Rákos a családban .. te hogy élted meg, élted túl? (beszélgetős fórum)

Keresztanyum, és Nagynéném is rákban haltak meg, ugyan még gyerek voltam, de magam is beteg így tudtam, hogy a legfontosabb, hogy érezzék, hogy ott vagyunk mellettük, velük mindannyian, és próbáljuk meg a végsőkig fenntartani az élniakarást, a jókedvet.

Édesanyám 4 éve küzd a rákkal, illetve már az áttétekkel (csont, pajzsmirigy, tüdő), nála sajnos megindult a visszaszámlálás.

Vele, mellette nagyon nehéz, hiszen az anyukám, ráadásul Édesapám 3 éve halt meg, ő volt mindenben a támasza, és részben rám osztotta át Anya az abszolút érzelmi támasz szerepét. Ergo előtte véletlenül se sírhatok, egy pillanatra sem mutathatom, hogy fáj, hogy kétségbe vagyok esve, hogy kiborít az, megkért, hogy ha olyan állapotba kerül, akkor intézzem az ápolási otthont, majd pontosan elmondta milyen temetést szeretne, és hogy azt is én intézzem, ne a nővérem (ő nem segít egyébként semmit, sőt) mert akkor lesz olyan szerény, mint amilyet elgondolt. A saját legkisebb problémáimat sem mondom el neki, hogy ne aggódjon, mert ront az állapotán, ahogy a stressz is, viszont a pozitív dolgokat felnagyítom. Nála elég változó a hozzáállás, sokáig nagyon küzdött, aztán most augusztus végén minden erőfeszítésünk ellenére megtört, azóta hol küzd, hol azt mondja, hogy neki már mindegy. Itt megállt a tudományom, fogalmam sem volt, hogy hogyan segíthetnék neki, mert nagyon be is zárkózott, így tanácsot kértem egy kolléganőmtől, aki szintén végigasszisztálta az anyukája utolsó éveit. Elindított gondolatokat bennem, amik ötletekké formálódtak, majd némelyik meg is valósult, de ez tényleg nagyon egyéni, hogy kinél mi segít. Nem szabad hagyni, hogy a múlton rágódjanak, viszont fontos, hogy érezzék, szükség van rájuk (már az is sokat tud dobni az érzelmi állapotukon, ha csak tanácsot kér az ember), hogy még dolguk van az életben, hogy csodálatos dolgok várhatnak rájuk, ha nem adják fel, de meg kell találni az egyensúlyt, mert simán eltávolodhatnak, ha traktálja őket a pozitív gondolkodás szöveggel a hozzátartozó. Amit szintén nem szabad hagyni, hogy unatkozzanak, mert akkor elkezd kattogni az agyuk, szóval kell találni valamit, ami lefoglalja őket, amiben örömüket lelik. Anya pl most kezdett el kézműveskedni, most ismerkedik az internet világával, és imádja mindkettőt.

Nem akarlak lelombozni, de túl magabiztosnak érzem Édesapád orvosa kijelentését, mert sajnos ha a rákról van szó, akkor semmi sem biztos, csak az, ami már megtörtént. Nekünk is többször mondták, hogy most már biztosan minden rendben lesz, csak meg kell erősödnie Anyának, aztán az utolsó kemótól fél évre megint ott voltak a rákos sejtek, hiába épült fel, kezdődött minden elölről, aztán már az áttétek jöttek sorban, most meg sajnos azt 'várjuk', mikor esik le a lábáról, és imádkozunk, hogy ne kelljen sokáig emberhez méltatlan állapotban léteznie.

Pokoli nehéz dolog ez, de eljön az idő, amikor szerepet cserélünk, és nekünk gyerekeknek kell támogatni a szülőket, nekünk kell erősnek lenni, nekünk kell kitalálni hogyan segíthetünk, nekünk kell gondolatolvasónak lenni, hogy épp mi jó, és mi nem.

Értem. Ez nem jó hír. :( Ezt ne mond el Apudnak, ha még nem mondtad!

Vagy ki kell találni valami másik célt. Ezt utólag Anyukámék elmesélték, hogy a Fiam miatt küzdöttek, azt hajtogatták, hogy az nem lehet, hogy ne lássák, hogy nő fel. Pár nappal ezelőtt vihették is volna egy hétre magukkal, mert ez a kamaszkor kegyetlen! :D

Dehogynem ismeri meg az unokát! :) Eszedbe se jusson ilyen! Ha az orvos azt mondta ráadásul, hogy meggyógyul, tessék elhinni! :)

Tessék mindig a jóra gondolni! Tessék azt bevonzani! :)

Ez biztos, hogy képtelen vagy természetes úton? Vagy csak most érzed azt?

Nagyon szépen köszönöm, mindenképp befogok lesni hozzád.Kitartást jobbulást és még nagyon sok szép időt kívánok.

Az étkezéssel mozgással nincs gond mivel a cukor így is megköveteli az odafigyelést.

Elöttük nem mutatom és próbálok vidáman lelket önteni szüleimbe, az már más mikor 4szemközt vagyok férjemmel.. akkor teljes a kiborulásom.

Tudom,hogy segítő szándékkal írsz,de sajnos több fals infó is van megint az írásodban.Például a méz kifejezetten ajánlott.A hal meg aztán szinte kötelező,nemhogy tiltott.

Amúgy meg mindenki más,másként reagálunk egy-egy ételre-italra.A legtöbb orvos azt mondja,amit megkívánunk,együnk,mert ezáltal a lélek is örömforráshoz jut,ami a testnek is jó.Én e szerint élek a betegségemmel.

A mi szűk, 2 tagú családunkban én vagyok a rákos, már 6 éve lesz febr. 1-én. Akkor volt az első műtétem, iii.fokozatú rákosként lettem diagnosztizálva, Mostanság már 3 éve aktív áttétekkel élek, mert már nem vagyok harmadszor is műthető.

Az első napok a diagnosztizálást követően mellbevágók voltak. Pedig az élet sok mindenre kényszerített, erős, határozott nő lettem, de akkor padlón voltam. Idő kellett ahhoz is, hogy a lányomnak elmondjam. A lányom mindenben mellettem állt, neki és a pénztárcájának, köszönhetem az élni akarásomon kívül, hogy még itt vagyok, egyedüli élőként az akkori "csapatból".

Sok mindent tettem magamért és jelenleg is teszek,(nézz bele a Makrobis naplómba) sok mindenben tanácsot adhatnék, hogyan kell ezt a betegnek, a hozzátartozóknak kezelni, viselni. Ha van kérdésed, nagyon sok mindenben tudok tanácsot adni. Egy biztos! A beteget nem sajnálni kell, ezek negatív érzelmek, amik viszik az energiát! A beteget segíteni kell, hogy érezze magában azt az erőt, hogy képes a rákkal küzdeni.

Azt is tudni kell, tudni érdemes, hogy sajnos nem győzhetünk, csak időt nyerhetünk, amiből meg kell próbálnunk a legtöbb jót kihozni. És ezt a betegnek is akarni kell!!

Nagyon fontos lenne azonnal az étkezési szokásokon változtatni(vörös hús, állati fehérje, minden fajta hozzáadott édesítőszer, még a méz is tilos, de le kell szokni a kávéról is),rendszeres testmozgást bevezetni. Délelőtt folyamán nyers zöldségek levét kellene inni, sok zöldséget párolva, főzve fogyasztani. Gyömölcsöt csak du.3-ig. Fehér hús(baromfi, hal) is csak alkalmanként fogyasztható.

Ezeknek mind külön irodalma van, de itt a neten rengeteg mindent összeolvashatsz. Ez végül egy káoszt is teremt az emberben. A beteg feladata, hogy döntsön, mi az amit ezek közül elfogad, ez legyen az ő döntése, elvégre az ő élete. De rávezetni a jóra, a hozzátartozó feladata, ha magától erre nincs késztetése.

Ha van lehetőségetek életviteli csatornákon (nálam a DigiLife csatornán) megy egy sorozat, Gyógyíthatatlanok a címe, azokat jó lenne nézni, mert ott olyan betegek állnak talpra, gyógyulnak meg, akikről az orvosok lemondtak. Van aki saját erőből, van aki a hagyományos orvoslás mellé t.gyógyász segítségével, teljesen meggyógyultak, sokkal tovább élnek a vártnál fájdalom mentesen, de mind ilyen esetekről szól. Sokat lehet tanulni belőle. Ajánlanám hogy nézzétek, lehet a DIGI-n kívül más csatornán is adják.

ismerem az érzést, lemondtunk 250 vendéget, és legszűkebb körben megtartottuk. De legalább még anyu ott volt.

Egyébként mindkét nagypapám, anyukám, és anyósom is rákban halt meg. Sajnos én senkit sem ismerek, aki túlélte volna. Ezért kicsit szkeptikus vagyok a témával kapcsolatban.

Hm.....nekünk akkor volt az esküvőnk, mikor kiderült, h anyu beteg. 6 hónap alatt elvitte. :( :( :( Mi 6 évig harcoltunk a babóért, most 4 éves. Mire 1 éves lett anyósom is meghalt, szintén daganat. :( Az én gyermekem nem is ismeri a szót: mama.

Ne görcsölj most ezen, mert akkor még rosszabb lesz!

nagyon sok erő kell, és nem szabad mutatni felé hogy aggódsz, félted, mert azzal csak erősíted benne a félelmet.

Apukám nagyon küzdő típus de a vége felé járunk már az útnak sajnos, de így is megteszünk mindent ami lehetséges.

Kitartást hozzá és bízom benne hogy még időben elcsíptétek!!!

Non-hodgkin limfómája van apukámnak, hogy most igazából melyik stádium vita tárgya mivel az orvos mindenképp beakarta rakni egy új kisérleti programba ahova csak 3-4 stádiumosokat vesznek be.Tehát úgy fest 3 ill. 4 stádium, apukámnak ezt nem mondták meg kerek perec, és nem is szeretnénk, hogy küzdjön. Szerencsére bevették apumat a programba. Anyum megkérdezte négyszemközt az orvost hogy ne kerteljen mi a túlélési esély megtudja e gyógyítani apumat, mire az orvos (aki egyébként tényleg rendkivül normális és rendes) azt válaszolta : természetesen megtudja gyógyítani.

Van már áttét, de nem nagyok, szeptemberben műtötték az oldalán volt egy 10x3 cm csomó.Lányéknál a nyírókcsomó most az első kezelés után már sokkal jobban fest, zsugorodik.

Anyukámnak 3 évvel ezelőtt volt mellrákja (rosszindulatú daganat, teljes mell levétel). Előtte soha nem sírtam, próbáltam erősnek mutatkozni, de még így is volt, h ő vigasztalt minket. Hihetetlenül erős volt benne az élniakarás és a pozitivizmus!

Én minden este úgy aludtam el, h azt mantráztam, h "minden rendben lesz, mert nem lehet másképp".

Meggyógyult :)

Megkérdezhetem milyen fajta rákról van szó?

Csak mert Apukámnak 8 éve melanómája volt. 85-90 %-ban halálos. Anyukámnak pár hónapra rá rosszindulatú méhdaganata.

És ezt azért írom le, mert mint említettem 8 éve történt, mindkettő rosszindulatú és itt vannak köztünk! :) Tehát fel a fejjel és igen, ami a legfontosabb, hogy Ő ne érezzen semmit abból, hogy Te is kivagy.

Előttük ott volt az én egy szem Kisfiam, és akkor még abban a korban volt (nem mint most kamaszként), amikor kedvesek, hízelkedők a Gyerekek. :) És amikor ránéztek a Szüleim, mindig megjegyezték, hogy érte érdemes küzdeni, nem feladni. :) Próbáljatok Ti is hasonló célt felállítani!

Nekem unokahúgom halt meg 1 hónappal a 8. születésnapja előtt. 5 évet küzdőtt és végül egy agy embólia miatt halt meg. 22 éves lehetne most.

Akkoriban persze még nem igazán fogtam fel 13-14 évesen mi is megy végbe azonkivül hogy heti rendszereséggel látogattuk.

egyik ismerősömnek az anyja tavaly előtt halt meg rákban. én is megsirattam párszor. :(

és egy másiknak az éjjel halt meg az édesapja ugyancsak rákban.

Rémálmaim vannak. 4 éve egyszer már majdnem elvestettem édesapámat egy szív infarktus alkalmával, szerencsére otthon voltam és azonnal reagáltam. Azóta már elköltöztünk, de nem lakunk olyan messze.

Akkor 1 évembe tartott míg lábra álltam idegileg, mire elmúlt a rettegés, mire vissza rázodtam a normális életvitelbe. Páromnak rengeteget köszönhetek főleg türelem terén, mára már a férjem. Nagyszerü ember. Tudom hogy őt is megviselni mivel apukámra felnéz. Édesanyámért is aggódom,fizikailag sem egészséges és eleve depressziós jó ideje de "SZERENCSÉRE" nem a mély mániákus depressziós.