Normális az, hogy a 13 hónapos kisfiam minden idegennel barátságos? (tudásbázis kérdés)

Én nem vagyok pszichológus és nem is ismerlek titeket, csak a véleményemet írtam, de azt nem mondtam, hogy érzelmileg labilis lenne a kisfiad, csak hogy talán nincs meg 100%-ban a biztonság.

Azt hittem, munka miatt kell bölcsibe adnod, bevallom, meglepődtem, hogy egyszerűen csak soknak találod a vele való időtöltést. Nem ítéllek el, csak nem értek egyet ezzel. Szerintem ekkora gyereknek, ha van rá mód, az anya mellett van a helye, nem idegeneknél. Mintha kicsit teher lenne neked a gyerekeddel való foglalkozás. Hisztizik, nem játszik el egyedül... Hát ennyi idősen túl sokáig nem is tudnak, de szerintem a tiéd nagyon is jól el tudja magát foglalni rövidebb időkre, ahogy írtad, többet ne várj tőle.

Igen pont ez a bajom amit írtál, hogy én is attól tartok hogy érzelmileg labilis gyerekek szeretik ennyire az idegeneket.

Én nem írtam, hogy hagytam sírni, hanem hogy sírt. Én maximum 5 percig hagytam eddig valaha is sírni. Ha elesik azonnal megyek, vagy ha fáj valamije stb. Abban az esetben hagyon akát 5 percet sírni, ha pl nem adom neki a mobilomat, amit meglátott és ezért sír ami nekem hiszti ez esetben. Visszatérve a fél órásra: nem rá figyeltem, rúgdosott, csapkodott nyöszörögve - elmagyaráztam neki ha végzek 5 perc múlva akkor figyelek rá - sírni kezdett pár perc és felvettem karba, simogattam, énekeltem neki, vittem a játékokhoz - szépen próbáltam nyugtatni, de csapkodva hisztizett tovább ez volt vagy fél óra.

Hisztizve sírni sem hagyom magára néhány percnél tovább. Viszont azt már kitapasztaltam, hogy sokszor ha otthagyom ha hisztizik kicsit magához tér és befejezi.

Altatás: ezzel volt eddig a legtöbb bajunk mert képes volt órákig nyöszörögnni ellenkezni az altatás ellen, miközben leragadtak a szemei, hiába ringattam, simogattam stb. Ez az első olyan altatási módszer ami jó ideje beválik. Nem gép helyettesít engem. Van egy zenálő bohóc az ágyára kötve és azt húzom fel neki.

Igen minden pillanatát lekötjük, mert szinte soha nincs el egyedül. Nagy ritkán játszik el magában. Ha kimegyek a konyhába főzni jön velem és mutogat nekem sír hogy rá figyeljek. Na ilyenkor kapja a fazekat kevergetni például.

Biztos hogy több szabadság kellene, de hogyan ha az a fő baja, ha nem rá figyelek/figyelünk??? Amúgy nekem is több szabadság kellene tőle, hogy adott esetben a kávémat meg tudjam inni nyugodtan.

Szívesen fogadom ha valakinek van tippje hogy hogyan legyen többet el egyedül az olyan gyerek, aki nem akar.

Írtátok páran, hogy talán azért élvezi a bölcsit, mert nagyobb szabadsága van. Pont az ellenkezője. Ausztriában élünk ez nem a hagyományos bölcsi hanem a lényeg az hogy egy pedagógus a saját otthonában fogadja a gyerekeket (úgy van minden kialakítva) egyszerre maximum 6-ot. Amikor Dani megy akkor már csak két gyerek van és ő a legkisebb így pont mindenki csak vele foglalkozik, mert ő a legkisebb. Azaz ő a figyelem középpontja. Na de nekem más dolgom is van mint a nap 24 órájában vele játszani... Lehet elitélni is, de úgy gondolom, hogy normális a gyerek mellett háztartást vezetni, a férjjel is beszélni. Nem tudok 100%-ba csak rá figyelni.

Az én kisfiam 15 hónapos és ő is nagyon barátságos mindenkivel. Velem is. Mindenkivel a családban. Ős is mosolyog mindenkire és jót játszik idegenekkel is a játszótéren, bár ezalatt én mindig vele vagyok. Ha egy számára idegen embernek a kezébe akarom adni, akkor már nem örül annyira, egyértelműen elhúzódik, sőt van, akinek a kezébe nem is lehet adni, mert rögtön erősen hozzám bújik. Mi nem hagyjuk sírni, azonnal megyünk, ha sírni kezd álmában és bármikor. Az esetek többségében csak egy pici hát simi kell, van hogy nyöszörög álmában és csak annyit mondok neki, szundizzál drágám és a hangomtól máris megnyugszik. Szerintem a sírni hagyást valami érzelmi nulla, full idióta ember találta ki. A kisfiam nem hisztis, bár mostanság kezdi az akaratát erősebben kifejezni. Szerintem ez teljesen normális. Mi lenne vele az életben, ha nem lenne akaratereje? Nekem csak az a dolgom, hogy megtanítsam, hogyan kell kezelni az együttélésben ezt az akaraterőt. Én így gondolok erre. Ő is mindent nagyon akar megnézni, megtapintani, megrágni. Általában mindent engedek is neki, hogy megismerje. Vannak tabu dolgok persze, de az erős tiltás az felhívja a dolgokra a figyelmet. Ő is imádja a mobilt, rendszeresen megnézik apukájával a mobillal készült videó felvételeket és egyértelmű, hogy felismeri magát, sőt emlékszik az esetre. Mivel többször megnézik együtt, már nem olyan érdekes és nincs harc érte. Amit furcsállok az írásodban, az a vizlögybölés félóra üvöltés után a baba arcába. Én ilyet nem teszek, nem tettem soha, nem is volt rá szükség. Az is igaz, a babám egy nagyon nyugodt természetű baba, ő csupán egy örökmozgó, mindenre kíváncsi kisfiú. Nem sírós egyáltalán. egy nagy sírása volt, egy évesen fél órát teli torokból sírt egy éjszaka, amiről kiderült fájdalma volt, mivel egy vírusfertőzést elkapott és az egész bőre viszketős kiütéses lett, és éjszaka indultak a tünetek.

Én úgy gondolom az írásodból, hogy a babád a családi napközire reagál így. Ő így fejezi ki, hogy "ott hagytad". Jót játszik ugyan, de igenis észrevette, hogy a mama nincs vele. Én a saját babámon az tapasztalom, hogy mostanság nyílik igazán az érzelmi világa, vágyik a simogatásomra, ezt ki is fejezi. Ő úgy alszik el, hogy a nappaliban fürdés után játszunk, hozza a maci párnáját és oda bújik hozzám, átbeszéljük a napot, hol jártunk, mit csináltunk, egyértelműen tudtomra adja, hogy érti, hogy emlékszik, és míg én halkan beszélek hozzá és visszagondolunk a napi eseményekre, ő megtalálja a számára kényelmes pózt és elszundizik. Tudom, hogy minden baba más, lehet, a te babád alaptermészete teljesen különböző az én nagyon nyugodt alaptermészetű és nagyon nagy mozgásigényű kisfiamétól. Azt is tudom, hogy a mai világ nem segít a babás anyukákon és van az a helyzet, amikor muszáj az a bölcsi, vagy családi napközi. Amíg nem volt babám, természetesnek gondoltam azaket az intézményeket. Most már nem így gondolom. Szerintem a közösségnek építő ereje van egy totyogó életében, de nem az anyukája nélkül. Én úgy érzem, nekem és a babámnak szükségünk van egymásra még, nem tervezem bölcsibe adni. Járni fogunk ugyan egy csanába délelőtti zenés és játékos programokra, de együtt.

Az agreszzivitast velunk szemben mi nem toleraljuk, pl.ha aza rcunkba csap, utlegel vagy kiveri a kanalat a kezembol ( erre volt pelda regebben) de en/mi azt alkalmazzuk, hgy egy figyelmeztetes utan bunti van, persze elotte lmondjuk neki, hgy nem helyes amit csinalt, es legkzelebb lesz kvetkezmenye. Egyre tobb dolgot tanul meg, mit nem szabad.

A konnektorral kapcsolatban konnektorvedelem nkabb,mntsem kezrecsapas szt. Meg attol meg bele tud dugni ezt-azt.

En fiamis baratsagos, de valaki erre paraszt modon reagal. Pl.legutobb bevasarlas kozben egy pasira vigyorgott, az meg visszakerdezett, hgy " te meg minek orulsz...?" Vannak ilyen suttyok, sztem idovel megfogja tupdni kulonboztetni, kihez legyen kedves :)

Ui: es nem vittetek tulzasba :) kutatasok bizonyitottak be, hgy felnott korukra ezek a ('ost) picik sokkal stabilabbak lesznek,mint azok, akikre rahagytaka bombolest, sirast, hisztit, akarmit.

Igen, egy éves kor körül ezek a jelek amiket a fórumindító írt az akaratérvényesítés és a leválás jelei. Az hogy a bölcsiben szeret lenni, szerintem nem tragédia, feltehetőleg élvezi a szabadságot benne, hogy nincs állandó kontroll alatt.

Luca példáját csak azért írtam, mert azt gondolom nem kell egy normális családban szeretetben élő gyerek esetében kötődési zavarra gyanakodni ilyen jelek alapján, még olyan esetben sem állt ilyesmi mögötte mint a miénk.

Nyitottabb, extrovertált személyiségű, akaratos, felfedező típusú gyereknél szerintem simán belefér amikről ír.

Később figyelni kell, hogy úgy tanuljon meg távolságot tartani az idegenekkel hogy közben ne váljon bizalmatlanná-bizonytalanná, ez nem könnyű. Vannak gyerekek akikben eleve van bizalmatlanság, és vannak akiknek tanítani kell, hogy nem szabad mindenkivel barátkozni - igaz ez a későbbi életkorra vonatkozik. Szerintem elsősorban személyiség függő a dolog.

múltkor az utcán velem is eljött volna egy szintén 13 hónapos kisfiúcska

a nagyijával sétált, én rámosolyogtam, hiperszőke fejű kiskoma volt, fogta is meg a kezem azonnal és sétált szépen tovább :))

van ilyen, de nem hiszem, hogy akár a sarokig eljött volna velem, csak "kipróbálgat" másokat, neki még minden ember megfelelő, adott esetben érdekes, nincsenek előítéletei.

Szerintem abszolút normális, nyitott barátságos kisfiú,valószínűleg nyitott az alaptermészete, illetve látszik, hogy nem a "négy fal között" töltötte az eső évét.

Az "elutasítás" szerintem életkori sajátosság, az anya az állandó, a biztonság,amiből kizökkentik a ritkábban látott "izgalmasabb" emberek.

Nálunk pont ez van a nagymamákkal, hadd ne mondjam, hogy milyen szinten levagyok tojva, ha valamelyik nagyi megérkezik.

Ami a hisztit illeti viszont egyetértek egypt-el, ezek még nem a klasszikus manipulatív hisztik, amik majd 2 éves korban lesznek, inkább a kezdeti önállóság, akarat hiszijei. Most, hogy már járnak egy újabb kapoccsal szakadnak el tőlünk, és indulnak el a világba, ami izgalmas, de félelmetes is egyben, és emiatt feszültebbek is.

Levi pl. bújósabb, mióta jár, nála így jön ki.

Egy szó, mint száz, szerintem jó úton vagytok, és nagyon is szeret titeket a fiad, örülj, hogy ilyne nyitott és barátságos.

:)

De az szerintem még nem az az igazi manipulatív hiszti, hanem inkább a csalódottság, düh, leválási folyamat, egyebek megnyilvánulása.

Lucát én azért nem venném egy kalap alá más gyerekekkel, neki sok dologgal meg kellett küzdenie.

Tényleg nem egészen normális dolog. (A normális nem jó szó, csak nem tudok jobbat.) Lehet, hogy nincs igazam, de azt mondják, ha ennyi idős gyerek minden idegenhez megy és mindenkivel barátságos, akkor nincs meg az érzelmi biztonság. (Tipikus ez a nevelőintézetis gyerekeknél is.)

Nekem furcsa, hogy annyit használod a "hisztizik" szót. Ennyi idősen a hiszti még nem tipikus, ha sírnak, annak oda van. Ha csak figyelemre, törődésre vágyik, az is épp elég. Ez a suttogós altatásos módszer sem a legjobb szerintem, nem akarok ebből vitát, de az én véleményem szerint nem a gyerek érdekét szolgálja, csak a szülőét.

Azt írtad, fél órán át hagytad sírni egyszer, mikor "hisztizett". Ezt nem szabad, mert egy idő után a manipulatív hiszti átfordul, és a gyerek már nem tudja, miért sír, ilyenkor ki kell zökkenteni valahogy (nem vízzel, hanem mondjuk szorosan megöleled), le kell nyugtatni, mert ez már veszélyes is lehet. Nekem az jött le, hogy nagyon nevelni akarod szeretés helyett (tudom, hogy szereted, nem úgy értem). Ennyi idősen még nem annyira kéne szerintem (kicsit úgy kezeled mint egy 2-3 évest), lehet egy kicsit jobban alkalmazkodni az ő igényeihez, annyira pici még. Nem lesz belőle ettől elkényeztetett gyerek.

Ez csak privát vélemény persze, egyáltalán nem biztos, hogy igazam van.

Nem szeretethiányos, dehogyis! Ne is gondolj ilyen csacsiságra.

Minden gyerek megcsinálja ezt, hogy "morog" az anyjára, mikor más dajkálja. Sőt, az is teljesen normális, hogy mással barátságos. Ez nem azt jelenti, hogy Te nem vagy jó neki,.Nem azért menne el bárkivel az utcán, mert Te nem vagy neki elég jó. Sőt, el se menne, ha hagynád is, csak pár lépést, utána keresne ám a szemével, mert úgyis Te vagy neki a legfontosabb, csak egyszerűen más is szimpatikus neki.

Örülj neki, hogy barátságos!! Az rémes lenne, ha mindenkire hisztizne, aki meg akarja közelíteni.

Én viszont nem tartom okos dolognak az altatózene bekapcsolását és a gyerek otthagyását. Mesélj neki, énekelj. Ne egy gép altassa el.

Nekem úgy tűnik a leírtakból, hogy minden pillanatát lekötitek a gyereketeknek.

Néha hagyjátok, hogy egy kicsit el legyen saját magával is.

az miért baj, ha barátságos mindenkivel? örülj neki, nehogy mások ellen neveld. 1 évesen még úgysem hagynád magára, hogy bárki elvigye, nem? :) ha most beleneveled, hogy félnie kell másoktól, tartania tőlük, azzal szerintem nagyon rosszat teszel

biztos nem utasít el, valószínűleg csak épp jólérzi magát azzal, akivel és amivel foglalkozik, és nem akarja otthagyni, nehogy ügyet csinálj ebből :)

Egy picit kétségbe vagyok esve, hogy talán valamit nagyon elrontottunk a férjemmel a kisfiunk nevelésével kapcsolatban. Egyrészt az idegenekkel túlságosan barátságos, velünk, főleg velem meg néha elutasító.

A kisfiam 13 hónapos mosolygós, barátságos, okos, érdeklődő, huncut, akaratos és újabban nagyon hisztis kisgyerek.

A fiam szinte senkitől nem fél, képes odamenni az utcán vadidegenekhez, aki esetleg rámosolyog. Ha valaki nyújtja a kezét már megy is vele. Igaz legtöbbször ránk néz előtte de elmegy. Mindenkire mosolyog, barátságos. Pár napja menem vissza dolgozni, de csak 3-4 órában, a kisfiam pedig családi napközibe került. Féltünk a beszoktatástól, de nagyon tetszett neki. Sajnos olyannyira, hogy amikor a férjem érte ment haza sem akart jönni, illetve végig kiabálta, hisztizte az utat. Úgy tűnik számomra, mintha bárki szeretetére vágyna. Talán nem kap tőlünk elég szeretete?

A másik problémám az, hogy úgy érzem elutasít engem a fiam. Néha amikor az apukája vagy papája vagy más kezében van és én közelítek, át akarom venni, hisztizni kezd, rángatózik és nem akar hozzám jönni. Ez egyre gyarkabban fordul elő. Tény, néha megcsinálja ezt fordítva is, azaz amikor nálam van, nem akar az apukájához menni és miatta hisztizik.

Nem tudom ezeknek mi lehet az oka??? Vagy ez normális-e ebben a korban?

Kb 10 hónapos koráig soha nem hagytuk őt sírni. Talán túlzásba is vittük, ha nyöszörgött már mellette voltunk. Majd kezdtük erről leszoktatni és bizony ha pl. ellenkezik nem akar aludni és a simogatás cirogatás sem segít hagyjuk pár percet sírni. Hisztizni nem engedem vagyis nem hagyom. Olyan volt néhányszor, hogy ha már fél órája üvöltött mert éppen nem kapott meg valamit (pl mobilt) és szép szóra nyugtatásra nem hagyta abba kapott egy kis vizet az arcába, és ha bújt hozzám utána átöleltem és megnyugodott. Bántani soha nem bántottuk, nem ütöttük meg, leszámítva egyszer amikor picit ráütöttem a kezére, amikor a konnektorba nyúlkált és sehogy nem értette hogy nem szabad. Igyekszem minél több időt vele tölteni. Délelőttönként sétálunk nagyot babakocsival, játszón vagyunk ketten és ott csak vele vagyok nem mással beszélgetek, de itthon el kell végeznem a házimunkát, bár olyankor is velem van és ő is kap kis seprűt vagy fazekat de sokszor hisztizik és kéri a teljes figyelmet amit ilyen esetben nem kap meg, amíg nem végzek. Délutáni alvás után a legtöbbször 3 órákat játszótéren vagyunk, bringázunk, hintázni megyünk. Az apukája is sokat van vele. Amint hazajön a munkából ő az első. Én úgy érzem szinte mindent megkap tőlünk: figyelünk rá, sok helyre visszük, játszunk vele. De az utóbbi 3 hétben egyre többet hisztizik, amit nem hagyok rá. Én alapvetően szigorúbb vagyok vele, mint a férjem és hamarabb rászólok, vagy otthagyom ha hisztizik. Például, ha lefektetjük délután vagy este aludni, bemegyek hozzá megsimogatom, bekapcsolom az altató zenéjét és kijövök. Ha sír várok 5 percet és ha nem hagyja abba újra kezdem előröl ugyanazt. Apukája tovább marad ilyenkor vele. Viszont ha sír nekem elég egyszer szigorúan rászólni és sokszor abbahagyja. Ez félelem lenne? Az egyetlen – szerintem nagy probléma az az, hogy az utóbbi időben többször rákiabáltam idegesen. Sajnos a hisztitől sokszor elveszítettem a türelmemet. Utána bocsánatot kértem tőle megsimogattam.

Lehet szeretethiányos a fiam és ezért ilyen barátságos mindenkivel? Rá kellene szólnom, hogy ne menjen oda idegenekhez? Még több figyelemre vágyhat? Lehet bizalomhiányos? Fél tőlem azért utasít el? Vagy hagynom kéna a hisztijeit? (sokszor csapkod földhöz dobálja ami a kezében van, kiüti a kezemből az etető kanalát stb)