Főoldal » Receptek » Húsételek receptjei » Párolt csirke bizertai módra recept

Párolt csirke bizertai módra recept

A Párolt csirke bizertai módra hozzávalói:
: 1 kg megtisztított csirke négyfelé vágva,
1 fej vöröshagyma vastag karikákra vágva,
4 gerezd szétnyomkodott fokhagyma,
1/2 tk. darabosra őrölt koriandermag,
törött bors,
só,
4 dl joghurt,
1 tojásfehérjének a habja,
1 tk. finomra vágott petrezselyem.


A Párolt csirke bizertai módra elkészítési módja:
Sózzuk meg a csirkedarabokat, és tegyük nagy lukú fémszitába egymás mellé, bőrével lefelé. Rakjuk rá a csirkére a vörös- és fokhagymát, szórjuk be a koriandermaggal, a törött borssal és sóval. Takarjuk nedves szalvétába. Öntsünk 4 liter vizet egy 8 literes fazékba. A fémszita akkora legyen, hogy egy kissé belecsússzon a fazékba. Legalább 2 tenyérnyivel legyen a víz lejjebb, mint a szita. Ragasszuk körül a szitát, hogy a gőz csak a szitán át tudjon eltávozni. (Készítsünk vízből és lisztből keveréket, mártsunk bele egy hosszú vászoncsíkot, és nyomkodjuk rá a fazék szélére azaz tapasszuk rá a szita belsejére is.) Fedjük le a szitát, és lassú tűzön pároljuk benne a húst 35-40 percig. Ezután nézzük meg, hogy megpuhult-e. Habverővel keverjük össze a joghurtot. Adjuk hozzá a tojásfehérje habját és egy kis sót. Tegyük vastag zománcozott edénybe, és lassú tűzön addig pároljuk, amíg a mártás be nem sűrűsödik (kb. 6-8 perc). Keverjük, nehogy leégjen a joghurt. Rakjuk bele a csirkedarabokat, és pároljuk még 10 percig. Kuszkusszal vagy rizzsel és fejes salátával tálaljuk.


Kategória: Húsételek receptjei


A párolt csirke bizertai módra elkészítési módja és hozzávalói.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook