Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ

Sajtleves recept

A Sajtleves hozzávalói:
5 dkg trappista
5 dl tej
2 dkg vaj vagy margarin
1 csokor petrezselyemzöld
1 evőkanál liszt
2 húsleveskocka (zöldségleves is jó) 1 gerezd fokhagyma
ízlés szerint só is törött fehér bors


A Sajtleves elkészítési módja:
Előkészítse: a sajtot lereszeljük (bármilyen fajta sajtmaradék is jó, akár puha, ömlesztett sajt is; ha nehéz megreszelni, előtte tegyük be a mélyhűtőbe 20 percre, mert így már könnyen reszelhető). Elkészítse: a vajon habzásig hevítjük a lisztet, majd felöntjük a tejjel. Kevergetve, kis lángon, sűrűre főzzűk, ezután még 5 dl vizet öntűnk hozzá. Beletesszük a húsleveskockákat, a zúzott fokhagymát is a reszelt sajtot. Felforraljuk, 5 percig főzzük (vigyázat, mellette kell állni, mert könnyen kifuthat!), végül megkóstolva kevés sóval (csak ha szükséges) is a fehér borssal ízesítjük. A tűzről lehúzva belekeverjük a megmosott is finomra metélt petrezselyemzöldet, majd jól felkeverve befedjük. Csak 10 percnyi állas után tálaljuk. Megjegyzéseim: Akkor az igazi, ha vegyesen mindenfele sajt van benne, egy nagyon kevés füstölt sajt jót tesz neki. Só szerintem egyáltalán nem kell, a fenti mennyiség a két kockával az en ízlésemnek egy kicsit meg így is sós; másnak pont jó :). A csokor petrezselyemzöld szerintem sok, bőven elég egy fél vagy negyed csokor is. Pirított zsemlekocka, vagy ami még jobb, fokhagymás pirított kifli karikák valók hozzá.


Kategória: Levesek, levesbetétek receptjei


A sajtleves elkészítési módja és hozzávalói.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2022, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook