonlóak voltak, a szülés előtt kb. két héttel már rendszeresen voltak, de alig érezhetőek. Rögtön elkezdtem írni, hogy mennyi idő telik el két fájás közt. Az első fájások 17 percesek voltak, de kb. 1 óra múltán már rögtön 5 percesek jöttek. Egyre erősödtek, de mivel autóval kb. 5 percre van tőlünk a kórház, így nem aggódtam, hagytam aludni a párom. Mikor már két órája rendszeresen 5 percesek jöttek, csak felkeltettem a jóembert. Szerencsére nem esett pánikba.:)

Ekkor már igen szenvedtem. Naná, hogy mire a kórházba értünk, és rám tették a CTG tappancsait, elmúltak az addig rendszeres fájások, és kutya bajom sem volt, amit nem is értettem. Jól haza is küldtek, mert még csak szűk egy ujjnyira voltam kitágulva, ettől meg kiakadtam. Hazaslattyogtunk, vajúdtam tovább. Mert alighogy hazaértünk, jöttek ismét a fájások, 5 illetve 3 percenként.

Kb. újabb két óra múlva irány vissza a kórház, na ekkor már végre bent tartottak. A János Kórházban szültem, és azt leszögezném, hogy fogadott orvosom nem volt, sem szülésznőm, senkinek egy vasat sem fizettem, ennek ellenére mindenki hihetetlenül kedves volt, lelkiismeretesen elláttak, igazi összehangolt csapatmunka benyomást keltett minden. Na szóval rögtön a szülőszobába kísértek, ami egyben vajúdó is volt. Nagyon hangulatos volt, és aminek nagyon örültem, hogy labda is volt. Erről kicsit később. Megvizsgált egy nagyon kedves orvos, próbált burkot repeszteni. Ami nagyon érdekes volt, hogy nem folyt el és korábban sem szivárgott a magzatvíz, mégsem jött semmi. Fogalmam sincs, hogy lehet ilyesmi, valami olyat említettek, hogy talán felszívódhatott, de ez nagyon ritka. Telt-múlt az idő, szülésznők váltották egymást, és jó pár orvos is megvizsgált. Eleinte oldalt fekve kellett vajúdnom, na ez nagyon fájdalmas volt. Ebben a pozícióban igen gyakran jöttek a fájások, és nagyon intenzívek is voltak.

Aztán szerencsére kipróbálhattam a labdát, ez maga volt a megváltás. Persze a fájások itt is erősek voltak, de két fájás közt sokkal jobban éreztem magam itt, ahogy billegtem, nagyon jól masszírozta a gátam, és ez nagyon jólesett. A párom végig bent volt velem, de valahogy nem esett jól az érintése, viszont a jelenléte igen. Szegénykémet igen megviselte, hogy látnia kell a szenvedésem, de segíteni nem tud. Olykor-olykor jól megmarkoltam a térdét ahogy mellettem ült. Valamiért én nem veszítettem el az időérzékem vagy az öntudatom a vajúdás legnehezebb pillanataiban sem, így igen élénken él bennem minden. Igazából nekem nem váltak be a megnyugtató gondolatok, mint pl. a nyíló virág hasonlata a táguló méhszájjal. Ugyanakkor amit észrevettem, hogy mikor egy pillanatra is megfordult a fejemben, hogy ezt a fájdalmat nem bírom tovább, akkor rögtön elviselhetetlenebb lett a fájdalom. Szóval ez is hamar észhez térített, és erőt adott ahhoz, hogy kitartsak.

14 órája vajúdtam már, nagyon kimerültem. Elakadt a folyamat, négy ujjnyira voltam kitágulva, de nem haladtunk tovább. Nem akart eltűnni a méhszáj. Ráadásul a kislányom szívhangja már a kezdetek óta minden fájásnál lassult. Így az orvosokkal végül úgy döntöttünk, hogy császármetszésre lesz szükség. Nagyon jólesett, hogy kikérték a véleményünket.

Az orvos elmondása szerint valószínűleg pár óra alatt meg tudtam volna szülni Bogit, de aggasztó volt a szívhang lassulása, ezt a kockázatot volt hivatott megszüntetni a császár. Szóval belementünk.

Szinte rögtön vittek is a műtőbe, és kb. fél óra múlva, 14.35-kor megszületett az én Boglárkám. 3000 g és 52 cm volt. Nagyon nyúlánk kislány, ahogy a gyermekorvos később jellemezte. Csak egy pillanatra mutatták meg, már vitték is el az apukához. 9-es Apgarja volt. Nagyon furcsa volt látni őt, olyan hihetetlen, hogy ő az enyém.

Visszatekintve jobban örültem volna, ha természetes úton sikerült volna megszülnöm őt, de egyáltalán nem bánom, hogy beleegyeztem a császárba, a kincsem egészsége érdekében.

Mivel még két hetes sincs, nagyon sok a nehézség, de hálát adok a sorsnak, hogy egy ilyen meseszép és egészséges kislánnyal ajándékozott meg. Szerencsére remek apukája van, aki mindenben segít, így biztos vagyok benne, hogy együtt minden akadályt elhárítunk, és nagyon boldogok vagyunk!

Aki szülés előtt áll, ne ijedjen meg, mert elviselhető! Kívánom, hogy mindenkinek ilyen pozitív élmény legyen a szülése!

Egyúttal szeretném megköszönni elsősorban a páromnak, hogy velem volt, és a kórházban dolgozó kiváló szakembereknek az áldozatos munkáját!




Írta: Bekacomb, 2012. május 13. 09:08
Fórumozz a témáról: Az én kis Boglárkám születése fórum (eddig 14 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook