PRI Tapolca..ide járó meddőpárok tapasztalatai, eredményei (beszélgetés)
Köszi szépen! Mi is ebben bízunk..
Szia, örülök, hogy megvan az időpont, szerintem is a legjobb, ha a pároddal együtt mentek be, nem hinném hogy neki külön kell időpontot kérned. Lehet, hogy Nektek is kell még ez a kis kitérő, hogy aztán sikerrel járjatok, drukkolok, hogy mielőbb így legyen :-)
Szia Ada05! Kaptam Zalaegerszegre időpontot, csak magamnak kértem, de a párom is eljön velem, úgy gondoltam, hogy együtt megyünk be az orvoshoz, vagy most neki is kell időpontot kérnem? Köszi a választ
Sajnálom, hogy Nektek Zeg-en nem tudtak segíteni, nekem vérhigítót írtak fel, és az aszpirint kellett szednem, így sikerült a baba. Olyan is lehetséges viszont, hogy nem a véralvadással van gond,hanem a szervezet nem ismeri fel sajátjaként az embriót, emiatt támad az immunrendszer. Ezen is tudnak ma már segíteni, lipidinfúzió adásával. Nem tudom, Nálatok ilyen irányban volt-e laborvizsgálat (én Egerszegre úgy mentem, hogy vittem magammal a leleteket). Egy ismerősöm a lipidkezelés eredményeképp lett kismama, ezért merném ajánlani, mint esélyt, hátha Nektek ez segítene. Tudomásom szerint Pesten a G1 Intézetben a Szőnyi doktor úrral lehetne ez ügyben konzultálni.
Akkor biztos megjon ha mar ugy erzed!! Majd irj!
Orulok hogy ti is most jottok! Drukkolhatunk egymasnak :-)
Mi is ugyanígy vagyunk.Semmi problémánk mégse sikerül.volt 2 spontán vetélésem.3 inszem és 2 lombik viszont nem sikerült.
Nekem nem jött be a Mónika.a 2.vetélés után magasabb volt a tsh-m az újnőgyógyász hívta fel rá a figyelmem ő küldött immunologiára.Említettem neki.erre ő, tényleg...de azt nem én vizsgálom hanem az endokrinológus.
Minden eredmény jó lett, de szerinte szedjek aspirin protectet mert hátha bejön
És egy vizsgálatot nem csináltak meg mert jó lenne de drága (akkor április volt) és elfogyott a tb keret rá.
Genetikai vérvételen is voltunk de semmi
D vitamint a Gőgös mondta, h.mehet napi 1
Szia! Sajnos kèsik a menzeszem, így mèg nem tudom pontosan. Hétfőn hívtam Tapolcát, azt mondták, várjak még néhány napot, és ha nem jön meg, akkor írnak fel valamit, ami segít. De úgy érzem, a napokban elkezdődik, már várom, hogy én is telefonálhassak, és lépjünk egyet előrébb.
szia, ugyan nem engem kérdeztél, de mi is most kezdünk, 9.én megyünk...gondolom 10.én keződik a szuriprogram ismét.
Szia. Mikor kezditek a hormonkezelest? En febr 10en megyek eloszor.
Sziasztok Igen igy van ahogy irtatok Csak a ledaba kell fizetni es utana a doktorno egybol atkuld a rendelesere ami tb s.Bocsi ha nem voltam ertheto. :)
Köszi szépen,így màr értem asszem.
Szia Moncsi! Ha holnap sikerül a nőgyógyásztól beutalót kérned, akkor a zalaegerszegi kórházat hívd fel, az immunológiát, a száma: 92/506-517. Itt ha megvan az időpont, akkor TB-re megy majd minden. Ha nem sikerülne elintézni a nőgyógyásznál a beutalót, akkor ha a Léda Klinikát hívod (92/357-790)ott tudsz beutaló nélkül a doktornő magánrendelésére időpontot kérni. Bius hozzászólása szerint ekkor csak a vizitdíjat kell majd kifizetni, de a vérvételek TB-re mehetnek majd. A magánrendelésnek annyi lenne még talán az előnye, hogy nem kell heteket, vagy hónapokat várni, mint a kórház esetében.
Ok Bius hozzàszólàsàt nem olvastam úgy írtam,jó akkor bejelentkezek én is Kovàcs Mónikàhoz,de akkor még a vérvételek mehetnek tbs-re?
Szia!
Nálam több oldal volt a lista, amit immunológián néztek. Ezek egy kis része genetika.
Nem hiszem, hogy érdemes előre vinned bármit, mert egyrészt úgyis kimarad vmi, másrészt meg nem hiszem, hogy háziorvos vagy nőgyógyász kiírhatná az összeset.
Nálam nem találtak bibit, de sajnos így sem sikerült még soha.
Nem immun téma, de D-vitamint nézess! Pár éve csak reumatológus írhatta ki (szeretünk TB), mi magánban nézettük. Brutál alacsony volt mindkettőnknek. Amikor sikerült föltornázni a D-vitamin szintemet, jobb volt a megtermékenyülési arány. Volt, hogy 10.000 NE-t szedtem. A párodét se ártana nézni...
Köszi a segítséget!Holnap megyek nődokimhoz,megkérdezem,hogy tud e adni beutalót,azutàn megpróbálok tbre időpontot,de én pàpai vagyok,nàlunk nincs ilyen,akkor a vér levétele is Zalaegerszegen lenne?És csak akkor amikor megkapom az időpontot vagy fizetek?Bocsi de kicsit bonyolult szâmomra
Szia.bejelentkeztünk mi is az immunologiára es az a kérdésem h milyen vvételek kellenek?? Szfvárrol megyünk és vinnénk a leleteket ne hátha megsporolnánk egy utat.
Szia Moncsi! Ha nem TB-re végezteted el a vizsgálatokat, akkor magánlaborban különböző csomagokban (pl. lymphocita tipizálás NK-funkcióval, alloimmun panel, fokozott véralvadási hajlam panel) lehet igénybe venni. Pontosan már nem emlékszem, nekem mennyibe került, de egy-egy csomag 20-30 ezer forint lehetett, és akkoriban a doktornőt még nem volt lehetőség magánúton elérni. Szerencsére később már igen. Bius előbbi hozzászólását olvasva talán az lenne a legcélravezetőbb, ha mielőbb kérsz időpontot a magánrendelésre (nem kell az időpontra heteket, hónapokat várni) és ő majd elmond mindent, biztos, hogy így kevesebből kijön. Szerintem a doktornő Nektek is tud majd segíteni, nagyon szorítok :-) Ha lenne még kérdés, nyugodtan írj privát üzenetet és próbálok segíteni, amiben csak tudok.
Szia.En is zegen voltam immunologian Eloszor elmesz a leda maganklinikara Dr Kovacs Monikahoz 10ezer ft neked es 10ezer parodnak.O ott kikerdez es beutal a korhazba mert ott is o rendel.Igy par nap mulva be is kerulsz kulonben honapok.Ott vert vesznek.Nekem mikor megjott az eredmeny kiderult h aps szindromam van.Ekkor visszahivott elmondta h ez mit jelent.Mikor 2.lombik leszivasa megvolt azota minden nap egy verhigito szurit kell szurnom most vagyok 23hetes terhes.a szurit baba szuleteseig szurom.Igy sikerult a 2.lombik.Erdemes elmenni immunologiara es generikara is.Hatha ott a baj.
Bocsi még azt is megkérdezhetem,hogy a nem tb-s immunológiai vizsgàlatod mennyibe került? Bocsi,csak hàt nekem is minél előbb kellene és ha hónapokat kell ide is vàrni,akkor inkàbb fizetek. Köszi
Igen nàlam is ez lehet,első lombiknàl sikerült,teszt pozitív, következő napra megjött,ma voltam ultrahangon és a terhesség màr nem àll fenn.Egy hétig azért sikerült 😥
Ha úgy érzed hogy segíthet ha azt is kizàrod akkor mindenképp menj el! Sok sikert kívànok a következő lombikhoz!
Nagyon szívesen, a magánrendelés 10.000 Ft-ba kerül, és én már oda úgy vittem magammal a leleteket (NK funkció,thrombin, lupus antikoaguláns szűrés stb.), amit kiértékelt, és így tudtunk tovább lépni. Nálunk az volt a gond, hogy vagy nem tapadtak meg a kis embriók,vagy nem maradtak velünk, és miután a neten utánaolvastam, jutottam arra, hogy immunológiai ok okozhatja a problémát. A vizsgálatokat saját kútfőből végeztettem el, sajnos elég drágák, ezért lenne érdemes beutalóval menni, mert úgy tudom, akkor a kórházban ingyenesen leveszik a vért, de minket már nagyon szorított az idő, emiatt döntöttünk úgy, hogy inkább magánúton csináltatjuk meg őket. Ha a doktornő magánrendelésére mész, és nem viszel első alkalommal leletet, csak elmondod, mi a probléma, akkor is biztosan segít, milyen irányban haladjatok tovább.
Voltunk genetikán is.az is ok.
Köszi a vàlaszt,azt megkérdezhetem még,hogy a zalaegerszegi Kovàcs Mónika magànrendedelése mennyibe kerül és hogy segít az eredmény kiértékelésében is?
A megtermékenyítés sikeres csak utàna nem fejlődnek tovàbb??? Mert ha igen akkor inkàbb mindkettőtök genetikai kivizsgàlàsa javasolt!
Sziasztok.szerintetek akkor is érdemes elmenni immunologushoz ha minden eredményem jó??? 4ik lombikra keszülünk és a leszívás után nem fejlödnek és elhalnak.lehet immunologiai baj.??????b
Szia! Úgy tudom, a háziorvos, illetve a nőgyógyász adhat beutalót. Viszont Dr. Kovács Mónika immunológus magánrendelésen is elérhető Zalaegerszegen, mi így jutottunk el hozzá. Neki köszönhetjük, hogy a negyedik próbálkozásunkra végül sikerrel jár a babáért folytatott küzdelmünk. Minden sorstársamnak kitartást kívánok a babához elvezető úton, és senki ne keseredjen el,ha esetleg az első próbálkozások nem sikerülnek, mert lehet, hogy épp immunológiai ok rejlik a háttérben, amin lehet segíteni.
Sziasztok! Nagyszerű hírem van. Pénteken voltunk utoljára Tapolcán vizsgálaton. Minden rendben van. Az uh alapján pénteken voltam 11 hetes kismama. Ez teljesen egybeesik a leszívás szerinti terhességi idővel is. A héten megyek a saját nőgyógyászomhoz. Mindenkinek kitartást kívánok! Remélem mielőbb részetek lesz ilyen örömben nektek is.
További ajánlott fórumok: