Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Réka érkezése cikk

Réka érkezése


Hol is kezdjem? Nem volt egy gyalog-galopp...

A szereplők bemutatása:

Család: Réka, anya, apa

Kórházi személyzet: 1 jól felkészült ügyeletes orvos, 1 nagyon aranyos szülésznő, 1 tündéri csecsemős nővér, 1 vicces kedvű gyerekorvos

Helyszín: Hetényi Géza kórház, Szolnok

Réka érkezése

Természetesen én is mindig anya akartam lenni. De hát ez nem is olyan egyszerű dolog... Találni egy pasit, akinek lehet és érdemes. Lakást szerezni, élni egy kicsit, dolgozni, hogy legyen miből. Felkészülni lelkileg és tudásilag, megtanulni minden anyától, ami kellhet. Mire az ember lánya mindezeket beszerzi, elröppen az a 30 év...

De aztán egyszer csak itt vagyunk. Nincs kifogás és igazából már nem is kell, ha szétnézel, lehet, hogy már csak te maradtál ki a sorból...

Hát, én kb. itt tartottam, mikor az akkor még vőlegényemmel kitűztük az esküvőt és bepróbáltuk a babát. Szerencsénk volt, vagy jól csináltuk? Mindegy is, elsőre megfogant Marci. Merthogy biztosak voltunk abban, hogy fiú. Én legalábbis úgy éreztem. Egy lány már van a férjem előző kapcsolatából, szerencsére jó a viszony, sokat van nálunk, így örültem volna a fiúnak. Ők lányt akartak mindketten, természetesen nekik lett igazuk... Pedig a 20 hetes ultrahangon a doki azt mondta, tutira fiú, ez már onnan el nem tűnik. A 30. hetire már el is tűnt... De hát ez ma már annyira huszadrangú, hogy nem is ragozom tovább...

A terhességem problémamentesnek mondható, az elején volt egy kis vérzés, a 25. héttől pedig itthon voltam méhnyak-rövidülés miatt, valamint némi gyomorégés a hatalmas hajától :), de ezeket leszámítva sem hányinger, sem lábdagadás, semmi említésre méltó kellemetlenség nem gyötört.

Aztán egyszer csak eljött a nagy nap.

Március 2-re voltam kiírva, a 37. héttől voltak jósló fájásaim. Nem vészesek, inkább csak keményedések, de szabályos 7-8 percesek, akár 2 órán át is.

Aztán február 24-én, hajnali kettőkor már nem tudtam visszaaludni. Felkeltem, járkáltam, írtam az időt, zuhanyoztam, semmi változás. Reggelre 4-5 percesek lettek, és talán a nyákdugómat láttam az egyik pisilés alkalmával, de egyébként még "jól" voltam. Reggel NST-re voltunk hivatalosak a kismama barátnőmmel, de neki már csak a liftnél köszöntünk, mi a férjemmel már nem oda mentünk, hanem a szülőszoba vizsgálójába.

Itt kell megemlítenem, hogy nem volt fogadott dokink, viszont van egy ott dolgozó szülésznő szomszédunk, aki végig támogatott a terhesség alatt is, és a szülőszobára is "behátszelezett".

Szóval reggel 7:00: bő 1 ujjnyi tágulás. Mélységesen csalódtam magamban. Nagyon felkészült voltam ebből a szülés-dologból, minden cikket elolvastam, kismama-klubba jártam előadásokat hallgatni, pontosan tudtam, hogy soha nem érek a végére. Pedig mindent jól kiterveltem előre és azt hittem, eleget mondogattam ahhoz, hogy beváljon: 3 órás vajúdás, fél órás kitolás, max. 3 öltés és alhatunk.

Na, persze...

Felvettek a vajúdóba, kaptam beöntést, fincsi volt. Kaja nuku, vizet ihattam és szerencsére vittem szőlőcukrot, de ennyi. A vajúdóba a férjem nem jöhetett be, én mentem ki néha a folyosóra, de nem volt jó ott görnyedni a fájások alatt, így hol ki, hol be. A fájások egyébként szépen beálltak, csak sajnos sűrűsödni meg erősödni felejtettek el. Stabil 4 perc, NST szerint max. 70 erősség.

Így sikerült délután 3-ig produkálnom a bő 2 ujjnyi tágulást. Hmmm. Ez így nem lesz jó, mármint szerintem, de a doki nagyon lelkes volt, nem is ajánlott oxit, én meg nem kértem, mert szerinte nagyon szépen, természetes úton haladt az egész. Hát, legalább ő örült. Én fáradt voltam (ekkor már a 13. órában jártunk), a férjem féltett és unatkozott a folyosón.

Végre, változás, délután 4: burokrepesztés. Vizsgálat, ítélet: bő 3 ujjnyi. Éljen, már csak 1!

Na, persze, este 7-kor még mindig volt a szélén...

De itt legalább már nem voltam egyedül. A férjemmel úgy beszéltük meg, hogy nem lesz apás szülés, csak apás vajúdás, a durva részekre nem volt túl kíváncsi, én meg nem szerettem volna, ha úgy lát.

Persze esélye sem volt a távozásra, mert nekem ő lett ez egyetlen támaszom, aki még a "normális" világhoz kötött. Borogatta az arcomat, figyelte az NST-t, mert már a baba miatt is aggódtam, neki sem lehetett egyszerű ez a több, mint 20 órás küzdelem.

A méhszáj 9 körül tűnt el, hála a doki kezének. Ezt nem szépítem, fájt, de legalább már történt valami, és hát amúgy is fájt. Én minden segítségnek örültem, a szülésznő kézzel tágításának éppúgy, mint a doki kézzel hasamra nyomásainak, mert azt éreztem, hogy nem egyedül kell kipréselnem ezt a kis gyönyörűséget. Könnyebb volt így, csapatban.

Az eredmény: 2012.02.24. 22.20: 1 lánygyermek érkezése a világra 3000 grammal, 53 centivel, 9/10 Apgarral, hangtalan, de nyugodt légzéssel, tökéletesen.

A kórházi napok jól teltek, semmi rossz élményem nincs sem nővérekkel, sem ellátással. Baba-mama kórház a miénk, így Réka az elejétől (leszámítva egy 2 órás pihit, amikor természetesen nem aludtam egy percet sem) velem volt, de nem háborgatott senki, nem szóltak bele, hogy mit-hogy-mikor. Ha kellett, ott voltak, éjszaka is ránk néztek, hogy minden rendben van-e, és mindent elmondtak, de nem követeltek semmit.

Az elejétől ügyesen szopizott, így a 4. napon a születési súlyával otthonunkba távoztunk. Ennek már 3 napja.

Most pedig mennem kell, mert jelenésem van, egy tündéri varázslólány várja, hogy együnk egy jót.:)




Írta: SzaboKriszta, 2012. április 13. 13:08
Fórumozz a témáról: Réka érkezése fórum (eddig 14 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook