Paleolit táplálkozás (beszélgetés)
hát én életembennem ettem még ilyen jó kajákat mint most, nem keresem a régi ízeket, próbálok újdonágokat felfedezni. A minap sült tököt vacsoráztam pirított husikával a tetején, a párom is kért belőle, pedig már vacsorázott. Kenyeret rettentő rég nem ettem, mindent igyekszem zöldséggel enni, vagy gyümölccsel. A múltkor a sülthúst almával, körtével, naranccsal falatoztam, a kollegák a csodámra jártak, és megállapították, hogy nagy ínyenc vagyok:) Fekete sezámból, dióból, banánból fagyasztott erdei gyümölcsökből olyan muffin sütöttem, a vendégek azt mondták, ez jobb, mint a lisztes. Nekem is jobban ízlik. Ma majonézes fokhagymás diós céklasalátát hoztam sült hússal,+1 paleo muffin.
MÁsoktól nagyon jó receptötleteket tudok meríteni, remélem találsz magadnak lehetőséget a változatosságra, és nem unod meg a monotóniát.
Energia vitába most nem mennék bele. Lehet, hogy valóban fel van fújva. Lehet, hogy valóban lenne még mit kitermelni. De mivel eldöntötték, hogy energiahiány lesz, akkor az lesz.
Szél, víz, megújulók az csak illatos apácafing a jelenlegi energiaigényeinkhez képest. Ha lenne is valami csoda, mondjuk ufók hoznának nekünk világító káposztákat, amivel a gyárakat tovább működtetnénk, akkor talán.... Ha lenne is elég fosszilis energiahordozónk, a probléma az alapelvekben keresendő, zárt rendszerben nem lehet exponenciális növekedés. Előbb utóbb korlátokba ütközik. Ha mindenki vega lenne, ezzel kicsit ki lehetne tolni a rendszer bukását, de ugyanúgy bekövetkezne, csak akkor nem 8 milliérd embert érinte, hanem 30-at.
Azt pedig egyetlen kormány sem fogja beismerni, hogy a banánköztársaságokból kellene ide kaját szállítani, pedig ez a probléma gyökere, hogy igenis exotikus lények vagyunk. Annyit alkalmazkodtunk, hogy fehérebbek lettün, kevesebb napsütés is elég lenne (de még így sem elég).
Ezért nem fogják soha elismerni, hogy a gabona sem nekünk való, mert ugye ennek stratégiai jelentősége is van. Ezen az égövön ha nincsenek exotikus gyümölcsök, a tél bizony problémát okoz.
Jégkorszak óta elvegetálunk gabonán meg tejen, nem pusztultunk ki, de ez távol nem az az állapot, mint ami lehetne.
[link] végignézted? Igencsak érdekes megoldásokat vázol a film. Permakúltúra, nincs is nagyon más lehetőség. Minimális energiabefektetéssel csak úgy lehet termelni, hogy együtt működsz a természettel, nem ellene cselekszel.
"csak addig főzik míg lekvár állaga nem lesz."
Addig semmi nem marad meg benne amitő az még jó lehetne. Csak a cukor meg az íze marad meg, az még igazi.
De fogyaszd csak nyugodtan, ez csak az én "véleményem".
Elnézést, rossz helyre kopogtattam.
A nézetek oly távol állnak, hogy nem látok közeledési lehetőséget, csak meddő vitát folytatnánk s elbeszélnénk egymás mellett.
További sok sikert!
smanag
Elnézést, rossz helyre kopogtattam.
A nézetek oly távol állnak, hogy nem látok közeledési lehetőséget, csak meddő vitát folytatnánk s elbeszélnénk egymás mellett.
További sok sikert!
smanag
Megnéztem a nyitóoldalatokra feltett videókat.
( [link] )
Azzal egyetértek, hogy a klímaváltózás nagyon meg fogja váltóztatni az étkezési szokásainkat. Azt már nem fogadom el fenntartások nélkül, hogy kizárólag az emberi tevékenység okozná a klímaváltózást. De hidd el, az események olyan stádiumába jutottunk, hogy a végkifejlet szempontjából már teljesen mindegy a kiváltó ok. Mint mikor leég a házad, tök mindegy, hogy villámcsapás okozta, vagy villamos zárlat, vagy edobott cigi csikk. A végeredmény, hogy nem lesz hol laknod.
Hogy miért írom ide? Csak mert ennek tükrében nagyon meglep, hogy kizárólag pénz kérdésének tekinted a repülőn ideutaztatott friss trópusi gyümiket.
Nem csak pénz kérdése, hidd el, nagyon is olcsó energia kérdése, ami épp elfogyóban van. Nem csak én kezdtem épp ilyen okból kifolyólag kertészkedni, gyümölcsfák ülteését stb. (az adalékanyag mentes kaja csak mellékhatás) Ezt nézd meg:
A másik gondom az általatok idézett filmmel, hogy az állatartást nevezi meg mumusnak, ebből kifolyólag a húsevést. Sőt magam is, hogy eljön az az idő, mikor csak annyi húst fognak tudni megenni az emberek, emennyit a saját udvarukban megtermelnek. Nyilván az igavonó lovakat a betegségben elpusztult állatokat, meg a kiöregedett tyúkokat nem fogják fejfával eltemetni. Gondold végig, mennyi olyan terület van, amit ma erőszakkal mezőgazdálkodásra használunk, holott csak legelőnek meg gyümölcsösnek lene alkalmas. Konkrétan nézzük meg az ártekeket:
Valamikor így működött, jelentősen több gyümölcs és hal jelentette a nemzet élelmezését, és az még húsevés mellett is zöldebb volt, mint ma a nagyüzemi. Sebaj, a természet úgyis visszaveszi azokat a területeket, már nem sokáig tudjuk fenntartani a háborút az árvizekkel szemben. Ostobaság volt "kiegyenesíteni" a folyókat....
Dr. Mercola is ezt hirdeti, igazából nem a metánt fingó tehenek a probléma, hanem a NAGYÜZEMI HÚSGYÁRTÁS:
A másik nagy gond ezzel a vegaság propagálásával, hogy azért mondjunk le az állati eredetű ételek fogyasztásáról, hogy több gabona maradjon a gépkocsijaink etetésére? (múltkor meg a sok letekert kilómétert tárgyaltuk, látod nem fogyásról meg élsportról szól, nekem az a közlekedés jelentős részét is kiteszi).
Az gabona olaj-ekvivalens ára már rég ott van, hogy megérje bioethanolt gyártani belőle. (43. oldalon ajánlom a "A gépkocsik és emberek gabonáért folytatott versenye" című részt járj utána!
A filmekben még előfordult a kaja pazarlása, erről ez a "hitvallásom":
Az egésztől "csak úgy" általánosan itt van egy video:
Még egy gondolat. Mivel a másik fórumon nem vagyok regisztrálva, és az vega fórum, ez meg paleo, úgy gondolom, itt is van helye. Írod:
"Vagy gondoljuk ezért kéne tojást ennünk, hogy ehhez hozzájussunk? A természet erre a célra teremtette az embernek a tojást? Nem inkább szaporodási célra? "
A dió, törökmogyoró mák, szezámmag, lenmag szintúgy szaporodási képlet! Ezeket sem arra a célra teremtette a természt, hogy megegyük. Akkor miért e kettős mérce?
Nézegetem az "eredeti forrást", ahol írod, hogy:
"Koleszterin.
A koleszterin egy zsírszerű anyag, amely kizárólag az állati szervezetben fordul elő. Az emberben a májban termelődik, sokféle hormon alapanyaga. A koleszterin lerakódva az erek falában annak rugalmasságát csökkenti, és elősegíti az érelmeszesedés kialakulását. Kétféle koleszterint különítünk el laborvizsgálatok alapján: a HDL-koleszterin, az ún. "jó" koleszterin, az LDL-koleszterin a "rossz" koleszterin. A magas LDL-koleszterin és alacsony HDL-koleszterin az érelmeszesedés, illetve az annak következtében kialakuló betegségek egyik legfontosabb előjelzője és okozója. Míg az LDL-koleszterin a vérben feldúsulva az erek falában rakódik le, az HDL-koleszterin magas aránya azért kedvező, mert e zsírcseppecskékben az erekben már lerakódott koleszterin szállítódik vissza az érfalból a májba, ahol lebontódik."
Ehhez azért hozzátenném, hogy ez a csoportosítás nem a legszerencsésebb, ugyanis az elem pozitív vagy negatív pólusát sem kiátjuk ki "rossz"nak vagy "jó"nak. Az "áramkör" létrehozásához mindkettőre szükség van. Vagy a radiátorba befolyó meg kifolyó csőre sem monduk, hogy rossz vagy jó. Köztük csak az a különbség, hogy az egyiken beáramlik valami, a másikon meg ki. Míg az LDL a zsírcseppek fehérjébe burkolt váltózata, erre tekinthetünk úgy, mint ha nejlonzacsiba csomagolnád, és úgy dobnád a folyó vizébe. (mert a zsír nem oldódik, lerakódna) A HDL az pedig az üres nejlonzacsi, amit vissza kell juttatni a tölő üzembe, azaz a májba. Koleszterin nem esszenciális, de nem is árt, hakészen viszed be a szervezetbe. De lényeg, hogy ha beviszed, akkor az "minőségi" legyen.
Dr. Légrády (magyar koleszterinkutatás úttörője) már rég felhívta a figyelmet, hogy inkább az oxidált koleszterin ami gondot okoz, hisz az endotelumban erre érzékeny "scavenger" receptorok vannak. Ha nincs oxyserol, vagy nincs gyulladás, nem lesz érelmeszesedés. Viszont a gyulladásos folyamat lévén az érfalban az egészséges LDL is képes oxidálódni. Ezt valamelyest megakadályozzák az antioxidánsok. (tessék nyers gyümit enni!)
Idézem a könyvéből:
"Szerencsére dr. Pados nem mint elvileg lehetetlent utasít el egy másik eljárást: a másikat, amelyben a koleszterinszint külsô, étrendi normalizálásával a belsôt, a lebontást serkentôt állítjuk szembe. Sôt kitér ennek biokémiai hátterére, említi a Ch epesavakká történô katabolizmusát [lebontását], utal a genetikai összefüggések jelentôségére (p. 789); de az a körülmény, hogy „az LDL szállította Ch egy része, legalább 1/3-a a scavenger [itt: eltakarító] receptorokon keresztül – feedback [visszacsatoló] mechanizmus nélkül – kerülhet be a periféria, pl. az érfal sejtjeibe” (uo. ): ez a „kerülhetes” körülmény szemében zsákutcává silányítja ezt a másik utat, miközben itt elmulasztja jelezni, hogy nem az LDL-rôl általában, hanem „modifikált, oxidált” LDL-rôl van szó.
Mégis: egyéb hazai megnyilvánulásokkal összevetve (a legkirívóbb dr. Császár 80 %-os fölszívódása: TV 2, 1992. márc. 7. ) már ennyi, a belsô szabályozásnak szentelt figyelem is pozitívumként könyvelhetô el. Pados dr. azonban még tovább megy, s akarvaakaratlan rámutat arra, hogy a koleszterinszintet nem a táplálékkal elfogyasztott koleszterin emeli meg. „Az atherogenezisben – írja, p. 788 – a modifikált, oxidált LDL játszhat komoly szerepet (kiemelés LP. Errôl bôvebben legutóbb a XIII. Membrán-transzport Konferencián Szollár és mtsai: Az oxidált lipoproteinek szerepe az atherosclerosis pathogenesisében).
Hát ez az! Az LDL nem mennyisége ilyen-olyan fokán, hanem megváltozott minôsége okán kerül be a sejtbe! Ezért nem fog a betegeken a diéta, ezért produkál – kínkeservesen s múlékonyan – fél és negyed „eredményeket”. Szükségszerűen van ez így, ha a menynyiség szarva közt keressük a minôség tôgyét. "
Nos nálam ez volt az elsődleges szempont, hogy az ételekben nem hőkezelem a tojást. 102C-on a koleszterin spontán oxidálódik. Ezért nem kell csokikás sütike meg muffinka, meg panírka....
Hogy milyen kutatások fogalkoznak vele, it van egy kis ízelítő. Beidézem egy írásom azon részét, melyet a Szendi féle paleo blogon beküldtem, akkor elég alaposan összeszedtem a tanulmányokat, közészúrva egyes állításokra hivatkozó linkeket.
Unnatural oxysterols can have several adverse effects. These effects link unnatural oxysterols to digestive problems and a weakened immune system, but more importantly to the harmful properties of LDL, an increase in LDL production, and heart and vascular diseases."
Egy másik részlet:
"Some of the unnatural oxysterols inhibit the transformation of cholesterol into bile acids and stimulate LDL production."
www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/2268710
Some unnatural oxysterols are cytotoxic and impair LDL-receptor functioning, cell membrane permeability and production of prostaglandins.
Hivatkozás: www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/8391799
Unnatural oxysterols are over-represented in LDL
hivatkozás: www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/12550054
and are responsible for the harmful properties of LDL
hivatkozás: www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/8827521
, which might explain the LDL-heart disease association. Unnatural oxysterols such as particularly 7-keto-cholesterol and 7-beta-hydroxycholesterol cause heart disease.
www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/9428650
www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/16101668
Atherosclerotic plaque contains relatively high levels of unnatural oxysterols.
www.athero.org/commentaries/comm408.pdf
(erről korábban és mashol olvastam, hogy a plakkokban szintén van oxidált koleszterin, de ezek már a sejtekben keletkeznek)
Unnatural dietary oxysterols are also bad for the immune system.
www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/15060904
To conclude we can observe that "good" and "bad" cholesterol do exist, though not connected to HDL and LDL. "Good" cholesterol is raw cholesterol, and "bad" cholesterol is oxidized cholesterol i.e. unnatural oxysterols.
Engem mindez csak arról győz meg, hogy nem a tojással van baj, amennyiben mint "kiegészítőre" tekintünk. Tojás zsírjainak 26%-a lecitin, miből másból jutsz ozzá ilyen mennyiségben? Nem azért rossz, mert álllati eredetű! De amennyiben oxisterolt gyártunk belőle, akkor ne jajjgassunk, mikor elvisz a gyorsmentő!
Nagyon szép ez a 811 elmélet, tanulmányozgatom már egy kis ideje, és kb. 50%-ban megvalósítottam. Nyers gyümölcsök nekem bejönnek, gyümölcsöt halálos bűn hőkezelni...
Ami a paradicsomi állapotot illeti, ez is szép, csak jelenleg hosszú távon nem kivitelezhető, nem fenntartható. Persze ezt nem akarom mentségnek felhozni, hisz ugyanezt felróják a paleonak is. Az, hogy letértünk a paradicsomi útról, valami okának kellett lennie. Vagy az, hogy belaktunk olyan égöveket is, ahol nem állt rendelkezésre egész évben friss gyümölcs, vagy a Föld tengelyének dőlésszöge megváltózott, és kialakultak az évszakok.
Jelenleg míg tart az energiabőség kora, a vájtfülűek megtehetik, hogy télen nyáron friss gyümölcsön élnek. Jelenleg magam is élvezem az áldásos előnyeit, csak mindig eszembe jut, mikor a 70-es években pár kiló banánt kapott az üzlet, és csak a párttagok jutottak hozzá 1-2 darabhoz.
Amint lesz friss gyümölcs a kertben, az nekem már paradicsomi állapot lesz, spenót, sóska, mangold rukola, levélzeller, snidling, metélőpetrezselyem meg már el van ültetve.
De még tart a tél, addig pedig nem marad más, mint a műtrágyázott magas nitráttaralmú bolti saláta. Ma is vágtam 2 vékony szelet (szeletelőgéppel) NYERS házi sonkát (telített zsír), majd belegöngyöltem a nitrátos bolti friss salátába, és jóízűen megettem. Majd elfogyasztottam 2 törpetyúk tojást. Természetesen nyersen. Ettől függetlenül 1-2 kg gyümölcs elfogy, de fogy hozzá a párlot zöldség is (a pincéből), és ha nem lesz elérhető déli gyümölcs a boltokban, és elfogy a házilag bekészített aszalt szilv a meg barack, akkor majd jól jönne egy kis gabona is, mert az éhenhalástól az is jobb. Attól tartok, hogy ugyanot találnánk magunkat, mint a jékorszak után, mikor a lepusztult Európában örülhettünk a kis genetikai mutációnknak, hogy más emlősök tejét megihatjuk.... és nem haltunk ki.
Ez a telített telítetlen zsír érdekes problémakör. Ha megnézzük az olajos magokat, vagy az olajos bogyókat, az egyenlítő környékén magas a telített zsír tartalmuk, ahogy haladunk a pólusok felé, egyre több bennük a telítetlen. Tehát a telítetlen zsírokra tekinthetünk mint fagyállóra. Ugyanez megfigyelhető az állatokkal is. Omega3 nagy mennyiségben csak hidegvízi halakban fordul elő. Ezért sántít picit a vízimajom elmélet, mert amennyiben az elmélet szerint ősünk rákapott a viziherkentyűk fogyasztására, emennyiben melegvizi állatok voltak, kevés omega3-hoz juthatott belőlük, hidegvjzit meg helyben nem foghatott. Tehát maradhatott növényevők agyának elfogyasztása, vagy a tojás. Persze az sem kizárt, hogy alfa-linolénsavból állítottk elő, sőt állítanánk ma is szükséges mennyiségben. Persze kérdés, hogy az önpusztító életmód miatt mennyit emelkedett ez a szükséglet, és mennit romlott a szintetizáló képességünk, pl. koffein hatására.
Szerintem a zsírokat más megközelítésből kellene szemlélni. "- A rövid láncú zsírsavak (10-12 C atom) az epesókhoz kötődve micellákat képeznek és közvetlenül a vérben szívódnak fel
- A hosszú láncú zsírsavak (12C-nál hosszabbak) kilomikronok (triglicerid+foszfolipid+koleszterin+fehérje) formájában a nyirokkeringésbe jutnak .
"
Nahát jó, ez a te véleményed. Ez itt pedig a paleolit táplálkozás című fórum. Aholis olyan emberek jönnének össze, akik húst, tojást és halat is esznek hőkezelve is (és van aki nyersen is), merthogy ez a paleolit diéta egyik alappillére. Ha vetted volna a fáradtságot és beleolvasgatsz a fórumba, látnád hogy eléggé tisztában vagyok az emberi táplálkozási szokások változásaival és hogy mit gondolok róla.
De azért köszi a "hittérítést"! ;) Nem te vagy az első.
Kérdés:
Ha én nyers húst(halat) eszek, az is sz.r???
Mindenkimek:
A telített zsíroknak nem csak, hogy semmi hasznát nem vesszük, hanem ráadásul komoly veszélyt is jelentenek, mert eltömítik az ereket, emiatt pedig a vér kevesebb oxigént tud elszállítani a test különböző részeibe.
Ha valakinek feltétlenül szükséges hevített zsírokat ennie, az legalább olvassa el a csomagoláson lévő címkéket, és széles ívben kerülje el azokat az ételeket, amikben a zsírtartalomnak több mint 20%-a telített zsír. Szintén kerülendők azok az ételek, amikben (részben vagy teljesen) hidrogenizált olajok vannak.Figyelemre méltó az a tény, hogy a legtöbb növényben, ideértve a dióféléket és az olajos magvakat is, az S/P arány ideális: 20/80 vagy ahhoz nagyon közeli. Az állati eredetű ételekben ez az arány épp fordított: 80/20.
A tojás állati termék, zsírsav aránya kedvezőtlen S/P-je magas!
Amikor a különböző zsírok egészségünkre gyakorolt hatásáról van szó, fontos említést tenni az S/P arányról is. Az elfogyasztott zsírok szerkezete alapvető hatással van a testfunkcióinkra. Ahogy ez az aránypár egyre inkább a telített zsírok felé mozdul el, úgy nő az érelmeszesedésesben vagy más szív- és érrendszeri betegségben szenvedők száma. Nem véletlen, hogy a nyugati világban ez a betegségcsoport a vezető halálok. Tulajdonképpen lehetetlen egészséges S/P arányt kialakítani, amíg állati eredetű ételeket eszünk……
Általában minél kevésbé telített a zsírsav, a test annál könnyebben tudja hasznosítani.
Tulajdonképpen a szervezetünk nem képes hasznosítani az ételekkel bevitt telített zsírsavakat. A legjobb esetben is eltárolja azokat testzsír formájában, legrosszabb esetben pedig ezek a zsírok felhalmozódnak az érfalak mentén.
Anyatej is állati termék. Zsírsav összetétele az állati sajátságokhoz igazodóan, mint minden tejtermékre nézve magas S/P értékű. Azonban az elválasztás után már a test nem igényli ezt a táplálékot, és illogikus, hogy tehenet kell szopnunk, vagy kecskét, mely teljesen más fehérje összetételű is, mint az anyatej, hogy fehérjéhez jussunk ennek fogyasztásával. De még csak anyatejet sem kell szopnunk várandós anyáktól beszerezve, mert ugyanolyan természetellenes illogika. Másrészről a felnőttben már nincs meg a tejbontó enzim sem, így ezért sem tud semmilyen tejjel megbirkózni.
Én biztos nem mondtam, hogy hús, vagy tojás töménységű fehérjén kell felnőnie még a csecsszopós kisdednek, nemhogy egy felnőttnek. Pontosan az anyatej alacsony fehérjetartalma a bizonyíték az ember alacsony fehérje igényére, mert amikor az építés a legnagyobb, akkor is tökéletesen elég az az 1,2 % anyatej fehérje tartalom.A felnőtt emberállatnak elhagyva a csecsszopós korát rá kell térnie a természeti testbiológiai táplálkozására, mint minden emlős faj, és legközelebb az emberszabású rokonaink is ezt teszik. De jól teszi, ha csakis a saját természeti táplálékait eszi, s nyersen, mint teszik azt az emberszabásúak is túlnyomó részben. Miért kéne máshogy ennünk, miért kéne másban is gondolkodnunk, mint a legközelebbi rokonaink tették évmilliókon át. A csimpánz is csak 1-2 %-ban eszik egyebeket a gyümiken és a sok zöldön kívül, ez utóbbi étrendjének nagy hányadát adja, ez is bizonyítja az embernek a zöldekre utaltságát. Nem véletlen mert ezek elsőrendű fehérje, ásványi anyag és vitamin szolgáltatók, és bármilyen meglepő, még zsír szolgáltatók is.
Oxalát és vesekő.
Akkor van baj és félnivalója az embernek, ha ásványi formában fogyasztoxalátot, vagy bármely más ásványi anyagot. Ásványosodást a hőkezelés okoz. Ha hőkezelt spenótot, vagy zöldet eszünk, akkor van félni való. De ha nyers a spenót, akkor az oxalát szerves kötésben van, ami vesét tisztít. És igen , szervetlenült ásványok keresik a kapcsolódást és kelátor hatást adnak, ezáltal rontják az ásváyni anyag felszívódást és beépülést, de mikor? Akkor , ha a hőkezeléssel szervetlenítettük ezeket. Mert ekkor már bünteti az emberi hülyeséget a természet az egyensúlytalansággal és a káosszal, mert az emberke megbontotta a természet törvényét. Nekem ez tűnik logikusnak, és nem pedig a hatféle oldalról megmagyarázott elcseszett testműködésünk miértjeinek téves magyarázatai. Ott van a jódhiányos cikk a honlapomon dettó ugyanez történik itt is.
A vesekő az egy szervetlenült anyag, csakúgy mint az erek elásványosodása és eltömődése. Ezeket a hőkezelt táplálkozás adja nekünk. Ugye milyen baráti dolog az ételeket hőkezelgetni, ugye milyen ártalmatlanok. Nem ezek gyilkosok az emberi testbe bekerülve.
Aki nyerset eszik, ilyen következményekkel soha sem szembesülhet, mivel nem eszik szervetlen ásványokat. Kő pedig csak azokból jöhet létre és érlerakódások, mert akkor miért nincs vesekövesség a természet növényevő lényein?
Főzéskor a spenótban lévő hőérzékeny folsav megsemmisül. A folsav nélkülözhetetlen a vörösvértestek képződéséhez, az aminosav szintézishez és a magzati fejlődéshez. Csökkenti a mell-, tüdő-, hasnyálmirigy- és bélrendszeri daganatok kialakulásának kockázatát. Hiánya idegbántalmakat, szív- és érrendszeri megbetegedéseket, gyakori fej- és izomfájdalmakat, korai őszülést okozhat, növeli a fekélyképződési hajlamot.
A vesekőképződésre hajlamos szervezetben az oxálsav, a főzéskor szervetlenné váló ásványi anyagokkal, főleg a kalciummal kőlerakódást okozhat. Nyersen fogyasztva nem képződik lerakódás a szervezetben, ellenkezőleg az oxálsav meggátolja a vesében és a húgyutakban a kőképződést. Emellett emésztésserkentő is. A spenót nagymennyiségû B vitamintartalmának köszönhetõen, besegít az elfogyasztott táplálék felszívódásába és érvényesítésébe, a zsír és a szénhidrát megemésztésébe.
"A hőkezelt érzésvilágot szintén nem létezőnek vesszük, mint minden esetben csakis nyersben gondolkozhatunk, ha ételt keresünk magunknak a természetben. "
Hőkezelést meg sem említettem, kizárólag nyers tojásról beszéltem.
"A tojást nem lehet mennyiségben enni, a gyümit igen, ha mennyiségben ennénk a tojást, akkor koleszterint is túllőnénk, a fehérjét és a zsírt is, így az még nyersen sem ajánlott. "
Nem is mondtam, hogy nagy mennyisében kellene.
"Ráadásul zsírtartalma nem az emberi igényekre szabott telítetlen zsírokban bővelkedik. "
Ezt a telítetlen zsíros dolgot már rég lerágott csontnak tekintem. Valóban kell telítetlen zsír, de abból valóban nagyon kevés. És annyi van a tojásban is. Ha rosszak lennének a telített zsírok, akkor a természet nagyon csúnya tréfát űzne a csecsemőkkel, hisz az anyatej energia taralmának 51-52% zsír. Ráadásul ebből a legtöbb laurinsav, mint a kókuszdióban, ez pedig telített zsír. Ugye magad sem tekinted ezt április eljejei tréfának a temészet részéről! Az, hogy az anyatej protein tartalma csak valami 1% energiára vetítve, ez is tény. Ráadásul fejlődésben lévő szervezetnek van csak valóvan szüksége nagy mennyiségű fehérjére. Nos, ez az 1% bőven elég a fejlődésben lévő szervezetnek.
"akkor koleszterint is túllőnénk,"
Azt ugyan nem lehet túllőni. Fölösleges koleszterint epesavakká alakítja a szervezet, persze működő eliminációt feltételez. Anyicskov nyúlakkal végzett kísérletei a koleszterin hívők máig élő vesszőparipája. De mint tudjuk, a nyúl húsevő állat?! Steinberg ugyanezt a kísérletet elvégezte kutyákkal, dühöng is eleget, hog ezek a fránya dögök epesavakká alalkítják a koleszterint, hiába eteti velük szorgalmasan. De azért végül mégis megbetegítette a kutyákat, miután blokkolta a pajzsmirigy funkcióikat. Nos, vannak emberek akiknek ugyanúgy blokkolva van a sok szójától meg kukoricától, hát nekik valóban megárt. Másrészt ha a koleszterin ilyen gyilkos lenne, akkor megint csúnya tréfa lenne a szervettől, hogy a máj még maga is gyártaná ezt a gyilos koleszterint. Itt megint megemlíthetjük a hőkezelt koleszterint, mely 102C-on spontán oxidálódik. Ez pedig nem alakul epesavakká, henem épp fordítva, az epesavakká alakulást fékezi, a máj koleszterin szintézisét fokozza.
A gyümölcsök felsőbbrendűségével teljesen egyetértek, ezzel támogattalak is míg kardoskodtál a fórumtagokkal. Azonban a zöldekkel nem igazán tudok egyetérteni. Jelenlegi isemreteimmel. De azért kérdezek, hogy próbálj meggyőzni z ellenkezőjéről!
Eddig még az ecetről is azt írtad, hogy nincs semmi helye az emberi szervezetben. Ezt is elfogadtam. De ott van az ecettől 3000-szer erősebb oxálsav, akkor ennek mi szüksége lenne a szervezetünknek? Túrkáltam nyers vegán oldakon, ahol szintén agyon dícsérték a spenótot, majd találtam egy linket erre az oldalra: [link]
Itt szerepel ez a mondat:
"Since oxalic acid is not (so far as is known today) a useful nutrient, it is--like all such unneeded components of diet--processed by the body to a convenient form, those oxalates, and that byproduct is then eventually excreted--in this case, in the urine."
Megint az a képlet, hogy a növények nem akarják, hogy megegyük őket, ezért teszik számunkra elérhetetlenné az ásványi anyag tartalmukat, vagyis hogy oxálsavas kötésben van bennük jelen. Ha megfőzöd, akkor lebomlik ez a kötés, így vesekövet, köszvényt meg miegymást okozva, ha nyersen fogyasztod, akkor meg nem tudod hasznosítani.
Nekem legalábbis ez jött le belőle. Azért kérdeztem Tőled, mert Te vagy itt a nyers zöldeknek a szószólója. Ebből a megfontolásból, hogy az oxálsav miatt csak töredékét tudod hasznosítani az elérhető ásványi anyagoknak, nem is olyan nagy baj, hogy a nyers tojás picit alulmarad az összehasonlító táblázatban. Távolról sem áll olyan rosszul a mérkőzés a tojás javára. Való igaz, hogy a fehérjében található avidin nem engedi hasznosulni teljes mértékben a biotint, de még így is marad rengeteg a sárgájában. Máskülömben nem a kizárlag kalóriákért meg a fehérjéért fogasztom a tojást.
USDA SR-21 verzióján alapul. Aki a legfrisebb adatokat (SR-22), és nem csak egy kivonatot akar látni, hanem minden mért tápanyagot, az ide kattintson:
A "keyword" mezőbe írja be pl. "Egg, whole", aztán lehet válogatni a további lehetőségek közül. Érdemes összehasonlítani milyen tápanyagokból mennyi van a nyersben (raw) illetve maradt a különféle elkészítések (cooked, fried,poached,scrambled) után. Így látni, hogy mennyivel jobb a nyers
táplálék. Vegetári(ánuso)k persze ezt inkább növényekkel csinálják.
A "daily value" helyett meg van sokkal korrektebb tápanyagigény doksi is. Pl:
[link] ... ables.aspx
[link] ... 4_id=10588
Vannak még ezeken alapuló programok, is amik korrektül kiszámolják, hogy egy összetett ételben mennyi tápanyag van egy adott korú, nemű, állapotú ember tápanyagigényéhez és tűrőképességéhez viszonyítva
További ajánlott fórumok:
- Akik valamilyen okból abbahagyták a Paleolit táplálkozást, azok véleményét, tapasztalatát várom
- Paleolit táplálkozás vagy vegetarianizmus?
- Megállja helyét neuro-diétaként a paleolit táplálkozás?
- Paleolit táplálkozás 2012.január 1-től
- Fitátok és fitinsav a paleolit táplálkozásban...
- Próbálta már közületek valaki a Paleolit táplálkozást?